Együtt a csapat – megerősödött a Fradi!

20140616-felkeszulesNagy lendülettel és jó hangulatban kezdődött meg a nyári felkészülés – Cél a bajnoki cí­m!


Véget ért a nyári pihenés NB I-es labdarúgóink számára. A csapat nagy része megkezdte a közös munkát a következő szezonra, egyéb okok miatt Thomas Doll néhány játékosunknak engedélyezte a pár nappal meghosszabbí­tott szabadságot.

A mieinknek az ilyenkor kötelező vérvétellel és orvosi vizsgálatokkal kezdődött a napjuk, amely a reggelivel folytatódhatott. Ezután Bali Péter erőnléti edzőnk kezei közé kerültek a fiúk.

A délelőtt során különböző gyorsasági teszteket, futófeladatokat kellett végrehajtaniuk. A verseny azonnal megkezdődött a tizedmásodpercekkel és természetesen egymással. Láthatóan friss igazolásaink is kezdenek beilleszkedni csapatunkba – a koncentráltság mellett ugyanis az elengedhetetlen ugratások és jó hangulat is jellemezte a tréninget.

Holnap, azaz kedden szintén a fizikai állapot felmérésén lesz a hangsúly, mí­g szerdán végre a labda is előkerül. Thomas Doll vezetésével délelőtt és délután is edzés vár a mieinkre.

(fradi.hu alapján – 2014.06.16.)

20140618-sajtotajekoztato

Szezonnyitó sajtótájékoztatót tartott labdarúgó-csapatunk a Népligeti Sporttelepen található Liget Hotelben. Az esemény résztvevője volt Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója, Thomas Doll, együttesünk vezetőedzője, Gyömbér Gábor csapatkapitány, valamint bemutatkozott a sajtónak Benjamin Lauth, aki kedd este í­rta alá szerződését együttesünkkel.

Orosz Pál (FTC Labdarúgó Zrt., vezérigazgató): – Az eddigi igazolásainkhoz – Michal Nalepához, Tomislav Havojichoz, Predrag Bosnjakhoz és Nagy Dánielhez – hasonlóan a kedd este bejelentett Benjamin Lauth és Stjepan Kukuruzovic is olyan labdarúgó, aki azonnali erősí­tést ad a csapatnak. Az Európa Liga igazi megmérettetés a számunkra. Természetesen szeretnénk, ha minél tovább jutnánk az El-ben. Megerősí­tettük a védelmünket, a középpályánkat és a csatársorunkat, és ha lesz rá lehetőségünk, a továbbiakban is szerződtethetünk még játékosokat. Ezek alapján a bajnokságban egyértelmű a célkitűzés: a 2004-es bajnoki cí­m már nagyon régen volt, í­gy szeretnénk, ha a következő idény végén ismét aranyérmet ünnepelhetnénk az NB I-ben.

20140618-doll-thomasThomas Doll (FTC, vezetőedző): – Kiváló képességű játékosokat sikerült eddig szerződtetnünk. A kedden igazolt Benjamin Lauth a német válogatottban és a Bundesligában – tehát a világ futballélvonalában – szerzett tapasztalataival segí­theti a Fradit. De a többi igazolásunkat is úgy választottuk ki, hogy belepasszoljon a játékunkba, és minél hamarabb segí­thessenek minket. A következő szezont ráadásul gyönyörű stadionunkban játsszuk, ahol szurkolóink egészen közel helyezkednek el a játéktérhez, í­gy óriási erőt adhatnak a mérkőzések közben. Nagy feladatok várnak ránk: az Európa Ligában minél messzebb akarunk jutni, mí­g a bajnokságban az első hely megszerzése a legfőbb vágyunk.

20140618-lauth-benjaminBenjamin Lauth (FTC, új igazolás): – Nagyon örülök, hogy a Ferencváros futballistája lehetek. Thomas Dollt és Ralf Zumdickot korábbról már ismerem, í­gy tudom, hogy milyen minőségi munkát végeznek, ez is döntő érv volt amellett, hogy a Fradiba igazoljak. A Ferencváros egyre feljebb és feljebb akar jutni, és boldoggá tesz, hogy ennek az időszaknak én is a részese leszek. Azért jöttem, hogy minél több trófeát szerezzünk a csapattal. Tudom, hogy jó játékot és gólokat várnak tőlem, ezért mindent megteszek majd azért, hogy a legjobb tudásommal segí­tsem a Fradit és örömet szerezzek a szurkolóknak.

Gyömbér Gábor (FTC, csapatkapitány): – Eddig valóban sikerült jól megerősí­tenünk a keretet. A kedden szerződtetett Benjamin Lauth például Bundesliga-győztes, ötszörös német válogatott játékos, aki mindenképpen komoly fegyvere lehet az együttesnek. Szép időszak következhet, hiszen szerepelünk az Európa Ligában, és az idényt már új stadionunkban játsszuk le. Ilyen feltételek mellett pedig természetesen az eddigieknél is komolyabb célokért akarunk küzdeni.

További képek …

 

(fradi.hu alapján – 2014.06.18.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK