Bródy Sándor
A szorgalmas, lelkes játékos fedezetet játszott. Bródy nem kiemelkedő képességeivel, hanem roppant szorgalmával, fáradhatatlan, mindenkor a csapat érdekeit szolgáló játékfelfogásával emelkedett a legjobbak közé. Nem volt olyan gyenge ellenfél, aki ellen Bródy nem teljes erőbedobással, szívvel-lélekkel küzdött volna.
Amikor felvette az FTC-mezt, csak a győzelemre, a csapat első sikerére gondolt. A közepes termetű, izmos játékos kitűnően fejelt és jól szerelt. A támadósort rendszerint hosszú hosszú átadásokkal igyekezett előrelendíteni.
Feltűnően hamar megkopaszodott. Néhány játékostársa szerint azért, „mert szívesebben továbbította a labdát fejjel, mint lábbal”. Tény, hogy fejjátékát társai közül talán csak Károly Jenő múlta felül.
Társai rendkívül szerették, egy ideig csapatkapitány és, mint rangidős, amatőr edzőként is működött.
Bródy az 1929-es dél-amerikai túra idején Sao Paulóban így nyilatkozott pályafutásáról az ottani Magyar Hírlap szerkesztőjének:
– 1900-ban eljött hozzám régi barátom, akivel a Pannónia ifjúsági csapatában már 1896-tól együtt rúgtuk a labdát, és kért, hogy lépjek be az FTC-be. A IX. kerületben, a Ferencvárosban laktam, és azt hiszem, hogy senkinek az életében még döntőbb szerepe nem volt a kerületnek, ahol lakott, mint az enyémben. Beléptem az FTC-be, amelynek azon a vasárnapon csapatot kellett kiállítania. Betettek szépen a harmadik csapatba. Játszottam, ahogy akkor Isten tudnom engedte. Délutánra már egy másik játékos helyére kerültem a második csapatba. Még azon a héten az első csapatban játszottam! Később megválasztottak – szegény korán elhunyt Berán helyére – csapatkapitánynak. Az maradtam egészen a háború kitöréséig. Az én időmben nyolc magyar bajnokságot nyertünk! A klubban nagy szeretetben éltünk, úgy, mint a testvérek. Aztán 1914-ben elmentem egy kicsit a háborúba… Fogságba estem és csak évek múltán láttam meg ismét a Franzstadtot…
Sportszerű felfogása miatt még ellenfelei is becsülték. Fogl II., az újpestiek válogatott hátvédje egyszer egy újságírónak elmesélt egy Bródyval kapcsolatos, jellemző történetet.
– Rangadót játszottunk az FTC ellen. Az első félidőben az egyik FTC-csatár kapura lő, a kapusunk kiszalad és a gólvonal előtt egy méterrel ölbe kapja a labdát. Ebben a pillanatban a síkos talajon elcsúszott és kiejtette a labdát, de rögtön utánakapott és megfogta. Ekkor óriási megdöbbenésemre a középvonalnál álló játékvezető kétszer fütyül és gólt ítél! Odakiáltottam, hogy jöjjön a kapunkhoz, de a bíró nemet intett. Erre felemeltem a kezem és jeleztem, hogy lemegyek a pályáról. Példámat követte az öcsém is, és Király, az egyik fedezet. Az öltözőben dühösen láttunk neki a vetkőzésnek. Alig vetettük le a cipőnket, beállított Bródy Sanyi az FTC- ből és azt mondta:
– Karcsi, gyertek vissza, a játékvezető megsemmisítette azt a vitás dugót.
Én nem akartam Bródynak hinni, de szavával megerősítette, hogy igaz, amit mond. Erre gyorsan felvettük a cipőnket és mindhárman visszamentünk a pályára. Irtózatosan beleszálltunk a játékba és 3 dugót rúgtunk az FTC-nek. Így lett az eredmény 3-1.
– Nem 3-0? — kérdezzük.
– Nem! feleli Fogl Karcsi és még a szeme is ragyog. Bródy Sanyi nem mondott igazat: a játékvezető nem vonta vissza az ítéletét.Csakhogy Bródy Sanyi nem tartotta sportszerűnek, hogy az FTC teljes csapattal játsszon egy olyan Újpest ellen, amelyből három válogatott játékos hiányzik. Az ő sportszerű gondolkodásával ez nem fért össze. Inkább bejött az öltözőnkbe és egy jámbor hazugsággal visszacsalt bennünket a pályára. Bennünket, az ellenfél játékosait! Hát, kérem, ilyen ember volt Bródy Sanyi!
*
Bródy a válogatott játékosaként is képviselte az FTC-t. 1907-ben remek játékot nyújtott Ausztria ellen:
Bródy, a mezőny legjobb embere, a csapat lelke volt, hogy a vereség nem lett súlyosabb, azt neki köszönhetjük.
Legemlékezetesebb teljesítményét 1913. áprilisában az Ausztria elleni bécsi meccsen nyújtotta.
Bródy kitett magáért. A nehéz sár ellenére fényesen oldotta meg feladatát és a labdakezelésben éppúgy, mint a leadásban és passzolásban kitűnő volt.
Ez volt egyébként utolsó válogatott mérkőzése, amely arról is nevezetes, hogy ekkor – a klub történetében először és utoljára – egyszerre 9 FTC játékos szerepelt a magyar válogatottban! (Rumbold, Payer, Blum, Bródy, Weisz, Tóth, Pataki, Schlosser, Borbás).
*
Bródy 1922-ben öt bajnoki aranyérméért (amivel az MLSZ tartozott) cserébe egy Bródy-díjat kívánt alapítani. Ezt az a magyar játékos kapta volna, aki a díj létesítésétől kezdve a magyar válogatottban egymás után 15 alkalommal képviselte volna a magyar színeket a centerhalf poszton. Az érdekes ajánlatot nem valósították meg.
*
Hadifogsága után még kétszer pályára lépett a Ferencvárosban, majd visszavonulása után amatőr edzőként még segítette az FTC veterán játékosának, Tóth Potyának, a későbbi profi edzőnek a felkészítő munkáját, majd vándorbotot vett a kezébe és a megélhetés miatt Svédországba (1921-23: IFK Göteborg) ment hivatásos trénernek.
A magyarországi profizmus bevezetése után hamarosan a Ferencváros vezetőségében tevékenykedett – az 1929-es dél-amerikai túra hivatalos vezetője ő volt.
1937 tavaszán a Ferencváros edzője lett, Blum Zoltán lemondása után került a csapat élére. Egy szívroham miatt nagyon rövid ideig (Sárosiék 18 gólt rúgtak a Szeged és a Kispest elleni két bajnoki találkozón) ülhetett a kispadon.
Klubjai: Pannónia FC, FTC (- 1903.04.), Postás (1903.04. – 1903.07.), FTC (1903.07.-)
(Nagy Béla, Antal Zoltán és Hoffer József írásainak felhasználásával)
Igen, legelső hőseink közé tartozott! Ők tették először világhírűvé a Clubot! Haláláról lehet valamit tudni? Ez a ’44-es év elég gyanús, még csak 60 éves volt…
Óriási egyénisége az ftc hőskorának.Megérdemli,hogy emléke fennmaradjon.Az ilyen franzstadti srácok tették naggyá a fradit.
Akik eddig talán nem ismerték volna fel, hogy bannerünkben kit is rejt a balról második fénykép illetve nem értették hogy miért került oda, azok remélem a fenti írás alapján meggyőződhettek róla, hogy – szubjektív döntésünk egy erre méltó, de talán ma sokak számára ismeretlen Fradistával – Bródyval nyitottuk a játékosok sorát.