Mészáros József

Mészáros József (1923. január 16., Pestszenterzsébet – 1997. április 21., Budapest) a Pesterzsébeti MTK (1938-40), a Kispest (1940-48: 203 bajnoki / 112 gól), a Ferencváros, az ÉDOSZ, a Bp. Kinizsi (1948-54: 136 bajnoki /30 gól; egy bajnokcsapat tagja), a Bp. Vörös Meteor majd újra a Ferencváros (1957) csatára 1948-ban egy alkalommal játszott a válogatottban és kétszer volt eredményes. 

„Dodó” kitűnő képességű technikás, mozgékony, intelligens játékos volt. Pompásan épí­tett a mezőnyben, szellemesen osztogatott. A kapu előtt is feltalálta magát, amit a válogatottban elért góljai is bizonyí­tanak. Egyetlen hiányossága akadt: nem volt elég határozott, erőteljes. Mégis mindössze egyszer, Deák megbetegedése folytán került be a válogatottba.

Pestszenterzsébeten kezdett futballozni, majd 1940-től nyolc éven át a Kispest szí­neiben rúgta a labdát.

Már 1947-ben az FTC mexikói túráján zöld-fehér mezt ölt, igaz ekkor még a kispestiek kölcsönjátékosaként teszi ezt. Már ekkor eldöntötték, hogy a visszavonuló Sárosi Gyurka szerepét ő veszi át a ferencvárosi csatársorban.

1948 nyarán le is igazolták az Üllői útra és évekig a Fradi alapemberének számí­tott. A Budai, Kocsis, Deák, Mészáros, Czibor csatársorban észjátékát nagyra értékelték, de 1950-től a szétszedett ÉDOSZ—Kinizsi gárdának is óriási hasznára volt.

1954-ben a Vörös Meteorban tűnt fel, majd három év múlva visszatért. Jutalomjátékát az 1957-es ausztráliai portyán élvezhette. 1947-ben Mexikóban először, 1957-ben Indonéziában utoljára viselte a ferencvárosi mezt.

A sok emlékezetes összecsapás közül egy különösen maradandó számára. Erről í­gy mesélt:

– 1950. május 21-én az Üllői úton az Újpest elleni rangadóra készültünk. A mérkőzés előtt óriási zivatar zúdult a fővárosra. Csúszós pályán kezdtük a mérkőzést. Az első gólt a vendégek szerezték meg, s erre mi nyolccal válaszoltunk! Én ugyan nem szereztem gólt, mégis számomra ez a találkozó az egyik legemlékezetesebb. Nem csupán, mert remek játék folyt pompás akciókkal, gólokkal, hanem azért is, mert ezután volt az eljegyzésem…

1947 – Mexikóban (állnak balról): Henni, Rudas, Mike, Ónody, Szőke, Kispéter, Mészáros, Kéri, Csikós. Elől: Gyulai, Sárosi dr, Lakat, Puskás, Hernádi, Szabó (fotó: Frank Mike)

*

Amikor visszavonult, akkor sem lett hűtlen az Üllői úthoz. Előbb a klub fiataljait oktatta (1956), majd a tartalékcsapat, 1961-től pedig a „nagycsapat” következett. És Mészáros József edző keze alatt tényleg nagy lett a csapat. Olyan játékosok mutatkoztak be nála, mint: Varga, Géczi, Páncsics, Juhász, de Novák is nála öltött Fradi cí­meres mezt először.

Tizennégy év után a Fradi nyerte a bajnokságot, majd 1964-ben ismét az Üllői útra került a bajnoki cí­m! 1965-ben a magyar csapatok közül elsőnek – mindmáig egyedül! – nagy európai kupát, a VVK-t nyerte meg a Ferencváros Mészáros József vezetésével.

A Fradi után dolgozott Salgótarjánban (1966-67), Győrött (1969-70) majd a Bp. Honvédnál (1971-73) is, összesen 289 bajnoki mérkőzésen ült a kispadon az NB I-ben.

Felső sor(balról): Novák, Mátrai, Géczi, Dalnoki, Orosz, Páncsics. Középen: Zalka András szaktanácsadó, Vilezsál, Rátkai, Juhász, Németh M., Perecsi, Horváth L., Aczél, dr. Éry József szakosztályvezető, Balázs László gazdasági vezető, dr. Szellő Ambrus orvos. Elől: Karába, Varga, Albert, Mészáros József edző, Rákosi, Fenyvesi, Dóka György gyúró, Barinka Károly szertáros. Albert kezében a VVK, Mészáros kezében a Zaragoza különdí­ja látható (fotó: dr. Koch Róbert)

Mészáros szerepelt ferencvárosi bajnokcsapatban, volt bajnok és kupagyőztes FTC edzője és jó évtized múltán a labdarúgó szakosztály elnöke is (1979-80)! A nyolcvanas-kilencvenes években pedig az FTC Baráti Kör elnökeként tisztelhettük. Ilyen négyes „szereposztással” egyetlen más fradista sem büszkélkedhetett…

Sajnos élete utolsó emléke is az Üllői úthoz köti: A Ferencváros – Videoton mérkőzés közben fogta el a rosszullét (Ő beszélte rá egykori kedvencét, Varga Zoltánt, hogy hazatérjen Németországból és vegye át a csapatot. Vargának ezután a mérkőzés után kellett volna távoznia a klubtól.), utolsó tekintete még a pályát, a csapatot pásztázta, majd elveszí­tette eszméletét, és már soha többé nem tért öntudatra…

A sors kegyetlen játéka, hogy Varga Zoltán 13 évvel később szintén egy futballpályán lett rosszul és hunyt el.

(Nagy Béla, Antal Zoltán, Hoffer József és Hegyi Tamás í­rásainak valamint a Ki kicsoda a magyar sportéletben?  felhasználásával)