Emlékezetes Fradimeccseim 13., avagy egy figyelmeztető győzelem
CSAK EGY MECCSET JÁTSZOTTAK, DE ANNYI MECCSEMLÉK VAN, AHÁNYAN LÁTTÁK.
Először is elnézést kérek azoktól, akik netán várták a folytatást – dehát az utóbbi hónapokban többet voltam kórházban, mint életem előző hetven évében összesen. Meg a szememre is rátelepedett egy hályog, amit ugye előbb le kellett szedni, hogy tisztességesen lássak. Magamról ennyit, jöjjön a Fradi. Mert én idővel elmúlok, de a FRADI az örök.
1957 nyara nagyon elkényeztetett mindnyájunkat. Nemcsak a hurráoptimistákat, hanem a magamfajta óvatosakat is. Az ausztráliai túra ragyogó eredményei vakító fényben csillogtak, és abból a távolságból nem lehetett észrevenni, hogy milyen ellenfelek ellen is értük el… Csanádi Árpád azon megjegyzését, hogy a fedezetek nagyon gyengén játszottak, sok volt az „alibipassz” senki sem vette komolyan. Pedig ez azt jelentette, hogy a csapatnak nincs irányítója.
Az igazolásokról is úgy látszott, hogy minden rendben van. A „tarcsi” szép győzelme az Esti Kupa megnyerésével mindenkit álomvilágba ringatott.
És akkor jött az első bajnoki mérkőzés…
1957.VIII.25. FTC – Komlói Bányász 3:1 (1:1) Népstadion, 65.000 néző
1232. bajnoki, összesítve a 2247. (a Komló ellen a legelső mérkőzés).
FTC: Gulyás G. – Ombódi, Mátrai, Dalnoki – Gerendás, Forgács – Kertész T. Orosz, Friedmanszky, Vilezsál, Fenyvesi.
G: Friedmanszky 2, Orosz
A Komló nem képviselt valami kiváló játékerőt. Igazán komoly játékosa egy volt, a jobbszélső Garai-Grozdics. És a csatársorban játszott az a Kiss János, aki néhány évig a mi tartalékaink csatára volt, de az első csapatnak a közelébe sem került. (Az egész bajnokságban összesen két gólt rúgott, azt is 1958 tavaszán…)
Aztán a mérkőzés úgy kezdődött, hogy „Cziráki keresztlabdájával Udvaros kiugrott Ombódi mellett, majd 14 méterről a kifutó Gulyás mellett a bal sarokba gurította a labdát”.
Hát ekkora hidegzuhany …
No, most mi lesz? Hát az lett, hogy a mezőnyben egészen elfogadhatóan adogattunk, de a kapu előtt… Végülis Orosz remek labdával kiugratta Friedmanszkyt, aki az ötös sarkáról a kimozduló komlói kapus mellett a kapu közepébe lőtt.
Félidő 1:1.
A szünet után az 51. percben Friedmanszky lövése kipattant, a labdát megszerezte, beadta, és végre Orosz megszerezte a vezetést. Azt hittük, most jön a henger.
De nem jött, csak mezőnyjáték. Én a „tetőről” figyeltem a mérkőzést, és be kellett látnom, hogy Csanádi Árpádnak igaza volt, nem volt irányítónk. Az eredetileg befejező csatárnak szánt Orosz Pali igyekezett e téren leginkább.
Végül a 77. percben Fenyvesi szöglete után Friedmanszky állította be a végeredményt.
A Népsport értékelése szerint Gulyás a gólt nem védhette, de sok dolga nem volt. A hátvédek megfeleltek, a fedezetpárból Forgács képtelen volt beilleszkedni a csapatjátékba, a csatárok közül Orosz az előkészítésben, Friedmanszky a befejezésben nyújtott jobbat.
Hát mit mondjak: a lelkesedésünk alábbhagyott, és nem is csodálkoztunk nagyon, hogy a következő héten Tatabányán simán kikaptunk…
Amúgy aztán az 1974-es kupadöntő kapcsán jutott eszembe ez a mérkőzés, hiszen az ijesztően hasonlított erre …
– YSE –
Most újraolvasva láttam, hogy kimaradt az előmérkőzés. Amelyen – 40.000 néző előtt – nagy örömünkre a Salgótarján 3:1-re megverte a Dózsát…
És hogy miért volt elgondolkoztató a mérkőzés: mert mi lesz a továbbiakban, ha az igen gyenge újoncot is ilyen nehezen vertük?
Kedves Imre Bátyám!
Én is nagy örömmel olvasom újra tudósításodat abból az időből, amikor még én sem voltam Fradi-drukker és éppen a nagycsoportba készültem. Jó egészséget kívánok Neked!
Szerkesztőként és olvasóként is vártam már a folytatást. Örülök, hogy otthon vagy!
A szokásos elképedésem mellett (csak úgy megjegyzed, hogy a Komló elleni volt az 1232. bajnokink!) egy röpke pillanat alatt megállapítottam, hogy Te arról az évről emlékezel, amikor én még nem is léteztem, de már olyanokban, akiket a jelenben nagyon tisztelek, már lobogott a Fradizmus.
Vagyok olyan önző, hogy már várom a folytatást, és bízom benne, hogy a következő emléked 1958 nyarára fog fókuszálni. 🙂