Mérkőzések
1999.IX.30. UEFA, Ferencváros – FK Teplice 1-1
A ferencvárosiak végig óriási mezőnyfölényben játszottak, azonban az első félidőben képtelenek voltak igazán veszélyes gólhelyzetet kialakítani. A második játékrészben még nyomasztóbbá vált a hazaiak fölénye, de a legnagyobb gólhelyzeteket sem sikerült kihasználniuk, így a két mérkőzés alapján az FK Teplice megérdemelten jutott a 2. fordulóba.
1999.IX.25. Ferencváros – Nyírség-Spartacus 4-0
1999.IX.19. Dunaferr – Ferencváros 1-0
1999.IX.16. UEFA, FK Teplice – Ferencváros 3-1
1999.IX.11. Ferencváros – MTK Hungária 1-0
A rendkívül küzdelmes 90 perc során mindkét együttes nagy akarással küzdött. A második félidőre némileg elfáradt hazaiak ellen több helyzetet is kialakított az MTK, ám gólt mégis a hazaiak szereztek az utolsó percben. Az összességében a győzelmet jobban akaró Ferencváros, ha némi szerencsével is, de megérdemelten szerezte meg a győzelmet.
1999.IX.8. EB selejtező, Magyarország – Azerbajdzsán 3-0
A magyar labdarúgó-válogatott szerdán a 2000-es Európa-bajnokságra selejtező utolsó hazai mérkőzésén, a 7. csoportban Azerbajdzsán ellen lépett pályára az Üllői úti stadionban.
A Bicskei Bertalan által még kedden megadott összeállításhoz képest annyi változás történt, hogy Herczeg Miklós is a kezdőcsapatba került. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1999.IX.4. EB selejtező, Liechtenstein – Magyarország 0-0
A magyar labdarúgó-válogatott első őszi Európa-bajnoki selejtezőjén, a 7. csoportban szombaton Liechtenstein ellen lépett pályára Vadúzban. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
1999.VIII.29. Vác FC-Zollner – Ferencváros 0-2
1999.VIII.26. UEFA selejtező, Constructorul 93 Chisinau – Ferencváros 1-1
Szakadó eső, kimondottan őszies hűvös idő fogadta csütörtök délután a chisinaui Köztársasági Staionban pályára lépő csapatokat az UEFA Kupa selejtezőjének visszavágóján. A rossz idő és a helyi viszonylatban magasnak számító jegyárak elriasztották a nézőket: a mérkőzés kezdete előtt fél órával szinte csak a Ferencváros maroknyi szurkolótábora ázott a lelátókon. Egy kattintás ide a folytatáshoz....








