Feljegyzések a fotelból – Kupagyőztes! Kupagyőztes!
Varázslatos este volt. Közeledve a „napfordulóhoz”, talán már tizenegy óra is elmúlt, a lilák táborhelye már üresen kongott, de az aréna zöld-fehérbe öltözött része hol a csapatot éltette, hol megpróbálta túl énekelni Freddy Mercuryt, zengett a „We Are The Champions”, örömtánc és örömkönnyek ölelték körbe az Üllői út 129-et. Mi vagyunk a bajnokok és mi vagyunk a kupagyőztesek! Mi vagyunk a rekordbajnokok, mi vagyunk a Ferencváros! Nehéz megtalálni a szavakat (főleg néhány órai alvás után), frázisokat meg nem akarok pufogtatni, sokan, sokféleképpen éltük meg a tegnap estét, a 22. kupagyőzelmünket. Több mint tízezren voltunk az Arénában (régen látott ennyi nézőt nem válogatott mérkőzésen), plusz több ezren a lilák, akik becsülettel megpróbálták buzdítani a csapatukat, de ez tegnap este kevésnek bizonyult. El is ment a kedvük az egésztől, a lefújás után néhány perccel már araszoltak is hazafele, az éremátadást már csak néhány százan várták meg (a mi „térfelünkön” mindenki a helyén maradt), de amíg a játékosok visszasétáltak a küzdőtérre, már üres székek várták őket. Ennyit ér egy vereség? És mennyit ér egy győzelem? Forintban is sokat, de amit a szurkolóknak adott, azt nem lehet sok nullával az egyes után kifejezni. A boldogságon, a felhőtlen örömön túl úgy zártuk le a 2015/16-s idényt, ahogy egy bajnoknak kell. Nem roppantunk össze, végig a kezünkbe tartottuk a kupát és nem volt olyan pillanat amikor veszélybe került volna és egyetlen lilába öltözött játékos sem tudta kiénekelni a szánkból a finom, omlós sajtot.
Mert mi vagyunk a bajnokok, és ezt tegnap bizonyítottuk is. Jobbak voltunk, sokkal jobbak. Talán a „sokkal” egy kicsit túlzás, de tény, hogy az Újpestnek egyetlen kapura lövése volt (az sem indulhatott volna egyetlen gyorsulási versenyen), mi meg az első félórában vagy inkább az első negyedórában eldönthettük volna a kupa sorsát. Bár akkor unalomba fulladt volna kupaderbi – oké, ennyi pikírtséget megengedhetek magamnak, de ha Böde és Varga időben érkezik a kapu elé, és Pintér lövése sem a kapufán csattan, a nézőtér zöld-fehér része békésen elsörözgetett és elszotyizgatott volna a lefújásig. A helyzetek kimaradtak, az első félidő végé felé az Újpest is kiszabadult a szorításból, élvezetes, jó iramú volt a félidő, remek a hangulat, a két szurkolótábor igazi fiesztát rendezett, ezért érdemes kimenni az arénába, ezért érdemes bekapcsolni a tévét.
A második félidő elején a lila szurkolók úgy gondolták, ha már a csapatuk nem tud tűzijátékot produkálni a zöldek kapuja előtt, akkor ők vetnek be mindenféle lángoló, füstölő eszközt. Ezzel csak azt érték el (a büntetésen túl), hogy szórakoztatták önmagukat, de el is lőtték az összes puskaport. Ez persze nem jelentette azt, hogy végleg felőröltük a lilákat, továbbra is elszántan vetették magukat a labda után, ráadásul Nalepát és Lamah-t sérülés miatt le kellett kapni a pályáról, változott a hadrend, Pintér vonult hátra, jött Radó majd Gyömbér, Doll mester érezhetően a középpályát próbálta erősíteni, szabadabbá akarta tenni Gerzsont, aki élt is a „felkínált” lehetőséggel. Eddig is számos alkalommal emeltem ki a 37 éves (bocsi Gerzson, számunkra örökké fiatal maradsz!) Mágikus Magyart, tegnap a 78. percben végül is ő tette fel a király fejére a koronát.
Az aranygólhoz más is kellett, előtte volt egy remek támadás melynek a végén Varga már dönthetett volna, de szöglet lett a vége, amit Hajnal ívelt be, Gyömbér fejelt kapura, melyből nem lett volna gól, de Gerzson nem hagyta, hogy a labda esetleg Balajcza kezében landoljon, felemelkedett az „égig” és néhány méterről a hálóba bólintott. Akkor robbant fel másodszor a stadion. A különbség annyi, hogy miközben Gerzson boldogságtól mámoros arccal, széttárt karokkal köszönt az égieknek, olyan elementáris erővel zúgott a „Hajrá Fradi!”, hogy abba az egész világ beleremegett.
Onnantól már csak egy csapat volt a pályán, a dózsának (egyszer megengedem magamnak, kisbetűvel írva, a régi idők emlékére) nem volt ereje az újításra és bár azt hittük, hogy forró 10 perc vár ránk, helyette eldugtuk a labdát, taktikusan az ellenfél térfelén játszadoztunk, Radó és Böde többször látogatta meg a sarokzászlót mint mi a büfét. Az utolsó percek már örömkönnyeket hoztak, mindenki ölelt mindenkit, a lilák úgy hallgattak mint akik…tudjátok a jelzőt, nem is kell leírnom, csak rájuk kellett nézni, egy világ omlott össze bennük, megszűnt az idegesítő szurkolásuk (ki találhatnának mást is), úgy fogytak el a petárdák, ahogy a játékosaik ereje a végére.
Egyszerűen feladták. Ha tehették volna már a gólunk után bevonulnak az öltözőbe, magukra zárják az ajtót és azon elmélkednének, hogy vajon miben volt jobb ma a Ferencváros. Erre is rövid a válasz: mindenben. Egy kicsit bővebben: ami ehhez a csodálatos játékhoz kell, erőben, lendületben és játékosságban. Összegezve: mindenben. Ezzel vissza is tértem ahhoz az egybetűs szóhoz, mely nem csak a kupadöntőt jellemezte, hanem az egész szezont. Én még ki is tágítanám az intervallumot, hiszen 2015 tavaszától amit meg lehetett nyerni, azt Thomas Doll fiai meg is nyerték.
Bajnoki cím, melyből már 29 ékesedik. Kupagyőzelem kétszer egymás után, ezzel már 22-nél tartunk. Miénk lett a Szuperkupa és a Ligakupa is. Idén önmagunk ellen kell pályára lépni a Szuperkupa döntőjében. Remek meccs lesz, ki lehetne próbálni, biztosan sokan ott ülnénk a lelátón és arra kérdésre, hogy „ki a jobb?”, biztosan helyes választ adnánk: a Ferencváros!
Most még nincs itt az összegzés ideje, ahhoz ki kell aludnom magam és le kell ülepednie az élményeknek. Még ünnepelni kell, még ki kell élvezni a győzelmek mámoros zamatát, és ahogy Freddy Mercury legendás hangján énekelte: „No time for losers” – szabadon fordítva a vesztesek ideje lejárt.
Most miénk a tér, miénk a világ. Mert MI vagyunk a Ferencváros!
17 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Kupagyőztes! Kupagyőztes! bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Bajnokcsapat! Akarom írni Kupagyőztes! Hát teljesen összezavarnak ezek a fiúk! 🙂 Fantasztikus volt a döntő. Élmény volt ott lenni.
Egész tavasszal azt mondtam, hogy teljesen felesleges fanyalogni a mutatott játék miatt, hiszen a bajnokságot már az ősszel megnyertük. Idén kétszer kellett odatenni magát a fiúknak: a Vidi elleni kupavisszavágón és a döntőben (a Loki megtette az elődöntőben azt a szívességet, hogy szinte végig 10 ember ellen kellett focizni) Erre a két meccsre viszont nem lehetett panasz. Ugyan „csak” 1-0-ra nyertünk, de a Dózsának nem volt esélye. És olyan jó volt ezt látni :)))))
Hajrá Fradi!
A Fejlécben még csak 21 áll, mikor meglett a 29. akkor már másnap változtatva lett. Nem cinknek szánom, mert szeretem az oldalt, csak meglepődöm, hogy még mindig a régi van fent
Feltehetően a böngésződ szórakozik veled…
F5. 🙂
Néha emiatt is szükséges a böngészési adatok törölni, főleg a gyorsítótárat.
Ettől függetlenül a Chrome-nak (vagy bármelyik egyéb böngészőnek) illene tudnia, hogy megnyertük a 22. kupagyőzelemünket és automatikusan frissíteni az előzményeket.
Nyitva ll a zöld-fehér menyorszí g.
Most tudjuk milyen az egyszer ott lenni.
Ezt az elôérzetet nem tudja senki elvenni tôlünk.
Itthon vagyunk és ott az igazi haznk.
gyönyörű este volt!
Miként egy évvel ezelőtt, most is a büféknél énekeltünk bő egy órával a mérkőzés lefújását követően.
Hajrá Fradi!
Addig amíg a biztonságiak nem „toloncoltak” ki minket. Ha nem sietnek annyira haza, talán még most is ott vagyunk. 🙂
De „szerencsére” kitoloncoltak, mert már nagyon szomjaztam egy jó kis gyömbérre 😆 😆 😆 😉
A meccs előtt árultak az aluljáróban és a stadion előtt is plüss lila majmokat, amit fel lehetett akasztani nyakba, ágyékra bárhová. Ennél sportszerűbb megalázása a liláknak az amit Gerzson művelt velük! Gratula érte!
Miként egy évvel korábban, most is a büféknél nótáztunk bő egy órával a mérkőzést lefújását követően. Hajrá Fradi!
Szép volt fiúk!!! Szép volt Gerzson!! Éljen a Ferencváros! Megmutattuk, hogyan kell kézben tartani egy mérkőzést az elejétől a végéig, ez szerintem egyben jó főpróba volt a BL júliusi selejtezőkre is! Aki nem volt kinn a meccsen, nem tudhatja, mit veszített. Ez más volt, feszültebb volt mint a tavalyi kupadöntő – a lila ellentábor miatt is. Minél több ilyen meccs kellene a magyar bajnokságban is. Ebben az évben már csak két kívánságom maradt hátra: mindenképpen legyen nemzetközi kupaszereplés (az EL is jó lesz…), és ezzel együtt ősszel alapozzuk meg a 30. bajnoki címet! Hajrá Fradi!!!
Nagyon boldog vagyok,hogy összejött a Bajnoki cím mellé a kupagyőzelem is.
A győzelmet nem kell megmagyarázni,savanyú gondolatokat pedig nem itt kell leírni,talán majd ha lesz évértékelő rovat Lalolib révén,akkor igen,hisz azért mindenkiben van hiányérzet gondolom.
De amit jó volt látni,hogy végig kézben volt a meccs és a liláknak tényleg 0 helyzetük volt.
Hajrá Fradi!!!
A Fotelszurkoló grafika remek lett:) 22-es és Fradi címer a kupán, a fotelen a 29-es:)
Telitalálat az is!!!
Megint egy szokásos, kupagyőztes-bajnokcsapathoz illő színvonalú, zöld-fehér érzelmekkel átszőtt, mégis a látottakkal összhangban megírt, nagyszerű írás, Lalolib!
Óriási siker volt ez, így kerek ez az év, mindent megnyertünk!
Tegnap egy percig nem volt jobb a makicsapat, a mieink pedig tudták, hogy türelem kell, mert a játékbeli fölényt az ezúttal is a durvaság határait gyakran átlépő ellenfél ellen csak így érvényesíthetjük. Ezt szerettem volna, vártam, reméltem. Mert az nem lehet, hogy egy ilyen perfekt év végén épp ők mondhatnák el magukról, hogy 3 meccsen maradtak nálunk veretlenek és elvitték a kupát az Üllőiről.. Az nem lett volna kellemes érzés egyikünknek sem.
Előre a 30.-ért! (Jöhet a 23. kupasiker is..) Szép volt fiúk!
Van egy régi bölcselet, miszerint a személyes boldogságot nem leírni kell, hanem örökké a szívünkbe kell zárni.
Akik kint voltak, azok tudják mit „hagytam” ki a jegyzetből. Amit nem lehet leírni, de átélni nagyon felemelő volt. Ahogy több ezer Fradista vonult az utcán és énekelt, ismeretlenül ölelte egymást, sok mindent visszaadott, amit elvettek tőlünk.
Ezzel a kupagyőzelemmel érkeztünk végleg haza. Ezt meg senki nem fogja elvenni tőlünk, még akkor sem ha sokan megpróbálják még a győzelmet is vereségként megélni.
Annak azért örültem, hogy Vignjevic nem próbálta relativizálni a vereséget, hanem sportszerűen elismerte, hogy mi vagyunk a jobb csapat. Ezt eddig csak kevés edzőnek sikerült:)