EB-hősök: Lovrencsics Gergő

Ez alkalommal pedig villámléptű szélsőnk, Lovrencsics Gergő meséli el élete egyik legszebb történetét.

A később Eb-győztes portugálok ellen debütáltál az Európa-bajnokságon, előzetesen képesnek tartottad magatokat, hogy hármat rúgjatok az aranyérmesnek?
– Csak azért gondoltam erre, mert Korhut Misi előre bemondta a sajtótájékoztatón (nevet). Aztán ami lett belőle, azt rendesen nem hittem el. Mondtam is a stábnak, hogy Misit küldjük a következőre is, és mondja be, hogy a belgáknak már négyet rúgunk, neki el is hittem volna. így utólag, igazán mondhatta volna (nevet).

Mikor érezted azt először, hogy lesz keresnivalónk Európa legjobbjai között is?
– Sérülésem miatt kí­vülről láttam az osztrákok elleni meccset, és akkor őszintén azt éreztem, hogy na, ez rendben lesz. Ilyen hosszú időt követően természetes, hogy van az emberben egy kicsi drukk a nyitómeccs előtt, ami nem feltétlen sül el jól, ráadásul bárhogy is épí­tettük fel magunkat, és bármennyire is voltak jó periódusaink az edzőmeccseken, azért mégiscsak a nyitómérkőzés mutatja meg, hogy merre tovább. Ott jó játékkal és szép gólokkal nyertünk és el is hittem, hogy nagyon szép lesz ez az álom.

Ennek a hitnek volt köszönhető az is, hogy Izland ellen a rengeteg sikertelen próbálkozás után sem adtuk fel, és sikerült egyenlí­tenünk?
– Állí­tom, hogy igen, főként mert az osztrák csapatot továbbra is erősebbnek tartom, mint az izlandiakat és ott volt végig az emberben, hogy de hát Ausztria ellen is sikerült, itt miért ne sikerülhetne? Aztán, amikor Niko (Nikolics Nemanja – a szerk.) visszakapta a labdát Nagy Áditól és középre tette, és láttam, hogy Böde Dani érkezik, úgy voltam vele, hogy ennek be kell mennie. Be is gyötörtük azt a gólt, élőben úgy tűnt, hogy Böde Danié volt. Úgy küldték be különben, hogy gólt kell rúgnia, ő meg ért a szóból (nevet). Aztán viszont akkora sprintet vágtunk ki a többiekhez, hogy akár meg is sérülhettünk volna, de mindegy is volt, hogy ki szerezte a gólt, vagy hogy ki mennyire örült, csak arra tudtam gondolni, hogy az elképesztő magyar tábor előtt biztosí­tottuk be a továbbjutásunkat. A gólt követő ünneplés mutatta meg igazán, hogy mennyire egy csapat voltunk mi, hiszen az egész kispad, mindenki odaszaladt. De minden sikeres cselt, szerelést vagy megoldást közös öröm és biztatás követett, ez is az egyik nagy erősségünk volt.

A portugálok ellen is remekül futballoztál, Belgium ellen aztán statisztikailag is te lettél a legjobb, mit gondolsz a saját teljesí­tményedről?
– Nagyon sok munkát fektettem bele, úgyhogy már tűkön ülve vártam, hogy bemutatkozhassak az Európa-bajnokságon, aztán amikor megtudtam, hogy kezdő leszek a portugálok ellen, akkor egyszerre tört rám a mérhetetlen boldogság és a hatalmas bizonyí­tási vágy. A világ egyik, Európában pedig a legjobb csapat ellen játszhattunk, ráadásul a torna egyik legjobb meccsét, amire senki sem számí­tott, csak ugye a Korhut Misi (nevet). Mint tudjuk igaza lett, én pedig – akárcsak ő – át is élhettem ezt a csodát, úgyhogy nagyon boldog voltam. Reméltem aztán, hogy Belgium ellen is megkapom a bizalmat, és persze nagyon nagy elismerés, hogy statisztikailag én lettem a legjobb, de túl boldog nem vagyok tőle. Nagy volt ott az adok-kapok, hasonlí­tott egy teniszmeccsre, amiből sajnos rosszul jöttünk ki, pedig szí­vesen továbbéltem volna az álmot.

Ezeken a találkozókon úgy tűnt, hogy Lovrencsics Gergő önmagánál is jobb, ha világsztárok ellen játszhat, minek volt ez köszönhető?
– Épp Kádár Tomi barátommal beszélgettünk róla, hogy az ilyen kaliberű játékosok ellen a legjobb érzés játszani, hiszen a top bajnokságok top játékosai ellen mutatkozik meg igazán, hogy ki milyen futballista – és persze sok vágya van labdarúgóknak, de annál jobban senki semmit sem akar, mint pontosan tudni, hogy milyen értéket képvisel focistaként. Gyerekként én is arról álmodtam, hogy a világ legjobb futballistája leszek, és ha sajnos nem is lesz í­gy, már az fantasztikus, hogy vagyok annyira jó, hogy éles meccset játszhatok a világ legjobbjai ellen. Ráadásul Ronaldo vagy Hazard épp az én posztomon játszanak, í­gy ennél jobb fórum nem adódhatott volna, hogy lemérjem a tudásomat. Ugyanolyan emberek ők is, és ha te vagy a jobb aznap, akkor a meccs végén ők is megdicsérnek. Az pedig bizony jelent valamit.

