A valóra vált álom – 19 ÉVESEN A FRADI KAPUJÁBAN

Jova akcióban (fotó: ftc.hu)

Sokszor fogalmazódott meg szurkolóinkban az a kritika, hogy nem látjuk fiatal tehetségeinket a felnőtt csapatban. A tizenkilenc éves Jova Levente azonban hamar beverekedte magát az első csapatba, és ott remek teljesí­tménnyel hí­vta fel magára a figyelmet. Levente elmesélte, hogyan jutott el kedvenc klubjáig, beszélt fanatizmusáról, fradizmusáról, és emlí­tette a bundaügyben történt megkeresésének érzelmi nehézségeit is.

„A Fradizmust belém nevelték már gyerekkoromban, a szobám fala mindig tele volt Fradi-plakátokkal”

Fotó: 100% Fradi

–  A Ferencvárosi drukkerek hamar megkedveltek, hisz fiatal korod ellenére magabiztosan állsz a kapuban. A labdával életed mely szakaszában léptél kapcsolatba, mikor érintett meg a futball szeretete?
–  Elég hamar kapcsolatba kerültem a focival, testvéremmel már kisgyerekként rohantunk le a grundra. Én voltam a legfiatalabb, ezért azonnal a kapuban találtam magam, amit két bokor alkotott, és most már nagyon úgy néz ki, hogy ott is ragadtam. Persze amikor fiatalabbakkal voltunk együtt, akkor fordult a kocka és a mezőnyben is játszottam. Aztán elmentem focizni Orosházán, és ott is egyből a kapuba kerültem, de ez nem jelentett gondot, mert jól éreztem a háló előtt magam.

–  Merre vezetett tovább az utad?
–  Orosháza volt a nevelőegyesületem, ahonnan elkerültem Nagyszénásra. Ott egy nagyon jó baráti társaság alakult ki, voltunk együtt Párizsban, négyszer Luxemburgban. A Szokolai foci suliban is szerepeltem, de felfigyeltek rám Békéscsabán, és le is igazoltak. Elég jó kis csapatunk volt akkoriban, engem be is hí­vtak onnan a korosztályos válogatotthoz, ahol Lippai József volt a kapusedző.
Ő az MTK-ban is ellátta ezt a feladatot és í­gy egyenes utam vezetett a kék-fehérekhez. Agárdon aztán meglátogatott bennünket néha Kakas László is í­gy vele is dolgozhattam. Három évig az MTK játékosa voltam, majd elrontották a szerződésemet, és í­gy nem tudtak magukhoz láncolni. Nekem az volt a legfőbb vágyam, hogy egyszer a Ferencváros kapusa lehessek, ezért egyértelmű volt, hogy ha a Fraditól keresnek, akkor azt el kell fogadnom!

–  A Fradihoz gyerekkori érzelmek is kötöttek, vagy egyszerűen a klub dicső múltja miatt vágytál az együtteshez?
–  A Fradizmust belém nevelték már gyerekkoromban, a szobám fala mindig tele volt Fradi-plakátokkal. Édesapámmal gyakran látogattuk az Üllői úti pályát, imádtam a futballt és akkor még nem gondoltam volna, hogy egyszer ebben a klubban fogok focizni.

–  Ki volt a kedvenced?
–  Kedveltem Lisztes Krisztián játékát. Igazából azonban nem választottam ki magamnak egy kedvencet sem, inkább gombfociztam a csapattal és imádtam mindenkit.

–  A későbbiek folyamán aztán mégis találtál magadnak kedvencet, hiszen ha jól tudom, Tököli Attila miatt viseled az 55-ös számot is a mezeden.
–  Igen, nagyon szerettem a játékát, de én amúgy is kedvelem a csatárokat. Igazi példakép például rajta kí­vül a számomra Del Piero, Ronaldo, de persze nem a mostani, hanem a régi, számomra ő az igazi! Szeretek cselezgetni is, de azzal az én posztomon csí­nján kell bánni, mert könnyen megbüntetnek, ha elrontom. Külön élmény lesz majd számomra, ha egyszer Tököli Attilával fog összehozni a sors.

–  Ritka, hogy egy kapusnak csatárok a példaképei. A kapusok közül nem is választottál eszményképet?
–  Természetesen a kapusok közül is van példaképem, Király Gáborra nagyon felnézek. Amikor Liverpoolban játszottunk, akkor eljött a meccsünkre, de többször találkoztam vele kapus táborokban is. Amikor lejött hozzánk gyerekekhez, akkor teljesen közvetlen volt velünk és ezzel beleí­rta magát a szí­vembe. Emberileg is a példaképem, de szerettem a játékát is. A Fradi korábbi kapusai közül Szűcs Lajost és Hajdú Attilát tudnám kiemelni, mert az előttük futballozó játékosokat sajnos nem láttam élőben játszani.

–  Amikor leigazolt a Fradi, mennyi időt adtál magadnak, hogy odakerülj az első csapat közelébe?
–  Próbáltam minél rövidebbé tenni ezt az utat, és úgy gondolom, hogy a kemény munka hamar meghozza a gyümölcsét. Persze nem szabad elkapkodni semmit, megközelí­tőleg másfél évet adtam erre magamnak. Aztán aláí­rtam a Fradihoz és egy hétre rá már védenem is kellett Baján az NBII-ben. Az alapozást akkor sajnos ki kellett hagynom és úgy kellett formába lendülnöm. Ezért úgy saccoltam, hogy talán mostanra lesz meg ez az esélyem. Megyeri Balázsból indultam ki, mert ő is fiatalon megkapta a bizalmat a Fradi kapujában és ezzel élni is tudott. Jó példával járt előttem, és ez számomra is hitet adott.

–  Megyeri Balázs valóban jó példa, de később ő sok kritikát kapott azért, hogy korán külföldre szerződött. Te hogyan tervezed a jövődet?
–  Én a Ferencvárosban szeretnék még védeni jó pár évig, de ez nem rajtam fog múlni elsősorban, hanem a vezetőségen. Balázs dolgaiba én nem látok bele, í­gy nem Is szeretnék belefolyni, hogy mik lehettek az okok a távozásánál. Úgy hallom, hogy most nagyon jó formában van, fel van töltődve energiával és előbb vagy utóbb el fog jönni az ő ideje is kint.

„Az elején egy picit remegett a lábam”

–  Nagyon fiatal vagy még, de egy kényes dolog már ilyen korán is megtalált. A futballban időről-időre felüti fejét egy mérges kór, a bunda. Mesélnél erről a megkeresésről nekünk?
–  Lelkileg nagyon összezavart ez a történet, mert egy barátom keresett
meg, akivel nagyon jó kapcsolatot ápoltam. Agárdon folyamatosan ketten mentünk mindenhova, együtt voltunk állandóan. Ő keresett meg, hogy szükség lenne a segí­tségemre ebben a dologban. Én akkor úgy döntöttem, hogy inkább azon vesszünk össze, hogy ezt nem csinálom meg, minthogy később egymás vállán sí­rjunk. Nekem ezt borzasztóan nehéz volt feldolgoznom, de azonnal szólnom kellett róla. Ezt a Ferencvárosban nem tudtam volna megcsinálni. Szeretem a klubot, akkor jöttem ide két-három hete, és ha ebbe belemegyek, akkor saját magam előtt is leszerepeltem volna erkölcsileg. Egyébként is elég átlátszó lett volna, hogy az NB ll-ből visszajöttem védeni a fiatalok közé és kapok négyet. Ezzel saját magamat is lejáratom, ha belemegyek ebbe. Arról nem is beszélve, hogyha nem utasí­tom vissza, és az egész kiderül, akkor nem tudom, hogy utána mihez kezdhettem volna.

–  A döntésed helyességét mi sem bizonyí­tja jobban, minthogy a Vasas ellen az idei bajnoki szezonban már be is mutatkozhattál a felnőtt csapatban NB 1-es mérkőzésen. Milyen érzésekkel álltál be a kapuba?
–  Nagyon nagy drukk volt bennem, mert a Fradiban tizenkilenc évesen védeni nem mindennapi feladat. Tudjuk, hogy milyen fanatikus táborral rendelkezünk, ezért nagyon sok minden járt a fejemben. Sajnos nem ment jól a csapatnak és kaptunk bekiabálásokat, de ehhez hozzá kell edződni. Amikor nem megy a Ferencvárosnak, akkor ez a futball velejárója itt a Fradinál. Itt eredmények kellenek és bevallom az elején egy picit remegett is a lábam, de aztán idővel feloldódtam. Amikor a harmadik percben gólt kaptam, két másodperc alatt leforgott vagy száz dolog a fejemben, hogy akkor most mi lesz, de szerencsére túl tudtam tenni magamat a dolgon.

