2015.VII.19. Haladás – Ferencváros: 0-2

NS-20150720-01-20150719-2Király visszatért, de nem tudta megakadályozni a Fradi-sikert

Lamah korai góljával sokáig vezetett a Haladás otthonában a Ferencváros, amely még a legvégén is betalált.
Hiába a sok Király Gábor-bravúr, Roland Lamah és Stanislav Sesták találatával a Ferencváros elhozta a három pontot a Haladástól a labdarúgó NB I nyitó fordulójában.


Mérkőzés előtti nyilatkozatok:

Mészöly Géza: – A célegyenesbe érkeztünk, játékosaim  becsülettel elvégezték a munkát, kiéhezve várják az FTC elleni bajnokit. Remélem ez a fajta motiváltság nem csap át görcsösségbe. A Ferencváros elleni presztí­zsmeccsen senkit sem kell külön motiválni – az ország egyik legjobb gárdája ellen játszunk, ez megduplázhatja az erőnket. A tavaszi utolsó két bajnokin is remek hangulat volt a stadionban, ezúttal ez hatványozottan igaz lesz. Felkészülési meccseinkre jellemző volt, hogy sok helyzetet kihagytunk, adódó lehetőségeinket jobb százalékban kell értékesí­tenünk a bajnokságban. Remélem, minden futballistám kiveszi a részét a találatokból, ne csak egy-két labdarúgótól várjuk a gólokat. Egységesen, csapatként, higgadtan kell futballoznunk. Ha nem is végig, de remélem, a meccs nagy részében dominálni tudunk az FTC ellen. Tisztában vagyunk a Fradi képességeivel, az egyik legjobb magyar csapat, amely biztosan bátor támadójátékkal rukkol ki. A Zseljeznicsar elleni Európa-liga vereségükre nem alapozhatunk, egyrészt sok helyzetet kihagytak, másrészt amikor kollégáimmal elkezdtük számolni, kikre kell nagyon figyelnünk, hétnél megálltunk – tehát gyakorlatilag mindenkire. Könnyen lehet, hogy Radó András is lehetőséget kap ellenünk. Manapság mindegyik csapat ismeri a másikat, nagy meglepetést senki sem tud okozni. Azt várom, hogy ünnep lesz a meccs, amelyet jó játékkal töltünk meg, pontot, pontokat remélek. Fehér, Dudás és Katona már edz, az elkövetkező egy hétben eldől, mennyire lesznek terhelhetőek.

Thomas Doll: – Szombathelyen sosem könnyű játszani, de a három pontért utazunk a Haladás otthonába.

A mérkőzés:

Swietelsky-Haladás — Ferencváros: 0-2 (0-1)
Szombathely – Rohonci út, 4.395 néző, vezette: Kassai Viktor (Ring, Lémon)

Haladás: Király – Angyal, S. Wils, Jagodics M., Bosnjak – T. Wils (Popin 64.), Iszlai, Gosztonyi (Németh M. 76.) – Ugrai, Martí­nez, Halmosi (Nagy P. 37.)
kispad: Rózsa, Jánvári, Schimmer, Batarelo
vezetőedző: Mészöly Géza

Ferencváros: Dibusz – Dilaver, Gyömbér, Nalepa, Leandro – Somalia – Varga R. (Radó 59.), Gera, Hajnal (Busai 68.), Lamah – Böde (Sesták 59.)
kispad: Jova, Haraszti, Nagy Do., Nagy Á.
vezetőedző: Thomas Doll

Gól: Lamah (10.), Busai (90+5.)
Sárga lap: Martí­nez (42.), Jagodics M. (47.), Nagy P. (90+5.) illetve Gera (59.), Nalepa (75.)

20150719-haladas-lamahA nagy visszatérések mérkőzéseként vezették fel a Haladás és a Ferencváros találkozóját, a Radó András, Ugrai Roland körforgás és a Szombathelyre visszacsábí­tott Bosnjak Predrag mellett ugyanis a legtöbben Király Gáborról beszéltek a bajnoki előtt: a veterán kapus 1997 tavasza óta először játszhatott az NB I-ben.

És nem is vallott szégyent, már a második percben nagy bravúrral védte Varga Roland lövését, majd Gera Zoltán fejesénél is megmutatta, hogy csak idősebb lett, de lassabb nem, arról azonban nem tehetett, hogy mégiscsak megszerezte a vezetést a Fradi: Gera beadását a védők által magára hagyott Roland Lamah közelről a jobb felsőbe vágta. 0–1!

Nem találta a ritmust az első félidőben a Haladás, ráadásul Halmosi Pétert le kellett cserélni egy ütközés után (eltörött a járomcsontja), és pár kisebb lehetőség is adódott még a vendégek előtt – az egykori haladásos Leandro (még egy visszatérő!) rendszeres bal oldali előretöréseinek köszönhetően. Mészöly Géza hamarabb végzett a taktikai utasí­tásokkal az öltözőben, mint Thomas Doll, mégis a Hali kezdte jobban a második játékrészt: előbb Ugrai lőtt kisodródott helyzetből Dibusz Dénes lábába, majd Leandro Martí­nez előtt mentettek a kapu torkában az utolsó pillanatban.

20150719-haladas-sestakDoll, hogy életet leheljen egyre veszélytelenebb támadójátékba, pályára küldte Radót és Stanislav Sestákot is, Mészöly pedig Szasa Popint vezényelte az Ugrai, Martí­nez kettős közé erőcsatárnak.

