Szerkesztőség
Tartalékok, Tarcsi, Fakó…
Elment a Fradi csendes tanúja – Rónay László halálára
Közhelynek tetszhet a fordulat, de hittel írom: hozzá foghatót tán igen, ám nála tisztább, „jobb” embert nem ismertem soha, noha én is elütöttem már a hatvanat. Irodalomtörténész volt, nekem kollégám is a budapesti bölcsészkaron, ismerhettem úgy három és fél évtizeden át, azt, hogy a vezetésével készült magyar irodalomtörténet 1945-1975 prózakötetébe végzős hallgatóként írhattam néhány portrét, neki köszönhetem. Roppant művelt volt, nemcsak választott szakmájának, de más művészeti ágaknak, különösen a komolyzenének is értő rajongója, aki páratlan tudását jó szívvel, mély hittel, átélhető élményként osztotta meg mindenkivel. Ő volt az a tanár, akit a szó evangéliumi értelmében szerettek s követtek hallgatói, akit élete utolsó évtizedében – mert kevesebbet mozgott már – a lakásán is hétről hétre felkerestek. Ott tartotta óráit, könyvek s hanglemezek ezrei között, ahol minden a kultúráról, a kulturáltságról, s az érdek nélkül való szeretetről beszélt. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Zöld-fehér forgácsok: „Rongylábú” világklasszis
Ha emlékezetem nem csal, Czibor Zoltánt az újpesti pályán, valami kupameccsen láttam először a Fradiban. Alaposan elkalapálták a zöld-fehéreket. Sopánkodva ültünk visszafelé a villamoson, mit akarnak ezekkel a tehetségtelen ifjoncokkal, ennek csak rossz vége lehet. A balszélső Komáromból érkezett. Czibor III-ként szerepelt az összeállításban.
Szóval csüggedezve üldögéltünk a Nyugati pályaudvar felé döcögő járművön. Csak Csanádi Árpád és öccse, Ferenc csevegtek jókedvűen a társaságukban lévő feltűnően csinos hölgyekkel. Az idősebbik fiú, Árpád, gyakran játszott a „nagy” Fradiban, rendszerint középhátvédet (centerhalf volt a becsületes neve), vagy jobbfedezetet, ahogy a szükség kívánta. Úriember volt a pályán, az maradt az életben is, szép karriert futott be sportvezetőként. Méltatlanul hamar hunyt el, síremléke a Farkasréti temetőben látható. Ferenc, az öccse, a tartalékcsapatban játszott, tornatanárom volt a Rákóczi gimnáziumban, és derűs elnézéssel szemlélte ügyetlenkedéseimet.
Földi kincsek nélkül
1928 – Meglepően kevesek voltak kíváncsiak Schlosser Imre Üllői úti jutalomjátékára
Kinyomoztuk… – „vörös Taki”
Bár pályafutásáról keveset tudunk, annyit mindenképpen, hogy az MTK mellett játszott a Fradiban is! Pontosabban védett, mert kapus volt.
Igaz, az első csapatban sohasem jutott szóhoz díjmérkőzésen (Fritzet, Szamosyt szinte lehetetlen volt kiszorítani), legfeljebb barátságos találkozón.
Takács Béla 1918 őszén, Knapp Miksa halála után két bajnoki találkozón védte az MTK kapuját, így tagja lett a kék-fehérek idény végén bajnoki címet nyerő együttesének. A korszak egyik legnagyobb hazai kapusalakjának, mi több, egyenesen Zsák Károly vetélytársának számító Knapp az 1918-as spanyolnátha-járvány áldozata lett egyébként, október elején hunyt el Budapesten. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
IV. Novák Dezső Utánpótlás Emléktorna
Az Illés Akadémia U13-as csapata (képünkön) nyerte a IV. alkalommal megrendezett Novák Dezső Utánpótlás Tornát Tapolcán. A szombathelyiek a döntőben 2-1-re győzték le a Ferencváros csapatát.
Tragikus Dallam
Bőrszegecses futballcipő – valószínűleg – az 1920-as évekből. Jól olvasható a „TI” monogram a talpán (Fotók: Koncz György)
Majd százéves focicipő a fradista mártír hagyatékának fő ékessége
Százéves tárgyak is fellelhetők, nem is kevés, Tóth-Potya István hagyatékában, amelynek darabjait az 1945-ben mártírhalált halt futballnagyság unokája mutatta meg lapunknak. Potya nemcsak nagyszerű labdarúgó, remek ember is volt, szellemi hagyatéka is példás – az élete pedig kész regény, számos elfeledett, rosszul ismert vagy a köztudatba be sem kerülő történettel.
Amikor örökre elköteleztem magam az FTC mellett – Ultras Comeback, a „Tábor” visszatérése elé
Bárkit kérdezünk meg, hogyan vált FRADISTÁVÁ, mindenkinek, egyéni története van erről. Jómagam – már leírtam máshol, e hasábokon is – családi tradíciók mentén kaptam zöld-fehér alapokat, habzsoltam szeretett Nagy Bélánk könyveit, kívülről fújtam a Ferencvárosi TC futball történelmét, csüggtem a TV-n, ha játszott a Fradi, a vereségeknél egy hétig használhatatlan voltam, elkeseredett és „életunt” (tizenévesen.:-).) , ha nyertünk, akkor rohantam a játszótérre focizni másnap és én voltam, Ebedli, Nyilasi és Pogány (egy személyben…). Később, a győzelmek után, még a házibuliból is elszöktünk többed magunkkal a Blahára, ahol éjfél körül megjöttek az első Népsportok és olvasgattuk az osztályzatokat, habzsoltuk a tudósítást és boldogan szemléltük a tabellát: „1. Ferencváros…” De volt azért ott még valami. Valami, ami nem igazán SPORT, mégis elmaradhatatlan, utánozhatatlan kelléke annak, a kulissza, a körítés. A Fradi tábora. A 12. játékos, a szurkoló! Egy kattintás ide a folytatáshoz....
A gyerekzseni mesterműve
A futball a párja