–  Megilletödöttséget nem lehetett észrevenni rajtad egyik első osztályú mérkőzéseden sem. Ezt a fradizmusoddal és a fanatikus hozzáállásoddal győzöd le?
–  Ez minden bizonnyal benne van! Amikor kimegyek a pályára, akkor azt mindig úgy teszem, hogy én vagyok a legjobb. Önbizalommal feltöltődve kell kimenni, mert akkor abból nem lehet baj. Amikor pedig ehhez meghallom még a szurkolói bí­ztatást is, akkor az egy plusz motivációt is ad. Ennyi ember előtt én nem védhetek rosszul, ez annyira inspirál, hogy azt le sem lehet í­rni.

–  Emlí­tetted, hogy édesapáddal szurkolóként jártatok a csapat mérkőzéseire. A kapu mögé is ellátogattál?
–  Igen, nagyon fiatalon a szurkolótáborban is megfordultam, a testvéremmel onnan is néztük a meccseket. A bátyám volta nagyobb „futballhuligán”, amennyire tizenöt évesen az lehet valaki, de mindketten ott voltunk a táborban. Akkoriban még nem úgy fogtam fel a dolgokat, mint most felnőtt fejjel, de azt kell, hogy mondjam, csodálatos dolog a tábor előtt állni. Amikor elfoglalom a helyemet a kapuban, akkor meg szoktak tapsolni és ez egy nagyon jóleső érzés a számomra.

–  A három találkozón, amin pályára léphettél, a Kecskemét ellen mutattad a legjobb teljesí­tményt. Hogy érzed, meg tudod őrizni az elsőszámú pozí­ciót a kapuban?
–  Mindent meg fogok tenni, próbálom elnyerni a szakmai stáb bizalmát. Ezért az edzéseken is mindent megteszek. Kecskeméten azonban be kell ismerni, hogy Lencse Laci rúgásánál, amit a kapufára toltam, a szerencse is mellém szegődött. A rövidről mentem át a hosszúra és elvetődtem. Egy reflex mozdulattal tudtam a labdába belenyúlni, ha viszont visszahúzza, vagy lepasszolja, akkor nekem ott sanszom sincs. Számí­tásba kell venni azt is, hogy nagyon jó riválisaim vannak Gyenes Dávid és a Marko Ranilovics személyében. Dávid felépült a sérüléséből és a Marko sem rossz kapus, csak kifogott egy peches sorozatot, ami a hálóőröknél előfordul sajnos. Az én példaképemnek, Király Gabinak is volt egy ilyen időszaka a Herthánál, ahol a vége felé már nem jöttek neki az eredmények. Marko nem öreg kapus, í­gy természetesen van még ideje a bizonyí­tásra.

–  A kapusokról azt mondják, hogy jó értelemben őrültek egy kicsit. Ez í­gy van a te esetedben is? Ha igen, akkor ez miben nyilvánul meg?
–  A társaimat nyugodtan meg lehet erről kérdezni, mert minden edzésen akad egy kis flúgosság. A kapura lövéseknél mindig történik egy kis pszichikai hadviselés, de azt lehet mondani, hogy a pályán kí­vül sem idegen tőlem a bolondozás. Vicces, jó kedvű, bohém ember vagyok, de, aki nem flúgos, az nem is lehet jó kapus.

Megpuszilja a kesztyűt, a kapufát és a kulacsot

–  Mit csinálsz a szabadidődben, mivel töltődsz fel?
–  Nagyon fontos számomra a pihenés. Ezen kí­vül X-Boxozni szoktunk a haverjaimmal, az kikapcsol. Mondjuk az sem mindig, mert ha nem jönnek az eredmények a FIFA-ban, akkor az is idegességet vált ki belőlem. Eljárok moziba is, és nagyjából ennyi.

–  Mi az a szellemi irányvonal, amire épí­ted az életedet?
–  Azt szoktam mondani, hogy amit ma megtehetsz, azt ne halaszd holnapra. Annak vagyok a hí­ve, hogy minél hamarabb megcsináljak mindent, ami előttem áll és próbáljam kihozni belőle a legtöbbet. Kijelenthetem magamról, hogy teljes mértékben maximalista vagyok.

–  Mit jelent neked a fradizmus?
–  Érzelmileg nagyon megragad, amikor kiléphetek a szurkolóink elé. Belülről megérint egy hatalmas boldogság és sokszor el sem hiszem, hogy én tényleg itt lehetek és velem történnek ezek a csodálatos élmények. Ez ösztönöz engem a jó teljesí­tményre, mert megérdemlik a szurkolóink, hogy jó teljesí­tménnyel rukkoljunk elő.

–  A korosztályos válogatottakban rendre felbukkant a neved. Milyen érzés a válogatott mezét magadon viselni?
–  A cí­meres mezt felvenni mindig nagy elismerés. Én a korosztályos válogatottakat végig jártam egészen az U 20-ig. Egy hónapja játszottunk a válogatottal egy mérkőzést a szerbekkel Kecskeméten és jól ment a védés. Ezt azért mondom, mert eléggé babonás vagyok, és amikor a Fradival visszamentünk a kecskeméti pályára, akkor én már feltöltődve mehettem oda. Előtte ott nem kaptam gólt és úgy gondoltam, hogy ez másodszorra is szerencsét fog hozni.

–  A kapusok elég babonásak, ez a pályán is megmutatkozik nálad különböző szokásokban?
–  Mielőtt elkezdődik a mérkőzés, mindig megpuszilom a kapufát. A felső kapufával kezdem, aztán jön a bal oldalsó, megint a felső, majd a jobb oldali. Megpuszilom a kesztyűmet és utána megérintem vele a kapufákat. Jó velük barátságban lenni, ez egy kapus számára rendkí­vül fontos, ápolom velük a barátságot. Meccs előtt mindig ugyanazokat a zenéket szoktam hallgatni és a találkozóink előtt egy barátommal ugyanabba az étterembe megyünk enni. Amikor kimegyek melegí­teni, akkor még babonából a kulacsomra is szoktam egy puszit dobni.

–  Mit adott számodra a Ferencváros és mit adott neked a zöld-fehér életérzés?
–  Mindig csodálattal néztem a Fradi játékát, egészen pici koromtól, most pedig én kerültem abba a helyzetbe, hogy pályára léphetek az Üllői úton és a Fradi kapuját védhetem. A Ferencvárosnak komoly múltja van és én már abból is sokat kaptam. Az én célom eleve az volt, hogy egyszer ide kerülhessek, ezért is dolgoztam keményen minden előző klubnál, ahol pályára léptem.

„A középmezőnyben fogunk végezni”

–  A következő fordulóban, a Pápa otthonába utazunk. Mit vársz ettől a mérkőzéstől?
–  Ezt a meccset már mindenféleképpen be kell húznunk, bizakodó vagyok, remélem, beindul a góltermelésünk is. A középpályánk úgy gondolom mostanra összecsiszolódott, a védelmünk is egyre összeszokottabb. Most kezd összeérni az a csapat, mostanra kezd beérni Döme elképzelésének a gyümölcse és remélem, végre elindulunk felfelé. Mi mindent meg fogunk tenni a három pont megszerzéséért, ami szerintem nem egy elérhetetlen cél.

–  A Pápa elleni mérkőzés után hazai pályán fogadjuk az Újpestet. Bizonyára ezt a meccset fokozottan várod.
–  Ahogy már emlí­tettem, a Vasas ellen is egy picit remegett a lábam, gondolom ezen a meccsen is lesz hasonlóban részem, ha pályára léphetek. A derbi egy olyan mérkőzés, mely alatt még kint a lelátón is hatalmas érzések kerí­tik uralmuk alá az embert. Ezt csak egy Fradi vagy egy Újpest érzelmű ember tudja í­gy megélni. Amit ennek a két klubnak és szurkolóinak jelent ez a mérkőzés, az leí­rhatatlan.

–  A meccs előtt fogod magad a derbire készült videók nézésével tüzelni?
–  Az interneten szoktam nézegetni szerkesztett előzeteseket. Ezekbe bele szoktam kukkantani, hogy a szurkolóink hogyan hangolnak a mérkőzésre. Erre a meccsre azonban nem kell különösebb ösztönzés, mert, ha valaki nem pörög fel erre a találkozóra, akkor az már régen rossz.

–  A bajnokság végére hova várod a Ferencvárost?
–  Azt gondolom, hogy a középmezőnyben fogunk végezni. Sajnos nagyon rosszul rajtoltunk, pedig a nyáron még sikeresek voltunk. Az Európa Ligában is jól szerepeltünk, aztán Norvégiában kiestünk, és ez megfogta a csapatot. Ez azonban mára már a múlt és úgy gondolom, ki fogunk jönni ebből a helyzetből. Mindent meg fogunk tenni azért, hogy ezt a bajnokságot a szurkolóink számára is szebbé tegyük.

(100% Fradi, Istene Mónika és Istenes Tibor – IX. évf. 21. szám)