Keller József: 55

Legendás balhátvédünk hosszú pályafutást tudhat maga mögött: első és utolsó bajnoki mérkőzése között egy hónap hí­ján 21 év telt el.

A kiskanizsai grundokon kezdte rúgni a labdát, a nagykanizsai MÁV NTE csapatában lett igazolt játékos, majd pár hónap után átkerült az Olajbányászhoz. Innen igazolt az EB-győztes ifi-válogatott tagjaként az Üllői útra 1984 nyarán. Ugyanezen év augusztusában már behí­vót kapott az „A”-válogatott keretébe is. Egy év múlva alapembere volt a világbajnokságot veretlenül záró U20-as válogatott csapatnak.

’84 nyarán az Intertotó kupában öltötte magára először a Fradi mezét, az első két idényben összesen 24 bajnoki mérkőzésen lépett pályára. A kezdetekben megfordult mindkét szélső hátvéd posztján, játszott beállóst, középpályást is.

1986 őszén lett a csapat alapembere, a következő öt bajnoki pontvadászatban mindössze öt mérkőzést hagyott ki.

Ugyancsak a mexikói világbajnokság utáni hónapok hozták el számára a nagyválogatottságot: ’86 szeptemberében debütált az újjáalakuló, Komora Imre vezette „A”-válogatottban, amit további 28 mérkőzés követett 1994-ig.

1989-ben „Az év labdarúgója” cí­met érdemelte ki.

Tétmeccsen 1988 szeptemberében az Ú. Dózsa elleni bajnoki mérkőzésen lőtte első gólját, az utolsót 2003 márciusában a Győri ETO elleni NB I-es találkozón. Összesen 12-szer volt eredményes, legfontosabb gólját a Haladás elleni kupadöntőben szerezte.

1995 decemberéig már 472 dí­jmérkőzésen lépett pályára, utolsó fellépésére Amszterdamban került sor az Ajax ellen.

Pályafutása ezen, mondhatni legjelentősebb szakaszában négy Magyar Kupa-, három-három bajnok- ill. Szuperkupa-győztes csapat tagjának vallhatta magát.

Már elmúlt  30 éves, amikor először külföldre szerződött. A BL sikerek után rövid időre a belga Beveren csapatához igazolt, de ’96 májusában visszatért és az NB I utolsó öt fordulójában ismét zöld-fehérben szerepelt.

1996 nyarán újra a légióséletet választotta: a francia másodosztályú Red Star-ba távozott, ahol két évet játszott, majd ’98-tól ES Wasquehal-ban folytatta pályafutását, ahonnan 2000 nyarán, 35 évesen tért haza. A 2000/01-es idényben negyedszer is ferencvárosi bajnokcsapat tagja volt, két évvel később pedig ötödik kupagyőzelmét ünnepelhette.

Labdarúgó-pályafutása végén már belekóstolt az edzői szakmába is: Garami József mellett játékosedzőként dolgozott. Miután 2003 nyarán nem kapott játékos-szerződést a Fraditól, az NB II-es Bp. Honvéd csapatához igazolt.

2004 telén, Pintér Attila kinevezésével tért vissza az Üllői útra, mint az első csapat pályaedzője. A korábbi játékostárs, barát távozása és László Csaba érkezése között egy dí­jmérkőzés erejéig még a vezetőedzői teendőket is ellátta. 2005-ben újra mezt húzott és további hat alkalommal segí­tette ki játékával klubcsapatát, 2005 augusztusában játszotta utolsó élvonalbeli mérkőzését Kispesten.

„Fater” végül 547 dí­jmérkőzésen lépett pályára a Fradiban, ezzel a klub-örökranglista 6. helyét foglalja el, Lipcsei Péter, dr. Sárosi György, Ebedli Zoltán, Mátrai Sándor és dr. Fenyvesi Máté mögött. Dicsőséglistája is meglehetősen hosszú: 10-10 bajnoki- ill. kupaérem, melyből 4 bajnoki cí­m, 5 MK-győzelem, 3 Szuperkupa-győzelem. Szerepelt a BL csoportkörében, 29x volt „A”-válogatott és 1989-ben „Az Év Labdarúgója” cí­met nyerte el.

Profi-pályafutása után még alsóbb osztályú csapatokban futballozott, 46 évesen fejezte be a játékot.

2013 márciusában játszotta búcsúmérkőzését az Üllői úton.

Klubjai: Nagykanizsai MÁV NTE, Nagykanizsai Olajbányász (1976-84), FTC (1984-95: 279 bajnoki / 6 gól), Beveren (1996: 9 bajnoki), FTC (1996: 5 bajnoki), Red Star (1996-98: 38 bajnoki), ES Wasquehal (1998-2000: 59 bajnoki / 1 gól), FTC (2000-03: 40 bajnoki /1 gól), Bp. Honvéd (2003), FTC (2005/06: 1 bajnoki), Velence (2006-10), Kistelek (2010), KITE-Szeged (2011/12)
Válogatott: 1986-94: 29 mérkőzés