2023.II.5. Ferencváros – Újpest: 3-1

Nem tucatsiker: sorozatban 12. alkalommal nyert az Újpest ellen a Fradi!

A furcsa gólok derbijén a hazaiak játszottak jobban, megérdemelten nyertek, de két támadójuk is megsérült.
A labdarúgó NB I 18. fordulójának záró mérkőzésén a Ferencváros 3–1-re megverte odahaza az Újpestet.

Nyilatkozatok:

Sztanyiszlav Csercseszov: — Az Újpest elleni csata, a derbi mindig a legnagyobb meccs. A legutóbbi találkozónkat megnyertük a Paks otthonában, amely egy nagyon fontos siker volt és jól szolgálta a felkészülésünket is a hétvégére. Ugyanakkor örültem volna, ha három győzelemmel indítjuk a tavaszt, hiszen ez volt a célunk. Sajnos a Vasas ellen viszont nem szereztünk gólt, pontokat vesztettünk, ebből tanulnunk kell. Ami a keretet illeti: van néhány játékosunk, akiknek a szereplése kérdéses. Voltam már hasonló helyzetben, de remélem, hogy mindenkire számíthatok az Újpest elleni rangadón. Vannak új futballistáink is, akiktől azt szeretném, hogy segítsenek a csapatnak. Owusu Kwabena ugye már betalált, Myenty Abena nagyon várja a lehetőséget, míg Nikolai Frederiksennek tegnap volt az első edzése velünk. A szezon még hosszú, majd meglátjuk, ki lesz ott a csapatban vasárnap. Ez az a meccs, amelyre mindig elkel az összes jegy. Telt ház várja majd a csapatokat. Mondtam is tegnap a fiúknak, hogy erre készüljenek. Van ugye olyan játékos, aki még nem élt át ilyet, biztosan nagy élmény lesz a számukra is.

A mérkőzés:

Ferencváros — Újpest: 3-1 (1-0)
Groupama Aréna, 17:30. 18.197 néző.
Vezette: Berke Balázs (asszisztensek: Kóbor, Garai; Videóbíró: Iványi Zoltán; VAR asszisztens: Albert; VAR operátor: Hanyecz; tartalékjv.: Andó-Szabó)

Ferencváros: Dibusz — Botka, S. Mmaee, Knoester, Civic — Esiti (Kwabena, 61.) — Zachariassen, Besic, Traoré — Nguen (Marquinhos, 37.), R. Mmaee (Vécsei, 89.)
kispad: Bogdán, Mercier, Kovacevic, Sigér, Abena, Pászka, Auzqui, Wingo, Frederiksen
vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov

Újpest: D. Nikolic — Lirim R. Kastrati, Csongvai, Hall, Antonov — Onovo (Boumal, 75.), Jakobi — Varga Gy. (Pauljevic, 58.), Katona M., Csoboth (Ambrose, 85.) — Mudrinski (Banai, 85.)
kispad: Diaby, Simon K., Ljujic, Szabó B., Goure, Antzoulas, Kovács D., Borello
vezetőedző: Milos Kruscic

Gól: Hall (38. – öngól), Marquinhos (70.), R. Mmaee (85.) illetve Mudrinski (55.)
Sárga lap: Esiti (60.) illetve Lirim R. Kastrati (44.), Onovo (51.), Hall (67.)
Kiállítva: D. Nikolic (80.)

A tűzszerészeket is bevetették a derbin. A rendőrség különleges osztagának szakemberei az arénán kívül és belül is biztosították a terepet, csak bízni lehetett benne, nyugodt estéjük lesz…

Hát nem lett!

Néhány petárdát, tűzijátékot el kellett különíteniük, néhány hordónyi füst- és durranóanyag azonnal összejött, és később sem pihenhettek a szakemberek, húsz perc után gyúltak először piros és zöld görögtüzek a lelátókon. Biztonsági okokból a ferencvárosi csapatot a népligeti edzőbázisról a Groupama Arénához szállító autóbusz sem maradt ezúttal a stadionnál, a lezárások miatt különös látvány volt a kihalt Albert Flórián utca, az Üllői úti aluljáró oldalában pedig egy igencsak méretes lila káposzta is a földön hevert. A szurkolók látványos élőképpel készültek a vasárnap esti derbire, a hazai játékosok pedig pörgős futballal.

Alaposan bekezdett ugyanis a Ferencváros, négy perc alatt négy szögletet rúgtak a zöld-fehérek, azaz nyomban magukhoz ragadták a kezdeményezést. Lüktető tempóban kezdődött a derbi, az FTC – ahogy azt a legutóbbi, Vasas és Paks elleni találkozókon is láthattuk – sokszor kézilabdások módjára adogatta körbe a labdát az ellenfél tizenhatosán, keresve a rést a falon. Hiába volt a mezőnyfölény, az Újpest nem engedte, hogy teljesen rájuk erőltesse akaratát a hazai együttes, s a lilák, ha labdához jutottak, próbáltak bátran, korszerűen átjutni az ellenfél térfelére. Meglepő módon viszonylag kevés volt a szabálytalanság, az első nagyobb összetűzésre huszonöt percet kellett várni, akkor Csongvai Áron és Eldar Civic ugrott egymásnak, a szünet előtti percekben pedig megszerezte a vezetést a Ferencváros.

Mégpedig micsoda (kínos) góllal!

A sérült Tokmac Nguen helyére másodpercekkel korábban beálló brazil Marquinhos a tizenhatoson belülre érve „eltörte” a göröngyön megpattanó labdát, az újpesti kapus, Djordje Nikolics térdre ereszkedve várta a könnyű zsákmányt, ám Tim Hall másként gondolta. A luxemburgi védő ügyetlen mozdulattal juttatta kapujába a labdát, fogta a fejét, mint ahogy a vendégszurkolók is a szektorukban – öngól. Ismét felvetődik a kérdés: az egyik legnagyobb múltú magyar egyesületben miért luxemburgi védő futballozik, nincs-e a magyar utánpótlásban olyan ifjú, aki legalább ilyen szinten tudna játszani?! No, de ne legyünk teljesen igazságtalanok, Milos Kruscsics vezetőedző legalább a középpályán bevetett egy tehetséget, a 19 esztendős Varga György Balázs először jutott szóhoz kezdőként az NB I-ben, rögtön a Groupama Arénában az ősi rivális Ferencváros otthonában.

A második félidő eleje aztán Dibusz Dénesé volt. A rutinos kapus a tőle megszokott bravúrokkal tette hozzá magáét a játékhoz, Csongvai Áron lövései nyomán könnyedén egyenlíthetett volna a vendégcsapat – ekkor még megúszta a Fradi. Az 55. percben már nem. Olyan játékhelyzetből kapott gólt a Ferencváros, amilyenre alighanem külön készült, labdavesztés után átrobogott a középpályán és a védelmen az Újpest. Tanulságos találat volt, az eladott hazai labda után tizenegy (!) másodperccel már Dibusz mögött mozgott a háló. A korszerű ellentámadás végén Ognjen Mudrinszki, a szerb utánpótlás-válogatott első gólját szerezte a magyar élvonalban.

Az újpestiek bátrabb játéka jót tett a mérkőzésnek, láthatóan egyik fél sem elégedett meg a döntetlennel. Ahogy hét közben, a Paks elleni 3–1-s győzelem alkalmával, Sztanyiszlav Csercseszov ezúttal is kockáztatott, a védekező középpályás Anderson Esiti helyére érkezett a téli új szerzemény, a csatár Owusu Kwabena, s a bajnokcsapat még inkább támadóbb stílusra váltott. Összekapta magát, a játékosai mentek előre, aminek az lett az eredménye, hogy húsz perccel a vége előtt ismét Marquinhos villant, eldöntve a vasárnap esti derbit. A brazil támadó tudatosan piszkált bele Kristoffer Zachariassen lövésébe, és kijelenthető, jól kezdte a tavaszt, a szezonnyitón Zalaegerszegen (1–2) tizenegyesből (elcsúszva) talált a kapuba, Pakson (3–1) csereként beállva két gólpasszt adott, ezúttal pedig ismét a kispadról beszállva vált főszereplővé (amúgy a vendégek lest reklamáltak, a védők közül többen is magasba emelték a kezüket, ám Lirim Kastrati alaposan beragadt, így érvényes volt a gól).

A hajrára emberhátrányba került az Újpest, a kiugró Owusu Kwabenát ugyanis a kapujából kirontó Djordje Nikolics elgázolta, és ha ez nem lett volna elég az újpestieknek, a megítélt szabadrúgásból Ryan Mmaee mesterien vágta a labdát a jobb felsőbe. A cserekapus Banai Dávidnak meglehetősen hálátlan feladat jutott, a gólvonalra állva először akkor ért labdához, amikor kiszedte a hálóból… A ghánai játékos volt a derbi balszerencsés szereplője, ugyanis a lefújás előtti percekben egy szabálytalanság nyomán úgy érkezett a földre, hogy a bokája aláfordult, hordágyon kellett levinni a pályáról.

Ahogy a hét közben Pakson, ezúttal is a hajrát nyomta meg a Ferencváros, és ugyan ezúttal nem rúgott hat gólt az Újpestnek, hármat azért berámolt. Csercseszov továbbra is százszázalékos az újpestiek ellen, Fradi újabb derbit nyert meg, sorozatban már a tizenkettediket! 3–1

További képek: Farkas Zsolt, fradi.hu, nso.hu, Sas Gábor, Sportfotók

Nyilatkozatok:

Először Milos Kruscsics, az Újpest vezetőedzője mondta el a véleményét.

