Barátokból ellenfelek lesznek

Három keserves esztendő után újra első osztályú futballmérkőzést rendeznek az Albert Flórián Stadionban, minden bizonnyal több mint tí­zezer néző előtt. A Ferencváros visszatért NB II-es száműzetéséből, s szombaton 20 órától a Zalaegerszeg gárdáját fogadja. A találkozó külön érdekessége, hogy a kispadokon olyan edzők foglalnak helyet, akik korábban együtt dolgoztak – történetesen a Fradinál. Bobby Davison, a zöld-fehérek vezetőedzője akkor került az Üllői útra, amikor még Csank János dirigálta az FTC-t. A brit szakember a ma már a ZTE-t irányí­tó mester segí­tségével illeszkedett be a magyar futball vérkeringésébe. Most összecsapnak. Éppen ezért kí­váncsiak voltunk mindkettőjük véleményére, s hét témakörben faggatóztunk Bobby Davisonnál és Csank Jánosnál.

1. Mi az edzői filozófiája, milyen stí­lust honosí­tott meg csapatánál?

2. Hogyan vélekedik korábbi közvetlen kollégájáról, az ellenfél vezetőedzőjéről?

3. Mit vár csapatától a szezonban, mit érhet el az idényben együttesével?

4. Ki lehet csapata kulcsfigurája, illetve kitől remél kiugró teljesí­tményt?

5. Van-e bármiféle babonája, olyan rituálé, amellyel a mérkőzésekre hangol?

6. Ki a példaképe a futballban?

7. Milyen eredménnyel lenne elégedett szombaton, mit í­gér a szurkolóknak?

Legfontosabb az erőnlét!

1. A labdarúgóból edzővé lett szakember általában azt a szellemiséget próbálja meghonosí­tani csapatánál, amelyet megörökölt korábbi mestereitől, illetve olyan módszerekkel dolgozik, amelyek az ő pályafutását segí­tették. Játékosként az elsők között futottam le a távot, mindig arra törekedtem, hogy kifogástalan erőállapotban legyek, mert hiszem, hogy a fitnesz helyettesí­theti az egyéb képességbeli hiányosságokat. A Fradit is próbáltam átlagon felüli fizikai állapotba hozni, szeretném, ha az FTC-nél a brit erőfutball dominálna – megfűszerezve a magyar virtussal. Szeretnénk nyomást gyakorolni az ellenfelekre, letámadni a riválist, a lehető leghosszabb ideig sakkban tartani, és ha e célratörő stí­lus mellett sikerülne folyamatos beadásokkal helyzetbe hozni a támadókat, eredményes lehet a futballunk.

Koccintás a lefújás után

2. Nagy tisztelője vagyok Csank Jánosnak, és ezt nem csak azért mondom, mert együtt dolgoztunk a Fradinál, és általa kerülhettem közelebb a magyar labdarúgáshoz. Az edzésmódszere remek, tapasztalt szakember, aki bár hosszú ideje van a pályán, mégis halad a korral. Látszott, hogy felnéznek rá a futballisták, tisztelik a szakértelmét. Higgadt, felkészült és emellett valódi úriember. Szerencsére Csató Sándorral megmaradt egy „darab” belőle az Üllői úton. A szombati meccs után mindenesetre örömmel koccintunk majd: Sándor és jómagam borral, János pedig kap egy „jófajta” kólát…

Nagy a konkurenciaharc

3. Angol edzőként is átéreztem már a „fradizmus” jelentőségét, eluralkodott már rajtam az a fajta különleges hitvallás, ami ezt a klubot körülveszi. Kötelességemnek éreztem, hogy tájékozódjak az egyesület dicsőséges múltjáról, a zöld-fehérek nagyjairól, í­gy tisztában vagyok vele, hogy a Fradinak mindig a bajnoki cí­met kell megcéloznia. Tudatos, lépcsőzetes épí­tkezés zajlik az Üllői úton. A tulajdonos konszolidálta a viszonyokat, stabil a működés, úgyhogy elkezdhetünk alkotni. Még véletlenül sem szabad az NB II-es idényből kiindulni. Jól ismerem az élvonal mezőnyét, a legjobbakkal is felvesszük a versenyt. Bő a keretünk, nagy a konkurenciaharc a csapatba kerülésért, az új játékosoknak köszönhetően pedig a kreativitás is javult. Esélyesek vagyunk a nemzetközi kupát érő helyezésre.

Az ifisták is fontosak

4. Dragóner Attilától, Balog Zoltántól, Ferenczi Istvántól, Paul Shaw-tól várom a legtöbbet. Tapasztalt, sokat látott labdarúgók, akikre lehet épí­teni. Persze meglepetésekkel is számolok: Vass Máté, Kovács István évek múlva erősségei lesznek a Fradinak, ám ahhoz, hogy alapemberré váljanak, már az idén el kell kezdenünk a felkészí­tésüket.

Kocogni kell!

5. A meccs délelőttjén kifutom magamból a feszültséget. Budapest gyönyörű város, megnyugtató végigkocogni az Andrássy úton, körbefutni a Margitszigetet. Közben üres a fejem, átszellemülök, és az edzés végén friss aggyal készülhetek az estére. Érdekes, de ilyenkor fogalmazódnak meg azok a gondolatok az edző fejében, amelyek meccseket dönthetnek el.

A mester emlékére

6. Futballistaként Archie Gemmill volt a példaképem, most is itt van előttem az a ballábas mozdulata, amivel skót válogatottként gólt rúgott Brazí­lia ellen. A pénteken elhunyt Bobby Robsont külön kiemelném. Amikor az Ipswich Town menedzsere volt, s én két gólt lőttem ellenük a Derby County szí­neiben, szerződtetni akart. Az angol labdarúgás egyik legnagyobb szaktekintélye távozott, azt hiszem, ezen a hétvégén minden angol labdarúgó és szakvezető az ő emlékéért is futballozik, dirigálja együttesét.

Szerencsekovács

7. Nincs mese, győzni kell! Most dől el, a labdarúgók mennyire viselik el a ferencvárosi közeget. Sokan lesznek a lelátón, és nekünk bizonyí­tanunk kell. A futballban kétféle szerencse létezik: jó és rossz… Mi a jó oldalán állunk.

TÜKÖR

Edzői pályám elején nem állt hozzám közel Csank János futballról alkotott felfogása. A csapatait remekül összerakta, de hiányzott belőlük a látványosság, az improvizáció. Hétköznapi közkatonaként dolgoztak futballistái, kiemelkedő egyéniségek nemigen kaptak helyet a csapataiban. Az ok? Nem tudta őket beépí­teni a rendszerébe. Éppen ezért annak idején úgy í­téltem meg, hogy nem való a válogatotthoz vagy a Ferencvároshoz, mert ott mégiscsak előfordulnak sztárok, akiket nem lehet kihagyni a csapatból, sőt normális esetben a húzóember szerepe vár rájuk. Aztán ahogy jobban megismertem Csank Jánost, s edzőként rutinosabb lettem, sok mindent megértettem, amit addig elutasí­tottam. A futballról alkotott elképzeléseink nem kerültek közelebb egymáshoz, de ráébredtem, a célhoz vezető út a labdarúgásban is sokféle lehet. Ma már tudom, az is lehet jó edző, aki nem helyezi mindenek fölé a támadófutballt. Sőt igazából az a jó edző, aki az érzelmeket és a látványosságot a háttérbe tudja szorí­tani az eredményesség érdekében. A Váccal nyert bajnoki cí­me a legjobb példa arra, miként lehet középszerű csapatból az ország legeredményesebb együttesét felépí­teni, és az utóbbi évek történései a Fradival kiharcolt bajnoki aranyát is még fényesebbre csiszolták. Több mint ötszáz bajnoki meccsel a háta mögött az elmúlt években volt egy hosszabb periódus, amikor munka nélkül volt, de az elmúlt évadban megint bizonyí­tott, amikor átvette a ZTE-t, és a tabella végéről felhozta az élmezőnybe. Ezzel újból nélkülözhetetlenné tette magát a magyar fociban. A fentiekből talán kiderült, hogy Csank Jánost igazi profinak tartom, és ezzel a véleményemmel korántsem vagyok egyedül a szakmában. Ott, ahol ő dolgozik, mindig rend van, s a korrektsége miatt kikezdhetetlen. Azon túl, hogy elismerem edzői munkáját, tisztelem és kedvelem emberként, mert roppant kedves, barátságos figura, akinek a meglátásaira mindig oda kell figyelni. Utóbbi kijelentésem kétértelmű, mert ugyan tényleg okos észrevételei vannak, de sokszor ketten kellünk hozzá, hogy megértsük, mit dörmög a bajusza alatt.

Bobby Davison műfajt teremtett a magyar fociban. Rágózva, rövidnadrágban jelenik meg a sajtótájékoztatón, fittyet hány a Fradi hagyományaira – Lipcsei Pétert olyan könnyedén hagyta ki a csapatból, hogy a szeme sem rebbent –, öntörvényűbb, mint bárki idehaza. Tökéletesen hidegen hagyják az újságí­rók, nem foglalkozik a kritikákkal, megy a maga elképzelései után. A nálunk talán szokatlan „semmitől sem félek” habitus megosztja a közvéleményt. Van, aki képtelen elfogadni, hogy itt van ez az angol, osztja az észt, öntörvényű, mindeközben úgy jött ide, hogy szinte semmilyen edzői múltja nem volt. Az angol negyedosztályú Guiseley irányí­tása mellett más csapatoknál csak epizódszerepet kapott. De… A Fradival megnyerte az NB II-t, ami elsőre nem tűnik világraszóló eredménynek, ám tény: ezt a feladatot kapta, és teljesí­tette is. Közben megfelelő edzői képesí­tést szerzett, és töretlenül hisz a céljaiban. Nem volt nehéz meghonosí­tania az angol stí­lusú focit a Fradiban, a kettő felfogása nagyon hasonló – a rakkolós, hajtós, megalkuvást nem ismerő játék eddig is ismert volt az Üllői úton, és a törekvései párhuzamban állnak ezzel. Már az igazolásaiból kiderült: nem a virtuóz, sokkal inkább a racionális játékot helyezi előtérbe, számára minden egyéni érdeknél fontosabb a csapatjáték és az eredményesség. A bajnoki cí­mbe vetett töretlen hite éppen olyan megosztottságot szül, mint önmaga. A drukkerek szí­ve csordultig telik boldogsággal, ha azt hallják az edzőtől, hogy bajnok lesz a csapat. Aki reálisan nézi a dolgot, és helyesen méri fel az NB I erejét, csak azt mondhatja: nem tart még ott a Ferencváros, hogy beleszóljon az aranyéremért folytatott harcba. Bobby Davison érdekes egyénisége a magyar focinak, legyen akármilyen különc. Sőt! Még ezt a tulajdonságát is imádják majd benne, ha egyszer tényleg bajnoki cí­met nyer a Fradival. Az újságí­rók pedig nemcsak hogy elnézik majd neki a rágózást, hanem afölött is szemet hunynának, ha szotyizni támad kedve a sajtótájékoztató kellős közepén.

(Nemzeti Sport)