Barátokból ellenfelek lesznek
Három keserves esztendő után újra első osztályú futballmérkőzést rendeznek az Albert Flórián Stadionban, minden bizonnyal több mint tízezer néző előtt. A Ferencváros visszatért NB II-es száműzetéséből, s szombaton 20 órától a Zalaegerszeg gárdáját fogadja. A találkozó külön érdekessége, hogy a kispadokon olyan edzők foglalnak helyet, akik korábban együtt dolgoztak – történetesen a Fradinál. Bobby Davison, a zöld-fehérek vezetőedzője akkor került az Üllői útra, amikor még Csank János dirigálta az FTC-t. A brit szakember a ma már a ZTE-t irányító mester segítségével illeszkedett be a magyar futball vérkeringésébe. Most összecsapnak. Éppen ezért kíváncsiak voltunk mindkettőjük véleményére, s hét témakörben faggatóztunk Bobby Davisonnál és Csank Jánosnál.
1. Mi az edzői filozófiája, milyen stílust honosított meg csapatánál?
2. Hogyan vélekedik korábbi közvetlen kollégájáról, az ellenfél vezetőedzőjéről?
3. Mit vár csapatától a szezonban, mit érhet el az idényben együttesével?
4. Ki lehet csapata kulcsfigurája, illetve kitől remél kiugró teljesítményt?
5. Van-e bármiféle babonája, olyan rituálé, amellyel a mérkőzésekre hangol?
6. Ki a példaképe a futballban?
7. Milyen eredménnyel lenne elégedett szombaton, mit ígér a szurkolóknak?
Legfontosabb az erőnlét!
1. A labdarúgóból edzővé lett szakember általában azt a szellemiséget próbálja meghonosítani csapatánál, amelyet megörökölt korábbi mestereitől, illetve olyan módszerekkel dolgozik, amelyek az ő pályafutását segítették. Játékosként az elsők között futottam le a távot, mindig arra törekedtem, hogy kifogástalan erőállapotban legyek, mert hiszem, hogy a fitnesz helyettesítheti az egyéb képességbeli hiányosságokat. A Fradit is próbáltam átlagon felüli fizikai állapotba hozni, szeretném, ha az FTC-nél a brit erőfutball dominálna – megfűszerezve a magyar virtussal. Szeretnénk nyomást gyakorolni az ellenfelekre, letámadni a riválist, a lehető leghosszabb ideig sakkban tartani, és ha e célratörő stílus mellett sikerülne folyamatos beadásokkal helyzetbe hozni a támadókat, eredményes lehet a futballunk.
Koccintás a lefújás után
2. Nagy tisztelője vagyok Csank Jánosnak, és ezt nem csak azért mondom, mert együtt dolgoztunk a Fradinál, és általa kerülhettem közelebb a magyar labdarúgáshoz. Az edzésmódszere remek, tapasztalt szakember, aki bár hosszú ideje van a pályán, mégis halad a korral. Látszott, hogy felnéznek rá a futballisták, tisztelik a szakértelmét. Higgadt, felkészült és emellett valódi úriember. Szerencsére Csató Sándorral megmaradt egy „darab” belőle az Üllői úton. A szombati meccs után mindenesetre örömmel koccintunk majd: Sándor és jómagam borral, János pedig kap egy „jófajta” kólát…
Nagy a konkurenciaharc
3. Angol edzőként is átéreztem már a „fradizmus” jelentőségét, eluralkodott már rajtam az a fajta különleges hitvallás, ami ezt a klubot körülveszi. Kötelességemnek éreztem, hogy tájékozódjak az egyesület dicsőséges múltjáról, a zöld-fehérek nagyjairól, így tisztában vagyok vele, hogy a Fradinak mindig a bajnoki címet kell megcéloznia. Tudatos, lépcsőzetes építkezés zajlik az Üllői úton. A tulajdonos konszolidálta a viszonyokat, stabil a működés, úgyhogy elkezdhetünk alkotni. Még véletlenül sem szabad az NB II-es idényből kiindulni. Jól ismerem az élvonal mezőnyét, a legjobbakkal is felvesszük a versenyt. Bő a keretünk, nagy a konkurenciaharc a csapatba kerülésért, az új játékosoknak köszönhetően pedig a kreativitás is javult. Esélyesek vagyunk a nemzetközi kupát érő helyezésre.
Az ifisták is fontosak
4. Dragóner Attilától, Balog Zoltántól, Ferenczi Istvántól, Paul Shaw-tól várom a legtöbbet. Tapasztalt, sokat látott labdarúgók, akikre lehet építeni. Persze meglepetésekkel is számolok: Vass Máté, Kovács István évek múlva erősségei lesznek a Fradinak, ám ahhoz, hogy alapemberré váljanak, már az idén el kell kezdenünk a felkészítésüket.
Kocogni kell!
5. A meccs délelőttjén kifutom magamból a feszültséget. Budapest gyönyörű város, megnyugtató végigkocogni az Andrássy úton, körbefutni a Margitszigetet. Közben üres a fejem, átszellemülök, és az edzés végén friss aggyal készülhetek az estére. Érdekes, de ilyenkor fogalmazódnak meg azok a gondolatok az edző fejében, amelyek meccseket dönthetnek el.
A mester emlékére
6. Futballistaként Archie Gemmill volt a példaképem, most is itt van előttem az a ballábas mozdulata, amivel skót válogatottként gólt rúgott Brazília ellen. A pénteken elhunyt Bobby Robsont külön kiemelném. Amikor az Ipswich Town menedzsere volt, s én két gólt lőttem ellenük a Derby County színeiben, szerződtetni akart. Az angol labdarúgás egyik legnagyobb szaktekintélye távozott, azt hiszem, ezen a hétvégén minden angol labdarúgó és szakvezető az ő emlékéért is futballozik, dirigálja együttesét.
Szerencsekovács
7. Nincs mese, győzni kell! Most dől el, a labdarúgók mennyire viselik el a ferencvárosi közeget. Sokan lesznek a lelátón, és nekünk bizonyítanunk kell. A futballban kétféle szerencse létezik: jó és rossz… Mi a jó oldalán állunk.
TÜKÖR
Edzői pályám elején nem állt hozzám közel Csank János futballról alkotott felfogása. A csapatait remekül összerakta, de hiányzott belőlük a látványosság, az improvizáció. Hétköznapi közkatonaként dolgoztak futballistái, kiemelkedő egyéniségek nemigen kaptak helyet a csapataiban. Az ok? Nem tudta őket beépíteni a rendszerébe. Éppen ezért annak idején úgy ítéltem meg, hogy nem való a válogatotthoz vagy a Ferencvároshoz, mert ott mégiscsak előfordulnak sztárok, akiket nem lehet kihagyni a csapatból, sőt normális esetben a húzóember szerepe vár rájuk. Aztán ahogy jobban megismertem Csank Jánost, s edzőként rutinosabb lettem, sok mindent megértettem, amit addig elutasítottam. A futballról alkotott elképzeléseink nem kerültek közelebb egymáshoz, de ráébredtem, a célhoz vezető út a labdarúgásban is sokféle lehet. Ma már tudom, az is lehet jó edző, aki nem helyezi mindenek fölé a támadófutballt. Sőt igazából az a jó edző, aki az érzelmeket és a látványosságot a háttérbe tudja szorítani az eredményesség érdekében. A Váccal nyert bajnoki címe a legjobb példa arra, miként lehet középszerű csapatból az ország legeredményesebb együttesét felépíteni, és az utóbbi évek történései a Fradival kiharcolt bajnoki aranyát is még fényesebbre csiszolták. Több mint ötszáz bajnoki meccsel a háta mögött az elmúlt években volt egy hosszabb periódus, amikor munka nélkül volt, de az elmúlt évadban megint bizonyított, amikor átvette a ZTE-t, és a tabella végéről felhozta az élmezőnybe. Ezzel újból nélkülözhetetlenné tette magát a magyar fociban. A fentiekből talán kiderült, hogy Csank Jánost igazi profinak tartom, és ezzel a véleményemmel korántsem vagyok egyedül a szakmában. Ott, ahol ő dolgozik, mindig rend van, s a korrektsége miatt kikezdhetetlen. Azon túl, hogy elismerem edzői munkáját, tisztelem és kedvelem emberként, mert roppant kedves, barátságos figura, akinek a meglátásaira mindig oda kell figyelni. Utóbbi kijelentésem kétértelmű, mert ugyan tényleg okos észrevételei vannak, de sokszor ketten kellünk hozzá, hogy megértsük, mit dörmög a bajusza alatt.
Bobby Davison műfajt teremtett a magyar fociban. Rágózva, rövidnadrágban jelenik meg a sajtótájékoztatón, fittyet hány a Fradi hagyományaira – Lipcsei Pétert olyan könnyedén hagyta ki a csapatból, hogy a szeme sem rebbent –, öntörvényűbb, mint bárki idehaza. Tökéletesen hidegen hagyják az újságírók, nem foglalkozik a kritikákkal, megy a maga elképzelései után. A nálunk talán szokatlan „semmitől sem félek” habitus megosztja a közvéleményt. Van, aki képtelen elfogadni, hogy itt van ez az angol, osztja az észt, öntörvényű, mindeközben úgy jött ide, hogy szinte semmilyen edzői múltja nem volt. Az angol negyedosztályú Guiseley irányítása mellett más csapatoknál csak epizódszerepet kapott. De… A Fradival megnyerte az NB II-t, ami elsőre nem tűnik világraszóló eredménynek, ám tény: ezt a feladatot kapta, és teljesítette is. Közben megfelelő edzői képesítést szerzett, és töretlenül hisz a céljaiban. Nem volt nehéz meghonosítania az angol stílusú focit a Fradiban, a kettő felfogása nagyon hasonló – a rakkolós, hajtós, megalkuvást nem ismerő játék eddig is ismert volt az Üllői úton, és a törekvései párhuzamban állnak ezzel. Már az igazolásaiból kiderült: nem a virtuóz, sokkal inkább a racionális játékot helyezi előtérbe, számára minden egyéni érdeknél fontosabb a csapatjáték és az eredményesség. A bajnoki címbe vetett töretlen hite éppen olyan megosztottságot szül, mint önmaga. A drukkerek szíve csordultig telik boldogsággal, ha azt hallják az edzőtől, hogy bajnok lesz a csapat. Aki reálisan nézi a dolgot, és helyesen méri fel az NB I erejét, csak azt mondhatja: nem tart még ott a Ferencváros, hogy beleszóljon az aranyéremért folytatott harcba. Bobby Davison érdekes egyénisége a magyar focinak, legyen akármilyen különc. Sőt! Még ezt a tulajdonságát is imádják majd benne, ha egyszer tényleg bajnoki címet nyer a Fradival. Az újságírók pedig nemcsak hogy elnézik majd neki a rágózást, hanem afölött is szemet hunynának, ha szotyizni támad kedve a sajtótájékoztató kellős közepén.
(Nemzeti Sport)
Vélemény, hozzászólás?