Feljegyzések a fotelból – Intelem, libacomb és egy tökéletes vasárnap
A magyar labdarúgás történetében a Ferencváros-MTK mindig is örökrangadónak számított. Azt persze én is tudom, hogy erre a „titulusra” elsősorban a két csapat 112 éves múltja adja az érvet, és főleg a 20-as és a 30-as évek összecsapásai, melyek igazi társadalmi események voltak akkoriban. Azokban az években nem csak a pályán, de a kulturális életben is „összecsaptak” a hívek és olyan glosszák jelentek meg a sajtókban, melyeket a mai, egy kissé túlérzékeny világunkban nem is jelenhetnének meg. A történelem viharai ezt a fajta előcsatározást végleg kiírták a kulturális életből, gondoljunk csak az MTK vesszőfutására a 40-es években, a Fradi helyzetére az 50-es években, melyek bár összekapcsolták a két csapat sorsát, még sem tudott idővel visszatérni az örökrangadók társadalmi „fillingje”. Ettől függetlenül voltak olyan baráti közösségek, ahol nem feledték a két csapat közötti „különbséget”. Ilyen volt nagypapám is, akinek szomszédja, üzlettársa (vagyis helyesebben seftelő társa a hatvanas évekből) MTK szurkoló volt. Mivel a két öreg szinte naponta ugratta egymást, így az örökrangadók előtti és utáni tréfák természetesek voltak a családban.
Az egyik biztos hozadéka a liba volt egy ilyen örökrangadónak. Ha a Fradi nyert, akkor öregapám egy zöld kendővel átkötött libát ajándékozott Feri bácsiéknak, ha pedig az MTK nyert, akkor a liba maradt, de kék-fehér kendővel került a mi asztalunkra. Annak ellenére, hogy ez évente kétszer-háromszor is megismétlődött, mindig remekül mulattunk rajta, igaz, még mindig a számban érzem a kemencében sült liba ízét és illatát. Bár felvetődött bennem a gondolat, hogy délben egy sült libacombot rendelek a pincértől (útközben álltunk meg barátaimmal ebédelni), de végül is letettem erről a pikáns tervről. Fiam, soha ne igyál előre a medve bőrére – ezt a népi bölcseletet (mely ha jól tudom valójában egy ókori görög mesén alapszik) szinte naponta hallottam a nagypapámtól, amit egy mosoly kíséretében nyugtáztam, de most mégis csak visszatartott a sült libacomb rendelésétől.
Pedig nyugodtan rendelhettem volna. Vasárnap délután egy olyan mérkőzésen nyertünk 2:0-ra, ahol csupán a gólkülönbség volt kérdéses. Egy olyan ellenfél ellen nyertünk magabiztosan, mely a bajnokság második helyén tanyázott és négy ponttal volt előttünk (a meccs végén már csak eggyel). Ebből azt is lehetett előzetesben feltételezni, hogy egy vérbeli örökrangadón feszül egymásnak a két csapat. Ehelyett egy olyan 90 percet láthattunk, amit egy ideig biztosan nem fogunk feledni.
Ebből az első 45 perc maga volt a tökély. Olyan iramban kezdtünk, hogy az MTK talán a 15. perc tájékán tudta átlépni először a térfelet. Ez az időszak a régmúlt legszebb perceit idézte, ha a vendégek orra elé egy mikrofont dugnak, nem biztos, hogy megtudták volna mondani a nevüket. Néha olyan érzésünk volt, hogy itt valami tévedés történt és nem a bajnokság második helyezettje az ellenfél, hanem újfent a Szigetszentmiklós látogatott el az arénába. A különbség „csupán” annyi volt, hogy kedden sorra rúgtuk a gólokat, most meg a legnagyobb helyzetek is kimaradtak. Ettől függetlenül nagyon élveztük a játékot, a gyorsaságot, a pontosságot, a szervezettséget. Nagy volt a különbség, az MTK ijedt nyusziként várta a locsolkodást, az ország Sanyija azon kívül, hogy azon dühöngött, hogy Nalepa mindig megelőzte, mást nem nagyon csinált. Helyesebben csak a szokásost: reklamált.
Mielőtt azonban elkezdtünk volna mérgelődni (szomorkodni) a kimaradt a lehetőségeken, jött a büntető, amit Mateos hanyag eleganciával gurított a remekül védő Hegedüs kapujába. Az első 45 perc olyan hamar eltelt, hogy legszívesebben egyből megnyomtuk volna a Replay gombot és ott „melegében” újra megnéztük volna az első félidőt. Annyira tetszett!
A második félidő már nem sikerült olyan parádésra mint az első, de talán még az a kb. száz vendégszurkoló sem gondolta az arénában, hogy itt pontot tudnak szerezni. A többi közel 9 ezer meg biztos volt abban, hogy bár voltak döccenők a játékunkban, de itt csupán az lehet kérdés, hogy növelni tudjuk-e az előnyünket és ezzel tényleg egy varázslatos estében lesz-e részük. A hajrában teljesült a varázslat, Busai ismét jókor volt jó helyen. A gól után el is kezdődött a fieszta, a győzelmi mámorban már a lilák elleni derbire is hangoltunk (lesz is bünti érte), de kétlem, hogy a Fradi pénztárnoka túlságosan bánná az újabb fagyipénz befizetését az MLSZ kasszájába, hiszen a szórakoztató játék, a remek hangulat minden pénzt megér.
Hazafele jövet fel is vetődött bennem egy pikírt gondolat. Talán mégis csak meg kéne állni az ebédünk színhelyén. Délben nagyapám intelmére hallgatva, kihagytam a ropogós libacombot.
De vajon ilyen 90 perc után van olyan Fradista aki törődik bármilyen intelemmel?
10 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Intelem, libacomb és egy tökéletes vasárnap bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Ritka kivételként az elejétől nyugodtan néztem végig a mérkőzést. Azonnal látszott, hogy a >mötökö< itt ma labdába sem rúg, s ezúttal nem csak képletesen értettem. Én egyedül Torghellétől tartottam, de elsősorban nem attól, hogy talál egy gólt, hanem hogy kiprovokál valami súlyos szabálytalanságot, vagy sérülést okoz. Szerencsére egyikből sem lett semmi, még Mateos sem ült fel provokációinak, pedig aprította rendesen. Egyetlen kedvenc RM-futballistám azért a meccs végén összeszedett magának egy sárgát időhúzásért. Ezen viszont látszott, hogy bosszantásra ment. Találkoztam olyan véleménnyel is, szándékosan szedte össze 5. sárgáját, hogy a >lilákok< ellen „harckész” lehessen.Egyébként a libacombot nem szeretem, de ezen nem múlik a világ üdvössége.
Imre bácsi, a világ – és a Fradi – dicsősége nem 1 libacombon múlik … hanem, ha elmúlnak az ellentétek és MINDEN Fradista a „Hajrá Fradit” zúgja … bolond egy nép vagyunk, ismerjük el … Nem tudom elképzelni, hogy pl. Dortmundban vagy Barcában pár száz hülye miatt – mert olyan és ennyi mindenütt van, Norvégiában is, Svédországban is, Szingapúrban is- szurkolók ezreit, tízezreit vegzálnák és aláznák meg folyamatosan … Biztosan lenne egy köztes, ún. „win-win” megoldás …Kubatov Úr azt mondaná, hogy EGYETLEN meccsre felfüggesztem a szkennerezést, 1 feltétellel: MINDENKI bemehet, de vállalja, hogy az esetleges botrányos viselkedésért kirótt büntetés reá eső részét megfizeti … közjegyző előtt aláírja, vállalva az azonnali végrehajthatóságot . és persze-, az Ö ÖRÖKÖS kitiltását … Ki kellene próbálni, elválna a xar a májtól, ki az, aki balhézni jár, ki az, aki imádott csapatának szurkolni …
Ennek a meccs utí n két szép nyilatkozatot lehetett hallani.
Az egyike a Doll edzô magyarra valò lefordìtí sí hoz hozzí fûzött megjegyzését:
…“az ùt amelyen haladunk…“
A mí sik Garami MTK-edzô elismerô megjegyzése: „A Fradi jobb volt“. A mí sodik megjegyzés magí ért beszél
Az elsô nyilatkozathoz egy pí r gondolatok.
Az ùt amelyen haladunk mí r nem csak alagùt, amelynek a végén csak felvillanna egy gyenge fény. Most mí r itt van az idô, hogy lebonthassuk ezt az alagutat, mely oly sokí ig magí ban folglalta a Fradi sorsí t.
Ismerjük az irí nyt. Nem mintha nem tudní nk ezentùl többé hibí kat elkövetni. Nem mintha sem a siker, sem a kudarc nem lennének többé képesek arra, hogy tôle elriasszanak. De meg van az irí ny. Ha meg van az irí ny, akkor van megint mùlt, jelen és jövô.
