Aranylábúak – Meccsemlékeim a hatvanas évekből 04.

aranylabugyerekek_02181Az újonc Juhász Pista (Juci) négy gólja és az öreg tribün búcsúja

1963. november 7. Ferencváros – Pécs 5:1

1963 januárjában nagyon jó csatársorunk volt: Kökény – Friedmanszky – Albert – Rákosi – Fenyvesi doktor. De miért ne lehetne még jobb? – gondolhatta Mészáros Dodó bácsi, talán a versenyt is élénkí­teni akarta, no meg úgyis mindig adódnak sérülések. Így aztán márciusban bemutatkozott Tüske öccse, Fenyvesi II. Jóska és a még ifi Rátkai Laci, de megfordult régi helyén, a csatársorban Vilezsál Oszi is.

Áprilisban rövid időre visszaszerezte a jobbösszekötő posztját Orosz Pali, májusban viszont Varga Zoli már helyet Szorí­tott magának Albert oldalán. Ősszel többször játszott a Honvédból igazolt Galambos, novemberben pedig újabb ifjúsági játékos mutatkozott be: történetünk hőse, Juhász Pista.

Az év legjobb Fradi-csatársora a Fenyvesi II. – Varga – Albert – Rákosi – Fenyvesi dr. ötös volt, de a második sort is elfogadta volna az NB – I. legtöbb csapata: Kökény – Orosz – Juhász – Galambos – Rátkai. Friedmanszky és Vilezsál Oszi már be sem fért, és közben mi már azt is tudtuk, hogy az ifiben egyre érik a tizenhat éves Németh Miki. Volt választék!

1963_jan_kokeny_friedmanszky_albert_rakosi_fenyvesi_01

November hét drága ünnep – kellett énekelnünk a suliban, de most az egyszer tényleg ünnep volt: gyönyörű napsütésben az Üllői útra villamosoztunk apámmal. Nem lesz könnyű a Pécset legyűrni – gondoltam – mindig nagyon keményen, sőt gyakran durván játszanak ellenünk. Két éve három játékosunkat rúgták le, tavaly keserves 3:3-ra végeztünk velük, pedig 22 szögletet rúgtunk. Magukat sem kí­mélték: Csupák összefejelt saját centerhalfjával, Kocsissal és vérző fejjel, agyrázkódással vitte el a mentő.

– Hát ez meg mi? – meredtem apámra, amikor beolvasták a belsőhármast: Juhász – Varga – Galambos. Azért, mert Novák hiányzik, Orosz Palit fél évre elmeszelték (még hogy nincsenek politikai foglyok?!), Rákosi sérült, Flóri lábfejét pedig megtaposták az NDK-védők, még ne az ifi belsőhármas játsszon! Na, ebben volt egy kis torzí­tás: Varga és Juhász valóban 18 éves volt, de Galambos már 22.

Azt csak az igazi bennfentesek tudták, ki ez a Juhász. – Honnan igazoltuk? – kérdezgették egymástól az emberek. Én, a tizenegy éves bölcs, természetesen már ismertem Jucit, az ifjúsági csapat saját nevelésű csatárát. Egyszer láttam, ahogy a földes edzőpályáról ölben levitték. Ügyes játékosnak tartottam, de nem többnek. Nem csillogott úgy, mint Rátkai Laci, aki a Tatabánya ifinek egy vasárnapi matinén hat gólt rúgott, egyet hanyatt vetődve. Micsoda játékos lehetett volna belőle, ha nincs az a sérülés!

Rosszat sejtettem. csak ki ne kapjunk! Pedig már csak két hét hiányzik az egy éves veretlenséghez a bajnokságban – a nemzetközi meccsekről, főleg a Galata Szerájról most inkább ne beszéljünk. Itt van a pécsieknél a kisebbik Dunai, az Anti, rá figyelnie kell Mátraiéknak. Csak nehogy megint elszúrják a lestaktikát!

Küzdelmes első negyedóra után az újonc Juhász begyötört egy labdát Danka kapujába, 1:0. De azután sokáig semmi, olyan nyögvenyelős volt az egész, mint ahogy vártuk.

