Magyarország-Svájc: egy kis focitörténelem

„A pálya rövid és hengerelt havas, csinos lyukakkal. A mérkőzés kezdete lassu volt s némi magyar fölény konstatálható. Ide-oda hullámzik a kép, de lassankint belátom, hogy a reggeli panaszkodások nem voltak hiábavalók: a csapat harmada le van törve s a többi se jókedvü. Hozzájárul a buta pálya, amin küzdeni kell az egyensulylyal.” – az idézet 1911-ből való, mely pikí­rt és szórakoztató, de számunkra sporttörténeti is egyben. Az első világégés kezdete előtt három évvel, január 8-án a magyar nemzeti válogatott Zürichben, 6 ezer néző előtt 2:0-ra kikapott Svájc válogatottjától. Nem rémisztgetésnek szántam azt, hogy egy vereségről való tudósí­tással kezdtem, de a 105 évvel ezelőtti mérkőzés az első válogatott találkozónk volt Európa „semlegeseivel”, a speciális, több funkcióra is alkalmas bicskák boldog tulajdonosaival, a svájci válogatottal. Elsőre meg is lepődtem, hogy ilyen régi kapcsolatban vagyunk a svájci focival, számomra a labdarúgás hőskora Anglián kí­vül, Magyarországot, Ausztriát és Olaszországot jelenti. Aztán ahogy a „kezembe” került a magyarfutball.hu kimutatása, miszerint az osztrák sógorok után Svájccal játszottuk a legtöbb válogatott meccset (44), felkeltette az érdeklődésemet.

így jutottam el a fenti idézethez, az első válogatottbeli találkozóhoz Svájc ellen, mely már a Tempó Fradi! oldalán található, benne részletes tudósí­tással, valamint ami számunkra külön érdekes és fontos, benne 5 Fradi játékossal: Weinber II., Weisz F., Korodi, Schlosser és Borbás. A névsor a Ferencvárosi labdarúgás történetének első aranykorát idézi, Weisz 8 bajnoki cí­met szerzett a Fradival, de a többiek is 5-7 közötti elsőséget szereztek, mellyel joggal ví­vták ki, hogy magukra húzzák a cí­meres mezt. Valami mégsem működött Zürichben, a vereség után Minder Frigyes szövetségi kapitány, majd Kiss Gyula válogató bizottsági tag is lemondott tisztségéről.

Nem sokat váratott magára a visszavágó, mely sporttörténeti sikert hozott a magyar válogatott számára: „A roskadt inakat a lelkesedés mámora vaspántokkal edzette meg.” – lehet ennél költőibben megfogalmazni egy 9:0-ás győzelmet? Ebben a mondatban minden benne van, és bár a jelenünkben már senki sem láthatta élőben a parádés győzelmet, de ha behunyjuk a szemünket, és felidézzük a roskadt inakat, a lelkesedés mámorát, mely oly erővel ruházta fel a cí­meres mezt viselő játékosokat, hogy Schlosser Imre vezetésével – aki egymaga 6 (!) gólt szerezett -, focisulit tartottak a svájciak számára. „A 11 ember folyton – folyvást dolgozott, mint akiket a furiák kergetnek. Egy perc eszmélni valóidőt nem hagyott az ellenfélnek.” Ugye nem bonyolult játék ez? Természetesen ehhez a „folyvást dolgozott” játékhoz olyan játékosok is kellettek, mint a Schlosser, Bródy, Rumbold, Koródi és Bordás. Természetesen nem csak öten vitték a prí­met, de őket zöld-fehér szí­nűk miatt ismerjük és tudjuk, hogy amit a Ferencvárosé tettek, azzal örökre beí­rták magukat a legendák birodalmába.

44 mérkőzés Svájc ellen, melyből 30 győzelem, 5 döntetlen és 9 vereség (forrás: magyarfutball.hu). Ha csak az összesí­tett statisztikát nézzük, akkor pénteken mi lennénk az esélyesek. 105 év alatt nem csak a világ változott meg, hanem a foci is pördült néhányat a tengelye körül. Érdekesség, hogy két világbajnokság is összekapcsolja Magyarországot és Svájcot. 1938-ban, a franciaországi VB negyeddöntőjében, Lille városában Sárosi és Zsengellér góljaival 2:0-ra győztünk Svájc ellen és meg sem álltunk a döntőig. 1954-ben meg Svájcban volt a VB, a házigazdák ismét a negyeddöntőben búcsúztak, a magyar válogatott „Aranycsapata” meg 2:0-s vezetésről bukta el a döntőt, ezzel a Mohácsi vész után, a legsúlyosabb terhet rakta az országra, amit talán a mai napig nem tudtunk kiheverni.

Schlosser Imrén túl számos zöld-fehér játékos tört borsos a svájciak orra alá. 1935. 11.10-én az Üllői úton, Sárosi és Toldi vezetésével nyertünk úgy 6:1-re, hogy a kissé szigorú sportújság „rég látott gyenge játékkal is revánsot vett a magyar csapat zürichi vereségéért Svájc ellen” kommentálta a fölényes győzelmet. Két évre újra az Üllői pálya adott helyszí­nt a mérkőzésnek, és a „havas pályán óriási munkát végeztek a csapatok – Sárosi és Toldi volt a góllövő, Lázár játszott legjobban„. Örömteli, hogy mindhárman a Fradit képviselték, és rajtuk kí­vül még Korányi és Kiss is tagja volt a VB-re készülő válogatottnak.

Sárosi „Gyurka” 1940.03.31-én sem „kí­mélte” a Svájci válogatottat, két gól szerzett a 3:0-ra megnyert mérkőzésen, most a sajtó is elismerően szólt a győzelemről: „Harmincezer lelkes néző előtt dr. Sárosi vezérletével fényes győzelmet arattunk a világbajnokot verő svájciak fölött”. Végigböngészve a két csapat mérkőzéseit, szembetűnő, hogy a második világháború „előszobájától” (1937, kí­nai-japán háború) Japán 1945-s kapitulációjáig nyolc alkalommal mérkőztünk meg egymással, melynek valószí­nűleg Svájc történelmi, semleges szerepe is közrejátszott. Ez időszak alatt Svájc csak egyszer győzött (1939.04.02), a többi mérkőzést a magyar válogatott „uralta”.

Ahogy a világégés utáni első mérkőzésünkön, az 1948.04.21-i Üllői úti összecsapáson, ahol „ví­zilabda” eredmény született, 7:4-re nyert a Rudassal, Bozsikkal, Szuszával, Deákkal és Puskással felálló magyar válogatott.

A következő nagy arányú magyar győzelemre egy nagy történelmi ugrás után jutunk el (Rákosi-korszak, 56-os szabadságharc, orosz tankok, megtorlás) 1959.10.25-ig, amikor is a Népstadionban, 70 ezer néző előtt, fiatal magyar csapat kergette „őrületbe” a svájci védőket. Tichy Lajos négyet vágott, a 18 éves Albert Flórián is betalált, hátul a jobbhátvéd posztján Mátrai Sándor segí­tette a támadásokat, balhátvédként, a 20 éves Novák Dezső (akkor még a Haladás játékosaként, ezen a mérkőzésen debütált a válogatottban) állta el a svájci támadók útját.

A svájciak 1964-ben vágtak vissza Bernben, 2:0-ra nyertek a VB-re készülő, alakuló magyar válogatott ellen. Két évre rá, az anglia VB előtt egy hónappal a két VB résztvevő még „felkészült” egymás ellen. 1966.06.05-én, a Népstadionban, 35 ezer néző előtt 3:1-re nyertünk (a Fradiból Albert, Rákosi és Fenyvesi lépett a pályára), ezzel is igazolva, a közelgő VB-n a magyar válogatott érhet el nagyobb sikert. A „jóslat” be is jött, Svájc utolsó lett a csoportjában, a magyar válogatott a negyeddöntőben szenvedett vereség Szovjetuniótól.

A két csapat először az 1982-es VB selejtezőjében került egy csoportba, Anglia, Norvégia és Románia társaságában. A csoportot Magyarország nyerte, megelőzve Angliát, Svájc a negyedik helyen végzett. Az első csoportmeccsünkön Luzernben 2:2-re végeztünk, majd 1981.10.14-én, a Népstadion nyertünk 3:0-ra Svájc ellen. 35 év távlatában már nem nagyon emlékszem minden rezdülésre, de arra igen, hogy katonaként külön engedéllyel nézhettük meg a meccset (azt is csak azért, mert akkor a helyi katonacsapatban játszottam) Dudás Feri katonatársammal (egyben a csapat kapusával). A „kakasüllő” környékéről minden gombfocinak látszott, de emlékszem Nyí­l két góljára, az első egy kavarodás után került elé a „semmiből” a labda, majd lépett kettőt és rá oly jellemző mozdulattal, jobb belsővel lőtt a hálóba, majd egy szöglet után fejelt kapura, mely nem látszott túl veszélyesnek, de a svájci kapussal az élen mindenki csak szemmel követte, ahogy a labda a hálóba landol.

A következő „tétes” találkozókat az 1996 EB selejtezőjében rendezték, mely számunkra nem a legkellemesebb emlékek közé tartozik. 1995.03.29-én A népstadionban 2:2 (nem lép pályára zöld-fehér játékos), majd jött a visszavágó, 1995.10.11-én Zürichben, ahol sima 3:0-s vereséget szenvedtünk (a Fradiból Hajdú, Lipcsei,Nyilas és Simon lépett a pályára). Svájc csoportgyőztesként jut ki az EB-re, ahol nem jut tovább az A-csoportból.

Két évre rá, az 1998-s VB selejtezőjében újra találkozik egymással a két nemzet válogatottja. 1997.04.30-án 1:0-ra nyert Svájc, majd 1997.08.20-án 1:1 a végeredmény, mely után Svájc harmadikként végez a csoportban, a magyar válogatott másodikként pótselejtezőt játszik Jugoszlávia ellen, amit ha lehetne, örökre elfelejtenénk (1:7, 0:5).

A 45. Magyarország-Svájc előtt még két barátságos mérkőzést játszottunk 1998-ban (2:0) és 2002-ben (1:2), ezzel röviden át is futottuk a két csapat 105 évre visszanyúló közös történetét. Ahogy az elején is emlí­tettem, számomra meglepetésként szolgált, hogy a Svájc ellen ilyen sok válogatott mérkőzést játszottunk. Valójában nem is az meglepő, hogy Svájc ellen 44 alkalommal mérkőztünk, inkább az, hogy Angliával, Olaszországgal, Németországgal sokkal kevesebbszer találkoztunk.

A péntek esti EB selejtező esélyeivel a mai történeti utazásunk során nem foglalkozunk, de egy érdekes adattal azért megpróbáljuk „orientálni” az esélyeket. Az eddig 44 mérkőzésből 7 alkalommal a Fradi Üllői úti pályája adta a szí­nteret (forrás: magyarfutball.hu), melyből mind a hat alkalommal győztünk is! Svájc válogatottjának a Ferencvárosi labdarúgás legendás játékosa, Sárosi György dr. lőtte a legtöbb gólt, „Gyurka” hétszer vette be a „helvétek” kapuját.

Magyarország és Svájc közös 105 éveds története pénteken, a Ferencváros Groupama Arénájában folytatódik.