Vannak mérkőzések melyeket soha nem feledhetünk el. Egy életre belénk ivódnak, elfoglalva a legkényelmesebb karosszéket a szívünkben és állandó dobbanással jelzik, ha az agyunk esetleg megpróbálná a feledés kosarába dobni. Vannak olyan mérkőzések, melyek sokkal többet jelentenek egy győzelemnél. Meghatározzák a jövőbeli tudatunkat, elhelyeznek minket a világ labdarúgásának színes palettáján. Az egyik ilyen – mely a magyar labdarúgás egyik legjelentősebb győzelme – 1965. június 23-hoz kötődik, benne a VVK döntővel, Fenyvesi Máté fejes góljával. Ez a nap nem rengette meg ugyan a Földet, de minden Ferencvárosi szívébe örökre beköltözött. Aranybetűs ünneppé vált. A döntőben a Juventust vertük, az „Öreg Hölgyet” (La Vecchia Signore), „Olaszország Menyasszonyát” (La Fidanzata d’Italia), a „Zebrákat” (Le Zebre), akikkel 55 év után újra megmérkőzünk európai kupasorozatban, ezúttal a Puskás Ferenc stadionban. Nem kupadöntő, „csak” csoportkörös mérkőzés, de a jelenünkben ez szinte olyan értéket képvisel, mint a torinói döntő. Forza, Juve! – harsogják szinte az egész világon. Európában a harmadik legsikeresebb klub és a világon a hatodik legtöbb trófeát szerezte meg. A címek között szerepel 2 BL cím (a BEK-et is beleszámítva) valamint 3 UEFA-kupa elsőség. A Juventus az egyetlen csapat, mely az összes UEFA által kiírt kupából begyűjtött legalább egyet. A Juventusnak magyar szereplői is voltak. Károly Jenő és Viola József a húszas években töltött be edzői szerepkört. A legnagyobb sikert magyarként, a Ferencváros történelmének egyik legnagyobb játékosa, Sárosi György doktor aratta (1948-ban szerződött Olaszországba és több mint húsz évig dolgozott ott), aki edzőként, 1952-ben szerzett bajnoki címet az „Öreg Hölgy” csapatával. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →