A NEVETŐ ÖTÖDIK – Mátrai Sándor

Becsúszás

Most felháborí­tó szemtelenségre készülök. Becsúszom Mátrai Sándor elé.
Megáll az eszem, hogy képes vagyok ekkora pimaszságra.

A becsúszás – a modern labdarúgásnak ez az akrobatikus C-eleme – nálunk Mátrai Sándor szabadalma. Mint Mr. Gilette-nek az önborotvapenge.

Nem mondom, hogy ő találta fel, de ő csiszolta, ő tökéletesí­tette, ő mutatta be a legszebben, sőt, a legeredményesebben. Szédí­tő rohammal, hatalmasat spárgázva, elképesztő távolságokat csúszva -és mindig halálpontosan. Jégen, korcsolyával egyszerűbb lett volna, de füvön, bőrszeges csukában – a mutatványok mutatványa. Ráadásul a tökély szintjén is rizikós. Jó, hogy a labdával-majd hirtelen a labda nélkül – száguldó ellenfél akkorát esik, mint egy télikabát, az rendben van. Hozzá tartozik az ügyhöz. Csakhogy a becsúszó sem kap nevetőgörcsöt. Nagy vágta, nagy spárga, ott feszültségek vannak kérem, ott húzódások, szakadások, repedések eshetnek, kérem. De kék foltok, véraláfutások okvetlenül.

És aki nyolcvan válogatott – plusz ki tudja, hány bajnoki -mérkőzés ilyenfajta húsdarálójából ép tagokkal, sőt, ép humorérzékkel kerül ki, az megérdemli, hogy e sorok í­rója, egy örökké reménytelen védőjátékos, mélységesen megemelje előtte a kalapját.

Valahányszor labda került elő – én világéletemben hátvédet játszottam.
Eleinte azért, mert rémségesen lusta, kövér gyerek voltam, utáltam futni. Gondoltam a bekk az csak ott álldogál, aztán valaki majdcsak nekiszalad a labdával.

Később, a ví­zben beláttam, hogy ez tarthatatlan felfogás. Ott viszont Kislégi Kálmán, Németh Jamesz és az idősebbik Szí­vós Pisti mázsás pofonjait kellett lenyelnem, az életemért kellett küzdenem. Ráadásul még gólokat is lőttek rólam.
Kialakult hát bennem egy alapvetően pesszimista világkép. Afféle hátvéd-filozófia. A védőjátékos az az ember, aki a pofonokat kapja és aki a gólokban is ludas. Lehet, hogy a csalódásoktól nemesebb, mélyebb lénnyé válik, de hogy a környezete számára csak nyűg, az egyszer bizonyos.

Aztán elkezdtem közelebbről nézni az akkori idők fociját és rájöttem, hogy a fentiekben körvonalazott tézisem csak a hátvédek egyik fajtájára érvényes.
A rossz hátvédek fajtájára.
A jó hátvédek viszont. . .

Azt hiszem, a jó hátvédek sosem voltak dagadt kisgyerekek. Rudas Ferit még véletlenül sem tudom elképzelni párnás arcocskával, redős hasikával.

Bizonyos, hogy a jó hátvédek sosem kaptak mázsás pofonokat. Lantos Miska már egyetlen ilyen kí­sérlet után a kerületi halottkém hatáskörébe utalta volna a merénylőt.

A jó hátvédek sosem voltak önmagukkal meghasonlott, becsavarodott emberek. Sipos Feri örök mókát í­gérő Belmondo-arcáról még ma, túl az ötvenen is ennek éppen az ellenkezője olvasható le.

Mátrai Sanyi?

A nevető ötödik!

Uramatyám, miért a nevető ötödik? Micsoda ütődött cí­m ez? Na jó, nekem elárulták, rögtön meg is magyarázom, jó az ilyesmit előre tisztázni.

Mátrai Sanyi 1952-ben a helsinki olimpiára készülő 4×100-as váltó ötödik tagja volt. Nevetett? Hogyne. Aztán itthon hagyták. Még mindig nevetett? Most aztán igazán, mert átköltözött az Üllői útra, labdarúgó lett belőle és olyan sportkarriert futott be, amely egy váltótagnak sosem juthatott osztályrészül.

Aztán ötödik a magyar válogatott játékosainak örök-ranglistáján is. Nevető ötödik? Gondolom, a következő oldalak ezt bőségesen igazolják. Hogy a következő oldalakon a szerző és a főszereplő felváltva beszél, egymás szavába vág, az a nyájas olvasó számára semmiféle fennakadást nem jelenthet. Lelkes Péter biztosí­tott arról, hogy ő ebben a kötetben sem szép, sem okos nem óhajt lenni.

Nagy kunszt.
Nem is lehet.

Mert jön Sanyi és becsúszik. Még valamit. . .

Azt mondják, hogy a futball sosem lehet abszolút sportág, mert mérhetetlen. Nem lehet rekordokat, világcsúcsokat felállí­tani. Már hogyne lehetne?

Egy: Mátrai Sándor világválogatott-labdarúgó korában is megmaradt olyan csendes, szerény sportembernek, mint amilyennek ifjú vidéki vágtázó korában elindult.

Kettő: valami nagyon okos ember szerint a „kedvesség a humánum világcsúcsa”. A következőkből annak a számára is kiderülhet, aki eddig még nem tudta: Mátrai Sándor a kedvesség igazi klasszisa!

(Ennyi elég lesz, fiúk? Jó, akkor ti jöttök . . .)

A könyv előszava- Peterdi Pál tollából

Egy igazi fénykép ritkaság a könyvből

Szerző: Lelkes Péter

Kiadta: Sportpropaganda Vállalat (1987)