„Nagyon érdekes, izgalmas mérkőzés volt, valódi csata, amelyet mindkét csapat meg akart nyerni. Az első félidőben a Ferencváros kezdeményezőbb volt, de nem alakított ki igazi ziccert. A hazaiak birtokolták többet a labdát, mi igyekeztünk kivédekezni a támadásaikat, és a gólszerzéssel is kacérkodtunk, de ez nem jött össze. Ezzel szemben kaptunk egy igencsak pechesnek mondható gólt. A szünetben azt mondtam a játékosaimnak, hogy jól futballoznak, de legyenek bátrabbak, vállaljanak több felelősséget a támadások során. Ennek meg is lett az eredménye. A második játékrész első húsz percében kifejezetten jól játszott a csapatom, de ahhoz több kell, hogy meg tudjuk verni a Ferencvárost. Fantasztikus kvalitású játékosai vannak, bárhonnan képesek gólt szerezni, s ezt be is bizonyították. A győzelemhez, illetve a pontszerzéshez több minőségre van szükségünk.”

Azt is elmondta, a második gól döntötte el a sorsukat, a harmadik már csak megadta a kegyelemdöfést. A kapus kiállításával kapcsolatban elmondta, nem látta jól a helyzetet, de nem vitatja a piros lap jogosságát. Végül kitért Tim Hallra is, aki az előző, Honvéd elleni bajnokin tizenegyest hozott össze, most pedig a Ferencváros első góljánál hibázott.

„Nem mondanám ezt hibának, inkább óriási pechnek. Azt tartom hibának, ha a játékosok nem tartják be a taktikai utasításokat, olyat csinálnak a pályán, amit nem kellene – Hall ilyen hibát nem követett el. Nagyon okos, intelligens játékos, jól olvassa a játékot, jól lát a pályán. Pontosan olyan típusú futballista, akire már régóta szüksége volt az Újpestnek.”

Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője így értékelt.

„Maximálisan a terv szerint kezdtük a mérkőzést, megfelelő nyomást helyzetünk az ellenfélre, sok szögletet harcoltunk ki, de ezek után nem született gól. Megérdemelten vezettünk az első félidő után, viszont a második félidő első tíz percében átadtunk a kezdeményezést az Újpestnek, s gólt is szereztek. Ezután cserékkel kellett változtatnom a játékon, ezek bejöttek és megérdemelten nyertük meg a csapat és a szurkolók számára is igen fontos derbit. Nem feltétlenül értek egyet Kruscsiccsal, hogy már a második gólunk eldöntötte az összecsapást, hiszen akkor még volt vissza bő húsz perc, nem éreztem azt, hogy már zsebben a három pont.”

Kitért a sérültekre is, az első félidőben lecserélt Tokmackal kapcsolatban elmondta, hogy már a Paks elleni meccs után jelezte, hogy izomfájdalommal küzd, nem akartak rizikózni, hogy rásérüljön. Mint ismert, Owusut a hosszabbítás perceiben vitték le hordágyon, az állapotáról az MRI-vizsgálat után tudnak majd biztosabban.

Marquinhos:

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és az Újpest hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2023.II.5. Ferencváros – Újpest: 3-1 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+7.

    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

    90+4.

    PERC
    Folytatjuk.

    90+4.

    PERC
    Sorozatban 12. alkalommal kap ki az Újpest a Fraditól.

    90+3.

    PERC
    Csercseszov hevesen reklamál, Berke csendesít, majd… hordágyat kér.

    90+1.

    PERC
    Nem direkt bántotta a védő, aláfordult estében a szélső bokája.

    90+1.

    PERC
    Kwabenát kell ápolni, nagy fájdalmai vannak, a jobb bokája ment ki Kastrati becsúszása után.

    90.

    PERC
    R. Mmaee: 14 bajnoki, 9 góllal és 3 gólpasszal ebben az idényben.

    89.

    PERC
    Vécsei Bálint be, R. Mmaee le, ék helyett szűrő.

    89.

    PERC
    Traoré jobbról jobbal középre ad, Kwabena jobbal 15-ről az égbe lő.

    88.

    PERC
    Marquinhos: 16 bajnoki 11 kanadai ponttal, az előző 10 bajnokin 9-nél tart, az utóbbi 4-en 5-nél. Formajavulás.

    87.

    PERC
    Jakobi 30-ról S. Mmaeébe lő jobbal.

    87.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    86.

    PERC
    Azért erősen védhető lövés volt, odament, ahol Banai állt, de nem érte el a kapus.

    85.

    PERC
    ÉS EL IS DŐLT A MECCS: RYAN MMAEE jobbal a jobb felsőbe lövi a középről, 22 méterről, icipicit jobbról járó szabadrúgást. 3–1!

    85.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (3–1) Mmaee
    84.

    PERC
    Peter Ambrose be, Mudrinszki le, ékcsere.

    84.

    PERC
    Banai Dávid Csobothot váltja.

    84.

    PERC
    Banai öltözik gyorsan. Andrusch József ellátja pár tanáccsal, ő látott már pár rangadót még közelebbről is.

    82.

    PERC
    A derekával ugrott neki a kapus a támadó fejének. Ápolás, de Kwabena jelzi, nincs nagy baj.

    80.

    PERC
    És Djordje Nikolics kiáll!

    80.

    PERC
    Besic emel Kwabena elé, akit ellök a 16-os előtt Nikolics.

    80.

    PERC
    Fotók: Árvai Károly

    80.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    79.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    75.

    PERC
    Petrus Boumal be, Onovo le, szűrőcsere.

    75.

    PERC
    Ó, mekkora lövés: R. Mmaee rossz passzát a vendégvédők Zachariassen elé tolják, a szélső jobbal a bal felső mellé lő 21-ről, jobbal, hatalmas erővel.

    74.

    PERC
    A VAR szerint is lesen állt a brazil.

    74.

    PERC
    Videobíró.
    74.

    PERC
    Nincs harmadik fura gól is: Kwabena lő kapura az ötös bal sarka elől visszafelé cselezve, jobbal, a labda megpattan Csongvain, és a bal alsóba pörög, de lesen áll a kapust zavaró, felugró Marquinhos.

    71.

    PERC
    MARQUINHOS BETALÁL! Zachariassen lő kapura a 16-os jobb sarka elől, jobbal, nem a legjobban most sem, a brazil szélső azonban jó érzékkel az ötösön belevetődik a labdába, jobbal kapura lő, középről, és Nikolics bal lábáról a jobb alsóba pattan a labda. 2–1!

    70.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (2–1) Marquinhos
    68.

    PERC
    Hall rossz helyre fejeli Civic beadását, Zachariassen ballal a bal alsó mellé lő az ötös jobb sarkáról, Kwabena rossz lövése után. ZICCER VOLT!

    68.

    PERC
    Civic ad be jobbról, ballal, kifejeli a labdát Csoboth a hazaiak elől, az ötösről, középről.

    67.

    PERC
    Traoré nem érte volna el a labdát…

    67.

    PERC
    Tim Hall megröpteti a jobb szélen Traorét egy lökéssel, sárga lap.

    64.

    PERC
    GYŐZELMI SOROZATOK A DERBI TÖRTÉNETÉBEN
    15 mérkőzés: FTC (1905–1916)
    11 mérkőzés: FTC (2019–)
    5 mérkőzés: Újpest (2005–2010)

    64.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    64.

    PERC
    Az FTC hétközi 3–1-es paksi sikerének köszönhetően immár nyolc bajnoki óta veretlen, hat győzelme mellett ezalatt Fehérváron (2–2) és a Vasas ellen (0–0) játszott döntetlent. Az NB I-ben legutóbb október 16-án, Mezőkövesden kapott ki (1–2).

    64.

    PERC
    Az FTC az előző tíz hazai bajnokiját megnyerte a lilák ellen a Groupama Arénában, sőt, ezeken összesen 18 gólt ért el, és csupán hármat kapott. (Az elsőt ezek közül 2019 májusában Nagy Dániel, a másodikat 2021 szeptemberében Junior Tallo, a harmadikat tavaly áprilisban, tizenegyesből Budu Zivzivadze szerezte – azóta már mind a hárman eligazoltak Újpestről.) Az is igaz, hogy a zöld-fehér csapat 2015 és 2016 között sorozatban háromszor képtelen volt legyőzni (0–1, 2–2 és 3–3) a IV. kerületi riválisát. A lila-fehér gárda legutóbb több mint hat éve, a 2016. szeptember 24-én 3–3-mal záruló FTC–Újpest bajnokin tudott pontot szerezni a Groupama Arénában.

    64.

    PERC
    Traoré balról középre ad… Nikolics szép robinzonáddal kitolja a labdát a léc alól!

    63.

    PERC
    Kwabena most debütál a Groupama Arénában.

    61.

    PERC
    Owosu Kwabena be, Esiti le, szűrő helyett szélső!

    61.

    PERC
    Csongvai jobbal 30-ról a sorfalba lő, Onovo lök, nincs újabb sárga Civic felborításáért…

    60.

    PERC
    Anderson Esiti kap egy sárga lapot Katona ellökéséért.

    59.

    PERC
    Marquinhos elmegy a bal szélen, de szereli saját magát egy pocsék érintéssel. És ebből nem lett gól…

    57.

    PERC
    Branko Pauljevics be, Varga kissé megilletődve futballozott az első derbijén. De kihajtotta magát.

    55.

    PERC
    Fotók: Árvai Károly

    55.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    55.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    55.

    PERC
    EGYENLÍT AZ ÚJPEST! Csoboth okos keresztpassza után OGNJEN MUDRINSZKI kicselezi könnyedén Knoestert, és sz ötös jobb sarka elől, tíz méterről a hosszú, azaz a jobb alsóba lő. 1–1!

    55.

    PERC
    GÓÓÓL!!! (1–1) Mudrinszki
    55.

    PERC
    Besic emelése az ötösön a magasra ugró Antonové.

    51.

    PERC
    Civic ballal az ötös elé tekeri a szabadrúgást, R. Mmaee a bal alsó mellé fejel… méterekkel.

    51.

