Simon Tibor a Ferencváros védőjátékosa szinte egyik napról a másikra besétált az NB I-be. Nem volt mögötte szépreményű serdülő és ifikor, nem tartották kiugró tehetségnek, egy ideig úgy tűnt, egy azok közül a srácok közül, akik legfeljebb valamelyik kiscsapatnál ragadnak majd meg. Pasaréti úti gyerekként a Pénzügyőrben kezdett focizni, Agárdi Ferenc tanítványaként. Később átigazolt a KSI-be, ott volt ifista és onnan került a Fradiba. Pontosabban, már nem is játszott, amikor Vincze Géza rátalált, s vitte az Üllői útra, a junior csapathoz.
— Tulajdonképpen az ifi után abbahagytam az aktív játékot. Más kérdés, hogy kedvtelésből fociztam, de őszintén megmondva, nem voltak illúzióim. Már nem gondoltam arra, hogy valaha is közelébe jutok a legjobbaknak — meséli a védő.
Mi szegte kedvét?
— Egyszerűen felmértem a helyzetet. Ahhoz, hogy egy futballistát észrevegyenek az élvonalba, tehetségnek kell lennie. Én pedig igazából nem voltam az. Azon pedig nem morfondíroztam, hogy elmenjek egy területi csapathoz. Ott a legtöbb helyen megvannak a klikkek, egy névtelen ifistának nem sok reménye van abba bekerülni. így aztán eldöntöttem, a továbbiakban már csak hobbiból futballozgatok.
És amikor jött az FTC meghívása?
— Az feldobott, ettől függetlenül nem láttam nyomban rózsaszínben mindent magam körül. Lejártam s szorgalmasan edzettem, de egy percig sem éreztem magam fenejó játékosnak. Nem is kértem állást a klubtól, továbbra is maradtam ami voltam — amatőr.
És mivel keresett pénzt?
— Volt állásom. Üzletvezető voltam s mint ilyen, legfiatalabb a szakmában. A Hűvösvölgyben a régi Balázs vendéglőt vezettem. Aztán ahogy teltmúlt az idő, feljebb léptem. Dalnoki Jenő már odavett az első kerethez, velük edzettem s a nagycsapat kispadjára is odaültem. Másfél évvel ezelőtt már szerződést ajánlott a klub. Elfogadtam, ugyanis abban az időben csak szerződtetett játékos szerepelhetett az élvonalban.
Ha üzletvezetőként is futballozhatott volna az NB I-ben, lehet, hogy ma is vendéglős?
— Elképzelhető. Engem ugyanis nem a pénz vonzott a legjobbak közé, hanem a játék. Mert futballozni nagyon szeretek. Ha van időm a hivatalos mellett, még a kispályán is játszom. Barátok között. De ezt nem kell leírni, mert lehet, hogy nem veszik jónéven a klubnál.
Miért lehet baj, ha egy NB l-es labdarúgó „maszekol”, hisz minden különóra a játéktudást gyarapítja. Régi nagyjaink is többet játszottak, mint amit a hivatalos kötelmükben előírtak.
— Azért nem szeretik az ilyesmit, mert megsérülhet az ember.
Született hátvéd Simon Tibor?
— Nem. Valamikor középpályás voltam. Itt a Ferencvárosban viszont zömmel a védősorban kaptam szerepet. Játszottam jobbhátvédtől balhátvédig mindent.
Hol volt jobb, középen, vagy a védősorban?
— Minden posztnak megvan a maga szépsége. Bár leghátul több a kötöttség, mint a középpályán, vagy a támadósorban, de egy hátvéd is játszhat, a szó igaz értelmében. Ha felmegy, ha egy cselt is meg tud csinálni, akkor akár be is fejezhet akciót. Én sem ácsorgók mindig az emberem mellett. Ha úgy hozza a játék, elindulok előre. Ez nem csupán az én igényem, ezt az edzőm is elvárja tőlem.
Vannak példaképei?
— Inkább úgy mondanám, hogy több labdarúgót is csodálok. És több csapatot. Például az olaszokat, meg a hollandokat.
Megszokta már az NB I-et?
— Talán már elmondhatom, hogy igen. Legalább tíz mérkőzés kellett ahhoz, hogy levetkőztem a lámpalázamat.
Szemlátomást egyre magabiztosabban játszik s bírja a mérkőzések iramát is.
— Bírom a strapát. Ha futni kell, akkor sincs gondom, mert nem dőlök ki egykönnyen a sorból. 1986-ban elindultam az IBUSZ maratonin, s lefutottam a távot. Mégpedig elég jó idővel.
Milyen alkalommal került a nevezők közé?
— Egyszerűen kíváncsi voltam arra, hogy végig tudok-e futni negyvenkét kilométert.
Nehéz volt?
— Borzasztóan. Az ilyen versenyre speciális felkészülés szükséges. Külön étrendet kell összeállítani, edzésként nagy távokat futni. Én meg csak úgy nekivágtam. Mit mondjak, a célban már egy kicsit megrogyva érkeztem. Mindebből viszont nem következik, hogy imádok futni. Én is, mint a legtöbb játékos akkor gyakorlok a legszívesebben, ha ott van velem a labda is.
Milyen csapat a mostani Fradi?
— Egységes, küzdőképes együttes. Tudunk egymásért hajtani, és ez sokat számít.
Milyen labdarúgó Simon Tibor?
— Nehéz kérdés. Olyan játékos, akinek még sok a tanulnivalója. De olyan, aki imád focizni.
(Várkonyi Sándor, Labdarúgás, 1988 november)
Vélemény, hozzászólás?