Anekdoták: Puskás Ferenc

Ultimó

Mexikói túrán vett részt a Ferencváros, de hogy megerősí­tse csapatát, kölcsön­kérte Puskást, Szuszát és Mészárost. Akkoriban a dél-amerikai labdarúgás eldorádója Mexikó volt. A legjobb brazil, perui, kolumbiai, uruguayi játékosok sereglettek ide, hihetetlenül nagy volt a futball iránt az érdeklődés, de ami a fő csáberőt jelentette: jól is fizettek.

A Ferencvárosnak tehát fel kellett kötnie a fehérneműt, ha azt akarta, hogy ne hozzon szégyent a magyar labdarúgásra.

A túra nagyszerűen sikerült. Egy alkalommal döntetlenül mérkőzött az FTC a mexikói válogatottal, itt találkoztak a játékosok a magyar foci két felejthetet­len alakjával, Orth Györggyel és legjobb barátjával, Opata Zoltánnal.

Hogy a vendéglátók kedveskedjenek a csapatnak, elvitték a társaságot Acapulcóba és útban a csodálatos tengeri fürdőhely felé megnézték a főváros köze­lében a teotihuacani piramisokat.

Amikor megérkeztek a piramisokhoz, Opata Zoli kiadta a parancsot:

—    Gyerekek, kiszállni!

Puskás, aki Mikével és Szabóval kártyázott az autóbuszban, nagy hangon felkiáltott:

— A franc se száll ki! Pesten is van elég kő, csak nem rakták fel ilyen magasra…

És bemondta az ultimot.

Az első az egyenlők között

Sokan hirdették, hogy fénykorában Puskás Ferenc Isten után az első ember volt a nagy futballbirodalomban. Az állí­tás nem nélkülözi az igazság magvát…

Egyszer Gyulai László, a remek kispesti csatár kapatosan tért vissza a lakta­nyába. Puskás — ki tudja, miért — feltűnően pártolta a később fiatalon elhunyt játékostársát. Tudta, hogy a parancsnok már értesült Gyulai ballépéséről és felkészült a kihallgatásra.

—         Puskás — mennydörgött a századparancsnok —, közölheti Gyulaival, hogy harminc nap laktanyafogságot kap…

—         Szerencsétlen. Az egyik górét ünnepelték, hiába bizonygatta, hogy nem bí­rja az italt, be kellett dobnia néhány felest. Nem mondhatta, hogy nem iszik a felettesére…

—    Megmondtam, tizenöt nap laktanyafogság!

—         Piszkosul leszúrtam. Már érti, hogy a laktanya nem játszótér és ha ez még egyszer előfordul, én szétrúgom a seggét. Nagyon megbánta. Sí­rt is szegény.

—   Öt napra lecsukatom.

—   Mondja, parancsnok elvtárs, tud maga jobbösszekötőt játszani?

—    Hogy jut az eszébe ilyen marhaság?

—         Csak azért, mert a holnapi rangadóra kijön az egész vezérkar. Passzolom a lasztit jobbra, de senki sincsen jobbösszekötőben, mert a Gyulai sitten ül. Botrány lesz.

—         Puskás — fortyant fel a parancsnok —, én nem érek rá foglalkozni min­den piszlicsáré üggyel. Intézze el a maga hatáskörében. Világos? És most lelépni…

-Részlet: Kő András -Török Péter A magyar futball anekdotakincse-