2026.IV.10. Ferencváros – DVTK: 3-1

Ráijesztett a DVTK az FTC-re, de végül nem borult a papírforma a Groupama Arénában

Az első félidőben a miskolciak hiába szereztek vezetést a gyengén játszó zöld-fehérek ellen, a második félidőre feljavuló hazaiak kétgólos győzelmet arattak.
A labdarúgó NB I 29. fordulójában a Ferencváros 3–1-re győzte le hazai pályán a kieső helyen álló Diósgyőrt. A zöld-fehérek gyengén játszottak az első félidőben, a DVTK ekkor a vezetést is meg tudta szerezni. A második félidő elején egy potya góllal egyenlített az FTC, és végül hozta a papírformát.

Nyilatkozatok:

Robbie Keane: — Mindig nehéz egy olyan csapat ellen játszani, amelynek a kiesés elkerülése a célja. Az ilyen ellenfél harcol, hiszen kulcsfontosságú pontokért küzd. A Diósgyőr jelenleg kieső, de minden egyes pontra szüksége lesz a bennmaradáshoz, miközben mi a tabella másik végén, az élmezőnyben vagyunk. Ennek ellenére sem lesz könnyű dolgunk. Örülök, hogy hosszú idő után újra otthon tudunk játszani. A szurkolóink mögöttünk állnak majd, de szükségünk is lesz a támogatásukra, hiszen a következő hetekben dől el minden ebben a szezonban.

Nebojsa Vignjevic: — Kemény munka és kis szerencse mellett játszanunk is kell, mert ha csak a védekezéssel foglalkozunk, akkor óhatatlanul legyőznek. Ugyanakkor ez sem egyszerű, mert ha könnyen elveszítjük a labdát, akkor sokkal egyszerűbben vezethet támadást az ellenfél. Az a legfontosabb, hogy fegyelmezetten a feladatra koncentráljunk nem csak 90, hanem ha kell, akkor 100 percen keresztül is. Arról nem akarok beszélni, hogy keményen kell dolgozni és harcolni, mert az az alap. Szóval, ha kizárólag védekezünk, akkor problémáink lesznek. Ezért rá kell kényszeríteni az ellenfelet arra, hogy ne csak magával foglalkozzon, hanem ránk is figyeljen, mert mi is veszélyesek vagyunk a kapujukra, és mi is tudunk gólt szerezni. Ráadásul ez még a védelem számára is hasznos, mert tudnak fújni egyet. Másrészt ha nem így teszünk, akkor percről percre egyre nagyobb nyomás nehezedik majd ránk, amit nehéz pusztán védekezéssel elhárítani.

A mérkőzés:

Ferencváros — DVTK: 3-1 (0-1)
Groupama Aréna, 20:00. 9.417 néző.
Vezette: Karakó Ferenc (asszisztensek: Vígh-Tarsonyi, Nagy V.; Videóbíró: Zierkelbach Péter; VAR asszisztens: Szert; VAR operátor: Takács T.; tartalékjv.: Kovács I.)

Ferencváros: Dibusz — Gómez, Raemaekers, Szalai G. — Osváth, Kanichowsky, Abu Fani (Gruber, 46.), Corbu, Nagy B. (Acolatse, 46.; O’Dowda, 80.) — Yusuf (Joseph, 19.), Kovacevic (Zachariassen, 73.)
kispad: Varga Á., Levi, Cadu, Makreckis, Júlio Romao, Lakatos Cs., Rommens
vezetőedző: Robbie Keane

DVTK: Megyeri G. — Kastrati (Szakos, 77.), Szatmári, Tamás M., Bokros — Bényei, Holdampf, Vallejo, Macsó (Saponjic, 80.) — Colley (Ambrose, 77.), Pető M.
kispad: Sentic, Sajbán Máté, Komlósi, A. Keita, Varga Z., Demeter, Babos
vezetőedző: Nebojsa Vignjevic

Gól: Acolatse (51.), Joseph (60.), Gómez (76.) illetve Pető M. (23.)
Sárga lap: — illetve Pető M. (32.), Kastrati (75.), Tamás M. (87.), Vallejo (90+4.)

Nem kérdés, a Ferencváros toronymagas esélyesként várta a DVTK vendégjátékát, ugyanakkor volt néhány olyan tényező, amely azt mutatta, a favorit nem mindig tudja érvényesíteni a papírformát. Az egyik ilyen, hogy az FTC hazai pályán a meccsei felét sem nyerte meg az idényben, egész pontosan tizenkét fellépése közül csak öt hozott három pontot a konyhára, és ha valami, ez magyarázattal szolgál arra, miért kiélezett a versenyfutás az ETO-val a bajnoki aranyért. Bármennyire hihetetlen, ősszel a Puskás Akadémia (2–1), a ZTE (2–1), a Nyíregyháza (3–1) és a DVSC (1–0) is nyert a Groupama Arénában, a DVTK (2–2) és a Paks (2–2) pedig döntetlenre volt képes, és ez akkor is övön aluli ütéssel ért fel, ha közben a csapatnak a nemzetközi porondon is helyt kellett állnia, mi több, ott egészen kiváló teljesítménnyel rukkolt ki.

Pályaválasztóként a Ferencváros 2026-ban sem volt eddig igazán meggyőző, hiszen kezdésnek rögtön elvesztette 3–1-re az ETO elleni rangadót, és bár utána 3–0-ra megverte az Újpestet, eddigi utolsó hazai fellépésén vért kellett izzadnia a Kazincbarcika 2–1-es legyőzéséért. Ugyancsak intő jel lehetett a hazaiak számára, hogy a Diósgyőrt az előző és a mostani bajnoki évadban sem sikerült pályaválasztóként legyőzni, mi több, mind a kétszer nagyot kellett küzdeni a pontszerzésért: 2024 novemberében a DVTK már 3–0-ra vezetett, onnan lett 3–3, tavaly szeptemberben pedig 2–0-s előnyben volt a vendégegyüttes, és Gruber Zsombor találata csak a 91. percben hozta meg az egyenlítést.

Azért az éremnek két oldala van… A DVTK azért is áll kieső helyen, mert vendégként 14 bajnokijából kilencet elbukott, az előző tizenkét meccséből csak egyet nyert meg, ráadásul az edzőváltás sem érte el a kívánt hatást, hiszen Nebojsa Vignjeviccsel a kispadon négy találkozón csak egy pontot sikerült szerezni. Mivel az FTC legnagyobb riválisa, az ETO péntek délután 4–1-re győzött Felcsúton a Puskás Akadémia ellen, a hazai együttes számára létkérdés volt a bajnoki pontok otthon tartása.

A két vezetőedző közül Nebojsa Vignjevics húzott váratlant, hiszen a kapuba nem Karlo Senticet állította, hanem a második NB I-es meccsén védő Megyeri Gábort, és kezdett a 19 éves Macsó Máté is – a saját nevelésű fiatalnak ez volt a bemutatkozása az élvonalban. S lám, a kezdés után alig kilencven másodperc elteltével az újonc ifjú máris remek centerezéssel vétette magát észre, míg az ellenoldalon jobb oldali szögletet követően Mohammed Abu Fani kapáslövése jelentette az első ferencvárosi gólveszélyt. Ahogy számítani lehetett rá, a házigazda jobbára a saját térfelére „tolta be” az ellenfelét, sokszor még Lamin Colley is Megyeri Gábor kapujától harminc-negyven méterre védekezett. Bő negyedóra után Robbie Keane máris cserélni kényszerült, Bamidele Yusuf nem tudta folytatni a játékot, és ebben Alexander Vallejo is ludas volt, hiszen nem sokkal korábban a vendégek középpályása szabálytalankodott a támadóval szemben.

A DVTK próbálta megvalósítani azt, amiről Nebojsa Vignjevics a meccs felvezetésében beszélt, vagyis hogy csakis védekezéssel nem lehet jó eredményt elérni, támadni, kellemetlenkedni is muszáj, és a játékrész közepénél Macsó Máté remek elfutása után ha némi szerencsével is, de Pető Milán fejesével a Diósgyőr megszerezte a vezetést (0–1). Hideg zuhany volt ez a javából a Ferencvárosnak… Aztán Megyeri Gábor rossz kijövetelénél esélyt kapott a házigazda, Toon Raemaekers fejjel kis híján betalált, azonban a labda az üres kapu tetejére hullott. A lelátón felhangzott a szórványos füttyszó, a hazai közönség nem volt elégedett azzal, amit kedvenceitől látott, és az az igazság, a zöld-fehérek valóban gyenge teljesítményt nyújtottak. Nem volt sebesség a futballjukban, váratlan megoldást nem mutattak, a rendkívül fegyelmezetten játszó DVTK-nak nem okozott gondot, hogy többnyire már a saját tizenhatosa előtt megállítsa a próbálkozásokat. Gyanítani lehetett, Robbie Keane nem megy majd el szó nélkül a játékosok teljesítménye mellett, azzal ugyanis, amit az első félidőben mutattak a hazaiak, nem lett volna esélyük a mérkőzés megfordítására.

Nem jelentett meglepetést, hogy az FTC nem ugyanabban az összeállításban jött ki a folytatásra, amiben befejezte az első negyvenöt percet: Nagy Barnabás és Abu Fani az öltözőben maradt, a helyükre érkezett Gruber Zsombor és Elton Acolatse, aki télen éppen a diósgyőriektől érkezett a fővárosi klubhoz. Ahogy a találkozó elején, úgy a második félidő kezdetén a Ferencváros a saját térfelére kényszerítette riválisát, és hamar jött is az egyenlítés, méghozzá kapitális kapushiba után. Történt, hogy a korábbi DVTK-kedvenc, Elton Acolatse a „világ végéről”, és onnan is a bal szélről lőtte középre a labdát – úgy festett, beadásnak szánta, ám lecsúszott a lábáról – és Megyeri Gábor asszisztálása mellett a bal felső sarokba hullott (1–1). Mondani, írni sem kell, az ilyen hiba az egész mérkőzés menetét megváltoztatta, erőt, plusz energiát adott az addig keveset mutató csapatnak, és béklyót kötött a tulajdonképpen hibátlan meccstervet megvalósító együttes játékosainak a lábára. Nem állítjuk, hogy a DVTK összeesett, azonban még negyedóra sem telt el, és jött a második hazai találat is (és akkor rögzítsük, hogy Acolatse lövésénél Megyeri Gábor ezúttal bravúrral védett): a kipattanó labdát Lenny Joseph kíméletlenül a hálóba vágta (2–1). Amit a Diósgyőr az első félidőben felépített, az pillanatok alatt szertefoszlott…

Kitart a zöld-fehérek lendülete, vagy lesz-e még egy fordulópontja a mérkőzésnek – ez volt talán a legfontosabb kérdése a mérkőzésnek, hogy aztán Bokros Szilárd lövése az egyenlítéshez, Gruber Zsombor közeli próbálkozása a kétgólos hazai vezetéshez legyen közel. Aztán jött egy ferencvárosi szabadrúgás balról, szinte az alapvonalról, a csereként beálló Gruber Zsombor beadása után Mariano Gómez fejjel-vállal betalált, és sejteni lehetett, eldőlt a meccs (3–1). 

Így is történt, persze, ettől még kérdés maradt, hogy hol volt a Ferencváros az első félidőben, és miként alakult volna az eredmény, ha a második játékrész elején nincs a hatalmas diósgyőri kapushiba…

További képek: fradi.hu, nso.hu, Sportfotók

Nyilatkozatok:

Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője

– Az első negyvenöt percben mutatott futballal aligha elégedett: mi nem működött csapata játékában?     
– Mindent lassan csináltak a játékosok, nem járatták a labdát, nem futottak be az üres területekre.

– Az első játékrész végén és a szünetben is lehetett füttyszót hallani a lelátón, a szurkolók nem voltak elégedettek a látottakkal, ébresztőt kiáltottak – beszélt erről az öltözőben?
– Igen, elmondtam, sőt még egy kicsit többet is hozzátettem…

– A nemzetközi porondon remek teljesítményt nyújtott a csapat, de most jön a bajnoki hajrá, és a Magyar Kupa elődöntője. A Fradi kilenc napon belül játszik a Puskás Akadémiával, majd az ETO-val a bajnokságban és a Magyar Kupában is. Sorsdöntő időszak?
– Visszakérdezek: miért voltunk eredményesek a nemzetközi porondon? Mert nem kellett alkalmazkodnunk semmilyen szabályhoz, a cseréknél nem arra kellett figyelnem, hogy magyar játékos helyett magyart hozzak be, úgy álltunk fel, ahogy én gondoltam, amit a legjobbnak tartottam. Igen, jönnek az utolsó meccsek a bajnokságban és a kupában is, meg kell nyerni őket, de hozzátenném azt is, egy mérkőzés kilencven percig tart, nem negyvenötig. Sajnos, a DVTK ellen két játékosunk is megsérült rossz ütemű belépő után, azt gondolom, a jó játékosokat jobban kellene védeni.

Nebojsa Vignjevics, a DVTK vezetőedzője

– Egy félidő után úgy nézett ki, hogy bravúrt érhetnek a Ferencváros vendégeként, aztán jött Elton Acolatse beívelése és minden megváltozott…
– Harakirit követtünk el, hiszen az első játékrészben kapura sem lőtt a Ferencváros, sőt még lehetősége sem volt erre. Gólt szereztünk, voltak jó lehetőségeink, azután a bizonyos egyenlítő találat után már nehezen tudtunk visszajönni a meccsbe. A Groupama Arénában fegyelmezettnek kell lenni kilencven percig, az első félidei játékunkkal elégedett lehetek, de ennél a fogatókönyvnél talán még az is jobb lett volna, ha az ellenfelünk az első pillanattól fölénk nő és akár több góllal is legyőz bennünket. Így viszont nem olyan egyszerű ez az egész, a héten végig azt éreztem, tudunk valamit alkotni a Ferencváros otthonában.

– Nem bánta meg, hogy Karlo Sentic helyett Megyeri Gábort állította a kapuba?
– Nem, most is így döntenék, hiszen a korábbi mérkőzéseinken rengeteg gólt kaptunk, többek között olyat is, mint a Ferencváros első gólja.

– A legjobb esetben is négy pont marad a csapat hátránya négy fordulóval a befejezés előtt, ráadásul nehéz a sorsolása is. Fel lehet még állni ebből a helyzetből?
– Amíg matematikai esély van, igen, és amíg nem kapunk ilyen buta gólokat, addig is.

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a DVTK hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2026.IV.10. Ferencváros – DVTK: 3-1 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+5′
    VÉGE
    Vége a mérkőzésnek. Hiába vezetett a DVTK végül nem borult a papírforma, az FTC kétgólos győzelmet aratott. Köszönjük a figyelmüket!

    90+4′
    Sárga lap
    Vallejo hátulról szabálytalankodott Corbu ellen, sárga lap járt ezért is.

    90′
    Minimum négy perc hosszabbítással zárul a mérkőzés.

    89′
    Veszélyes helyzet
    Pető ugratta ki Holdampfot, aki remekül passzolt Saponjicshoz. A DVTK támadója 15 méterről csúnyán a kapu mellé lőtt.

    86′
    Sárga lap
    Tamás rántotta le Josephet, sárga lap.

    80′
    CSERE
    Cserélt a DVTK is. Macsó helyére Saponjics érkezett.

    80′
    CSERE
    Kényszerű cserét hajtottak végre a hazaiak. Acolatse sérülés miatt nem tudta folytatni a játékot, O’Dowda érkezett a helyére.

    77′
    CSERE
    Colleyt Ambrose váltotta.

    77′
    CSERE
    Kettőt cserélt a Diósgyőr. Kastrati helyére Szakos állt be.

    76′
    Az előző szabálytalanság után megítélt szabadrúgást Gruber tekerte a kapu elé, Gómez az ötös vonaláról fejelt a léc alá. 3–1!

    76′
    GÓL
    GÓÓÓÓÓÓÓL! ELDŐLT!?

    74′
    Sárga lap
    Kastrati kaszálta el Acolatsét, sárga lap.

    73′
    CSERE
    Cseréltek a hazaiak. Kovacevic helyére Zachariassen állt be.

    69′
    Veszélyes helyzet
    Gruber játszott össze Acolatséval, majd Gruberről perdült a labda a kapu felé, Megyerinek kellett nagyot védenie. A kipattanóra Gruber próbált lecsapni, de lövése után Megyeri kezéről perdült szögletre a labda.

    68′
    Pető passzolt Bokroshoz majd a labda szerencsével maradt a diósgyőri hátvéd előtt, aki hat méterről a kapu mellé lőtt.

    65′

    62′
    Húsz méterről végezhetett el szabadrúgást a Ferencváros. Acolatse a sorfal és a léc fölött is eltekerte a labdát.

    59′
    Gruber, Kanikovszki, Acolatse volt a labda útja. Utóbbi hét méterről lőtt kapura, de hiába védett bravúrral Megyeri, a kipattanót Joseph négy méterről a jobb felső sarokba kanalazta. 2–1!

    59′
    GÓL
    GÓÓÓÓÓL! MÁR A FERENCVÁROS VEZET!

    54′
    A DVTK 59 kísérletből csupán ötször tudta idegenben legyőzni a Ferencvárost: 1941-ben (0:1), 1972-ben (0–1), 1998-ban (3–4), 2009-ben (0–3-mal igazolták a 69. percben 1–3-as állásnál félbeszakadt találkozót) és 2021-ben (0–1). Házigazdaként 44-szer diadalmaskodtak a zöld-fehérek, 10-szer pedig egy pontot vittek el a diósgyőriek, többek között a legutóbbi két alkalommal. 2024 novemberében úgy ikszeltek, hogy a miskolciak már 3 góllal vezettek (!) a Groupama Arénában, tavaly szeptemberben pedig 2–0-s előnyben voltak a szünetben, majd a duplázó Gruber Zsombor csak a 91. percben tudott egyenlíteni.