A meccshez: A tí madòsor most megint csapathasznossan jí tszott. Nem volt kisérletezés az egyéni dribblizésekhez, melyek a csapat kí rí ra történtek volna, habí r olyan jí tékosok mint Ramirez, Lamah és Lauth bí rmikor is képessek lennének ilyenekre.
Ùjbòl kesérletezett a csapat azon, hogy ne í lljon le az elsô adott gòl utí n. Bìzok benne, hogy – ha egyszer beleìròdik a jí tékosok tapasztalatai- és gondolataiban, hogy a siker (és a kudarc) csakis az utolsò pillanatban dôl el, akkor Busai Attila-féle talí llatok a jövôben gyakrabban is el fogjí k majd dönteni a Fradi meccseit.
„Fô a gyôzelem“. Mí r sokkal tisztí bban lehet észrevenni, hogy a csapatban egyértelmûen nem mindegy, hogy hogyan és plí ne ne akí rhogy történjék. A Fradi mostani ùtja egy fegyelmezettebb ùt, mint még egy pí r évvel elôbb.
Ez a fegyelmezettség nem könnyebbìti a fiùk dolgí t. Ellenkezôleg: Nem lehet többé mindent a meccs utí n a szerencsére fogni, ha példí ul a kézben tartott sikert könnyelmûen elejtsük, vagy nem pròbí ltuk meg a lehetetlent a kilí tí stalannal szemben.
Jòl esik ebben a csapatban és ezen a meccsen észre venni a felépülô önbizalmat és fegyelmet.
Mí r a Gyôr elleni meccsen észre lehetett venni a harcot minden labdí ért. Most hozzí kerültek (mindkét oldalon) a türelmessen kidolgozott helyzetek. Nem hií ba, hogy ez a két csapat a dobogòn í ll.
Eddig még ragaszkodtunk az alagùthoz. Biztonsí got nyùjtott. De a felvillanò fény még nem garancia arra, hogy el is érjük a célt egyszer. Kell, hogy az a fény, amely az embert lelkesìti, nem csak egy messze tí volban egy „talí n“ elérhetô cél legyen, hanem az emberrel haladjon is. Kell, hogy most is tapasztalja az ember azt, hogy jò uton jí r. Ne csak az ùt végén. Nekem az az érzésem, hogy a Fradi jò uton halad. Ez nem azt jelenti, hogy sosem fog mí r kikapni a csapat.
Bontsuk le végre az alagùtot. A katakombí kban valò életnek legyen vége. A Ferencví ros a sají t korí nak sají t stìlusí t alakìtsa ki. Ezen az ùton mí r az elôdei is jí rtak.
Ez az FTC-MTK-meccs valahogy visszaidézte azokat az idôket, mikor még lehetett egy Ferencví rosi és egy MTK-stìlusròl beszélni. Észre lehetett venni a Fradi gyors szélsô -és az MTK kobiní ciòs jí tékí t.
A két fí t valahogy az idô könyörtelenül kiví gta. De a kiví gott fí nak még megmaradnak a gyökerei és ki tud ùjra hajtani.
A régi fí nak ùjbòl a sají t gyümölcsei fognak lenni. Ùj gyümölcsöknek fognak tûnni. Ezért mindent meg kell tenni.
László, olyan szépeket írtál, hogy elérzékenyültem … igen, évtizedeken át a Fradinak is, az MTK-nak is megvolt a maga jellegzetes stílusa… Körülbelül: A Fradi már 70-80-90 éve azt játszotta, amit a Real Madrid azóta is: szélvészgyors, ellenállhatatlan támadások … A „tiki-takát” pedig az MTK már Orth idejében művelte, amit Schaffer, majd Bukovi edzők szinte a tökélyre emeltek … a rövidpasszos, kombinatív játék, hogy az ellenfél egy idő után azt sem tudja, hová dugták a labdát … Mi (és az Újpest) pedig a mindent elsöprő folyamatos attakokkal … Évtizedekkel ezelőtt, ha egy szakértő belenézett egy magyar bajnokiba, 5 perc után megmondta volna, hogy kik játszanak … mert szinte minden magyar csapatnak megvolt a saját, évtizedeken át csiszolt stílusa, amiért a szurkolói rajongtak … a Csepel és a Pécs betonvédelme … A DVTK lelkesedése, a Stécé kombinatív stílusa … bizony, mai fiatalok!
lacimadí r, mindjí rt kitalí ltad, hogy mi is abban, amit lalolib cikkére ìrtam a lényeges.
A sají t stilus. Valahogy ùgy tûnt nekem ezen a meccsen, és a megelôzôn, hogy a Fradi megint egy sají t stìlus ki akar fejleszteni és jí tszani.
Csak ùgy tûnt, vagy igazí n azt is tette ?
Amit „ùt”-nak neveztem, az az ùt pont ehhez a sají t (vagyis mí r régòta fentí llò) stìlus visszanyeréséhez.
Sajnos az idei bajnoki cím már elkelt. Akármennyire optimista ember vagyok, ez a Vidi nem fog 8 forduló alatt 8 ponttal többet veszíteni nálunk ( mert ugye a végén megverjük őket, az fix 🙂 ). Most egyértelműen mi vagyunk a legjobb magyar csapat, de valljuk be őszintén – az ősszel nagyon messze voltunk a jelenlegi játékunktól. Ami a ponthátrányt is eredményezte. Persze azóta sem történt csoda, „csak” jött 3 nagyon jó játékos a télen, ráadásul össze is szoktak a fiúk.
A tegnapi első félidőn még mindig ámulok-bámulok! Magyar pályán ilyet látni, hihetetlen volt. Ráadásul a 2. helyezett ellen játszottunk ugyebár! Azt már kezdem megszokni (milyen jó), hogy az ellenfélnek max 1-2 helyzetféléje van 90 perc alatt, de ez a 45 perc valami eszméletlen volt. Erő, sebesség, letámadás, ötlet – minden a megvolt. A bíró teljesítményén elegánsan átsiklanék, 2-0 után megtehetjük…
Mivel Kaposvárról mentünk, lemaradtunk az angol és a spanyol derbiről is, de kit érdekel, a MI CSAPATUNKAT élőben láttuk!!!
Hajrá Fradi!
Akik nem látták a Barca-Reál mérkőzést az nem veszített semmit.Ez a tegnapi meccs megcsúfolása annak a csodálatos sportnak amit labdarúgásnak neveznek.Durva, inkább pankrációnak titulálnám.Hiába voltak szép megmozdulások,de a kihagyott helyzetek és az a förtelmes egymást szinte szétrúgó stílus, nekem nem volt élvezhető mérkőzés.
A Fradi győzelme viszont,csodálatos élményt nyújtott.Ők bebizonyították,hogy lehet úgy is nyerni,hogy az ellenfelet szép, tiszta, okos, jó játékkal megsemmisítik.Mindig bíztam bennük,és az idő remélem engem igazol.Lesz még híres Fradi telt házas lelátóval.
Kedves Gabriella, az utolsó mondatára csak annyit tudok mondani:Ámen. Azért az a Barca – Madrid nem volt olyan szörnyű, csak mi -sajnos- már elszoktunk az ilyen légkörű, feszültségű, atmoszférájú meccsektől … Az Ön édesapja idejében a Fradi – Újpesten, vagy Fradi – MTK-n ugyanúgy 30-40 000 tomboló néző volt, mint a Barca – Realon akkoriban … csak közben sok minden változott …
Dolgoznom kellett ,így bentről figyeltem ismét a meccset.
Az első félidő bennem is hasonló érzéseket váltott ki,mint Lalolib szurkolótársamból ,bár én biztos a koromnál fogva nem tudnék annyi sok szép meccset felidézni ,de tényleg jó 45 percet láthattunk.Előtte még bele-belenéztem a liverpool united összecsapásba,és találtam hasonlóságokat-…pozitív értelemben.
Remélem,ahogyan már írtam régebben ,felnő majd mindenki arra a feladatra főleg technikailag,hogy ne állítgasson, meg még egy passz és főleg hátra meg stb., hanem tudja majd a legjobb döntést meghozni a kellő helyzetben.Magamban elkezdtem számolgatni és ha nem haragszotok papírra is vetem.Jó lenne,ha nem lenne szükség rá,mert akkor az az jelentené,hogy BAJNOK A FRADI MÉG EBBEN A SZEZONBAN!!!
13 pont volt a hátrány ,ha behúztuk volna a Nyíregyháza ellenit is már csak 9 lenne.
Bízom benne,hogy lesz most ismét egy 92′-es vagy 96′-os nagy menetelés is!!!
Hajrá Fradi
Ritka kivételként az elejétől nyugodtan néztem végig a mérkőzést. Azonnal látszott, hogy a >mötökölilákok< ellen „harckész” lehessen.
Egyébként a libacombot nem szeretem, de ezen nem múlik a világ üdvössége.