Dr. Fenyvesi Máté a közelmúltban ünnepelte 75. születésnapját, hála Istennek, jó erőben, egészségben. Még ma is mozgékony, mint hajdanában a pályán, nehéz volt utolérni. Végül sikerült találkoznunk a megalapításának 100 éves évfordulóját ünneplő Vas utcai Széchenyi István Kereskedelmi Szakközépiskolában, ahol 1955-ben érettségizett. A 76-szoros válogatott labdarúgó az ünnepségsorozat egyik díszvendége volt, s mostantól kezdve már láblenyomat is őrzi emlékét az iskolában.
Fenyvesi Máté 1933-ban született Jánoshalmán, a hatgyermekes család első gyermekeként. Születési dátumként hol szeptember 19., hol 20. szerepel a dokumentumokban, a róla szóló írásokban, mivel édesanyja éjféltájt – az akkori szokás szerint – otthon hozta a világra. A család általában 20-án ünnepel, egybevonva a másnapi Máté nappal. A kis Máté a foci alapelemeit még rongylabdával sajátította el, amit az utcabeli gyerekekkel órákon keresztül rugdostak. Ügyességére hamar felfigyeltek, és bekerült az iskola csapatába, természetesen már akkor is balszélsőként. A következő állomás a helyi csapat, az NB III-as Jánoshalmi SE volt, majd az NB II-es Kecskeméti Kinizsin keresztül vezetett az út 1953-ban a Fradihoz (akkor Budapesti Kinizsihez). Az élvonalban eltöltött 16 év adatai, eredményei gazdag eredménysort mutatnak, amihez kiegészítésképpen hozzá kell tenni, hogy Fenyvesi Máté az Aranycsapat tagja volt! Egyes források 1950 és 1954, mások 1950 és 1956 közé teszik az Aranycsapat létét. Engedtessék meg e sorok írójának, hogy az utóbbi mellett álljon ki, különösképpen Fenyvesi Máté miatt, aki 13 alkalommal volt Puskás Ferenc mellett balszélső!
– A svájci VB döntőjében elszenvedett vereség után megkezdődött a csapatkeresés, a barátságos találkozókon több fiatal kapott játéklehetőséget, így én is. Az első válogatott mérkőzésem a 21. születésnapomra esett, igazi ajándék volt. A legendás Aranycsapat összeállításhoz képest a Románia elleni kezdőcsapatban két újonc szerepelt, Kotász és én. A berni vereségtől 1956 októberéig terjedő időszakban 28 válogatott meccs volt, ezek mintegy felén szerepeltem. A veszteségek pótlása, mivel az Aranycsapat több tagján túl egy nagyon erős ifjúsági válogatott zöme is külföldön maradt, a svédországi VB-re még nem sikerült. Az 1962. évi chilei VB-re ért be az új csapat. Szépen meneteltünk, azonban a negyeddöntőben az egyébként sem gyenge csehszlovák válogatott hatalmas erősítést – mondhatni emberelőnyt – kapott a szovjet játékvezető, Latisev személyében. Tichy szabályos gólját nem adta meg. De a vereségben a túlzott akarás, a stresszes állapot is szerepet játszott. Ugyanis a stressz megemeli az adrenalinszintet, ami pupillatáguláshoz, látási zavarhoz vezet. Ez okozhatta azt, hogy egy gólhelyzetben Sándor Csikar és én is csak körvonalakat láttunk, azt hittük egymásról, hogy az ellenfél védői vagyunk, és összefutottunk. De ugyanezzel magyarázható az is, hogy Mészöly Kálmán egy kapáslövési kísérletnél, szintén gólhelyzetben, hatalmas luftot rúgott. Ezért fontos az, hogy a csapatban mindig legyen legalább egy olyan játékostárs, aki oldani tudja a feszültséget, nyugtatni tudja a többieket. Erre is van egy példám. 1962 novemberében Párizsban léptünk pályára a rendkívül erős francia válogatott ellen, csatársorában a világhírű Kopával és az új csillaggal Di Nalloval. Csikar volt a csapatkapitány, aki nagyon ügyesen hatott ránk, nem szó szerint idézve, de a következőket mondta: „Ne mutassátok, hogy teli a gatyátok, mert az feldobja az ellenfelet!” Meg is lett az eredménye, a félelmetes francia csapatot az otthonában, ragyogó játékkal 3:2-re legyőztük.
Hosszú és sikeres pályafutása alatt, ahogy legutóbb dr. Fenyvesi Máté az egyik nyilatkozatában mondta, az Isten vigyázott rá, elkerülték a betegségek, a gyakori sérülések.
– Kezdő fradista koromban egy időre sárgaság miatt kellett búcsút mondanom az Üllői úti pályának. Komolyabb sérülésem kétszer volt. Az egyikről csak később szereztem tudomást. Az 1964-es spanyolországi EB-n nagyon fájt a lábam, borogattam, befáslizva játszottam. Futni, beadni még csak-csak tudtam, de kapura lőni nem. Az angliai VB előtti tüzetesebb orvosi vizsgálaton derült ki, hogy szárkapocscsont-törésem volt. A másik sérülésre viszont pontosan emlékszem. 1966 őszén a Népstadionban a Győr elleni meccs első perceinek valamelyikében Varsányi „becsúszó szerelése” nyomán a földön maradtam, nagy fájdalmat éreztem. A diagnózis térdszalag-szakadást állapított meg. Azt hittem, hogy vége a pályafutásomnak, mivel a sportkórházi orvosok akkori edzőmnek, Tátrai Sándornak is azt mondták. Nem műtöttek meg. Egy hónapig volt gipszben a lábam, majd fizikoterápiás kezelés és óvatos futás következett, és körülbelül két hónap után már labdás gyakorlatokat is tudtam végezni. Sokat jelentett a barátok, szurkolók bíztatása, s az, hogy az új edzőnk, dr. Lakat Károly számított rám. Kívánom, hogy Lipcsei Péter is hasonló gyorsasággal épüljön fel.
Dr. Fenyvesi Máté igen sokoldalú ember. A magyar labdarúgás egyik kiemelkedő játékosa volt, de edzősködött is, egy évig az FTC ügyvezető elnöke volt, több mint negyven éven keresztül dolgozott állatorvosként, két parlamenti cikluson keresztül országgyűlési képviselő volt. Vajon hogyan rangsorolja ezt a három fő tevékenységet?
– Természetesen a labdarúgás kerülne a képzeletbeli dobogó legfelső fokára, a második hely az állatorvosi gyakorlaté, a harmadik a képviselői státuszé lenne, de igazából mindegyik az életem egy-egy olyan szakaszához kapcsolódik, amikor az volt számomra a legfontosabb. 1969-ig a labdarúgásé volt a főszerep. A másik gyerekkori vágyam teljesült, amikor az Állatorvosi Főiskolán 1960-ban sikeresen doktoráltam. Már a futball mellett is dolgoztam a szakmában, a Budapesti Sertésvágóhídon. Később Biatorbágyon üzemi állatorvosként, Balassagyarmaton és Jászberényben pedig városi főállatorvosként praktizáltam, majd 1998-ig magán állatorvosként dolgoztam. Eközben azonban a foci sem maradt ki a mindennapokból, edzősködtem is 1979-ig, a Balassagyarmattal egészen az NBI B-ig jutottunk. Mindegyik „szakmának” megtaláltam a szépségét. Országgyűlési képviselőként is örömöt szerzett, ha tudtam valamit segíteni a térség problémáinak megoldásában.
Vannak-e olyan titkok, tanácsok, amit a tapasztalatok alapján közvetíteni lehet a mai fiatal játékosok felé?
– A kezdetektől fogva mindig úgy léptem pályára, hogy a maximumot kell nyújtanom. Egy kicsit sem szabad lazsálni, mert akkor legközelebb még többet enged meg magának az ember. Tulajdonképpen ez volt az ars poétikám. Rengeteget gyakoroltam. Soós Károly volt az edzőnk, aki a korábbi sokszoros válogatott ferencvárosi balszélsőt, Gyetvai Lászlót kérte meg, hogy foglalkozzon velem. Gyetvai a beadások mestere volt. Az edzések után különedzéseket tartott számomra, ahol számtalanszor gyakoroltam az elfutást, azt a mozdulatot, helyes lábtartást, ami ahhoz volt szükséges, hogy a pörgő labda a kapu előterében megfelelően lefelé csapódjék, tehát visszafelé pörögjön. A szélsőjáték, sajnos, ma nagyon hiányzik a magyar futballból, a Fradinál is. Rengeteg futást igényel, mert a támadások mellett a védekezésben is be kell segíteni. Az ellenoldali támadásokat állandóan, labda nélkül is követni kell, mert számítani lehet a belső csatárokon átszálló beadásokra, amelyeknél „csak” a szélsőhátvédet kell megelőzni. Több gólt lőttem és fejeltem így. így született 1965-ben a tíz nap alatt elért két, sokat érő fejesgólom is Bécsben az osztrákok elleni VB-selejtezőn, illetve Torinóban a Juventus elleni VVK döntőben. Mindkét esetben jó helyen voltam, és hasonló mozdulattal, előrevetődve fejeltem a hálóba. Még valamit tanácsolnék, a fiatal játékosok, elsősorban a csatárok, figyeljenek a megfelelő légzéstechnikára, hogy a befejezéshez ne egy oxigéndeficites állapotban kerüljenek, mert akkor az agy oxigénellátása rossz lesz, s el fogják hibázni a helyzetet.
Mivel dr. Fenyvesi Máté – szokásához híven – most is nagyon szerényen beszélt sikeres pályafutásának titkairól, ki kell egészíteni néhány mondattal. Rendkívül lelkiismeretes, céltudatos, nagy munkabírású játékos volt. Sportszerűségét, fegyelmezettségét mi sem jellemzi jobban, hogy egyetlen egyszer sem állították ki. Amellett, hogy ideális, rendkívül gyors és jól cselező szélső volt, a rábízott taktikai feladatokat is messzemenően ellátta, segítette a védőmunkát, zavarta az ellenfél támadóit. Szorgalmát leginkább egykori edzőjének, Mészáros Józsefnek A Fradi New Yorkban című könyvéből vett idézettel lehet a maiak figyelmébe ajánlani: „Fiatalok, hadd árulkodjam Fenyvesi dr. edzésmódszerének egy részletéről: képes akár százszor is gyakorolni egy rúgásfajtát vagy egy cseles megoldást, hogy agyában és izomzatában rögzítse a helyes mozdulatot.”
Jó lett volna még folytatni a beszélgetést, mert még annyi minden kimaradt ebből az írásból. Például a barátság Vilezsál Oszkárral, vagy a három fiútestvér futballista pályafutása, akik közül József volt a legsikeresebb, ő a bátyjával együtt lett bajnok és VVK győztes … De majd legközelebb!
Ezúton is szeretnénk gratulálni dr. Fenyvesi Máténak születés- és névnapja alkalmából! Isten éltesse jó erőben, egészségben szép családja és a Fradi-család körében, viselje sokáig az FTC Pártolói Egyesülettől kapott 75-ös számú trikót!
2008. október
Balaginho
Vélemény, hozzászólás?