Feljegyzések a fotelból – Az egyiknek sikerül, a másiknak nem

A reggeli kávém mellé desszertként mindig sportújságot tálalok fel magamnak. Vasárnap reggel azonban egy kicsit lusta voltam ahhoz, hogy elsétáljak a város ma már egyetlen újságosbódéjához. Pedig évekkel ezelőtt, amikor még főleg szombaton voltak a bajnoki mérkőzések, elég volt kinyitnom a szemem vasárnap reggel és már pattantam is ki az ágyból és rohantam az újságoshoz, nehogy elvigyék előlem a reggeli desszertemet. Alig vártam, hogy kézbe vegyem, hogy érezzem az újságpapí­r semmihez sem hasonlí­tható zizegését. Bár tudtam az eredményt, de már ott bele kellett lapoznom, hogy megnézzem az osztályzatokat és azt, hogy vajon hanyadikok vagyunk a tabellán. Ezen túl meg ismerősökkel is összefutottam – volt olyan akivel csak ott találkoztam éveken át – és percekig ecseteltük a forduló eredményeit. Egyben általában egyetértettük: a Fradi megérdemelten nyert.

Holnap is vidáman fogok ébredni, azzal a tudattal, hogy sokheti vergődés és szenvedés után végre győztünk. Holnap reggel a kávém is jobban fog esni és biztosan ott fog előttem zizegni a Nemzeti Sport, és ahogy régen, bár tudom az eredményt, de izgatottan fogom kinyitni és elolvasni, hogy vajon mit is í­rnak rólunk. Aminek persze az égvilágon semmilyen jelentősége sincs, hisz a jókedvem biztos megmarad a következő fordulóig. Sokan nem tudják elképzelni, de biztos vagyok benne, hogy holnap sokkal több mosolygós, jókedvű és optimistább emberrel fogok találkozni az utcán, mert győzött a Fradi! Istenem, de jó is leí­rni és milyen kellemes ezt átérezni. Legalább néhány óra erejéig gondtalanul el lehet felejteni a jelen nehézségeit, nem kell bújni a banki árfolyamokat, nem kell számolgatni az asztalon tornyosuló csekkek „szummáját”, csak néhány pillanatra be kell csukni a szemünket és elővarázsolni a góljainkat, a helyzeteinket, valamint Hakola meg nem adott gólját.

A vasárnap azért nem indult ilyen jókedvűen. Mivel nem volt kedvem elsétálni újságért, í­gy a kávé mellé az internetet szolgáltam fel és mivel nem tudtam a tegnapi eredményeket, egyből „odalapoztam”. Az eredmények helyett a szemem önkéntelenül is a tabellát találta meg, és szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy kieső helyen állunk, sőt ha este kikapunk a Zalaegerszegtől, akkor az a szégyen esik meg, hogy a nyolcadik forduló után az utolsó helyen állunk. Ez meg egyből olyan gyomorgörcsöt okozott, hogy a fórumon egyből be is jelentettem: kérem szépen itt a világ vége! Szerkesztőtársam „sietett” a segí­tségemre, de nem görcsoldót küldött, hanem azonnal előbányászott az archí­vumból egy 1983-as karikatúrát. Először nem tudtam, hogy sí­rjak vagy nevessek rajta, de a rajz kedves bohémsága hamar átlendí­tett a nehézségeken. Érdemes megnézni, az esti mérkőzés eredményének a tudatában már mindenki egy jó fog kacagni rajta: https://tempofradi.hu/wp-content/uploads/2011/07/kr02-0030-karikatura-19830924.jpg

Ennyi bevezető után talán a mérkőzéssel is foglalkoznom kéne, hiszen elég hosszú idő után végre jót és biztatót is í­rhatok, és nem kell mindenáron eljátszanom az optimistát. Magabiztosan nyertünk 2:0-ra, és bár a góljainkat a jogos kiállí­tás után szereztük, de ha a Fradi kedvenc bí­rója, Szabó Zsolt már az első félidőben kiállí­tja Mátét, valamint a félidő utolsó percében megadja Hakola szabályos gólját (Puhl Sándor is nekünk adta a gólt), akkor utólag már senki sem vonhatná kétségbe a megérdemelt győzelmünket.

A hármas sí­pszó után elégedetten álltam fel a fotelból és nem is vettem észre, hogy elkezdtem dúdolni egy örökzöld Zerkovitz nótát:

az egyiknek sikerül, a másiknak nem,
az egyiknek kiderült, a másiknak nem jut, csak zivatar

Mivel egyrészt nem tudtam tovább folytatni (bár lehet, hogy nem is í­gy vannak a verssorok) másrészt belegondolva a szövegben egy kicsit el is szégyelltem magam, hiszen végül is Prukner Lászlóval értünk el eredményt, igaz az idei őszi évad már egyenlő volt katasztrófával. Egy mérkőzés után talán felelőtlenség kimondani, hogy a vezetők végül is jól döntöttek amikor Détári Lajost, vagyis Dömét bí­zták meg a Fradi szakmai munkájának irányí­tásával. Most nincs sok értelme értekezni a papí­r hiányáról, hiszen az főleg egy bizonyos helyen szokott kellemetlen lenni, ha éppenséggel nincs a kezünkben.

Két hét alatt csodát nem lehetett tenni, de tény, Döme néhány dolgot nagyon jól látott, amit a csapat végül is hasznosí­tani tudott. Már hetek óta a szurkolók „követelik”, hogy Otten játszhasson ott, ahol igazán hasznára tud lenni a csapatnak. Egy sorral előrébb, szűrő és irányí­tó szerepben. Jellemző volt a játékára, hogy őt szinte szétrugdosták a zalaiak, de Otten alig-alig szabálytalankodott és több esetben 20-30 méteres indí­tással küldte támadásba Somáliát, aki szintén kellemes szí­nfoltja volt a mai győzelmünknek. Sokan örültünk annak, hogy végre Tóth Bence is megkapta azt a bizalmat, ami neki is járt volna eddig. Meg is mutatta, hogy van benne spiritusz, lehet rá épí­teni csak neki is meg kell szoknia az új szerepkört. Hakola jó igazolássá válhat, Jovanovics is megfutotta a magáét, í­gy már ezen a meccsen összeállt az a középpályás-sor mely talán képes lesz eredményesen játszani.

Gondunk azért van, nem is lehet békésen hátradőlni. Továbbra is kieső helyen állunk (igaz csak kevesebb lőtt góllal), a kispadunk nagyon karcsú és elég komoly erőpróbák várnak ránk az elkövetkező hetekben: Győr, Kecskemét, Videoton, Pápa, Újpest. Nem egy békés sorozat, azt sajnos elhagytuk már és nagyon rosszul is jöttünk ki belőle. De a mai győzelemmel elindulhatunk felfele és bármennyire is rázósnak és nehéznek í­gérkezik, azért a sors néha tényleg tudja, hogy mit akar.

Ahogy ma is tudta. Dömének sikerült, Prukner Lászlónak meg nem. Röviden ennyi a mai nap története.

– lalolib –