„Célunk az értékmentés”
Harmadik helyen zárta a bajnokságot a Ferencváros focicsapata, így indulhat az Európa-liga sorozatában. Sokan vallják, hogy az utolsó fordulóban a sorsdöntő, Pápa elleni mérkőzésen az idény legjobb játékával rukkolt elő a Fradi, és hozta a kötelezőt, 3–0-ra nyert. Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója már a jövőn dolgozik. Vele beszélgettünk.
– Sok a mendemonda. Van hiteles jövőképe a Fradinak?
– Megterveztük, és dolgozunk rajta. Talán a legfontosabb, hogy olyan állásfoglalást hoztunk, hogy a klubnál és a labdarúgóknál is ki lehessen iktatni a bizonytalanságot. Ez annyit jelent, hogy nem fogunk többet költeni annál az összegnél, mint ami a rendelkezésünkre áll.
– Lehet már tudni, hogy milyen költségvetéssel várják a következő szezont?
– Költségvetésünk nem lesz nagyobb, mint az idén volt, mégis ütőképes csapatunk lesz.
– Hallani szponzorok érkezéséről. Hogy állnak a tárgyalások?
– Ugye megérti, hogy a tárgyalások jelenlegi szakaszában nem szeretnék cégnevekkel dobálózni? Szerencsére egyre többen jönnek, és a támogatókon túl befektetőjelöltek is vannak. Azt is elárulhatom, hogy külföldről is van érdeklődés. Nem tudom most megmondani, hogy mikor számolhatunk be konkrétumokról, hiszen azt senki se felejtse el, az FTC Zrt. jelenleg Kevin McCabe tulajdona, és bár Kubatov Gábor elnök intenzív tárgyalásokat folytat az angol üzletemberrel, megállapodás még nem született.
– A szurkolókat leginkább az érdekli, hogy kik lesznek az új szerzemények, kivel erősítenek.
– Nem tétlenkedünk. Tárgyalunk magyar menedzserekkel és olyan külföldi cégek képviselőivel, akiknek magyar klubbal még nem volt kapcsolatuk. A hazai mezőnyből is vannak kiszemeltjeink, s olyan futballista is akad, akivel előszerződésünk van.
– A jelenlegi csapat három erőssége Schembri, Morales és Heinz. Róluk mit lehet tudni, a jövő hónap végén lejár a szerződésük, mennek vagy maradnak?
– Schembri ügyében Bécsben tárgyaltam az ügynökével, és úgy gondolom, hogy gáláns ajánlatot tettünk a máltai csatárnak. Morales szeretne itt maradni, s az ő ügyében is felvettük a kapcsolatot a Kevin McCabe üzleti csoporttal, azzal kell egyeztetnünk. A cseh Heinzcel is beszélgettünk, szeretnénk, ha maradna.
– Nyilván ön is tud arról, hogy Prukner Lászlót már többször hírbe hozták a Debrecennel. Mi a helyzet az edző esetében?
– Határozottan kijelenthetem, nálunk marad.
– Mikor kezdik a felkészülést, mi a program?
– Június 6-án kezdünk, majd Moszkvában, az idén 75 éves Lokomotiv jubileumi tornáján veszünk részt. Úgy tudom, Budapesten is szerveznek négyes tornát, de arról egyelőre bővebbet még nem tudok mondani.
– Elégedett lesz, ha egy év múlva a most megszerzett bronzérmet ezüstre cserélik?
– Nyilván majd a helyzettől, a körülményektől függ, hogy mit érzek. Mindenki tudja, vannak nálunk tőkeerősebb csapatok, de a fradizmussal, lelkesedéssel sok mindent lehet kompenzálni. Úgy hiszem, ez a most befejeződött bajnokság alatt is kiderült.
(Magyar Hírlap)
Vélemény, hozzászólás?