    PERC
    Vincent Onovo lap sárga lapot a meginduló R. Mmaee felrúgásáért. És nagyon örül, hogy nem piros, nem ő volt az utolsó mezőnyjátékos a kapusa előtt.

    Csongvai lő jobbal kapura a 16-os előteréből, laposan, Dibusz jobbra vetődve eléri a labdát!

    49.

    PERC
    Csongvai az ötös bal sarkánál rosszul találja el fejjel Antonov ballábas, jobbról érkező szögletét, nagy lökdösődés közben.

    48.

    PERC
    Csoboth kornerét rosszul éri el fejjel az ötös előtt Antonov.

    48.

    PERC
    Csongvai lő jobbal kapura egy 24 méteres szabadrúgást középről, a labda megpattan a sorfalon, a felugró Knoester fején, de a jobbra elinduló Dibusz balra vetődve eléri a pergő-forgó labdát. MICSODA BRAVÚR!

    46.

    PERC
    FOLYTATJUK!

    FÉLIDŐ

    Nagy tűzijáték a hazai szektorban, fények villannak.

    FÉLIDŐ

    54 százalékban volt a labda a hazaiaknál. 4-szer lőttek kapura, 3-szor a kapu felületére, a vendégeknél ez az arány 4/2.

    FÉLIDŐ

    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    FÉLIDŐ

    Fotó: Árvai Károly

    FÉLIDŐ

    Nincs elérhető leírás.

    FÉLIDŐ

    Nincs elérhető leírás.

    FÉLIDŐ

    Az Újpest felváltva nyert és vesztett az előző négy fordulóban, vasárnap a Honvéddal szemben tudott először úgy győzni (2–1), hogy a szünetben még hátrányban volt. Ezen kívül még tízszer fordult elő a lila-fehérekkel, hogy az ellenfél vezetett, de ezekből csak további két alkalommal sikerült döntetlenre menteniük a meccset, nyolcszor vereség lett a vége.

    FÉLIDŐ

    A zöld-fehérek hazai pályán nemcsak, hogy veretlenek, de imponáló is a mutatójuk (7 győzelem, 1 iksz), a lila-fehérek ezzel szemben idegenben öt vereség mellett mindössze Fehérváron tudtak nyerni (1–0), illetve Kispesten ikszeltek (0–0). A legutóbbi négy házon kívüli bajnokijukat kivétel nélkül elvesztették.

    FÉLIDŐ

    Az FTC az előző nyolc bajnokijából heten legalább két gólt szerzett és egyedül az előző fordulóban a Vasasnak nem talált be.

    FÉLIDŐ

    Az Újpest legutóbbi három NB I-es találkozóján mindig minimum három gól esett.

    FÉLIDŐ

    E párharc legjobb góllövői a közelmúltból
    Varga Roland 6
    Rajczi Péter 5
    Franck Boli 5
    Myrto Uzuni 4
    Dusan Vasziljevics 4

    FÉLIDŐ

    A FRADI GYŐZELMÉT ígéri minden. A legutóbbi hat nullával elégtételt vettek a lilákon, nem mellékesen sorozatban tizenkettedik derbijüket nyerhetik meg. Semmi kétség, erősebb a mostani Ferencváros, vasárnap azonban döntő lehet, ki szerzi az első gólt. BORBOLA Bence.

    FÉLIDŐ

    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

    45+1.

    PERC
    Antonov jobbal kapura lő, kirúgás. Vagy bedobás? Bedobás…

    45+1.

    PERC
    Egy perc csak a ráadás.

    45+1.

    PERC
    Civic bal oldali szöglete a kivetődő Nikolicsé, jó az indítás is, de Botka szereli Csobothot.

    45.

    PERC
    Az Újpest győzelemmel kezdett a Bp. Honvéd ellen, ezzel valamelyest javított a mérlegén. Ugyanakkor a Ferencváros ellen története legrosszabb sorozatában van, korábban még soha nem fordult elő, hogy tizenegy egymást követő mérkőzését elveszítse. Az Újpest 2019 februárja óta nem szerzett pontot az azóta négy bajnoki címet is szerző riválissal szemben, tavaly ősszel ráadásul csúnya vereségbe szaladt bele a zöld-fehérek ellen a Megyeri úton (0–6). (mlsz.hu)

    45.

    PERC
    A Ferencváros már a negyedik tétmérkőzésére készült 2023-ban. A két idegenbeli bajnokiját, egyaránt a hajrában feljavulva, megnyerte, míg a Vasas elleni találkozón döntetlent játszott a Groupama Arénában.

    44.

    PERC
    Lirim R. Kastrati kap sárga lapot R. Mmaee megrúgásáért.

    43.

    PERC
    R. Mmaee balról csodásan ad középre Civic passza után, Botka Antonov elől az ötös jobb sarkáról a kapus ölébe fejeli a labdát.

    42.

    PERC

    42.

    PERC
    Marquinhos megtapsolja, és ettől leesik a kesztyűje.

    42.

    PERC
    A füst leple alatt a ravasz Traoré ballal kapura lő, 24-ről, de a bal sarok mellé talál.

    41.

    PERC
    Nagy füst a pályán, de folytatjuk.

    39.

    PERC
    Benny Hall.

    37.

    PERC
    A Civic indításával meginduló Marquinhos egy csel után ballal nagyon rosszul találja el a labdát kissé balról, 11-ről, Csongvait kicselezve… kapuscsemege lenne, Nikolics letérdel, de TIM HALL odacsúszik a labdáért, így az a kapus jobb keze alatt, a dereka mellett elpörögve a kapu jobb alsó sarkában köt ki. 1–0!

    37.

    PERC
    MICSODA GÓLLAL VEZET A FRADI?!

    37.

    PERC
    (1–0)
    37.

    PERC
    Az Újpest ellen 13 meccsen hatnál.

    37.

    PERC
    Az NB I-ben egy kanadai pontnál tart.

    36.

    PERC
    Nguen: 29 meccs, 7 kanadai pont az idényben.

    36.

    PERC
    Marquinhos váltja a lesérült Nguent.

    36.

    PERC
    A vendégkeretben 16 a légiós, a meccskereten kívül maradt 7 légiós. A kezdőben 4 magyar.

    34.

    PERC
    A hazai keretben 17 a légiós, 4 légiós nem is fért a meccskeretbe. A kezdőben 2 magyar.

    31.

    PERC
    Az FTC legutóbb, tavaly szeptember 4-én a Szusza Ferenc Stadionban – az idegenbeli meccseket tekintve rekordkülönbségű – 6–0-s verést mért az Újpestre. Ezzel egyrészt visszavágott a 2010-es Megyeri úti 0–6-ért, másfelől zsinórban a 11. derbit nyerte meg. Ennél hosszabb sikerszériája csak a párharc kezdetén, 1905 és 1916 között volt a zöld-fehéreknek, amely 15 találkozón át tartott. Az a széria 1917. június 24-én egy 4:1-es újpesti sikerrel tört meg, majd a lila-fehérek 1920-ban tudtak először bajnokit nyerni az FTC otthonában is (1:3). Az Újpest leghosszabb diadalsorozata 2005 és 2010 között íródott, amikor megszakítás nélkül öt győzelmet aratott a bajnoki meccseiken (az FTC közben három idényen át az NB II-ben szerepelt).

    30.

    PERC
    Civic beadása a kapusé. Ez is csemege.

    29.

    PERC
    Fotók: Török Attila

    29.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    28.

    PERC
    Antonov ballal 25-ről, kissé jobbról a bal felső felé tekeri a labdát, Dibusz fogja azt. Csemege.

    27.

    PERC
    Csongvai és Nguen összekap, jön gyorsan Civic rendet tenni, beszáll Csoboth is, Varga még a földön, őt lökte el a Fradi karmestere. Aki nincs éppen csúcsformában mostanában.

    26.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    26.

    PERC
    Az újpestiek legutóbb több mint hét évvel ezelőtt, 2015. december 12-én tudták bajnokin legyőzni a Ferencvárost, akkor – a magyar csapatok közül elsőként – a Groupama Arénában a szenegáli Mbaye Diagne szöglet utáni fejesével nyertek 1–0-ra. Azóta az NB I-ben a mérleg: 20 derbin 15 FTC-siker és 5 döntetlen.

    26.

    PERC
    A 12 csapatos, 33 fordulós bajnokság bevezetése óta, a 2017–2018-as kiírás után most fordul elő másodszor, hogy egy idényen belül egy derbin házigazda a Ferencváros, kettőn az Újpest. Az öt évvel ezelőtti volt mostanáig az utolsó olyan bajnokság, amelyen belül a lila-fehérek kétszer is pontot tudtak rabolni a IX. kerületiektől (2–2 és 0–0), és a Groupama Arénában is csak 1–0-ra maradtak alul.

    25.

    PERC
    Botka jobb oldali beadásáról éppen csak lemarad középen R. Mmaee, kissé jobbrább Kastrati bevetődve ment Nguen elől.

    20.

    PERC
    Antonov megindul, összejátszik Katonával, aki a bal alsóba lőne jobbal 21-ről, Dibusz vetődve mentett a bal alsó sarok előtt!

    19.

    PERC
    Besic lefordul Jakobiról, R. Mmaee kifelé fordul azonban a beadással az ötös bal sarka és Hall előtt.

    18.

    PERC
    Letámad az Újpest!

    18.

    PERC
    Botka szereli harciasan a bal szélen meginduló Csobothot… kirúgás.

    15.

    PERC
    Fotó: Árvai Károly

    15.

    PERC
    Nincs elérhető leírás.

    15.

    PERC
    Öt védővel és négy szűrővel kvázi az Újpest. Lila-fehér fal.

    15.

    PERC
    Besic remek passzát Nguen rosszul veszi át, kivetődik a jobb sarok elé Nikolics.

    14.

    PERC
    Folytatják.

    11.

    PERC
    Kastrati és Civic összefejel, ápolás a pályán.

    11.

