Katona Sándor
A Bp. Honvéd halhatatlan tagja. Az 1964-es tokiói olimpián aranyérmet nyert magyar labdarúgó válogatott és a Bp. Honvéd balszélsője három évvel később igazolt a Fradiba.
Egy interjúban így vallott a pályafutásáról:
– Tizenhét éves voltam, amikor a Honvédba leigazoltak, az akkor NB III-as Törekvésből kerültem Kispestre. 164 cm magas voltam, a súlyom pedig még az ötven kilót sem érte el. Amikor felvettem az akkor használatos „dinamógatyát”, Tichyék röhögőgörcsöt kaptak. Nem csoda, a gatya bőven a térdem alá ért. Ezek után nem lehetett más a becenevem, mint Gatya. Hat évet húztam le a Honvédban, onnan voltam olimpiai bajnok is. Azután következett a Ferencváros. A dolog lényege az volt, hogy akkori edzőm nem szívlelt különösebben.
Kikerültem az első csapatból, noha érzésem szerint nem ment rosszul a játék. Erre bizonyíték, hogy még a válogatott kerethez is meghívást kaptam. Mármint az „A” csapathoz. Ha meg nem kellek, minek boldogítsuk egymást – gondoltam, s kértem engedjenek el. A Fradi hívott, én meg szíves-örömest elfogadtam a meghívást. Nehezen engedtek el, de végül is egy hármas cserével mégis létrejött az átigazolás. Kocsis Lajos akkor ment a Honvédhoz Salgótarjánból, Németh Miklós az FTC-ből Salgótarjánba, én meg a Honvédból az Üllői útra.
Nem bántam meg, óriási csapathoz kerültem. Öt év alatt kétszer nyertünk bajnokságot, valamint óriási nemzetközi meccseket játszottunk. Még VVK döntőt is! Ez volt a csúcs, labdarúgó-pályafutásom legcsillogóbb időszaka. Sok jó barátot szereztem és egy életre szóló élményanyagot.
Akkor azt hittem, hogy ez a gyönyörűség sohasem múlik el. Ám az élet a futballistákkal egyszer mindig nagyon könyörtelen… A végén… nos, a Fradiban is úgy kezdődött a dolog, hogy a tartalékcsapatba kerültem. Előtte az Év balszélsője voltam… Az új mester elképzelésébe viszont nem fértem bele, új fiúk, fiatalabbak kaptak lehetőséget. Én nem akartam a „fakóban” megöregedni, és mivel az Egyetértés szívesen látott, odaigazoltam. Ott két évet futballoztam, de az már nem volt az igazi. Bizonyára még egy ideig lett volna helyem, de alsóbb osztályú csapathoz, a BLSZ bajnokságban szereplő Lőrinci Fonóhoz mentem, ahol később a pályafutásomat befejeztem.
Bevallom, pályafutásom alatt edzeni sohasem szerettem, de a játék, a labda volt a mindenem. Játszani akár mindennap játszottam volna…
NANÁ, hogy a Honvéd után a FRADI óriási előrelépés egy játékos életében. Gatya a Liverpool védelmét is megforgatta jó néhányszor. Szerettem a játékát. Aki 1967-ben és ’68-ban befért a FRADIba, az csak jó játékos lehetett.
Igen, akkor kezdődött a kapkodás… az egész magyar fociban… amikor az edzők kezdtek a „fiatalítunk” jelszó mögé bújni… 27-28-29 éves, erejük tejében lévő ragyogó játékosokat küldtek el megalázó módon… nem csak a Fraditól… azóta is tart ez az elmebaj… lásd: Várhidi válogatottja…Filkor Attila van már vagy 26 éves, életében nem játszott egy első osztályú meccset (nem is fog), de vagy tízszeres válogatott…Novák Dezső 9-szer volt, Varga Zoli 11-szer…
Isten nyugtasson, „Gatya”!!! Minden idők egyik legnagyobb Fradijában játszott.. amíg élünk, emlékezünk!!!
Gyermekkorom „nagy” bálványa, a zuglói szembe szomszéd… nem röstellt leállni velünk 8-10 éves kölykökkel focizni a téren…pedig akkor már a FRADI balszélsője volt 🙂 A ’67-es bajnok csapat tagja.
Kis ember ,nagy foci !!! Nyugodj bekeben baratom !
Ez is azt igazolja, hogy Lakat távozása összefüggött az egység megbomlásával…
Mert helyette a szerencsétlen Füsit és Bartosikot játszatták a végén, akik igazán nem nyújtottak maradandót. (Először Mucha Jóskát akartak a balszélre tenni, de hamar kiderült, hogy a nagy munkabírású játékos Rákosi kiváló utóda lesz.)
Ő is példa volt hogy aki a fradiba jött egyböl pályafutása lgjobb éveit tudhatta maga mögött.