    52′

    50′
    Acolatse balról, az oldalvonal közeléből ívelt a bal felső sarokba. Megyeri ezt alaposan benézte…1–1!

    50′
    GÓL
    GÓÓÓÓÓÓL! EGYENLÍTETT A FERENCVÁROS!

    48′

    Fotó: Árvai Károly

    46′
    CSERE
    Nagy Barnabást Acolatse váltotta.

    46′
    CSERE
    Abu Fani helyére Gruber állt be.

    46′
    Folytatódott a mérkőzés. A szünetben kettőt cserélt a Ferencváros.

    45+3′
    Szünet
    Vége az első félidőnek. A Diósgyőr 1–0-ra vezet a csupán meddő mezőnyfölényig jutó Ferencvárossal szemben.

    45′
    Minimum három perc a hosszabbítás az első félidő végén.

    44′
    2024 és 2025 ősze között a bajnoki párharcuk során először játszott egymás után 3 döntetlent a két csapat (3–3, 1–1, 2–2). A sorozat tavaly decemberben szakadt meg, amikor a fővárosiak ballábas középső védőjük, Szalai Gábor közelről, jobbal bekotort góljával tudtak 1–0-ra nyerni Diósgyőrben.

    40′

    39′
    Macsó bolondította meg a ferencvárosi védelem jobb oldalát, szép cselekkel tört be a tizenhatoson belülre, de az összezáró védők között lövésig nem jutott.

    38′
    Osváth röviden vágott ki egy középre passzolt labdát, Vallejo blokkba lőtt.

    33′
    Veszélyes helyzet
    Ezt megúszták a vendégek. Abu Fani a diósgyőri térfél közepéről ívelt szabadrúgást a tizenhatoson belülre. A beívelt labdára Megyeri feleslegesen és rosszul mozdult ki, Raemaekers fejelni tudott, de próbálkozása a kapu fölé szállt.

    32′
    Sárga lap
    Pető taposott rá Kanikovszki lábfejére, sárga lap.

    30′
    Ismét a vendégek találtak kaput. Holdampf 18 méteres lövését kellett védenie Dibusznak a jobb alsó saroknál.

    27′
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!

    25′

    Fotó: Árvai Károly

    23′
    Macsó játszott össze Bényeivel a bal szélen majd remekül ívelt a hosszú sarok irányába. A labda megpattant Osváth lábán, a hosszún érkező Pető két méterről fejelt az üres kapuba. 0–1!

    23′
    GÓL
    GÓÓÓÓÓÓL! VEZET A DIÓSGYŐR!

    19′
    CSERE
    Kényszerű csere a hazaiaknál. Yusuf helyére Joseph érkezett.

    18′
    Vallejo kaszálta el hátulról Yusufot, a Ferencváros támadója, aki belesérült az esetbe nehezen viselte a helyzetet és majdnem nekiugrott a diósgyőri középpályásnak.

    14′
    1940 óta 112 összecsapásuk volt az élvonalban, az örökmérleg a ferencvárosiak nagy fölényét mutatja: 71 FTC-siker, 20 iksz, 21 diósgyőri győzelem, a zöld-fehérek góljainak száma több mint kétszer annyi (233–112).

    10′
    A hazaiaknál eltiltott nincs, sérülés miatt Gróf és Ötvös nem léphetett pályára. A vendégeknél a korábbi ferencvárosi játékos, Esiti hiányzik öt sárga lapja miatt, míg Croizet, Lund, Kecskés és Mucsányi Márk sérült.

    6′
    Nagy Barnabás jobbról végzett el szögletet, a röviden kifejelt labdát Abu Fani 14 méterről lőtte a kapu fölé.

    4′
    Colley eltolta a labdát Gómez mellett, betört a tizenhatoson belülre és laposan lőtt, Dibusz könnyedén védett.

    1′
    Meccs indítása
    Elkezdődött a mérkőzés, a hazaiak indították a játékot.

    A Ferencváros zöld-fehérben, a DVTK feketében játszik majd.

    Köszöntjük Önöket! A Ferencváros a DVTK ellen lép pályára az NB I 29. fordulójában. Tartsanak velünk!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2026. január 10.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK