A Tűzoltó-utcai grundtól az Üllői-uti sporttelepig

— Hogyan született meg és hogyan nőtt naggyá a Ferencvárosi Torna Club. —

— Horváth Ferenc visszaemlékezése az FTC jubileumi közgyűlésén. —

Az FTC jubileumi ünnepségének legnevezetesebb eseménye volt az ünnepi közgyűlés és ennek is talán legkimagaslóbb pontja Horváth Ferencnek, a klub egyik legrégibb tagjának, volt vezetőjének és megalapozójának a klub negyedszázados működésére való visszapillantása. A régi időkről, a magyar sport gyermekkoráról emlékezett meg, magával hozva az akkori idők idealizmusát, rajongását, amely most, huszonöt esztendő multán is változatlanul él a szivében.

Horváth Ferenc egykor nagy szerepet játszott a magyar futballsport-ban. Megalapí­tója és kifejlesztője volt a labdarúgásnak az FTC-ben és egyik életrehivója a Magyar Labdarugó Szövetségnek, amelyben — éppen ugy, mint klubjában — éveken át veretőszerepet vitt. Ma azonban már hosszabb idő óta csak távolról figyeli a sport eseményeit, nem él benne a futballsport forgatagában, s következésképpen nem is ismeri bizonyára a belső életét, mint ismerte azelőtt.

Nem csoda tehát, hogy a régi időknek, a futballsport gyermekkorának ez a lelkes embere nem tudja helyesen megí­télni a magyar futballsport mai helyzetét és elí­téli, sőt megbélyegzi azokat a szimptómákat, amelyek pedig nem a dekadencia kinövései, hanem a természetes fejlődés hajtásai.

A régi amatőrizmus szembeállí­tása azzal a mai törekvéssel, amely a becsületes professzionalizmust akarja a változott idők parancsszavára életrehivni, elhibázott dolog, de még nagyobb hiba a professzionalizmus lebecsülése olyan időkben, amikor a magyar futballsport mai helyzetének szanálása csak a nyilt professzionalizmus megteremtésével képzelhető el — az FTC-ben éppen úgy, mint más nagy egyesületekben.

Ezek a megjegyzéseink Horváth Ferenc beszédének csak végső paszszusaira vonatkoznak, mert amit megelőzően mondott az FTC megszületéséből és naggyáfejlesztéséről, arról csak a legnagyobb elismeréssel szólhatunk, mert szép visszaemlékezésében gyönyörű példáját tárta elénk annak, hogy miképpen teremthet meg a sportért való lelkesedés úgyszólván semmiből egy hatalmas, világszerte ismert és becsült sportegyesületet.

Horváth Ferenc beszédének ezt a részét, mint érdekes sporttörténeti adatot, itt közöljük:

Mint volt negyedszázaddal ezelött?

Aki átélte a negyedszázad előtti időszakot is s nem volt akkor sportember, az azt mondaná, hogy 25 évvel ezelött nálunk sport nem is volt. És ugyanezt a lekicsinylő véleményt hangoztatná még akkor is, ha előbb fáradságot venne átböngészni az akkori idők hí­rlapjait, mert bizony azokban sem találna sokat, sportrovatot semmiesetre sem, legfeljebb a napihí­rek között nagyritkán egy-két sort a sportról.

A sajtónak egyetlen orgánuma foglalkozott csak akkoriban még a sporttal rendszeresen, ez is szaklap: a Sportvilág volt, amelyet az FTC későbbi tagja, Balogh Hugó alapí­tott s több éven át szerkesztett és tartott fenn, később pedig néhány száz előfizető és egy pár, jobbára kerékpáros egyesület támogatott. Ebben a szaklapban a túlnyomórészt a kerékpár foglalta le, amely mellett még a torna, az atlétika, az úszás, az akkor még gyermekcipőben járó futball jutottak szóhoz.

Ha pedig abban az időben a benszülött, ferencvárosi polgárok közöl kérdeztünk volna valakit, hogy mi a sport, bizonyára bámult volna kérdésünkön és a legjobb esetben azt, a felvilágosí­tást kaphattuk volna tőle, hogy a lóverseny. Mert bizony abban az évben a Ferencváros polgárai még nem ismerték a sportot, mintahogyan általában bármerre Budapesten sokszoros többségben voltak azok, akik nem ismertek.

A „Tizenegyek Bandája.“

Akkoriban a mi kerületünkben csak néhány ifju, aki még iskolába járt, vagy nemrég került ki onnan, rajongott a sportért. Ezek minden törvényes alapszabály nélkül összeálltak sportolni s talán részben a gondtalan, bohó ifjak csinjeit, szórakozásait, rendszeresí­teni.

Ez körülbelül 30 évvel ezelőtt történt, amikor 11 ifju: a 3 Sturza-fiu, a 3 Békés-fiu, a már meghalt Malaky János és Coray Franci, azután Weisz Pista, aki még ma is buzgó munkás tagja az FTC-nek, s végül Janisch Gyula és Kindling János szövetkeztek «Banda» cí­men. Ők 11-en ugyan nem voltak még a zöld-fehérek, hanem inkább csak »zöldek», de tele a sport iránt való fiatalos rajongással és sportoltak, futottak, ugrottak, dobáltak a Tüzoltó-utcai Sturza-gyártelep nagy udvarán: versenyeket rendeztek az ő kis kerteikben. Néha meghí­vott krekkekkel is összemérték erejüket.

Amikor aztán a társaság minden tagja kikerült az iskola falai közül az érettségivel, rendes klubba vágyakoztak. Kétfelé váltak, bár bizonyára szí­vesen maradtak volna együtt. Egyik részük, a keresztények, mentek a Budapesti Torna Clubba, a másik részük a Magyar Testgyakorlók Körébe s ott sportoltak tovább, immár rendszeresebben. Itthon, a kerületben azonban tovább is összetartottak, s amikor megérkezett közéjük Gabrovitz Kornél, aki előzetes prágai tartózkodása alatt a Slaviában kedvelte és ismerte meg közelebbről a sportot, Weisz Istvánnal együtt, aki meg a BTC-ben í­zlelte meg az egyesületi élet izgató levegőjét, — arra a gondolatra jutottak, jó lenne és időszerű is volna a Ferencváros sportoló ifjúságát egy ferencvárosi sportegyesületbe összegyűjteni.

Az FTC megalapí­tása.

Mivel a maguk gyenge ereje egyesület alapí­tásához igen kevés volt, a kerület polgársága pedig teljesen közömbös volt az előtte teljesen ismeretlen sport iránt, kerestek összekötő kapcsot maguknak s azt Gráf József ferencvárosi pékmester személyében találták meg, aki az ő jóra és nemesre fogékony lelkével nemcsak őket értette meg, de aki a Ferencvárosi Polgári Körben tömörült polgárság minden rétegében ismert és szeretett polgártárs lévén, ebben a körbe a szeretettel csinált propagandát az ifjúság törekvésének. Felvitte őket a kerület akkori egyik legjelentősebb szellemi vezéremberéhez, Springer Ferenc dr. ügyvédhez, akit nemcsak az eszmének nyertek mí­g, de aki kérésükre hajlandó volt vállalni az alakí­tandó egyesület elnökségét is.

Ekként előkészülve, összehí­vták 1899. április 15-ikére az üllöi-uti Gutgesell-vendéglőbe a Ferencváros ifjúságát és polgárságát. Száznál többen jelentek meg e gyülésen és kimondták a megalapí­tás szükségét, választottak ideiglenes tisztikart, elnökség nélkül, Weisz István, Gabrovitz Kornél, Békés Gyula, Varsányi Gusztáv és Malaky János személyében, valamint 30 tagu választmányt. Egyben az alakuló közgyűlést kitűzték 1899. május 3-ára és azt a Bakáts-téri Ferencvárosi Polgári Kör helyiségében meg is tartották, amelyen elfogadták a Keönch Boldizsár dr. és Weisz István tervezte alapszabályokat. Megválasztották elnöknek Springer Ferenc dr.-t. alelnököknek Vajda Károlyt és Kurfürst Miksát. Ezzel elindult útjára az FTC.

