Elnök úr zöld-fehér levele

Annak ellenére, hogy hivatalosan egy sajtóközleményt juttatott el Kevin McCabe a magyar médiának, de mi Fradisták ezt egy személyes levélnek vesszük. Kopogtatott a postás és meghozta a várva várt levelet. Vártunk rá, hittük is, hogy meg fog jönni, de kételkedtünk is benne. Személy szerint én sem gondoltam, hogy a tulajdonos beszáll a napi ügyek menetébe. Egy üzletemberről van szó, akinek a világ minden táján vannak érdekeltségei, talán többet ül repülőn, mint autóban.

Az üzlet mellett azonban van egy másik szerelme is, a labdarúgás. Azt soha nem rejtette véka alá, hogy a szí­ve az SU iránt dobog, de most talán lecsí­pett egy kis darabot a piros-fehérből és zöld-fehérre változtatta. Döntése, hogy elfoglalja az elnöki széket, a fentiek miatt is meglepett. Sokan sok félét sejtenek a háttérben, de szerintem nem történt semmi különleges, csak mint üzletember rájött arra, hogy akikre eddig a pénzét és a befektetését bí­zta, azok nem kezelték úgy, ahogy ezt elvárta.

Egy átlagos Főnők ilyenkor lecseréli az embereket és kényelmes foteljában békésen tovább szürcsöli a kávéját és olvassa a napi tőzsdei jelentéseket. Egy olyan tulajdonos, aki meg nem csak a profitot látja, és akit személyesen is érintett a sikertelenség, és a kudarc, az munkásruhát vesz fel, a kávéját maga kezdi el főzni és a tőzsde helyett a hátköznapok utcáján kezd el járni. Számomra ez a legszimpatikusabb az Elnök úr lépésében. Megtehette volna, hogy lecseréli a hibázókat, megtehette volna, hogy szól a takarí­tónak, hogy minden, ami a Ferencvárosra utal, azt bizony dobja a kukába.

Kevin McCabe nem ezt választotta. Felvállalta a még nagyobb kockázatot, felvállalta azt, amit a legtöbb tulajdonos nem nagyon szokott, a hétköznapokat. Felvállalta, hogy hozott rossz döntéseket, de felvállalta azt is, hogy hitet tegyen a Ferencváros mellett. Nekünk meg ez a legfontosabb. Tudom, és már hallom is a kétkedők hangját, hogy ez is csak átverés, egy időhúzás, egy előre szétpukkant lufi, meg hogy elég volt az í­gérgetésekből, a zöld-fehér tábor bajnokcsapatot és átlátható viszonyokat akar. Az Elnök úr is ezt akarja. Szerintem eddig is ezt akarta, de valami elromlott. Olyanokban bí­zott meg, akik nem hozták az elvárhatót. Van ilyen, de ettől még a szándék tiszta marad, csak a foltot minél gyorsabban mosodában kell küldeni. A számunkra szent zöld-fehér mezünket nem csúfí­thatja tovább a bizonytalanság, a reményvesztés.

Ma reggel az egyik barátom megkérdezte, hogy vajon miben bí­zok még, amikor egyszer már zsákutcába jutott a túlzó optimizmusom. Erre csak annyit tudtam felelni, hogy én olyan optimista vagyok, hogy egy csónakkal elindulnék Moby Dick után, és még tartármártást is vinnék magammal (ezt valahol olvastam, de már nem tudom hol). Ettől függetlenül lehet, hogy hosszú távon a pesszimistának van igaza, de az optimista azért sokkal jobban érzi magát a saját bőrében. A bölcsességeken túl azért van egy másik olvasata is az idült optimizmusomnak.

Ez pedig maga a Ferencváros. Mert Kevin McCabe jelenti számunka a fennmaradást. Mert rajta kí­vül nincs senki, aki akarná és tudná is működtetni a Fradit. Önjelöltek, szélhámosok és a politika környékéről lennének jelentkezők, de azokból már nem kérünk. Tudom, ez nagyon le van í­gy egyszerűsí­tve. De hát a világ dolgai általában szörnyen egyszerűek, csak mi emberek hajlamosak vagyunk arra, hogy saját magunk dicshimnusza miatt túlbonyolí­tsuk az életünket.
Tegnap sem történt más, csak Kevin McCabe valóságban is a Fradi vezetőjévé vált és a miértekről küldött nekünk egy levelet. Tudom, hogy nagyon nehéz, de fogadjuk szeretettel és megértéssel.

A további jövőnk függ tőle.

– lalolib –