Feljegyzések a fotelból – Borúra egy kis derű
A csütörtöki vereség után úgy éreztem magam, mint az egyik kedves ismerősöm „gazdagon” elkészített kakaspörköltje után. Falun született és nevelkedett, ahol a kakast csak akkor illik levágni amikor az már bevégezte a dolgát és a fiatalabb kakasok finoman szólva távol tartották a tyúkoktól. Ezzel még a sajnálaton kívül (mégis csak férfiemberek vagyunk) nem lett volna gond, de mifelénk a „gazdagon” elkészítést egyet jelent a bőséges zsiradékkal, tehát a finom szafthoz szükséges vizet is zsírral helyettesítik. Ettől meg a gyomrom érezte egy kissé túlterheltnek magát, amit a pálinka és a vörösbor sem tudott szétcsapatni, legfeljebb néhány No-spa. A „zselnyezniszár” (nagypapám hívta őket így, amit megtoldott még egy-két jelzővel az akkori jugó marsallra utalva) elleni vereség után is kellett egy-két nap amíg az idegtől liftező gyomrom alapállásba állt. Ma reggel már nyugodtabban ébredtem, leszámítva attól a kellemetlenségtől, hogy úgy éreztem magam mint 3-4 évesen amikor egy kissé nedves volt körülöttem minden, de hát a ránk szakadt júliusi hőséget még lépkondi mellett sem könnyű elviselni. Visszatérve a csütörtök esti fiaskóra, utólag persze könnyű okosnak lenni, és talán egy kissé túl is reagáltuk a vereséget, hiszen 2015 tavasza egy kissé elkényeztetett minket és nem vettük észre azokat az intő jeleket, melyek a nyáron ott tornyosultak a fejünk felett.
Kezdődött azzal, hogy a rajtra elvesztettük a hátvédsorunkat. Dilaver éppen felépült, Pavló elment, Mateos kényszerzubbonyt húzott magára, Batik egyik lába gipszben díszelgett és bár szó volt arról, hogy igazolunk egy középső védőt, de végül is nem jött össze (legalábbis eddig). Középen Hajnal szintén csak lábadozott, Sesták meccshiánnyal küszködött, Radó meg néhány napja esett be az ajtón. Erre jött a kissé túlborsozott bérletárak (fele is fogyott el a tavalyinak) és a „szkenner-szaga” is tovább tart annak ellenére, hogy az MLSZ egy évi törpölés után úgy döntött, hogy nem kötelező a szurkolói kártya. És ha nincs békesség, akkor bizony az első kudarc hatványozottan vágja képen az embert. Doll mester rossz néven is vette, hogy a mérkőzés végén felcsattant néhány füttyszó, de tudnia kell, az nem kizárólag a csapat teljesítményének szólt. A labdabirtoklás, a kapura lövés és a helyzetek alapján még így is nyerni kellett volna, de amit az NB I-ben még el tud viselni a csapat – a helyzetek kihagyását -, azt nemzetközi szinten már keményen büntetik.
Ettől még ki lehet harcolni a továbbjutást (1972-ben is sikerült – talán a történelem a fociban is ismétli önmagát), de a bosnyák pokolban nem lesz egy könnyed babazsúr. Ahhoz persze, hogy legalább a csapat elvesztett „szüzességén” túl tudjunk lépni, a 2015/16-os nemzeti bajnokság nyitófordulójában kötelező feladat volt begyűjteni a három pontot. Nehezítette a dolgunkat, hogy Ramirez megsérült a bosnyákok ellen, Lamah sem volt teljesen egészséges, de ő végül is vállalta a játékot. A kezdés előtt bíztam abban, hogy nem Soma lesz a balhátvéd, hiszen csütörtökön is látszott, ha őt kivesszük középről, megtörik a csapat lendülete.
Ezektől függetlenül kötelező volt a győzelem – ha már eleve bajnoknak tituláltak minket a szakírók és persze mi magunk is el kezdtük rajzolgatni a 29-es számot. Tavasszal macska-egér győzelemmel tértünk haza Szombathelyről, „papíron” mi erősödtünk Sestákkal és Radóval, ők meg gyengültek Radóval. Mégis volt bennem egy kis félsz, mely nem teljes mértékben a vereséggel függött össze, hanem azzal a ténnyel, hogy vajon sikerül-e néhány nap alatt lerombolni azt, amit tavasszal oly sikeresen felépítettünk.
Elég hamar kiderült, hogy a magyar bajnokság jelenleg egy másik kávéház. Félgőz elég volt a biztos győzelemhez, a gyors Lamah gól (csuda szép volt!) után Varga és Böde is kihagyta amit az NB I-ben büntetlenül ki szabad kihagyni, de ahogy csütörtökön láttuk, nemzetközi szinten már nem. A szaharai forróság is rányomta a bélyegét a meccsre, lassan csordogáltak az események, Halmosi megsérült, Kassai kiosztott néhány sárgát, volt ivószünet, a lelátón fogyott a sör és a tökmag, majd véget is ért az első félidő. A Haladás talán egyszer találta el a kaput (helyesebben egy távoli „lövés” éppen elcsordogált a kapunkig).
A második félidő elejét egy kicsit megnyomta a Haladás, rúgtak is néhány szögletet, aztán újra jött olyan 20 perc amit újfent az ivószünet izgalma zárt. Varga megsérült (remélem nem komoly), bejött Radó és Sesták, lement Hajnal és Böde. Annak ellenére, hogy ha kell eltudom engedni a fantáziámat, de most inkább a száraz tényekre hagyatkozom. Az utolsó 20 perc izgalmát adásszünet hozta el, úgy látszik a több milliárd forintból létrehozott M4-nek még kell néhány krajcárt adni, hogy letudjanak 90 percet közvetíteni. Az írott sajtó szerint a végén volt egy Haladás helyzet, majd a végső füttyszó előtt még Sesták betalált, így keretbe zártuk a három pontot. Néhány perecig még kérdés volt, hogy Busai vagy Sesták szerezte a második gólunkat, de ezt is írjuk a fullasztó kánikula számlájára. Jó nevelt módjára még megvártam az M4 gólösszefoglalóját (vissza akarom kapni a bulváros Harmadik félidőt, Bettával és Nyíllal!) hátra addigra sikerül megoldani a problémát és láthatom a „valódi gólszerzőt”, de a műsorvezető hölgy bájos hangon közölte, a kollégák még dolgoznak a bányában.
Én meg lassan befejezem az évad az első foteljét, mely a kezdeti borúsabb hangulat után a végén egy kicsit derűsebbre sikeredett. Köszönet érte a csapatnak és az M4 munkatársainak.
Minden jó ha a vége jó – csütörtökig biztosan.
Ezen a meccsen a fiùk ùgy folytattí k a dolgokat, mintha nem is lett volna szünet a bajnoksí gban.
Pontos passzok. Lelkesedés. Az elsô meccs persze mindig egy „week-end” utí nni hétfôhöz hasonlìt, mikor az ùjrakezdés (az í gybòl valò felkelésel kezdôdôen) egyí ltalí n nem smakkol.
A csapat képes mí r a kupamentalití sra (ezért nem aggòdom mí r ùgy Szarajevòért, mint még egy évvel ezelôtt), vagyis megtenni azt ami éppen szükséges a gyôzelemmél és spòrolni az erôkkel a következô meccsre.
Ezt nem szabad zokon venni, hiszen ez mí s csapat is csiní lja. Profizmus. Azonban a Fradiban van egy plusz is. Ez e megbìzhatòsí g mellett a meglepetések keltése.
Megint egy ok, hogy Szarajevòban még jí tszí k csak a mí sodik félidôt.
Sajní lom Halmosi esetét. ùgy tûnik nekem, hogy a „nyugati nivòt” sokszor összetéveztik a goromba és sportszerûtlen jí tékkal. Sajnos nem lí ttam a balesetet.
Kakaspaprikí s nokedlival. Ebbôl sosem kaphatnék eleget. Ez ìgy van a jò Fradi-meccsel is: Az egyiket eszik, a mí sikat nézik. Mindkettô élvezet.
Talán még annyit hozzá kellene fűzni, Kedves Sporttársaim!:
Jobbulást kívánunk Halmosi Péternek, reméljük mielőbb újra a pályán láthatjuk Őt is, valamint rebegjünk el egy csendes „köszönöm”-öt Kassai játékvezetőnek.
Egyébként szerintem – amúgy magyarosan – elég sablonos, a játékidő nagyobb részében unalmas mérkőzést láthattunk, kiemelkedő egyéni teljesítmények nélkül!
A jobbulás jogos, de az eset teljesen vétlen volt. Dilaver hamarabb ugrott fel mint Halmosi, a gond az volt, hogy mindketten egy kicsit elszámították a labda ívét, ráadásul Halmosit hátulról érte a „koki”.
A színvonal tényleg nem volt kiemelkedő, de sajnos ez itt az NB1 és nem az Európa-Liga. Ami itt játszadozva elég, ott már kevés.
Én láttam már rosszabb idegenbeli Fradi meccset is, voltak helyzetek, Király Gábor meg többször megmutatta tehetségét.
…
A helyzet az, hogy a csütörtöki szarajevói fellépés miatt ez a győzelem nagyon kellett, az önbizalom helyreállítása miatt elsősorban. Most fog eldőlni, ez az általam most nagyon megszeretett csapat mennyit fog elbírni nyomás alatt… Nem tehetünk mást, imádkozunk egy győzelemért, mert az esetleges kiesés meg fogja keseríteni a közeljövőt.
…
Hajrá Fradi!!
Szombathely mindig veszélyes volt, de most mi voltunk a jobbak. A védelmünk így is jól zárt – csak most már ne essen ki még valaki!! Gyömbér feltűnően jobb volt, mint korábban. Micsoda becsúszó szerelése volt a tizenhatoson belül! És az indításai is sokkal pontosabbak.
Ami a csatárcserét illeti, bevált. Bár Ugrai igyekezett (nem is rosszul) de komoly problémát nem okozott. Viszont Radó több zavart okozott harmadannyi időben a Hali kapuja előtt, mint az egész alpokaljai csatársor a mienknél. És lőttünk egy ráadás gólt az utolsó utáni-utáni percben. Ha nem Király védi a szombathelyi kaput, 4-5 góllal is győzhettünk volna.
Ja, hogy vannak nyávogók? Szívük joga, ha ez esik jól nekik, hiszen örökérvényű bölcsességem szerint „csak egy meccset játszottak, de annyi meccsemlék van, ahányan látták”.
De a kapott gól nélkül szerzett 3 pont, az vitathatatlan.
És remélem, a Zseljo edzőjének megismétlődik ifista kori rémálma (ugyanis ifistaként – tán labdaszedő is volt -végigszenvedte az 1972-es kiesést…
Előbb már írtam egy rövid hozzászólást,de nem „fogadta be ” a rendszer.
A lényeg ,hogy kellene egy jó csatár ,talán ha valami csoda folytán továbbmegyünk az el-ben a Standard már valóban kemény dió lenne ,de anno az Anderlecht ellen sikerült,bár az a CSAPAT ezt a mostanit szerintem simán verné, és az m4-en pedig nem lepődöm meg, ugyanolyan összecsapott sz…r,mint sajnos sok minden otthon.Molnár Matyi pedig egy riporter k…va.
Hajrá Fradi!!!