Debreceni emlék!
Az elmúlt évek ferencvárosi sikerei a Debrecen ellen / 1960 Népstadion: 7:0, 1963: 5:1 / már múltnak tűntek, amikor is közel száz Fradi szurkoló gyülekezett a Keleti pályaudvar csarnokában, hogy segítse csapatát, annak debreceni mérkőzésén.
Az időpont: 1964 május 10-e 7:50 volt.
A szurkolók tudták, hogy a csapat már egy nappal a mérkőzés előtt leutazott a Cívis városba és a Nagy Szállóban szállt meg.
Vidám hangulat, nótázás –közte persze többször is a Fradi induló- és még jó néhány régi szerzemény, dal éneklése jellemezte a hangulatot. Nem volt rendőri kíséret, nem volt biztosítás, de rongálás, megbotránkoztató viselkedés sem.
Az utazó szurkolók között volt egy „meglepetés tábla” is.
Ez csak a vonatból történő kiszállás után Debrecenben került elő. Egy jókora tábla Albert Flórián , az akkori nagy kedvenc fényképével. Flóri a korábban jelzett mérkőzéseken 8 gólt rúgott!
A pályaudvarról megindult a menet a Nagyerdei Stadion felé, érintve a szálloda előtti teret. Itt szinte szerenádot adva került elő az „Albert kép” és felhangzott egy dal mely így szólt:
„Menyből a Flóri lejött hozzátok, pásztorok, pásztorok”
Ezzel nem sértve senkit, hiszen Hortobágy alig pár kilométerre volt. Így is lehetett drukkolni!
A mérkőzést a Ferencváros nyerte, Albert 2 gólt rúgott..
/Egy az utazáson részt vett szurkoló emlékeiből./
Vélemény, hozzászólás?