Az otthon zöld füvén XX.

Közel a Naphoz

Vannak mérkőzések, melyeket örökre kitörölnék az emlékeimből. Sőt, meg is büntetném azokat, akik előttem szóba hozzák. Rémálmaimban három ilyen mérkőzés van, melyből kettőre elég tisztán emlékszem, sőt az egyiken személyesen is részt vettem. A harmadik „áldozat”, bár nem történt olyan régen (pedig elég régi), de abból csupán apám szenvedő arca maradt meg, majd másnapi tiltó határozata, amit elég teátrálisan adott elő anyámnak és melyben megtiltotta bárminemű lila szí­n használatát a lakásban. Anyám, mint minden ilyen döntést rezzenéstelen arccal vett tudomásul. No nem azért, mert félt volna apámtól, hanem azért mert tisztában volt azzal, hogy otthon úgyis az történik, amit ő akar. Ráadásul a vázában ott ragyogtak a kert legszebb lila orgonái, amit az előző napon szedett… amikor is 8:3-ra kikaptunk az Újpesti Dózsától. Az évre is pontosan emlékszem, hiszen akkor léptem a felnőttek világába. Így utólag már az is lehet, hogy apám csak azért változott át „dühödt” Fradistává 1976. május 15-én, és azért adta ki az „aranybullát”, mert nem szerette volna, ha fia 18. születésnapján erre a keserű napra emlékezzen. Megjegyzem, a lila orgonák a vázában maradtak addig, amí­g el nem hervadtak…

De most térjünk vissza az 1976. május 15-i derbire, mely kapcsán csak annyit jegyeznék meg, hogy aki hozzám hasonlóan elég rossz emlékeket rejteget magában a derbi kapcsán, az két dolgot tegyen mielőtt olvasatlanul bezárná az ablakot (természetesen a böngésző ablakra gondoltam). Nézze meg a Fradi összeállí­tását és az alatta ragyogó bajnoki táblázatot.

Utána úgyis közelebb kerül a naphoz. Martos, Bálint, Rab, Nyilasi, Ebedli, Magyar… Dalnoki Jenő… és a 22. bajnoki cí­m, amit három héttel a 18. születésnapom előtt szerzett meg a Fradi. Mely a szüleimtől kapott nyaklánc után a legszebb születésnapi ajándékom volt.

Erre emlékezve, most nekem sem esik nehezemre „közelebb kerülni a naphoz„.

(lalolib)