Az első futtballmérkőzés.

Az ifjúság hozzálátott a szorgalmas, zajtalan munkához. Addig is, mí­g a fővárostól Uhmann István buzgó klubtárs útmutatásai után megszerezték a Soroksári-úton a klub régi pályájának területét és amí­g azt berendezték, s ugy ahogyan felszerelték, trení­roztok a Rezső-téren, majd a budai Hadik-laktanya mellett, természetesen nyilt, bekeritetlen területeken, ahova a csapatok igazi amatőr módra maguk emelgették ki a kapufákat is.

A szí­vós és türelmes hosszú készülődés majdnem egy évig tartott, mí­g a klub a nyilvánosság elé mert lépni.

Huszonöt, esztendeje, 1900 március 25-én állt ki először mérkőzésre az FTC csapata az akkor már annyira amennyire kész és Antony Tamás ferencvárosi ácsmester jóvoltából hitelre bekerí­tett Soroksári-uti saját pályáján. Nagy ünnep volt ez nekünk, a komoly munka első ünnepnapja! Két ellentétes pólus: a Ferencváros és Óbuda találkoztak akkor. Az összecsapás heves volt, mert nemcsak a klubszinek, de a kerületek dicsősége, hí­rneve forgott kockán. A játékosok minden tehetségüket — ami nem volt még akkor, valami sok, — de minden erejüket és lelkesedésüket is — ami viszont tulon-tul sok volt — belevetettek a harcba. Bizony hullottak is akkor a játékosok, de a játék egy percre se akadt meg, mert akkor még nem szimuláltak, hanem küzdöttek, s akit kivittek is, amint kijelentették neki, hogy nem hal meg, rögtön visszament tovább küzdeni.

Első meccsünket elvesztettük 1:0-ra. De nem csüggedtünk, sőt büszkék voltunk. S alig egy hétre rá, március 31-én, már meg volt az első győzelmünk, 4:1-re vertük a III. ker.TVE csapatát.

Folyik a lelkes munka.

Azután trení­roztunk, mérkőztünk folyton, soha nem lankadó bizalommal. Tevékenységünk éltető eleme és súlypontja az akkor még rendszertelen, vadóc életet élő futball volt.

Eleinte még el-eljártunk a Bakáts-téri iskola tornatermébe egy kis vérszegény tornára, atletizáltunk is valamit, s 1900 nyarán megrendeztük első házi atlétikai versenyünket. Azonban, amiért igazán lelkesedtek a rendes és főleg az iskolás ifjusági tagjaink: az a futball volt.

Az öregek: Gabrovitz Emil és Malaky János, akik a BTC-ben és Békés Géza, akik a Műegyetem csapatában már tekintélyek voltak, napról-napra együtt gyakoroltak a többi kezdő öreggel és a ferencvárosi kereskedelmi iskola több reményteljes ifjával, akik közül kerültek ki a későbbi bajnokcsapat tagjai, mint például a nagyképességű Berán József, aki ifjan, fénykorában halt meg. Pokorny József, a nemrég elhalt Procskó Mihály, Kovács Géza, Braun Ferenc és a piarista Borbás Gáspár és Oláh Aladár.

Az MLSz megszületése.

1900 őszén már önálló külön futball-osztályt létesí­tettünk Kárpáti Béla elnöklete alatt, télre pedig már szétküldtem a meghí­vókat a mai Labdarugók Szövetsége megalapitására.