    PERC
    Kastrati elfejeli a labdát R. Mmaee elől, de éppen Traoréhoz, aki megindul, viszont szereli a 16-oson Csongvai.

    10.

    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    7.

    PERC
    Kruscsics hevesen reklamál, aligha 11-est.

    6.

    PERC
    De a VAR szerint nem szándékos.

    6.

    PERC
    Videobíró.
    6.

    PERC
    Mudrinszki mintha kézzel mentett volna Civic szöglete után, így is volt…

    4.

    PERC
    Civic adja be jobbról is, Besicnek, a beadás azonban Hallé.

    3.

    PERC
    A következő beadása után heves földharc, mentenek Onovóék Knoester elől. De újabb szöglet.

    3.

    PERC
    Civic bal oldali szögletét az ötös jobb sarka elől kapura fejeli Knoester, de véd a léc alatt szép mozdulattal Nikolics.

    2.

    PERC
    Kastrati szereli a bal szélen meginduló, Csongvain magát átbirkózó Nguent.

    1.

    PERC
    Közel telt ház előtt.

    1.

    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

    A rejtvény: melyik NB I-es futballista látható a képen?

    Fotók: Borbola Bence

    Nincs elérhető leírás.

    Nincs elérhető leírás.

    Nincs elérhető leírás.

    Egy kis örökmérleg! 1905 óta már 292 tétmeccset, ezen belül 236 élvonalbeli bajnokit játszottak a zöld-fehérek és a lila-fehérek. Az örökmérleg a bajnokikon: 113 FTC-diadal, 62 döntetlen és 61 újpesti siker. Ezek között három olyan – iksszel zárult – találkozó volt, amelyet félbeszakadt bajnokságokban, 1944–1945-ben, illetve 1956-ban játszottak le.

    JÖTTEK-MENTEK!
    A Ferencvárostól az Újpesthez:
    1928, Aknai János
    1929, Huber Dezső
    1941, Kalocsay Géza
    1950, Deák Ferenc
    1950, Henni Géza
    1984, Kerekes György
    1985, Haaz Ferenc
    1985, Ebedli Zoltán
    1994, Wukovics László
    1998, Mogyorósi József, i.
    1998, Miriuta László
    2002, Kőhalmi András, ingyen
    2005, Balajti Ádám
    2004, Szalai Vilmos
    Az Újpesttől a Ferencvároshoz:
    2005, Grósz Róbert
    2003, Rósa Dénes, i.
    2003, Csurka Zoltán, i.
    1999, Eszenyi Dénes, i.
    1997, Kun György
    1994, Kecskés Zoltán
    1992, Sorin Cigan
    1985, Ebedli Zoltán
    1985, Palkovics István
    1951, Gulyás Géza
    1944, Szabó Ferenc

    Eltiltott nincs.

    A hazaiaktól Gojakon kívül mindenki bevethető, a vendégektől Mack, Kuusk és Croizet (térdműtét után) maródi.

    „Nem sok jóra számítok. Szurkolok a csapatnak, de a Ferencváros az esélyes. Olyan sok játékosa van, hogy két ugyanolyan ütőképes, az Újpestnél erősebb csapatot is ki tudna állítani. Nagy nyomás lesz a védelmen, és akkor lehet esély, ha a hazaiak nem veszik igazán komolyan a mérkőzést – igaz, ha megtelik a stadion, a közönség nem engedi, hogy a Fradi félvállról vegye a meccset. Egy pont sokat jelentene az Újpestnek, bravúr lenne a döntetlen” – Juhász Péter, 1967 és 1976 között az Újpest játékosa, hétszeres bajnok, 24-szeres válogatott

    – Aztán szerzett további 33 gólt az első osztályban, még kettőt a Fradi ellen, hogyan emlékszik ezekre?
    – A második 2014-ben született, arra azért emlékezem jó szívvel, mert megszereztük vele a győzelmet. Mindkét csapat javára ítélt tizenegyest a játékvezető, így álltunk döntetlenre, amikor Enisz Bardi hozta fel a labdát, szerintem a szélre akart passzolni, de éppen ott futottam keresztbe, betoltam a labdát középre és azonnal lőttem – szerencsére bement.

    – Négy évvel ezelőtt, 2019 februárjában is volt egy Újpest–Fradi… Annak a gólnak is megvan a sztorija?
    – Persze. A harmadik keresztszalag-szakadásból tértem vissza, rengeteget dolgoztam azért, hogy újra játszhassak, egy év kihagyást követően tértem vissza. Végig a Fradi támadott, vezetett, az utolsó négy percre álltam be, és bevallom, ilyen hosszú szünet után már ennek is örültem. Aztán a lefújás előtti pillanatokban sikerült egyenlítenem – ez a csapatnak csak egy pontot ért, de nekem győzelemmel ért fel. Egyből a fizioterapeutákhoz szaladtam, velük ünnepeltem, az ő munkájukat akartam megköszönni, sokat dolgoztak velem azért, hogy legyen még esélyem futballozni.

    – Vasárnap újra rangadó.
    – A súlyos őszi kudarc mindannyiunkat megviselt: szurkolókat, játékosokat, a klub dolgozóit egyaránt. Azt a mérkőzést kitörölni nem lehet, és bár mindenki tisztában van az erőviszonyokkal, nyilvánvalóan mindent megteszünk, hogy sokkal szorosabb mérkőzést játsszunk a Ferencváros otthonában.

    – A statisztikák szerint tizennyolc alkalommal lépett pályára a Ferencváros ellen – sokat elmond a karrierjéről, hogy az első rangadója után csaknem tizenkét és fél évvel, 2010 szeptembere után vasárnap is játszhat a zöldek ellen.

    – Ez nyilván jó érzés – mondta lapunknak Simon Krisztián, a lila-fehérek 31 éves szélsője. – A szurkolók pontosan tudják, mekkora rivalizálás ez, természetesen a játékosoknak is nagy esemény, ha a mérkőzésen pályára léphetnek. Ha pedig ennyi időn át részese lehet ennek egy magyar futballista, az rengeteget jelent. Azt hiszem, a ferencvárosiaknak is hasonlóan különleges mindig az Újpest ellen játszani, mint nekünk ellenük.

    – Három gólt szerzett a Fradi ellen – mindegyiknek megvan a maga története?
    – Hogyne! Az első gólja, persze, felejthetetlen mindenkinek, az enyém több okból is. A hatodik élvonalbeli mérkőzésem volt, abban az idényben az ötödik, ráadásul az előző négy mérkőzésen nem tudtunk nyerni – az első NB I-es gólomat bárki ellen szerzem, örök emlék maradt volna, de nekem éppen a Ferencváros kapujába sikerült fejelni. És ugye ez volt az a hat nullás sikerünk 2010 szeptemberében, az újpesti futballban történelmi győzelem született aznap, szóval sok szempontból emlékezetes volt.

    „A derbi toronymagas esélyese a Ferencváros. A télen tovább erősödött a támadószekció, szerintem rá is fért a csapatra a frissítés. A hangulat a légiósokat is magával ragadhatja, legtöbbjük tapasztalhatta, mit jelent ez a derbi. Kíváncsi vagyok rá, az Újpest mennyire lesz bátor, nem hinném, hogy kinyílik, sokkal inkább a biztonságos védekezésből indul ki. Kulcskérdés, hogy a Fradi képes-e gyorsan gólt szerezni” – Dzurják József, a Ferencváros korábbi csatára.

    – Már átérzi, mit jelent ez a mérkőzés a szurkolóknak?

    – Nem csupán nekik kiemelten fontos ez a meccs. A klubnál dolgozóknak és nekünk, játékosoknak is. Ilyenkor a mérkőzés előtti napokban már szinte tapintható a feszültség a Népligetben, a megszokott jó hangulatban telnek az edzések, ám érezhető, mindenki jóval koncentráltabb, összeszedettebb. Gyakran szóba kerül az előttünk álló mérkőzés, naponta többször azon kapjuk magunkat, hogy az Újpest elleni rangadó a téma.

    – A legutóbbi újpesti 6–0 örök emlék marad?
    – Egyikőnk sem felejti el azt a napot. Az a kiütéses siker mestermunka volt. Végig jól játszottunk, rengeteg helyzetet alakítottunk ki, nem véletlenül vezettünk a félidőben négy nullára. Az újpestieknek is voltak helyzeteik, de a gólokat mi szereztük, kétség sem fért hozzá, melyik a jobb csapat.

    – Igaz, hogy a szünetben Dibusz Dénes lelkesítő beszéddel motiválta a légiósokat, nehogy leálljon a csapat, mert itt a lehetőség a korábbi 0– 6-é visszavágni?
    – Igen, külön felhívta a figyelmünket, nehogy megelégedjünk ennyivel. Meg kellett ragadnunk az alkalmat, tudtuk, mit jelentene a szurkolóknak, ha összejön a hat szerzett gól. Azt hiszem, ez megmutatkozott a második félidei teljesítményünkön. Örülök, hogy azon a mérkőzésen is a kapuba találtam.

    – Magyarországra érkezése óta három Újpest elleni derbin játszott. Meglesz a negyedik győzelem is?
    – Eddig valóban nem rossz a mutató – válaszolta lapunknak Kristoffer Zachariassen, a Ferencváros 29 éves norvég szélsője, aki először 2021 szeptemberében játszott az Újpest ellen. – Három derbit játszottam, mindhármat megnyertük.

    Negyedik derbijén is győzni akar Kristoffer Zachariassen, aki sohasem felejti el a legutóbbi 6–0-s sikert, ahogy a három súlyos térdsérülés után is visszatérő újpesti Simon Krisztiánnak is felejthetetlen az újpestiek 6–0-s győzelme, hiszen első NB I-es gólját szerezte 2010 szeptemberében a zöld-fehérek ellen.

    Nincs elérhető leírás.

    Nincs elérhető leírás.

    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT AZ FTC–ÚJPEST MÉRKŐZÉS KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK