Mészáros József (1923. január 16., Pestszenterzsébet – 1997. április 21., Budapest) a Pesterzsébeti MTK (1938-40), a Kispest (1940-48: 203 bajnoki / 112 gól), a Ferencváros, az ÉDOSZ, a Bp. Kinizsi (1948-54: 136 bajnoki /30 gól; egy bajnokcsapat tagja), a Bp. Vörös Meteor majd újra a Ferencváros (1957) csatára 1948-ban egy alkalommal játszott a válogatottban és kétszer volt eredményes.
„Dodó” kitűnő képességű technikás, mozgékony, intelligens játékos volt. Pompásan épített a mezőnyben, szellemesen osztogatott. A kapu előtt is feltalálta magát, amit a válogatottban elért góljai is bizonyítanak. Egyetlen hiányossága akadt: nem volt elég határozott, erőteljes. Mégis mindössze egyszer, Deák megbetegedése folytán került be a válogatottba.
Pestszenterzsébeten kezdett futballozni, majd 1940-től nyolc éven át a Kispest színeiben rúgta a labdát.
Már 1947-ben az FTC mexikói túráján zöld-fehér mezt ölt, igaz ekkor még a kispestiek kölcsönjátékosaként teszi ezt. Már ekkor eldöntötték, hogy a visszavonuló Sárosi Gyurka szerepét ő veszi át a ferencvárosi csatársorban.
1948 nyarán le is igazolták az Üllői útra és évekig a Fradi alapemberének számított. A Budai, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor csatársorban észjátékát nagyra értékelték, de 1950-től a szétszedett ÉDOSZ—Kinizsi gárdának is óriási hasznára volt.
1954-ben a Vörös Meteorban tűnt fel, majd három év múlva visszatért. Jutalomjátékát az 1957-es ausztráliai portyán élvezhette. 1947-ben Mexikóban először, 1957-ben Indonéziában utoljára viselte a ferencvárosi mezt.
A sok emlékezetes összecsapás közül egy különösen maradandó számára. Erről így mesélt:
– 1950. május 21-én az Üllői úton az Újpest elleni rangadóra készültünk. A mérkőzés előtt óriási zivatar zúdult a fővárosra. Csúszós pályán kezdtük a mérkőzést. Az első gólt a vendégek szerezték meg, s erre mi nyolccal válaszoltunk! Én ugyan nem szereztem gólt, mégis számomra ez a találkozó az egyik legemlékezetesebb. Nem csupán, mert remek játék folyt pompás akciókkal, gólokkal, hanem azért is, mert ezután volt az eljegyzésem…
*
Amikor visszavonult, akkor sem lett hűtlen az Üllői úthoz. Előbb a klub fiataljait oktatta (1956), majd a tartalékcsapat, 1961-től pedig a „nagycsapat” következett. És Mészáros József edző keze alatt tényleg nagy lett a csapat. Olyan játékosok mutatkoztak be nála, mint: Varga, Géczi, Páncsics, Juhász, de Novák is nála öltött Fradi címeres mezt először.
Tizennégy év után a Fradi nyerte a bajnokságot, majd 1964-ben ismét az Üllői útra került a bajnoki cím! 1965-ben a magyar csapatok közül elsőnek – mindmáig egyedül! – nagy európai kupát, a VVK-t nyerte meg a Ferencváros Mészáros József vezetésével.
A Fradi után dolgozott Salgótarjánban (1966-67), Győrött (1969-70) majd a Bp. Honvédnál (1971-73) is, összesen 289 bajnoki mérkőzésen ült a kispadon az NB I-ben.
Mészáros szerepelt ferencvárosi bajnokcsapatban, volt bajnok és kupagyőztes FTC edzője és jó évtized múltán a labdarúgó szakosztály elnöke is (1979-80)! A nyolcvanas-kilencvenes években pedig az FTC Baráti Kör elnökeként tisztelhettük. Ilyen négyes „szereposztással” egyetlen más fradista sem büszkélkedhetett…
Sajnos élete utolsó emléke is az Üllői úthoz köti: A Ferencváros – Videoton mérkőzés közben fogta el a rosszullét (Ő beszélte rá egykori kedvencét, Varga Zoltánt, hogy hazatérjen Németországból és vegye át a csapatot. Vargának ezután a mérkőzés után kellett volna távoznia a klubtól.), utolsó tekintete még a pályát, a csapatot pásztázta, majd elveszítette eszméletét, és már soha többé nem tért öntudatra…
A sors kegyetlen játéka, hogy Varga Zoltán 13 évvel később szintén egy futballpályán lett rosszul és hunyt el.
(Nagy Béla, Antal Zoltán, Hoffer József és Hegyi Tamás írásainak valamint a Ki kicsoda a magyar sportéletben? felhasználásával)
Vélemény, hozzászólás?