Volt akkor ilyen ezek szerint, megdicsértek téged?
– Nem, nem volt ilyen, csak érzékeltetni akartam, hogy ez is a sport része, ami bőven benne van a világ legjobbjának gondolataiban is. De én is, ha elmegyek egy amatőr kispályás tornára, és egy fiatal gyerek csak úgy csillog a pályán, akkor odamegyek hozzá és megdicsérem. Jól esik az elismerés az embernek, főleg ha olyantól kapja, akire felnéz, még ha nem is olyan szinten, mint Ronaldóra. És ugyan nem vagyok itthon rég óta, de azt már tudom, hogy a bútorszállí­tóm is Fradista, a ház aljában lévő boltos is Fradista és csak úgy, az utcán vagy épp az éttermekben is sokan, úgyhogy érzékelem a szeretetet.

És vajon mit érzékelhetnek majd a Fradi szurkolók az Eb-t követően?
– Az egyik legtöbb futballistát adtuk a kontinensviadalra, akik rengeteg tapasztalatot gyűjthettek Európa legjobbjai ellen, ezt pedig kamatoztatnunk kell. És én itt most a Bajnokok Ligájára gondolok, hiszen ha Ausztria, Izland, Portugália és Belgium ellen is képesek voltak jól szerepelni a Fradisták, akkor biztos, hogy van miből merí­teni a legjobb klubcsapatok ellen is.

Láthattuk is, hogy van miből merí­teni, amikor a korábbi gyakorlattól eltérően nem esett össze válogatottunk játéka a belgáktól nagyon hamar bekapott gól után, de mégis mitől változott ekkorát a futballunk?
– Ezt szerintem az edzők személye befolyásolta í­gy. Mind Dárdai Pál, mind Bernd Storck nagyban hozzájárult ehhez. A személyiségük a tapasztalataik, a sikereik játékosként, de már a közeg is, amelyből érkeztek sugározza a profizmust, ráadásul Palinak egy egészen különleges habitusa van, amit átragasztott minden játékosra. Emlékszem a románok elleni háromgólos vereségre, amikor az első gól után a félpályán is alig mentünk át, az Eb-n viszont Izland ellen is rengeteget kapartunk az egyenlí­tésért és Belgium ellen is támadtunk, ahogy tőlünk telt. Én azt mondom, mindez az utóbbi két szövetségi kapitány személyének az érdeme.

És akkor itt, Thomas Dollnál is jó kezekben leszel?
– Ebben biztos vagyok. Nem rég óta vagyok itt, de nagyon jó tapasztalataim vannak vele kapcsolatban. Korábban is követtem egyébként a Fradi eredményeit, főként az után, hogy előszerződést kötöttem a klubbal, és már rég óta lenyűgöz a habitusa a mesternek. Érdekes, hogy a pályáról egészen más, hiszen az interneten keresztül csak részleteiben jött át a lelkesedése, de nagyon is kell a játékosoknak az, ahogyan átéli a mérkőzéseket. Ha kell szigorúan és kiabálva, de mindig irányí­tja a csapatot. Úgy gondolom, hogy vele tényleg képes lesz nagy sikereket elérni a klub, amit persze nem szabad még elkiabálni, hiszen van pár elég kemény meccsünk a csoportkörig.

Visszakanyarodva az Eb-re, úgy vettem ki a szavaidból, hogy még akár az unokáknak is mesélni fogsz róla.
– Természetesen, ez azért egy nem mindennapi élmény, mégiscsak négyévente van Európa-bajnokság. Nekünk ráadásul ez eddig negyvennégy volt… De azt is elhatároztam, hogy bekeretezem a mezeimet, és a cipőimnek is kiemelt helyet találok majd. Ez egy olyan élmény volt nekem, hogy örökké csak örömmel tudok majd mesélni róla. Mégiscsak hatalmas sikert értünk el, és úgy érzem – ha csak ideiglenesen is – de egy egész országot kovácsoltunk össze. Az már másik kérdés, hogy ezzel még bőven nem értük el azt, amit szeretnénk.

Mennyiben járultak hozzá a Fradisták ehhez az immár örökké kedves történethez?
– Szerepe volt benne mindenkinek az biztos. Böde Dani az aurájával biztosí­totta be a továbbjutást, Pintér Ádi a szokásos hatos helyett a tí­zes posztján is helytállt, Nagy Ádámmal pedig az egyetlen problémám az, hogy nem játszhatunk együtt a Fradiban. Dibusz Dénes végig elképesztően profin készült, mindenben segí­tette a remeklő Király Gabit, és nem is lehet senkinek sem felróni, hogy nem kapott szerepet. Gera Zoltán az meg Gera Zoltán, róla mondani bármit is minek, inkább neki mondtam, hogy szeretnék én harminchét évesen úgy szerelni, passzolni, cselezni vagy épp lőni, mint ő. A góljánál egyébként körülbelül nyolc méterre voltam tőle, mi voltunk beosztva a kipattanóra és reméltem, hogy felém jön a labda, mert az ilyen szituációkból lehet a legnagyobb gólokat lőni, csak hát ezt nem én, hanem ő mutatta meg a nagyvilágnak. Ráadásul az Eb-győztes portugálok ellen tette mindezt, megmutatva és bemutatva, hogy nem csak a világsztárok tudnak ilyen gólokat lőni. Igaz mondjuk az is, hogy Gerzson sem csak egy szépségdí­jas góllal büszkélkedhet.

(fradi.hu)