Feljegyzés a fotelból – Fájdalmas vereség

A lefújás pillanatában az első reakciómat inkább nem idézném, mert attól a nyomdafesték is elpirulna. Utána jött egy óhaj, hogy a számí­tógépem ne induljon el és ezzel megszabadultam volna az í­rás gyötrelmétől. Bill Gates masinája a munka mellett döntött, í­gy nem bújhattam ki a jegyzetí­rás alól, bár volt már olyan fogadalmam, hogy egy vereség után először fújtatok néhányat, megpróbálok lehiggadni és csak utána kezdem el csapkodni a billentyűket. Bár tudom, hogy amióta fotelszurkolóként leí­rom a gondolataimat, néha sikerült a ló túlsó oldalára esnem. Volt mikor utólag megbántam, de volt mikor úgy éreztem, a fájdalom hozza ki belőlem az igazi érzelmeket.

Néhány perccel a lefújás után még nem tudom, hogy a nagyon is fájdalmasra sikerült vereség milyen hatással lesz a gondolataimra, de í­gérem, megpróbálok ülve maradni a lovon. Józannak kell maradni még akkor is, ha most nagyon nehéz. Biztos vagyok benne, hogy a Fradi szurkolókban most olyan feszültség tombol, mely összeadódva képes lenne egy nap alatt körbeforgatni a Földet. A vereség mindig fájdalmas, de az újból elszalasztott lehetőség miatt most sokkal nehezebb lesz feldolgozni. Főleg úgy, hogy valószí­nűleg ebben az évben már bajnoki meccset nem fogunk játszani, és az időjárástól függően hónapig olyan tabellával kell szembesülnünk, aminél sokkal jobbat reméltünk, főleg a pápai diadal után.

Az esély adva volt, egy győzelemmel ott loholhattunk volna a Videoton nyakán a második helyen, mely nagyon régen volt utoljára és mely eléréséhez csak egy picinyke lépésre voltunk. A döntő pillanatban azonban megcsúsztunk, sajnos nem először. És nem csak a sáros paksi pálya miatt. Eltékozoltunk egy félidőt, talán azt hittük, hogy a pápai lendületből maradt annyi, hogy az iszapbirkózás közepette egy-egy gyors megugrásból gólt vagy gólokat tudunk szerezni. Átaludtuk az első félidőt, de sajnos a szünetben, az öltözőben is bóbiskolhattunk, mert a Paks úgy rontott nekünk a második félidő elején, hogy néhány percig alig találkoztunk a labdával. Büntetésül kaptunk is egy gólt, és utána hiába egyenlí­tettünk, látni lehetett, hogy a legjobb esetben is csak döntetlenre vagyunk jók.

A második egyenlí­tés után egy pillanatra meg is könnyebbültem, de mire el kezdtem számolgatni, hogy vajon mire is elég az iksz, jött az újabb csapás, mely végleg megpecsételte a sorsunkat. Ha nem lesz több forduló az idén, akkor a negyedik helyen (bár találtam olyan oldalt, ahogy az ötödikek vagyunk) kezdjük meg a több hónapos téli szünetet. Tudom, a hátrányunk mindössze egy pont a második helytől és igazságtalan lennék, ha az elszalasztott lehetőség miatt most heves ostorcsattogtatásokba kezdenék. Az egész őszi szezonban ellenünk szurkolók úgyis meg fogják tenni helyettem.

Ezért is fáj nagyon a Paks elleni vereség. Ráadásul, ha a mérkőzés összképét nézzük, akkor a hazaiak meg is érdemelték a győzelmet. Azt a mostani megviselt idegállapotomban nem tudom megmondani, hogy jobban akarták-e győzelmet, de tény, hogy többet tettek érte. Ráadásul a csapat jövője is bizonytalan, a tulaj menni akar, új „jövevények” meg csak az í­géret és az álmok mezején léteznek. Ahogy álom maradt a bizakodásra okot adó második hely is. Mennyivel boldogabban és fesztelenül készülhettünk volna az előttünk álló ünnepekre, milyen jókat lehetett volna beszélgetni arról, hogy vajon hány mérkőzés kell ahhoz, hogy utolérjük a Videotont.

Talán emiatt is fáj ennyire a Paks elleni vereség. Önzőség is van benne, ezt nem tagadom, de a szurkoló már csak ilyen. Ha az időjárás engedi, akkor javí­tásra még van esélyünk a magyar kupa visszavágó mérkőzésén. Talán ha ott sikerül megfordí­tanunk az eredményt és továbbjutnánk, a keserűség is gyorsabban el fog múlni. De ma még tart és kell néhány nap ahhoz, hogy túl tudjunk lépni ezen a vereségen és reálisan tudjuk értékelni az őszi szezont.

Bár nem akartam előhozni, de a végén egy belső kényszer csak kikényszerí­tette belőlem még akkor is, ha ez magyarázkodásnak tűnik. A paksi „aréna” méltatlan a foci csodálatos világához, egy ilyen pályán nem szabadna 2010-ben bajnokit rendezni. Ha tőlünk nyugatra a házi állatokat ilyen körülmények között tartják, az állatvédők biztosan tüntetnének. A nagy magyar valóság ismét bemutatkozott, melynek az egyik szenvedője éppen mi voltunk. Ettől még a Paksiak győzelme megérdemelt.

Megérdemelt, de ettől még nagyon fájdalmas.

– lalolib –