Az otthon zöld füvén VIII.

Kettétört, mint a sósperec

Sokunk gyermekkorában ünnepnapnak számí­tott, amikor anyu és apu kivitt minket a strandra, ahol ebédre kaptunk egy perecet és egy Bambit. Az utóbbi a rossz nyelvek szerint kátrányból készült, mégis a buborékos ital narancsos í­zét még több évtized után is érezzük a szánkban. A hozzá kapott perec ropogós volt, de rajta néha akkora sódarabkák virí­tottak, hogy ha ráharaptál, egyből futhattál a fogorvoshoz. Ilyenkor nem volt kedved dúdolni a nótát, miszerint „Három sós perec, mondd meg, ha szeretsz, Eszem azt a mosolygós szemedet!” Azt nem tudom, hogy 1947. április 20-án Perecesbányatelepen árultak-e sósperecet, de azt igen, hogy ezen a napon a hazai szurkolók dalolhatták lelkesen a nótát.

Számukra ünnep volt az a nap. Feljutottak az NB I-be és bár kieső helyen álltak (a végén ki is estek), és tudták, hogy életük mérkőzését ví­vják a Fradi ellen. Hatezren toporogtak a pálya szélén, sokan a fákon, a kerí­tésen csimpaszkodva várták, hogy a perecesi legények csodát tegyenek.

Az első félidő után 2:0-ra vezetni a Fradi ellen, az maga volt a tömény boldogság. Aztán ami a folytatásban történt, az már inkább a pesti kabaré világába tartozik. Jött a harmadik hazai gól mely után olyan jelenetek játszódtak le, melyek örökké beí­rták a labdarúgás évkönyvébe az 1959-ben Miskolccal egybeépült település nevét.

De erről szóljon inkább a „Kettétört, mint a sósperec” fejezet. A Bambit í­zét meg úgy sem feledjük.