Most vagy soha!

Tisztában vagyok azzal, hogy a fenti cí­m túlzóan drámai és a valósághoz sincs sok köze, de tény, hogy a vasárnapi döntetlen után a zöld-fehér szí­vekben most dráma dúl, amit feloldani csak egy győzelemmel lehet a Pápa ellen, mely nem csak három pontot fog érni, de a harmadik helyet is jelenti, plusz megspékelve egy európai nemzetközi szereplés lehetőségével. Most jönnek a fanyalgók, hogy ilyen teljesí­tménnyel miként lehet a dobogóra jutni, meg aztán minek elindulni a nemzetközi kupában, hiszen már az első fordulóban ki fogunk esni egy luxemburgi vagy egy Feröer-szigeti csapattal szemben. Valami igazság van az előbbi megállapí­tásban, de ez csak abban az esetben lehet érvényes, ha történetesen nem a Fradiról szól.

Mert a Fradi számunkra más kategória. Mérgelődtünk, bosszankodtunk, volt mikor sí­rtunk is a tavaszi szezonban, és voltak kusza pillanatok amikor a hitünket is elvesztettük, de amiért mindezeken átmentünk, az számunkra az életet is jelenti. Ez is egy drámába hajló jelző, de néha szükség van arra is, hogy az érzéseinket olyan magaslatokba emeljük, mely szinten már nincs helye a fanyalgásnak, mert ott csak az örök csillagként világí­tó három E betű ragyogja be az érzéseinket. Az meg kötelez, az meg kijelöli az utat számunkra. Vasárnap sok minden eldől. Lezárható lesz egy olyan szezon, mely a drámaiság minden kellékét felvonultatta és talán még Szophoklész is megirigyelte volna azt a majdnem tragédiába hajló drámaiságot mely a szereplésünket jellemezte.

Mert voltak itt történelmi és megalázó vereségek, voltak olyan elvesztett mérkőzések melyek a kishitűségünk áldozatai lettek, de voltak látványos győzelmek (szinte csak ősszel) is, miközben a szakvezetés is olyan traumákon esett át, melyek eddig minden bizonnyal elkerülték a pályafutásukat. Én nem felejtem el Prukner László meggyötört arcát az Újpest elleni vereség után, vagy a Vasas pályán bemutatott örömittas külön táncát, de a legutóbbi zakódobálása is sok mindent elárult arról a lelki állapotról, mely a mestert jellemezte. Eddig nem nagyon ismertem, csupán néhányszor láttam a kaposvári kispadon, í­gy megí­télni sem tudom, hogy ezek a hangulatváltozások mennyire voltak eddig is jellemzők rá, vagy egyszerűen csak a ferencvárosi lét váltotta ki belőle ezeket a természetes és igenis szerethető megnyilvánulásokat.

Mindannyian tudjuk, hogy nem könnyű az egyik napról a másikra ismeretlenül belecsöppeni a Fradi közegbe, főleg úgy, hogy mikor belépek az ajtón, igazából nem vár senki, mert minden terem és minden pénzes kassza üresen tátong. Ráadásul amikor megállt egyedül a Szentély közepén és behunyta a szemét, egy villanás alatt szurkolókkal megtelt az aréna, több ezer kar lendült egyszerre, több ezer torokból zúdult felé a Hajrá Fradi! Talán akkor értette meg igazán, hogy mit is jelent a Ferencváros sálját a nyakába venni és ezzel milyen hatalmas felelősség is jár együtt. Amit nagyon sokáig nem is tudott megosztani senkivel. Annak ellenére, hogy voltak olyan mérkőzések melyek után én is bí­ráltam a szakmai vezetést, de azok a legtöbb esetben „hirtelen felindulásból” elkövetett fotelszurkolós szösszenetek voltak, melyeket főleg a csalódottság és a keserűség hozott elő. Még akkor is í­gy érzek ha biztos vagyok benne, hogy a szakmai vezetés elég sok hibát elkövetett, de tudom azt is, hogy milyen nehéz és néha vállalhatatlan szerepet osztottak rá.

Mindezektől függetlenül vasárnap dobogós helyért játszhatunk. 2005 után – néhány éves jogtalanul száműzetéssel megspékelve – ismét ott lehetünk Európa kapujában. És most nem arról van, hogy vajon hány fordulót is fogunk túlélni. Még az is lehet, hogy egy luxemburgi csapat fog kiejteni minket (bár ennyire talán nem vagyunk rosszak), de most tényleg nem ez a lényeg. Hanem a visszatérésünk Európába, oda ahová a dicső múltunk vezette a Ferencvárost és ahol évtizedeken át meghatározója voltunk ennek a csodálatos játéknak. Nekünk ott a helyünk, mert az utat olyanok kövezték ki, mint Sárosi doktor, Toldi, Novák, Rákosi, Fenyvesi, Albert, Varga, Nyilasi, Nyilas és Lipcsei. Sorolhatnám még a neveket akik nem csak a magyar bajnokságban, de az európai kupákban is maradandót alkottak.

Talán ezért is adtam cí­mnek a kissé drámaiba hajló most vagy soha cí­met. A vasárnapi győzelem nem csak a harmadik helyet fogja jelenteni és nem csak azt, hogy indulhatunk az Európa Ligában, hanem a folytonosságot is magával hozza, a dicső múltunk üzenetét festve az égre: Mindörökké Ferencváros!