A második félidőből viszont egy ifjúsági népünnepély, egy modern juvenália kerekedett. Az ifik szárnyakat kaptak. Galambos passzával Juhász kiugrott, elcsavarta a labdát a kifutó Danka felett, az furcsa kiflit í­rt le – onnan, ahol ültünk, nem is értettük, merre megy – de csak bekanyarodott a kapuba, 2:0.

Az ügyesen mozgó Galambos rátett még egyet (3:0), majd egy szabadrúgás után a szemfüles Dunai II. szépí­tett, 3:1.

Varga Zoli nagyszerűen játszott, többször jobbra-balra döntötte a rutinos pécsi védőket. Gólt ugyan nem lőtt, két nagy helyzetet is kihagyott, de rúgatott még egyet az újonccal: a baloldalon az alapvonalig cselezte magát, begurí­tott és Juhásznak csak a cipője orrát kellett odatennie – igaz, ehhez előbb oda is kellett érnie, 4:1.

És még nem volt vége: most Galambos varázsolta Juhász fejére a labdát, akit persze most már mindenki ismert, ő pedig bebólintotta, 5:1.

19631107_juhasz_pecs5-1

– A Mátrai Sanyi is í­gy kezdte, ötvenháromban az első meccsén négy gólt rúgott a Szombathelyi Lokomotí­vnak – mondta a tribünön egy élő lexikon. Aztán válogatott hátvéd lett belőle. Juhász Pista sem csatárként, hanem fedezetként épült be végleg a csapatba másfél évvel később, mert úgy könnyebben talált neki helyet Dodó bácsi. Később pedig középpályásként lett sokszoros válogatott, mert akkor már úgy hí­vták a fedezeteket.

Másnap Albert is edzésbe állt.

Később úgy mesélték, Dodó bácsi csak az utolsó pillanatban árulta el Juhásznak, hogy játszani fog, hogy megkí­mélje a drukktól.

Nagyon büszke voltam: még az ificsapatunk is verhetetlen! – gondoltam. (Aztán tí­z napra rá kaptunk egy hetest Tichy Lajoséktól.)

Ezután már csak egyetlen bajnokit játszottunk a régi pályán, a Diósgyőr ellen simán nyertünk 3:0-ra. Albert egy ötöst rúghatott volna, de csak egy lett belőle. Baróti szövetségi kapitány is csóválta a fejét, hogy í­gy nem lehet. Juhász Pista itt is rúgott egyet.

19631120_juhasz_diosgyor3-0_001

Az Üllői úti tribün, amely látta Slózit és Takács kettőt, Sárosi Gyurkát és Toldi Gézát, Kocsis Sanyit és Deák Bambát, útjára indí­totta Albertet és Varga Zolit, úgy búcsúzott, hogy az aranybányából felhozott még egy reménységet.

Az öreg lelátó a hatvanas évek elején, amikor én megismerhettem, őszintén szólva  egyáltalán nem volt szép látvány. A padokon vastagon állt a por, szaga befészkelte magát az orromba. És mégis éreztük a varázsát, mert maga volt a történelem.

Fél évszázad alatt megélt KK-győzelmeket, légiriadó miatt félbeszakadt meccset, bombatámadást, fájának széthordását, a tribün leszakadását. Látta, hogyan lett a Fradiból ÉDOSz, majd Kinizsi, a zöld-fehérből piros-fehér, a Budai – Kocsis – Deák – Mészáros – Czibor csatársorból Horváth – Szabó – Mészáros – Guba – Óvári ötös. A kivéreztetett, kiesés ellen harcoló csapat meccsek előtt az öltözőben hallotta a drukkerek talpainak dobogását, érezte az öreg lelátó erőt adó remegését, ami az ellenfél számára felért egy bombatámadással.

fradi-palyak_154-155_01

Ilyen volt a “látkép” a teniszpályák felől

Évekig állt még a helyén az öreg tribün, mint egy omladozó katedrális. Úgy mesélik, az öreg deszkák egy részéből végül könyvespolc lett Lakatéknál, Dalnokiéknál.

A hatvanas évek végén, a legjobb Fradi idején mondta doktor Lakat:

– “Nincs pályánk, de van csapatunk. Félek, hogy mire majd lesz pályánk, nem lesz már csapatunk.”

Igaza is lett.

-szabom-

10 hozzászólás a(z) Aranylábúak – Meccsemlékeim a hatvanas évekből 04. bejegyzéshez

  • Fantasztikusak vagytok… ezek az emlékek…pályánk most sincs, de ez átmeneti állapot, csak legyen csapat is hozzá… igazi, FRADISTA csapat!

  • Én ezt a meccset mesélve úgy szoktam kezdeni, hogy a régi falelátó ablakából láttuk, hogy a Császár az edzőpályán próbálgatta a sérült lábát a meccs előtt. Aztán a Juhász Pista jött ki. A második gólra pedig úgy emlékszem, Juci balra elhúzta a labdát a kifutó Danka mellett, aki azonban utána eredt, és a 16- os oldalvonaláig követte, aztán futni kezdett vissza, a kapuja felé. Közben a Juci az oldalvonal és a 16- os közt megfordult, és a Danka „füle mellett” elcsavarta a labdát, illetve becsavarta a kapuba.

  • Ha jól emlékszem ezen a mérközésen a székház felöli kapu mögött egy kispadon nézhettem Juci szenzációs bemutatkozását.Gyerek fejel nagy élmény volt.

  • A gond az hogy a kisteleki mészöly mezei évtizedes Fradi gyülőlő akna munkája minden szinten sikeres volt.Fradi nélküli NB1,Fradista nélküli válogatott,.A volt és jelenlegi vezetés tehetettlensége a renitensek kiközösitésére.A nézö nélkuli Fradi mecsekre ez is hatásal van.Mondjuk ki ezek az események az volt a céljuk hogy a Fradi nimbusza és népszerüsége országos szinten csokkenjen.Egy jó balhémentes FRadi tele lenne őnkéntesen hozzánk igyekezni vágyó játékosokkal.Ellenérdekeltek:Az összes közpénzböl finanszirozott foci akadémiák akik ezt az idöszakot gyorsan kihasználták.Rákosiék ezekhez képest amatörök voltak.

  • Az első profi edzőm minden edzés előtt elmondta: „fiúk, ha olyan alázattal fogtok dolgozni az edzésen mint Juci, akkor ember lesz belőletek.” Amikor az elején az egyik srác nevetve hozzátette, hogy náluk Jucinak a konyhába a helye, kedves Marci bácsi büntetésül két kör béke ügetést rendelt, plusz előí­rta neki, hogy a szekrénye ajtajára nagy betűvel í­rja fel Juhász Pista nevét. 

  • Kösz, erre gondoltam, hogy hamarabb jön a a válasz, mintha kikeresem a lexikonból.

  • Az a meccs 1969 augusztusában volt a Stadionban. Azokban a hetekben Albert júniusi sérülése után eleinte még lépést tudtunk tartani a Dózsával, de azután fokozatosan visszaestünk. Juhász Pista ekkoriban az idegenbeli meccseken, illetve erősebb ellenfelekkel szemben taktikai középcsatárt, valójában inkább középpályást játszott. A Vasas ellen azonban két góljával egyben pót-Albertté is előlépett.

  • NA, MÁR MEGINT KEZDŐDIK A NYAVAJGÁS.SE PÁLYÁNK,SE CSAPATUNK.MAJD LESSZ.TÜRELEM.BIZTOS VAGYOK ABBAN,HOGY A HÁTTÉRBEN KEMÉNY MUNKA FOLYIK,MC CABE-nek MILIÁRDOKAT KELL ELŐTEREMTENI,EZEK A DOLGOK MOSTANÁBAN NEM EGYSZERÜ DOLGOK.

  • Most jön az a korszak, hogy se pályánk, se csapatunk?

  • Édesapám jóvoltából – aki sokat mesélt Juci hihetetlen munkabí­rásáról, mely emlékeim szerint a fiatalkori 7-7 elleni nagypályás játék közben szerzett – egyik kedvenc játékosom, és gyermekkorom gombfoci csapatának kihagyhatatlan „sztárja” volt. Játszani, sajnos vidéki srácként nagyon ritkán volt szerencsém, de a Népstadionhoz kötődő egyik emlékem ő hozzá fűződik. Talán a Vasas ellen játszottunk és a középpályás Juhász centert játszott (az „öregek” majd megí­rják pontosan ;)), az eredményjelzőn pedig ez állt: Juhász, Juhász.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK