1983.III.30. Vasas – Ferencváros 3-4

TIZENEGY GÓL A NÉPSTADIONBAN

Az FTC és a Vasas fordulatokban gazdag, izgalmas tusája jelentette a 20. forduló fénypontját.

Vannak mérkőzések, melyek soha nem törlődnek az ember emlékezetéből. Vannak olyan mérkőzések, melyekből csak egy gólra vagy egy varázslatos cselre emlékszünk. Mert ki tudná feledni Szenes bombagólját, Limperger esernyős csele utáni kapáslövését, Lipcsei Peti szlalomozását a dánok ellen, vagy Gera Zoli ollózós gólját a Siófok ellen? Sorolhatnám még, és biztos vagyok benne, hogy legtöbbünk emlékezetében csak úgy sorakoznak ezek a feledhetetlen pillanatok. Az idő múlásával (mely sajnos az öregedésünket is jelzi), agyunk legmélyén már annyi emlék van elraktározva, hogy muszáj egy impulzus, szükséges egy kis segí­tség ahhoz, hogy ezek is előjöjjenek, és mosolyt varázsolhassanak az arcunkra.

1983. március 30. Népstadion, a Vasas-Ferencváros mérkőzés 90. perce. Az eredményjelző már szinte teljesen betelt a góllövőkkel. 3:3 az állás, a közönség egy része már hazafelé is indult, hogy elkerülje a tumultust (35 ezren váltottak jegyet), és talán a csapatok is megbékéltek a döntetlennel, de volt a pályán két játékos, két jó barát, akik másként gondolták. Ebedli és Nyilasi. Nevük nem csak egymással, Dalnoki Jenővel, a 70-es és 80-as évek Ferencvárosával függnek össze, hanem sokunk Fradizmusával is. Mindketten 1973-ban mutatkoztak be a Fradiba, együtt több, mint 900 mérkőzésen léptek pályára, ahol több mint háromszáz gólt szereztek! Érdekesség, hogy kettejük közül Ebedli Zoli játszott többet zöld-fehérben, igaz Nyilasi Tibor 1983 őszén az Austria Wien csapatához szerződött.

De térjünk vissza a mérkőzés 90. percéhez, amikor már mindkét csapat a hármas bí­rói sí­pszóra várt. Ebedli Zoli úgy gondolta, utoljára „harcba küldi” barátját és egy mesteri, tért ölelő átadással Nyí­l lába elé varázsolta a labdát. Nyí­l talán már indult az öltöző felé, hiszen eléggé ki volt sodródva a tizenhatos baloldalán, de ha már a lába alatt érezte a labdát, akkor megmozdult benne az a varázslatos ösztön, mely a világ egyik legjobbjává tette. Csak rá jellemző „cikázó” mozdulattal elfektette Hí­rest és Birinyit, belépett a büntető területen belülre és a feléje rontó Kakason olyan hanyag mozdulattal emelte át a labdát mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. A 90. percben, 3:3-as állásnál, egy olyan fantasztikus mérkőzésen, ahol a Vasas már vezetett 2:0-ra és 3:2-re is, de a Fradi szí­v dobbant egy nagyot és képes volt arra, hogy vesztes helyzetből fordí­tson.

Felejthetetlen pillanat volt, ahogy a mérkőzés is nagyszerű küzdelmet hozott. Kiss Laci játékának köszönhetően a Vasas elég hamar szerzett kétgólos előnyt, amit Pölöskei és Szokolai egalizált. Azonban ismét jött Kiss Laci (az egész mérkőzésen alig tudtuk tartani, és az újságtól is a nagyon ritka 9-es osztályzatot is kapott), és a tizenhatos sarkából, külsővel óriási gólt ragasztott Zsiborás kapujába. A gól meg is fogta a Fradit, és ha Váradi Béla nem fölényeskedi el a jogosan megí­télt büntetőt (mellé rúgta), akkor már nem biztos, hogy vissza tudtunk volna kapaszkodni.

A kihagyott büntető a Fradit paprikázta fel, és az utolsó tartalékokat összegyűjtve, a közönség lelkes buzdí­tása közepette kezdte rohamozni Kakas kapuját. A 82. percben Takács Laci gondolta úgy, hogy ő sem akar lemaradni Kiss mellett, és tizenhatról hatalmas gólt ragasztott a megdermedt Kakas kapujába. A gól után a „kis Taki” úgy ugrált örömébe mintha a világ összes boldogsága feléje áradna. Pedig Takács László lábában is benne volt a Ferencváros utolsó 10 éve, Nyilasival és Ebedlivel együtt. 507 mérkőzés és 57 gól a Fradiban. Lelkes, csupaszí­v játék, alázat és tisztelet a Fradi mez iránt. Játszott balhátvédet, balfutót, és „mindenhol” futót, ütközött, szerelt, ha kellett kisegí­tette Ebedliéket és ha kellett, még gólt is lőtt, mint 1983. március 30.-án a Vasas ellen. Nagyon kedveltem őt!

De nem csak őt, szinte az egész csapatot. Bár a bajnokság végén egy ponttal maradtunk le a bajnoki cí­mről (a legendás Verebes féle Győr nyerte a bajnokságot), mégis felejthetetlen mérkőzések sorát játszottuk abban a bajnokságban és számomra az egyik legjobb Fradi volt, akit valaha láttam, és akiért végigjártuk az országot Győrtől Békéscsabáig.

Istenem, de régen is volt! Fiatalok voltunk, a zöld-fehér szí­n volt az életünk és olyan játékosokat csodáltunk, mint Ebedli, Takács, Rab és Nyilasi Tibor.

– lalolib –

Kérdések Novák Dezsőhöz:

• Mire gondolt 0-2-nél, és mire a büntető előtt?
• Indokoltnak tűnt volna védőt is cserélnie, mégis középpályást és csatárt vitt a pályára. Egyértelmű volt a választás?
• Szemlátomást készült a „Vasasból”. Okozott-e mégis valamiféle meglepetést a piros-kék együttes az edző számára?

— A kétgólos hátránynál még nem voltam túlontúl lehangolt, ugyanis éreztem annyi erőt az együttesben, hogy ezt ledolgozza. Más kérdés, hogy nem voltam oda az örömtől a gólok láttán. Akkor elsősorban azon drukkoltam, hogy sikerüljön legalább a szünet előtt szépí­teni, s úgy vonulni pihenőre. Ez a vágyam aztán teljesült is. í­gy a szünetben megnyugtattam a játékosokat, hogy játsszanak nyugodtan, akkor nem lesz probléma, lehet fordí­tani. És hozzátettem, ha nem kapunk újabb gólt, akkor nyerhetünk is. Toválí­bi lendületes támadójátékra sarkalltam a fiúkat, mert hiszen csak ebben az esetben tudják ledolgozni a hátrányt. Amikor jött a tizenegyes, akkor egyértelművé vált a helyzet. Ha bemegy, elment számunkra a mérkőzés. Akkor aligha tudtak volna újí­tani a mieink, nem lett volna sem idő, sem elég lelkierő a kétgólos hátrány behozására.
— Ami a cseréket illeti, nos. tépelődtem azon, mi lenne a legjobb megoldás. Rab nem tudta lefogni Izsót, ezért először őt akartam lecserélni. El is küldtem Dózsát melegí­teni. De azt is láttam, hogy a középpályán Pogány is, Koch is elfáradt. Hátrányban voltunk, í­gy a középpálya és a támadójáték: hatékonyabbá tétele mellett döntöttem inkább. A frissí­tés végül is meglökte a csapatot. Új erőre kaptak, s végül a győzelmet is sikerült megszerezni. Nem kis fegyvertény volt a csapattól, hogy a mérkőzés egyetlen szakaszában sem roppant meg, nem veszí­tette el hitét, tartását, volt elég fizikai és lelki erőtartaléka ahhoz, hogy a legnehezebb időszakot is átvészelje. Minden esetben a Vasas vezetett, mégis tudtak a mieink újí­tani, változtatni az eredményen.
— Ami a taktikát illeti, abban a vártat kaptam az ellenféltől. Tudtam: Váradi egy kicsit hátrábbról indul, a három csatár sokszor úgy mozog, hogy helyet csináljon a szélen felnyomuló hátvédeknek. Ismert volt a Vasas-csatárok játéka is, tudtam, mindegyikre nagyon oda kell figyelni, mert ha jó napot fognak ki — életveszélyesek. Ami meglepetést jelentett, azt ők okozták, a csatárok. A három támadó ugyanis mind a hárman nagyon jól futballoztak. Figyeltem őket többször is korábban, s mondhatom, nem egy esetben csak lézengtek. Most meg mentek, mint a fergeteg, Izsó félelmetesen cselezett, Kiss László pedig olyan, gyors volt, s olyan lendületes, hogy egyszerűen nem lehetett őt megfogni. De Váradi is megtette a magáét. Azt hiszem, hosszú idő után most nyújtotta azt ez a hármas, amire valójában képes. Éppen ellenünk. Egy biztos: nagyon sokat jelent ez a győzelem. Túl a két ponton, olyan lendületet adhat a gárdának, amelyet ugyancsak hasznosí­that az elkövetkező mérkőzéseken.