Feljegyzések a fotelból – Gyenge hármas
Egy győztes meccs után ritkán fordult velem elő, hogy perecekig tétován meredjek az üresen tátongó jegyzetfüzetre. Inkább a fordítottja szokott előfordulni, már hazafele „zötykölődve” Laudetur barátommal szinte egymás szavába vágva (nem mintha egyszerű lenne őt „megállítani”) addig örömködünk a közel két órás úton, hogy fejben a jegyzet fele már meg is születik. Ez még akkor is így van, ha szerkesztőtársam, akiért pesti lévén a vidéki „taxi” érkezik, ellentételezés végett bizonyos lapos üveggel vendégel meg, mely egyből vidámabbá teszi az előttünk álló 90 percet. És ha ehhez egy győzelem is párosul, egyből happy a világ, égig is érnek az Üllői úti fák, bár azokat emlegetni a jelenben talán nem kéne, mert oly messze vagyunk a ’95-ös BL csapattól mint anno Makó lovag Jeruzsálemhez. Aki elindult ugyan a „hitetlenek” ellen egy kis keresztes csetepatéra, de már Csanád közelében eltévedt és inkább visszatért az asszonyhoz és a jó meleg kályha tövében elmélkedett a történelem furcsaságain. Nekünk nem furcsaságok jutottak, hanem dicsőségek, még ha ezekből nem is túl sok, de készülve a 2019 februári Novák utánpótlás tornára kezembe akadt egy 1995-s újság, mely azokról az Üllői úti fákról áradozott, melyek a BL csoportkör tiszteletére nőttek az égig. Ehhez képest hol tartunk ma? Készülünk a következő megmérettetésre…a gond az, hogy ezt már évek óta tesszük, eredménytelenül. Miközben a benzinkút, ha nem is BL-t, de egy csoportkört azért abszolvált. Számukra az öröm és a plusz pénzike mellé bajnoki pontvesztések is párosultak, ami egy kissé csillapítja a jogos „féltékenységünket”. Mely azért is fontos, mert a bajnokság kezdete óta sokunk számára egy bizonyos plusz csillag megszerzése sokkal fontosabb mint bármilyen európai csili-vili szereplés…de akkor vajon miért is nosztalgiázom az égig érő Üllői úti fákról?
De most inkább lépjünk tovább, egy kicsit elkalandoztam a reggeli üresen tátongó jegyzetfüzettől, pedig ma reggel tényleg komoly problémáim adódtak az írással. Vagyis helyesebben nem is azzal, hanem magával a tegnap mérkőzéssel, melyről értekeznem kéne. Örömködni a biztos győzelemnek, pikírt megjegyzéseket odaszúrni az ellenfélnek a buszok bevontatása miatt, valami vicceset kitalálni Dibusz gimnasztikai próbálkozásairól a megfázás ellen, áradozni az egymás után gördülő tetszetős és gólveszélyes támadásokról, a remekbe szabott gólokról, a parádés stadioni hangulatról. A gondom, az, hogy az előbbi felsorolásból egyedül Dénes általános iskolásokat idéző „bemelegítése” érdemel dicséretet, bár voltak időszakok amikor komolyan aggódtunk, nehogy megfázzon, mert labdával nem nagyon találkozott.
Ahogy az első félidőben a lelkesnek tűnő, de régen stabil NB III-as csapat szintjét megütő Kisvárdaiak is előkapták a mobiljukat szelfizni egyet, ha véletlenül összefutottak a labdával. Mert az, az első félidő 45 percéből 44-ben nálunk volt. Az a hiányzó egy perc is a megfázás ellen küzdő Dibusz tétovasága miatt alakult ki, de Frimpong megfosztotta a vendégeket pályafutásuk legszebb élményétől. A vendégegylet „cikizése” után kéne jönnie a mi fiaink eseménydús 44 percének élménybeszámolójának, mert ha már felborult a pálya és ha már a labdaszedők is többet találkoztak a pöttyössel (mely már régóta nem is pöttyös) mint az ellenfél játékosai, akkor záporozni kellett volna a lövéseknek, a helyzeteknek. Ehelyett inkább az eső szitált, a labda meg békésen vánszorgott egyik zöld lábról a másikra, rúgtunk egy valag kisszögletet (most ez az új módi), volt egy Lanza kapufa, talán még egy Nandó lövés és ennyi.
Persze most kéne az asztalomra ütni egy nagyot (a kávémat már megittam, így az nem lenne veszélyben) és rám ripakodni: és a két gól már smafu? Nehogy már ne ünnepeljük meg Frimpong remekbe szabott fejesét és Blazic Böde Danis gólját! Annyira nem lehetett rossz az első félidő, ha szereztünk két gólt, ráadásul a mérkőzés végén Rebrov mester dicsérte a játékosokat a motiváltság és a sok kialakított helyzet okán. Innentől meg egy olyan kotnyeles jegyzetírónak mint amilyen én vagyok talán visszább kéne lépni és ildomos lenne megtalálni az első félidő szépségét.
Most már bevallhatom, a mester nyilatkozatának olvasása miatt ültem percekig tétlenül a monitor előtt, mégis csak ő a szakember, és ha neki tetszett a tegnapi produkció, akkor nekünk szurkolóknak is be kéne állni a sorba. Ez persze elég nagy „vihart” okozott a lelkületemben, hiszen valahogy a lelátón teljesen másként éltük át a mérkőzést. Persze hatalmas örömujjongás követte Frimpong remek fejesgólját majd Blazic parádés lefordulását, miközben ketten is kapaszkodtak a nyakába. A gólok a szünetben feledtették azt, hogy azokon kívül más nem nagyon történt a pályán, de miközben békésen sort álltunk az „ürítő tartályok” előtt, arról értekeztünk, hogy ennek a várdának lövünk még kettőt vagy hármat a másodikban és tényleg happy lesz a hazamenetel.
Nem sikerült hármat vagy kettőt lőni, sőt egyet sem. Most kéne jönnie a kissé „dühös” soroknak, de most itt látom szemeim előtt Rebrov mester nyilatkozatát, miszerint „úgy gondolom, nagyon jól védekeztünk, én kértem, hogy a második félidőben vegyünk vissza a tempóból. Kilencven percen keresztül mindig nehéz koncentrálni, elégedett vagyok csapatom mai teljesítményével.” Ehhez meg mit is lehet hozzátenni? Részemről már nem sokat. Ha az edző kéri két gólos vezetésnél egy halványnál 50 árnyalattal gyengébb ellenfél ellen, hogy álljunk vissza és vegyünk vissza a tempóból, akkor lehet, hogy tegnap este nem is az Üllői úti fák árnyéban ültem a lelátón. Nem akarok visszamenni az időben, de ha anno Novák Dezső ilyet kért volna Nyilasitól a nyolcvanas évek elején, akkor Nyíl csak kimutatott volna a tömött lelátóra, még szólni sem kellett volna, hogy mester itt, az Üllői úton álljunk vissza? Képtelenség, ahogy az is, hogy Novák Dezső ilyet kért volna a játékosoktól.
Ennyi. Innentől az én szerepemnek vége is. Természetesen örültünk a győzelemnek, a három pontnak, még annak is, hogy a Honvéd döntetlenjével öt pontra nőtt az előnyünk. Anno, szintén valamikor az „ókorban”, történelemből egyszer hármas kaptam Bege tanár úrtól, amit rossz néven is vettem, hiszen a Római Birodalom már akkor is a kedvenc időszakom volt, és úgy is éreztem, hogy sziporkázom. Bege tanár úr meg csak annyit mondott, ez egy gyenge hármas volt fiam, mert az arénában a győztes gladiátort is kifütyülték, ha nem hozta ki magából a maximumot.
Tegnap nem volt fütty, de ünneplés sem, elég gyorsan kiürült az aréna. Győztünk, nem kaptunk gólt, öt pont az előnyünk…kell ennél több?