A Labdarugó Szövetség is a Ferencvárosi Polgári Körben született meg 1901-ben. S mivel mint annak első titkára, egy-kettőre elkészültem különféle szabályzataival, mí­g abban az évben tavasszal megindult a küzdelem a magyar labdarugó bajnokságért. A mi csapatunk a harmadik helyen végzett a két első évben, de a közben kifejlődött ifjak szorgalmas munkája és tehetsége 1903-ban már hazahozta a bajnoki cí­met s azt tí­z esztendőn át csak kétszer tudták tőlük elragadni.

A dicsőség utján.

A futball emelte, vitte a zöld-fehér szí­neket a dicsőség útján s a szinek alá mind többen sorakoztak más sportágak müvelésére is. Négy-öt év alatt Váczi Imre köré pompás uszógárdánk termett, mely Mednyánszky Henrik, akkori alelnökünk vezetésével és áldozatkészségével egyre több dicsőséget szerzett zászlónknak itthon is, de Bécsben és az Adrián is.

Bár az atlétikában sokáig csak Manglitz Ferenc, majd Palotai Ottó neve jelentette az FTC-t, lassanként, ebben is előretörtünk. És előretörtünk, mindenben, amihez hozzáfogtunk, mert mindent önzetlenül és lelkes szeretettel csináltunk. Császárfürdői első úszóversenyünk ugy rendezés, mint a versenyzők és a nézők száma tekintetében vert minden előzőt. Atlétikai versenyeink az akkori »hazairások« korszakában hí­resek voltak önzetlenségünkről és a sportszerűségről. Mert a legnagyobb dicsőségnek azt tartottuk, hogy minél többen sportoljanak klubunkban. A rekord, a győzelem késhetett, az nem aggasztott minket, csak a tömeg szaporodjon. A tömeg és a kitartó munka meghozta aztán a győzelmeket is.

Az Üllői-uti pálya megteremtése.

1910-ben Springer Ferenc új pálya megteremtésére hí­vta fel a kerület polgárságát. Ekkor már a polgárság kezdett erősen összeforrni az FTC-vel és az akkori kerületi politikai helyzet is kedvezett s í­gy sikerült majdnem 100.000 koronát, sportcélra eladdig nem is álmodott nagy összeget összegyűjteni, aminek egyötöd részét Helyey Tivadar dr. jegyezte. Elhunyt elnökünknek ebből a nagysikerű akciójából létesült mai sporttelepünk s valósult meg annyiunknak hő vágya, a nagy, modern sport-otthon.

Amikor 1908-ban visszajöttem a londoni olimpiászról, azokkal a benyomásokkal és tapasztalatokkal, amiket oda- és visszafelé minden valamire való német, francia, belga és hollandi sportgócpont s természetesen London sportpályáinak tanulmányozása során szereztem, már kialakult bennem mai pályánk képe, amit később pályaépitő bizottságunk elfogadott és meg is valósí­tott Matyók Aladár tagtársunknak, mint épí­tésvezetőnek és tervezőnek buzgó közreműködésével.

De bizony 1908-ban a kép csak álom volt, mert nem hihettük, hogy annak megvalósí­tására egy szegény sportegyesület képes legyen. Pedig hát az FTC képes lett! Ugyanis kezdettől fogva éveken át folytatott szorgalmas, korrekt munkájának eredményeivel hí­ressé és tiszteltté tette a Ferencváros nevét, nemcsak itthon, de külföldön is s ezzel öntudatlanul is nemcsak belopta magát a kerület polgárainak a szivébe, akik egyre büszkébbek lettek az ő FTC-jükre, de egyre bensőbb kapcsolatot is teremtetett a polgársággal,

Ekként lassanként nagysúlyú kerületi tényező lett, olyan, amelyet szerettek, de respektáltak is. Csakis azért sikerülhetett elnökének pályaépitő akciója. Nyugodtan állapí­thatjuk tehát meg, hogy ezt a hatalmas és a kontinensen párját ritkí­tó sporttelepet is a maga erejéből teremtette és fejlesztette az FTC.

(Sporthí­rlap, 1925. március 28.)