Katona Sándor

A Bp. Honvéd halhatatlan tagja. Az 1964-es tokiói olimpián aranyérmet nyert magyar labdarúgó válogatott és a Bp. Honvéd balszélsője három évvel később igazolt a Fradiba.

Egy interjúban í­gy vallott a pályafutásáról:

– Tizenhét éves voltam, amikor a Honvédba leigazoltak, az akkor NB III-as Törekvésből kerültem Kispestre. 164 cm magas voltam, a súlyom pedig még az ötven kilót sem érte el. Amikor felvettem az akkor használatos „dinamógatyát”, Tichyék röhögőgörcsöt kaptak. Nem csoda, a gatya bőven a térdem alá ért. Ezek után nem lehetett más a becenevem, mint Gatya. Hat évet húztam le a Honvédban, onnan voltam olimpiai bajnok is. Azután következett a Ferencváros. A dolog lényege az volt, hogy akkori edzőm nem szí­vlelt különösebben.

Kikerültem az első csapatból, noha érzésem szerint nem ment rosszul a játék. Erre bizonyí­ték, hogy még a válogatott kerethez is meghí­vást kaptam. Mármint az „A” csapathoz. Ha meg nem kellek, minek boldogí­tsuk egymást – gondoltam, s kértem engedjenek el. A Fradi hí­vott, én meg szí­ves-örömest elfogadtam a meghí­vást. Nehezen engedtek el, de végül is egy hármas cserével mégis létrejött az átigazolás. Kocsis Lajos akkor ment a Honvédhoz Salgótarjánból, Németh Miklós az FTC-ből Salgótarjánba, én meg a Honvédból az Üllői útra.

Nem bántam meg, óriási csapathoz kerültem. Öt év alatt kétszer nyertünk bajnokságot, valamint óriási nemzetközi meccseket játszottunk. Még VVK döntőt is! Ez volt a csúcs, labdarúgó-pályafutásom legcsillogóbb időszaka. Sok jó barátot szereztem és egy életre szóló élményanyagot.

Akkor azt hittem, hogy ez a gyönyörűség sohasem múlik el. Ám az élet a futballistákkal egyszer mindig nagyon könyörtelen… A végén… nos, a Fradiban is úgy kezdődött a dolog, hogy a tartalékcsapatba kerültem. Előtte az Év balszélsője voltam… Az új mester elképzelésébe viszont nem fértem bele, új fiúk, fiatalabbak kaptak lehetőséget. Én nem akartam a „fakóban” megöregedni, és mivel az Egyetértés szí­vesen látott, odaigazoltam. Ott két évet futballoztam, de az már nem volt az igazi. Bizonyára még egy ideig lett volna helyem, de alsóbb osztályú csapathoz, a BLSZ bajnokságban szereplő Lőrinci Fonóhoz mentem, ahol később a pályafutásomat befejeztem.

Bevallom, pályafutásom alatt edzeni sohasem szerettem, de a játék, a labda volt a mindenem. Játszani akár mindennap játszottam volna…

1968-ban Csepelen

Az 1968-as csapat. Állnak (balról): dr. Lakat Károly edző, Géczi, Novák, Juhász, Bálint, Páncsics, Havasi, Szűcs, Horváth L., Takács. Elől: Karába, Mezei, Varga, Albert, Rákosi, Katona, Fenyvesi