Bárkit kérdezünk meg, hogyan vált FRADISTÁVÁ, mindenkinek, egyéni története van erről. Jómagam – már leí­rtam máshol, e hasábokon is – családi tradí­ciók mentén kaptam zöld-fehér alapokat, habzsoltam szeretett Nagy Bélánk könyveit, kí­vülről fújtam a Ferencvárosi TC futball történelmét, csüggtem a TV-n, ha játszott a Fradi, a vereségeknél egy hétig használhatatlan voltam, elkeseredett és „életunt” (tizenévesen.:-).) , ha nyertünk, akkor rohantam a játszótérre focizni másnap és én voltam, Ebedli, Nyilasi és Pogány (egy személyben…). Később, a győzelmek után, még a házibuliból is elszöktünk többed magunkkal a Blahára, ahol éjfél körül megjöttek az első Népsportok és olvasgattuk az osztályzatokat, habzsoltuk a tudósí­tást és boldogan szemléltük a tabellát: „1. Ferencváros…” De volt azért ott még valami. Valami, ami nem igazán SPORT, mégis elmaradhatatlan, utánozhatatlan kelléke annak, a kulissza, a körí­tés. A Fradi tábora. A 12. játékos, a szurkoló! Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →