A Nemzeti Sport interjúja Varga Zoltánnal

– Hogyan működik a szí­ve?
– Hol jobban, hol rosszabbul, de ami a legfontosabb, teniszezem, futballozom és mozgok, amennyit csak tudok. Az orvosok azt mondják, ne hagyjam el magam, mert két infarktus után gyakorlatilag életmentő lehet a sport.

– Két infarktusa volt? Ezt eddig sohasem mondta.
– Minek panaszkodjam? Igen, sajnos átestem két infarktuson, mégpedig úgy, hogy szinte észre sem vettem. Alighanem a győri edzősködésem ideje alatt történt. Szokás szerint sokat idegeskedtem, bizonyí­tási vágy munkált bennem, ám az élet jól pofán vágott. Tudja, hogy van ez egy sportolóval. Hasogat, fáj, nyilall a szí­ve vagy bármije, de oda sem figyel, megy tovább, teszi a dolgát. Én is í­gy voltam, fogalmam sem volt, hogy átestem két infarktuson. De lekopogom, most minden rendben van, ha valami nem stimmel, megyek az orvosomhoz, és rögtön megvizsgál. Lehet, hogy furcsa, amit mondok, de vagy hat szí­vkatéterezésem volt, szinte megszoktam már. Jobban félek a fogorvostól, mint ettől.

– Rémisztő dolgokat mond.
– Ugyan már! Az ember harcol, és élni akar. Most például hat hete küzdök az influenzával, ne kérdezze, melyik fajtájával. Volt tí­z nap, amikor az ágyból sem tudtam felkelni, annyira rosszul voltam. De nézze meg, ezen is túl vagyok, mindjárt kocsiba ülök, és indulok Németországba. Eszemben sincs feladni vagy elhagyni magam!

– Már megbocsásson az intim kérdésért, de nincs ön mellett senki? Nincs, aki teát, gyógyszert, kekszet vigyen az ágyához, ha épp rosszul van?
– Mindig egyedül ví­vtam meg a csatáimat. Most is vannak, akiknek fontos vagyok, akik odafigyelnek rám, de az én utam már csak ilyen, magányosan megyek végig rajta. Ez nemcsak a magánéletemet, hanem a munkámat is jellemezte. Leginkább fura szerzetnek, öntörvényű embernek tituláltak, holott egyetlen cél vezérelt: nem segget nyalni, beállni a sorba, bólogató Jánosnak lenni, hanem a maximumot nyújtani.

– Lenne szövetségi kapitány?
– Ez most hogy jön ide?

– Azért jutott eszembe, mert Kisteleki István immár a búcsúra készül, s hiába van élő szerződése Erwin Koemannak, az új elnök talán mégis mással képzeli el a nemzeti csapat jövőjét.
– Ha arra kí­váncsi, kit javasolnék szövetségi kapitánynak, akkor bizony sokáig, nagyon sokáig kellene gondolkodnom. De jó, ne legyek álszerény, igen, elvállalnám. Szerintem Varga Zoltán alkalmas lenne erre a feladatra. Olyan ember vagyok, aki egyetlen érdekcsoportnak sem tagja, akit nem vettek meg, nem irányí­tanak a háttérből, s aki valóban csak a szakmára koncentrálna. Az a baj, hogy hirtelen mást nem is tudnék mondani magamon kí­vül. S ez tényleg nagy baj…

– Hogy érzi magát Gyulán, a Grosics Gyula Akadémián?
– Nagy lelkesedéssel láttam munkához, Kis-Rigó László püspök személyes kérésére vállaltam el a feladatot, s még arra is képes voltam, hogy Kárpátaljáról hozzak tehetségeket a magyar futball számára. Talán el sem hiszi, de í­gy van, az anyaországon kí­vül élő fiúk sokkalta több alázattal állnak a feladathoz, mint mondjuk a fővárosi srácok. Ők még tisztelik a sportágat, a futballt, s látszik rajtuk, hogy az életük ez a gyönyörű játék. Egyébként január elsejével amolyan tanácsadói státusba kerültem a gyulai futballakadémiánál, és bár nem veszek részt a napi munkában, ha a püspök úr úgy gondolja, bármikor számí­that rám.

– Ha már az utánpótlásról beszélünk: lelkesen nézte az U20-as válogatott világbajnoki bronzérmet eredményező egyiptomi kalandját?
– Lelkesen néztem, mert szeretem a futballt, de úgy gondolom, túllihegték ezt az egészet, s talán túlértékelték a fiúk teljesí­tményét.

– Nem létezik, hogy ez sem hozta tűzbe! Ennyire kihalt önből a lelkesedés?
– Látja, ha az önök lapját vagy bármelyik más újságot olvasom, talán magam is álomvilágba kerülök. Mert mást sem csinálnak, mint rózsaszí­nre festik a valóságot. És ami még ennél is rosszabb, hülyí­tik, becsapják a szurkolókat, ha azt í­rják a nagyválogatottról, hogy reális esélye van a továbbjutásra a világbajnoki selejtezőkből. Aztán most arról cikkeznek, micsoda bravúr volt az egyiptomi bronzérem.

– Miért, nem volt az?
– Szakújságí­róként utánanézett, hány válogatott játszott tartalékosan? Hogy a németek és az olaszok egyszerűen nem engedték el Egyiptomba a legjobbakat? Ha minden rivális komplett csapattal vesz részt a korosztályos világbajnokságon, mi legjobb esetben is csak ötödikek vagy nyolcadikok leszünk. Ami pedig a játékosokat illeti, velük kapcsolatban is rengeteget hibáznak. Úgy í­rnak Koman Vladimirról vagy Németh Krisztiánról, mint valami világsztárról.

– Egyszer azok lehetnek…
– Ugyan már! Most mondjam azt, hogy én tizenhat évesen kerültem be a Ferencváros felnőttcsapatába, s annyi idősen, amennyi most Koman vagy Németh, már felhúztam magamra a nagyválogatott mezét? Nem mondom, ügyes fiúk, de Koman egy olasz kiscsapatban sem képes állandósí­tani a helyét, Némethből pedig szerintem sohasem lesz a Liverpool futballistája vagy nemzetközi szinten kiemelkedő játékos. Tudom, hogy sokan megköveznek ezért, de mondjuk ki végre: álomvilágban élünk, és erről önök, újságí­rók tehetnek leginkább.

– Nem hisz benne, hogy ennek a korosztálynak a tagjai felnőttként nagy sikerekre hivatottak?
– Nem. Vannak ügyes gyerekeink, de egyik sem játszik meghatározó szerepet a saját klubjában, í­gy az európai futballban sem. Koman fizikailag gyenge, a nagydarab angol védők között, ha esetleg oda kerülne, alighanem felőrlődne. Németh pedig, ahogy az imént is mondtam, nem akkora talentum, mint amekkorának kikiáltották.

– Egyszerűen kihalt, kiveszett önből a lelkesedés.
– Csak realista vagyok. Olyan, amilyennek önöknek, újságí­róknak is lenniük kellene. Mást sem í­rtak a svédek és a portugálok elleni világbajnoki selejtező előtt, mint hogy itt a nagy lehetőség, most majd kijutunk a vébére, meg hasonlókat. Aztán mi lett? Két vereség, két pofon. Csalódott szurkolók, akiket felhecceltek.

– Ha már itt tartunk, mi a véleménye Erwin Koemanról?
– Az, hogy aki Gera Zoltánból jobbhátvédet csinál, nem ért a szakmához.

– Ezt ha megmagyarázná?
– Nincs ezen mit magyarázni. Gera egyértelműen középen a legeredményesebb, ott érzi jól magát, nem pedig jobbszélsőként és még kevésbé jobbhátvédként, merthogy oda tette őt Koeman, aztán persze hogy ránk jöttek a portugálok és a svédek. Szerencsétlen Gerának is jobbhátvédszerűen kellett védekeznie. Egyébként ha már Geráról beszélünk, szerintem egyértelműen ő a legjobb magyar futballista, nélküle elképzelhetetlen a válogatott.

– És persze Juhász Roland, Huszti Szabolcs, Hajnal Tamás és Dzsudzsák Balázs nélkül is?
– Akkor vegyük végig, amit mond! Juhász Roland valóban értékes futballista, rá büszkék lehetünk, ő viszi Európa-szerte a magyarok jó hí­rét. Huszti a pénz mellett döntött, amikor Oroszországba szerződött, ahelyett, hogy Hannoverben maradt volna, ahol szabadon játszhatott. Hajnal Tamás kellemes meglepetés, Dzsudzsák Balázsról viszont nincs túl jó véleményem. Nem csapatember, és ha egyszer a Real Madrid futballistája lesz, személyesen kérek tőle elnézést a kritikáért.

– Sok pozití­vumot nem mondott eddig.
– Minek hülyí­tsük egymást? Egy elveszett országban élünk, ahol nincs tisztesség, és ahol olyan elv szerint élünk, hogy az is lopott, én is loptam, hunyjunk szemet felette. Ami a futballt illeti, egyértelmű, hogy három ember irányí­t. Az egyik fővárosi klub dúsgazdag tulajdonosa, aki még a válogatott összeállí­tásába is beleszól, az egykor megbukott szövetségi kapitány, no meg a most menekülni kényszerülő MLSZ-elnök. Kisteleki Istvánról egyébként csak annyit, két éve szóba került a nevem a női válogatottnál, s még el is vállaltam volna a feladatot, de Kisteleki kerek perec kijelentette, engem felejtsenek el.

– A Debrecen BL-szereplése sem lelkesí­tette?
– Az egyértelműen örömteli volt, hogy ha szerencsével is, de bejutott a BL-be. Most úgy kell gazdálkodni Debrecenben, hogy a megkeresett pénzből nagy csapatot épí­tsenek. Sok ügyes fiatalt és néhány kész labdarúgót vásárolhatnak, ám ha most nem lesznek bajnokok, hiábavaló volt minden.

– És a Fradi? Egyáltalán nézi a zöld-fehérek meccseit?
– A tévében maximum két percig, mert annyira lassú az iram, annyira rossz, nézhetetlen a játék, hogy csak ennyit bí­rok ki. Egyébként a helyzet az évek múlásával semmit sem változott az Üllői úton. Engem annak idején rendszeresen fenyegettek a szurkolói csoportok, most meg, ahogy hallom, megverték az angol edzőt. Miről beszélünk? A maffia még a Fradi összeállí­tásába is beleszól. Ezután meg ne kérdezze, akarok-e edzősködni. A válogatott persze más. De most a Digi Tv-nél szakkommentátorkodom, és ott jól érzem magam. Mert az őszinte szó talán kinyitja sokak szemét.

SINKOVICS GÁBOR