A cserék közül Sesták hamar góllal bizonyí­thatott volna, de Gera csodapassza után mintha megijedt volna a kapujából kimozduló Királytól, aki lelopta lábáról a labdát.

A válogatott kapus nagy bravúrral hárí­totta Lamah fejesét is, rajta tehát semmi sem múlott. A hazai B-közép molinója szerint a ma megfogant gyermek is látja még Királyt védeni – a most megjelenő Haladás-drukkerek viszont gólt nem láthattak kedvenceiktől ezen a vasárnap, sőt a legvégén Stanislav Sesták is betalált még (0–2), í­gy csalódottan térhettek haza.

Nem úgy a vendégek és hí­veik: a Fradi az NB I-ben 21 mérkőzés óta őrzi veretlenségét, legutóbb 2014. október 4-én kapott ki Diósgyőrben.

További képek: fradi.hu

Mérkőzés utáni nyilatkozatok:

Mészöly Géza: — Gratulálok az FTC győzelméhez és sok sikert kí­vánok a jövő héten a szarajevói visszavágón. Megilletődötten kezdtünk, a váratlan megoldásokat, a kreativitást és a támadásbefejezéseket hiányoltam. Megbeszéltük mindezt a szünetben és fordulás után támadólag léptünk fel, bennünk volt a gól, annak ellenére, hogy a vendégkontrák mindig veszélyt jelentettek. Hiányzott egy kis szerencse, de azért gratulálok a csapatomnak, emelt fővel hagyhattuk el a pályát.

Thomas Doll: — Mindenek előtt mielőbb teljes felépülést kí­vánok Halmosi Péternek, nagyon-nagyon sajnálom, hogy ilyen komoly sérülést szenvedett. Kontrolláltuk a meccset, az első gólra azonban nem rúgtuk meg hamar a másodikat, í­gy megnehezí­tettük a saját helyzetünket a sok labdavesztéssel. A csütörtöki mérkőzés és a hőség sok erőt kivett belőlünk, a Haladás jobb lett a második félidőben és volt esély arra, hogy ki is egyenlí­tsenek – hozzáteszem, meg is érdemelték volna abban a periódusban. Nagyon erős volt a Haladás a párharcokban, sok csapatnak lesz még itt problémája, sok sikert kí­vánok ellenfelünknek és Mészöly Gézának is.

Radó András:

A HÉT EMBERE: ROLAND LAMAH

A forduló embere nálunk a Ferencváros ötszörös belga válogatott támadója, Roland Lamah, aki góllal vette ki a részét csapata Haladás elleni 2–0-s győzelméből, a második találat előtt pedig ő készí­tette le a labdát a gólszerző Stanislav Sestáknak.

Az eddig főképp szélen futballozó, tavaly szeptemberben szerződtetett, 27 éves Lamah egyre jobban kibontakozik a Ferencvárosban, és sokoldalúságát jelzi, hogy gyakrabban tűnik fel középen is, vasárnap a Haladás ellen is ő érkezett teljesen üresen Gera Zoltán beadására középen, és lőtt felugorva kapásból a kapu jobb oldalába – szépségdí­jas találat volt. Ráadásul a második félidőben még egy veszélyes fejese is volt, amelynél Király Gábor bravúrral védett.

Lamah 2014 őszén, az első négy NB I-es meccsén még nem sokat mutatott, utána viszont öt gólig jutott, négy találatot pedig előkészí­tett, ami 21 találkozón nem rossz mutató, de ha a mostani formáját tartani tudja, akkor ennél is jobb lehet.

Már a legutóbbi két Európa-liga-meccsen is csapata legjobbjai közé tartozott, de nem volt szerencséje. A Go Ahead Eagles ellen gólpasszt adott Busai Attilának, viszont kihagyott egy tizenegyest, a Zeljeznicarral szemben pedig volt egy szép szóló utáni kapufája és egy remek átadása, amelyből azonban Böde Dániel közelről nem tudott betalálni. A második félidőben viszont kisebb sérülést szenvedett a bosnyákok ellen, í­gy le kellett cserélni.

Elnézve mostani formáját és korábbi góljait, például, amelyet az Atlético Madridnak lőtt az Osasunában jó 20 méterről vagy a Swansea-ban szerzett néhány találatát (amelyek közül az El-ben a román Petrolul elleni kapásgól kicsit hasonlí­t a Haladás elleni gólhoz, mert ugyanúgy felugra, egyből lőtte el), megállapí­thatjuk, ilyen légiósokra lenne szükség ahhoz, hogy emelkedjen a szí­nvonal az NB I-ben.

Egyúttal adódik ismét a kérdés, hogy kerül ő ide?

*

A forduló játékvezetője: Vad II István (Vasas–Újpest) 9 – Király Krisztián, Georgiou Teodorosz, Andó-Szabó Sándor, Kulcsár Katalin

AZ 1. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
 Antal (Diósgyőr) 6 – Heris (Újpest) 5, Lipták(Diósgyőr) 5, Gyömbér (Ferencváros) 5, Szabó J. (Paks) 4 – Borbély (Békéscsaba) 5, Vida (Vasas) 5, Lamah (Ferencváros) 5 – Tisza (DVSC-Teva) 5, Youla (Bp. Honvéd) 5, Holender (Bp. Honvéd) 5
A forduló játékvezetője: Pintér Csaba (Békéscsaba–DVSC-Teva) 8 – Erős Gábor, Király Krisztián, Németh Ádám, Kulcsár Katalin

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Haladás hivatalos honlapja valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

5 hozzászólás a(z) 2015.VII.19. Haladás – Ferencváros: 0-2 bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK