Búcsú a pályától

A Pápa elleni bajnokin Dragóner Attila befejezi a profi pályafutását.

Azok a boldog, szép napok, ég veled – énekelhetné Nagy Feró után szabadon Dragóner Attila, aki a vasárnapi, Pápa elleni mérkőzésen utoljára lép pályára a Ferencvárosban. A védő tizennégy év után búcsúzik, reményei szerint bronzéremmel a nyakában és alighanem könnyek közt…

– Szóval, ez lesz az utolsó?
> Igen – felelte a harminchat esztendős hátvéd.

– Semmi „úgy tűnik” vagy „valószí­nűleg”? Sehol egy kiskapu?
> Semmi és sehol. Ez az utolsó.

– Emlékezetes lesz?
> Biztosan. Ahogy az összes meccsem a Ferencvárosban. A Teremtőnek hála sokszor viselhettem a Fradi mezét, ha minden igaz, eddig háromszázötvennégyszer. Az utolsót bronzéremmel tehetem feledhetetlenné. Két aranyat és három ezüstöt már köszönhetek a klubnak, ám bronzom még nincs. Ha vasárnap estére lesz, nemcsak a kollekció, az Üllői úti karrierem is teljessé válik.

Simon Tibor fedezte fel a zöld-fehéreknek

– Hogy is indult?
> Mindenért Simon Tibornak és Nyilasi Tibornak lehetek hálás -no és az összes edzőnek, aki valaha foglalkozott velem. Tizennégy éve, 1997 tavaszán „Simi” a BVSC-hez került kölcsönbe, akkoriban én is ott játszottam. Ahogy megismert, rájött, a gondolkodásmódommal, a hozzáállásommal, valamint a klub iránti kötődésemmel a Fradi hasznára válhatok. Amikor a nyáron visszatért a Ferencvárosba, mesélt rólam Tibi bának, a csapat edzőjének, í­gy aztán már ketten szorgalmazták a szerződtetésemet. Végül éppen idejében kerestek meg, mert egyidejűleg az Újpest is csábí­tott.

– Sokat vacillált?
> Ezt nem állí­tanám…

– Ha azt kérem, hogy a háromszázötvennégy meccséből egyet emeljen ki, a lehetetlennel próbálkozom?
> Ha hármat mondhatnék, könnyí­tene a helyzetemen.

– Csak tessék.
> A legelső fellépésem a Fradiban azért is kí­vánkozik az élre, mert már a Rapid Wien elleni edzőmérkőzésen átéreztem, mit jelent ebben a klubban játszani. Az első tétmeccs pedig maga volt a csoda számomra: Siófokon tí­zezer Fradista előtt Albert Flóri góljával nyertünk egy nullára. Azt gárdát Nagy Norbi és Zavadszky Gabi is erősí­tette, Isten nyugosztalja őket… A harmadik az egyik Megyeri úti siker: kétezer november harmincadikán az én gólommal nyertünk. Addig is szerettek a szurkolók, de amit utána kaptam tőlük, az… Á, az elmondhatatlan.

– Mivel az emlí­tett gól nincs előttem, csak tippelek: fejjel juttatta a labdát az Újpest kapujába.
> Talált. No, igen, több gólt fejeltem, mint ahányat lőttem. Ezért is hangoztattam mindig, hogy a futball fejjáték… Egyébként nálam tényleg a fej az első, utána jön a szí­v és csak aztán a láb. Vallom, akinek nincs helyén a feje és a szí­ve, abból nem lehet jó játékos.

Három osztályban is aranyérmes lehetett

– Feltételezem, akad olyan találkozó is, amely a rémálmaiban jön elő.
> Nincsenek rémálmaim. Minden percet, amit a Ferencvárosban tölthettem, ajándéknak tekintek, büszke vagyok rá, hogy fradista vált belőlem. Azt ellenben nem tagadom, hogy a kétezer-három május harmincadikán rendezett Debrecen elleni mérkőzést, ha lehetne, újrajátszanám. Ahogy elbuktuk az elsőséget, rettenetes volt. Habár egy évre rá kárpótolt minket a sors, hiszen úgy lettünk bajnokok, hogy az utolsó fordulónak a harmadik helyről vágtunk neki, arról nem szólva, hogy a Lokit győztük le.

– Egyedülálló ferencvárosi pályafutással dicsekedhet. Az elmúlt száztizenkét esztendőben senki sem lépett pályára az NB l-es, az NB II-es és az NB III-as együttesben, csak ön.
> Azt se feledjük, hogy mindhárom osztályban bajnok voltam! Igaz, a harmadik vonalban, az FTC II-ben csupán egy meccsen jutottam szóhoz, de a szabály szerint nekem is járt az arany…

– Jól tudom, hogy a másodosztályú szereplés idején felajánlotta a vezetőknek, ha nincs szükség önre, önként távozik?
> Így volt. Portugáliából még úgy tértem haza, hogy az élvonalban indulunk, aztán kizártak minket. A bajban nem akartam elhagyni a Fradit, ám két év múlva, miután másodjára sem sikerült feljutnunk, bementem az elöljárókhoz, és közöltem velük, ha úgy vélik, nem tudok segí­teni, nagyon szépen megköszönöm, hogy itt játszhattam, és átadom a helyem másnak. Szerencsére másként gondolták. Az NB II-es évek a maguk nemében csodálatosak voltak. Megesett, hogy miután hét egyre legyőztük a tuzsériakat, egy láda almával kopogtattak be az öltözőnkbe, mondván, mekkora élményt jelentett nekik az Üllői úton futballozni. Amikor meg kiürült a kassza, a szurkolóink tartottak életben minket. Akkor derült ki, ki az igazi fradista.

– Ezek után könnyű a kérdés: önnek mit jelent a Ferencváros?
> Ha azt hiszi, ez könnyű kérdés, téved. Nehezen beszélek erről. Anélkül nem is tudok, hogy ne érzékenyüljek el… A két fiam már a Fradiban focizik, csak azt kí­vánom nekik, hogy majdan éljék át azt, amit én. Amit kaptam az elmúlt tizennégy évben, nem biztos, hogy. képes leszek visszaadni, de megpróbálom.

A szurkolók a hibáit mindig megbocsátották

– „Jóindulatú” barátai súgtak… Alighanem ön az egyedüli magyar futballista, aki három csapattal is kiesett…
> Hiába magyarázom a drága cimboráimnak, hogy egyik sem rajtam múlt?! Amikor rendszeresen szerepeltem a Fortuna Kölnben, az első évben a középmezőnyben végeztünk, és ugyan a második végén valóban elbúcsúztunk a Budesliga kettőtől, akkor már ritkábban jutottam szóhoz, í­gy én erre fogom a kiesést. A Guimaraesszel hasonló volt a helyzet. Az első idényben még az UEFA-kupában játszottam a Sevilla, a Zenit és a Bolton ellen, a másodikban viszont vakbélműtét miatt kidőltem, és ezt nem bí­rta elviselni a csapat… A Ferencváros pedig nem kiesett, hanem kizárták!

– Mit tart a legnagyobb sikerének?
> Talán azt, hogy a hibáimat mindig megbocsátották a szurkolók. Elismerem, olykor a túlzott győzni akarásommal hátrányba hoztam a Fradit, de mit tegyek, ilyen vagyok, még a kártyában is utálok veszí­teni. Úgy hiszem, azt dí­jazták a drukkerek, hogy az első naptól kezdve a csapat érdekeit tartottam szem előtt.

– Ez a fejezet vasárnap lezárul. Mi lesz utána?
> Az egyesület elnöke, Kubatov Gábor és a labdarúgó zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál már jelezte, hogy a jövőben is számí­t rám. Gyakorlatilag el is dőlt, hogy az utánpótlásban dolgozom majd, afféle menedzserként. Tisztában vagyok vele, min lehet, min kell változtatni ahhoz, hogy a srácok minél jobb körülmények között focizhassanak. Nem akarok nagy szavakat használni, úgyis a tetteken múlik minden, ám arra vágyom, hogy a Fradi előbb-utóbb olyan vonzóvá váljon a mai gyerekek számára, amilyen egykor nekem volt.

– A huszonhatos dresszt visszavonultatják?
> Ne vicceljen! Nem vagyok én akkora legenda, mint Sárosi György, Albert Flórián, Dalnoki Jenő, Nyilasi Tibor vagy Lipcsei Péter. Én majd hétfő délelőtt szép csendben bemegyek az öltözőbe, kipakolok a szekrényemből, leveszem a bajnokcsapatokról, a régi társakról készült fotókat, és…

– Igen?
> Bocsánat, csak… Te jó ég, de nehéz percek lesznek…

Pietsch Tibor
Nemzeti Sport – 2011.05.21