12 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Gyenge hármas bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
A mennyei egyik sajátossága, hogy nincs igazán papírforma. Erre példa a mi felcsúti és szombathelyi vereségünk, és a MOL szintén felcsúti, kövesdi veresége, és kisvárdai pontvesztése.
így is 5 ponttal vezetünk, ezt kéne megtartani tavaszra, hogy jó eséllyel felvarrhassuk a 3. csillagot. Mert ez most mindennél fontosabb. A mutatott játéknál is.
Hosszú távon igazad van. Rövid távon viszont garantált a nk kupabúcsú és 1-2 szívinfarktus.
https://www.youtube.com/watch?v=dwgjXNHBGyI 16:00 tól..
Mindent elmondtatok, amit el lehetett mondani erről a „3 pont és más semmi” meccsről. Csak annyit tennék hozzá, hogy ha ilyen meccsen sem próbál belenyúlni az edzőnk a mérkőzésbe, mit csinál majd mondjuk Fehérváron, ahol azért ennél nehezebb lesz ? Átfázni nekem is sikerült, otthon rögtön „bedurrantottam” a konvektort…
mlszfc-re féltékenykedni? Nincsenek velünk egy súlycsoportban ! ha megszakadnak se !
Az, hogy a lilák és a dvsc nem segítettek be, természetes.
Egyébként két szurkolótábor cserélt volna velünk tegnap este.
Bizonyos Bayern- és Real-hívek…
Sziasztok!
Már mindent elmondtatok!Sok hozzáfűzni való nincs!
Uram bocsá,tényleg nyertünk két góllal!De az tény marad,hogy a góljainkat védők szerezték,csatáraink veszélytelenek,sőt be vannak oltva gól ellen!
Persze mondhatjátok,mindegy ki rúgja a góljainkat,csak rúgja valaki.Viszont ezt a mentalitást nem tudjuk átültetni olyan meccsre, ahol még védekeznünk is kell majd!
Tegnap este vettem a fáradságot, és utánanéztem Rebrov nyilatkozatainak, már csak azért is, mert ő legtöbbször érthetően megindokolja nemegy húzását. Aztán megállapítottam, hogy bizonyos esetekben finoman szólva is „fordítási hibák” kerültek számos helyre. NAGYBETŠ°VEL az eredeti szöveg.
Az első a mérkőzés elejére vonatkozott. „A KIESŐJELÖLTEK ellen eddig mindig adtunk 2-3 helyzetet az elején, most ez nem történt meg.” [Udvariasabb fordításban a TÁBLÁZAT ALJÁN LÉVŐK szerepel.]
A másik a „visszavonásra”. Itt nem tudom szó szerint idézni az egészet, de hangsúlyozta, hogy A SÉRÜLÉSEK ELKERÜLÉSE ÉRDEKÉBEN csináltatta. Ha figyelembe vesszük, hogy Vad II nagyon csínján bánt a lapokkal, de így is négy sárgát osztott ki, és hogy Leót sérülés miatt kellett lecserélni – kétszer egymás után szabálytalankodtak vele, piros is lehetett volna – indokoltnak látom. Azt hiszem, senkinek sem hiányzott volna, hogy Berios megint lerúgja valakinek a fejét…
Amúgy volt két kapufánk meg nemegy nagy helyzetünk, ha ezek közül csak az egyik is bemegy, most sokaknak más lenne a véleménye.
Hogy nem játszottunk szemre szépen, az igaz. De amíg biztosan győzünk, számomra másodlagos.
Egyébként CSAK EGY MECCSET JÁTSZOTTAK, DE ANNYI MECCSEMLÉK VAN, AHÁNYAN LÁTTÁK…
Nem értem a sírás-rívás okát. Megvan a 3 pont,kuss a nevünk. Na ez csak vicc volt. Tudom,szar vicc volt.
Az igazság az hogy jó mrccs rossz meccs váltogatja egymást. Tehetünk mi arról hogy a versenytársaink így is lemaradnak mert hullajtják a pontokat? Nem. Csodálkozunk,ha valaki egyszer csak 3-4 fordulón keresztül nem hullajt pontokat akkor utolér minket? Nem.
Csodálkozunk hogy ez nemzetközileg kevés? Nem.
Csodálkozunk hogy ennyi bajunk van a magyar fociban? Nem.
Viszont ahogy szokták mondani: szar győzelem is győzelem. A pezsgő a 3. csillag felvarrásánál így is jóízű lesz.
Két idézetet szeretnék közölni:
1. „Nem tudom, hány szurkoló lesz kint a stadionban, de ha csak százan, nekünk akkor is kötelességünk kiszolgálni őket, támadni, gólokat lőni.”
2. „A második félidőben kontrolláltuk a meccset, szándékosan vettünk vissza…”
Az egyiket sem én találtam ki, Rebrov mondta a meccs előtt, majd utána. A kb. 7500 fázó, ázó néző arculcsapása volt a „visszavétel”, ezt a vidéki kis csapatot sok góllal kellett volna megverni, ha a nézőket valóban ki akarták volna szolgálni. Rendkívül mérges voltam. Amellett, hogy jól megfáztam, hazaérve még ezt az edzői nyilatkozatot kellett olvasnom.
Képtelen vagyok megemészteni Rebrov nyilatkozatát. Ha ez ellen a Kisvárda ellen visszavettünk a tempóból, akkor törvényszerű, hogy szégyenteljesen elbukunk Felcsúton és Szombathelyen. És ha Pakson is megbukunk jövő héten, az a mostani második félidő miatt van.
Azt meg egyenesen arcátlannak tartom, hogy az egyetlen létező szurkolótábor nincs kiszolgálva. 7500 ember kiment a hűvös, nyirkos időben is; dacára a színházjegyek átlagánál magasabb árért, és ezt a sz..t kapja. Nagyon szomorú ez.
(Személyes öröm, hogy a régóta sejtett tényt a hétvégén sikerült napvilágra tárni: Laudetur barátunk gimnáziumi osztálytársam volt. És a meccs előtt személyesen is megismerkedhettem Lalolib-bel és barátaival. Hajrá Fradi! Mi kitartunk már, míg élünk! A Mezőkövesd ellen is ott leszünk! A legjobbakat Nektek!)
Olvasom komment társ olvasom kommented 😆 100% ig egyetértek vele.
A tegnap délután igazából két dolognak örülhettem: az egyik hogy a barátaim közt lehettem és hogy miénk a 3 pont.
Boogie bácsi rólad mindig az a bizonyos 1976-os őszi Fradi -Dózsa 3:0 jut eszembe… 😆 😆 😆 MINDIG ÉS SOHA! Jó volt látni titeket.
Kedves Lalolib. Pont ahogyan írtad. Kell/kellene. Itt volt a lehetőség, hogy ezt a Kisvárdát 5-8 góllal megvérjük. Ehelyett lassú , körülményes passzok. A pontrúgások , kis szögletek mind kudarcba fulladtak.
Én is olvastam a nyilatkozatot, képtelen vagyok elhinni. Doll nyilatkozott pont tán a kirúgása előtt egy héttel tán amikor szintén 2:0- ra nyert a csapat, hogy nem kell mindig sok gólt rúgni elég a kettő is. Persze mondjuk ha ez a real vagy a Bayern ellen lenne, de a Kisvárda??? Na pont ezért imádta mindenki a húsz – harminc évvel ezelőtti időket, amikor játékos és edző nemcsak a sikerért hanem a nézők kiszolgálásáért mindent megtett.
Ja és azt is nyilatkozta Rebrov, hogy aki nem teszi oda magát az nem fog játszani. Folyamatos kiegyensúlyozott teljesítményt 1-2 kivétellel nem tálalni az egész keretben.
3 pont és más semmi. Orosz Pál szavaival tavasszal lesz változás.
Úgy legyen, mert különben megint megyünk a ” levesbe”.