Feljegyzések a fotelból – Lemostuk a gyalázatot
Tegnap éjjel nehezen jött álom a szememre. Este tíz körül értünk haza, a végig szemerkélő esőben valahogy gyorsabban telt el a két órás zötykölődés. A fák némán suhantak el mellettünk és a szembejövő autó fénye sem vakított el, mert a szívünket és a lelkünket olyan simogató és meleg érzés hatotta át, mely mindent kizárt körülöttünk. Beszélgettünk, de talán saját hangunkat sem hallottuk út közben, mert az agyunk a Szentélyben maradt, ott töltötte fel magát, ott ivódott belé örökre az eltelt 90 perc minden rezdülése. Hazaérvén a „kötelező” fürdőszobás jeleneten túl egyből bekapcsoltam a számítógépet, és minden „F” betűs hírt elolvastam és mire rádöbbentem arra, hogy talán egy kicsit túlzásba viszem az örömködést, már kezdődött a délután meccs ismétlése a tévében. Ez meg egy újabb indok volt az álmatlanságom fenntartásában és bár tudom, hogy a „Live-érzés” semmivel sem pótolható, nem tudtam ellenállni a fotelom csábításának. Örömittasan elfogadtam a fotel lágy ölelését, játékosan meg is paskoltam a karfát, mely számára is megnyugvást jelentett, hogy ma éjszaka egy nyugodt fotelszurkoló idézi fel azt, amit néhány órával ezelőtt a Szentélyben átélt, és melynek minden rezdülése jó néhány napig még befolyásolni fogja a napjaimat.
Ami tegnap délután történt, ma már történelem. Ma már egy olyan mérkőzés melyre biztosan emlékezni fogunk még évek múlva is. És nem csak amiatt, mert utoljára három góllal a tavalyi bajnokság zárófordulójában győztünk (Dragó búcsúmeccse miatt az is emlékezetes marad örökre), és nem csak amiatt, mert ezt a csodás három gólt a lilák „torkán nyomtuk le”, hanem azért, mert ezzel a győzelemmel üldöztük ki a tudatunkból végérvényesen a tavalyi Megyeri úti borzalmat. Talán nem ide illik Petőfi Sándor csodás mondata (mely ráadásul jelen időben fogalmaz), de amikor reggel néhány órás alvás után kinyitottam a szemem, ez a mondat jutott azonnal az eszembe: lemostuk a gyalázatot! Az egy évvel ezelőtti kudarcról nem akarok már egyetlen mondatot sem leírni. Annak a kilencven percnek minden rezdülése örökre elillant amikor Karsai sporttárs az egymás nyakába boruló zöld-fehér játékosok és nézők gyűrűjében befejezetnek nyilvánította a Ferencváros-Újpest bajnoki mérkőzést.
Mely úgy indult, ahogy titkon reméltük és főleg ahogy a régi szép időkben megszoktuk. A nézők fergeteges buzdítása olyan orkánt idézet elő a zöld gyepen, hogy az újpesti fiatalok segélykérő morzejeleket küldtek a kispad felé mert nem értették, miért nem tudják áthozni a labdát a Fradi térfelére. Szurkolóként csak segítettünk, de az igazi offenzívát a játékosok mérték a vendégek védelmi falára. Ha Hakola belövi a jogos büntetőt akkor már idő előtt mély kábulatba küldtük volna a lilákat, de a fiatal finn talán túl könnyelműre vette a figurát (nem hibáztatom érte, főleg úgy, hogy nem volt kijelölt büntető végrehajtónk). Így egy kis reményt adtunk az amúgy lelkesen szurkoló lila szurkolóknak is, pedig kétlem, hogy a 15. perc tájékán még elhitték, hogy van esélyük arra, hogy pontot szerezzen ezen a napsütötte októberi délutánon.
A kihagyott büntető sem törte meg a csapat lendületét, az egész csapat mozgásban volt, végre hátul is jól működött a gépezet, Balog Rajczit, Otten meg Kabátot csomagolta be (a lilák kedvenc „ruhadarabjáról” azt sem tudtam, hogy a pályán volt, erről hazafelé Laudetur barátom tájékoztatott széles mosoly kíséretében). Klein tanári módon söprögetett és amitől féltem az sem következett be, Junior és Maróti remekül zárta le a széleket, így ha véletlenül a lilák át is tévedtek a térfelünkre, túl sokáig nem tudtak időzni Jova kapuja előtt. A mérkőzés igazából a középpályán dőlt el, Jovanovics aki minden bizonnyal dupla tüdővel rendelkezik nem csak hátul segített ki, de állandó elfutásaival rendre gólveszélyes helyzetet idézet elő. Bár mindenkit személyesen is meg tudnák dicsérni, de két játékost külön is ki szeretnék még emelni.
Az egyik Pölöskey Péter. Akiről be kell vallanom becsülettel, hogy még néhány héttel ezelőtt is azt mondtam, nem Fradi szintű játékos. Azt nem tudom, hogy mi történt igazából néhány hét alatt, de tény, a robosztus középcsatár egy időre biztosan bejátszotta magát a kezdőbe. Ez meg elismerést érdemel és természetesen egy bocsánatkérést a részemről. A sorsa innentől a kezében van, kíváncsian várom, hogy képes lesz-e továbbfejlődni és megragadni a kezdőben. Számomra a mezőny legjobbja még sem ő volt (bár maximálisan elismerem a teljesítményét), hanem a hónapokon át „sérült” majd „beteg”, majd „nemtudommiértnemjátszik” Józsi volt. Elegancia, labdabiztosság, tudatosság. Ez mind hozzá köthető. Ráadásul úgy, hogy nem játszott látványosan, nem varázsolta el a labdát, nem csinált briliáns cseleket, nem forgácsolta szét az ellenfél kapuját. Csak mindig ott volt, ahol kellett. Mindig meg lehet játszani, és egyetlen egy kivétellel mindig jó helyre is passzolta tovább. Futott, látott és óriási érdemeket szerzett az újpestiek legyőzésében.
Mely maga volt a tökéletesen megkomponált szimfóniának. Erőteljes, hatásos kezdés, fúvósokkal erőteljes kórussal, majd egy nyugodt, békés betét, amit egy érzelmektől túlfűtött végjáték zárt le. Amikor a mérkőzés utolsó pillanatában előttünk Abdi elindult a jobb oldalon, mi már egymás nyakába borulva ünnepeltük a győzelmet. Talpon voltunk, mind az óvodások úgy ugráltunk és kiabáltuk azt, amit itt most nem illik idézni. Magát a beadást már nem is láttam, sőt Lisztest is eltakarták előlem az ölelkező szurkolók, csak amikor a dermedten álló kapus mellett elővillant a labda, mely komótosan és megfontoltam haladt az újpesti hálóba akkor szakadt fel bennem végérvényesen az elmúlt hónapok minden keserűsége. Mindenki ölelt mindenkit, több tízezer torok feszült a Szentély akusztikájának, több tízezer Fradi szív kovácsolódott újra eggyé.
Fradista Barátaim! Lemostuk a gyalázatot!
– lalolib –
12 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Lemostuk a gyalázatot bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Kedves „becefix”
Persze hogy igazad van, csak tudod mostanában annyit bíráltunk, hogy jó volt egy kicsit felhőtlenül örülni.
Kedves Fradista Barátaim!
Lalolib szokásos , élvezetes, érzelmektől átitatott cikke után engedjetek meg egy halk bírálatot is a szombati derby kapcsán.
Jómagam utólag, ismétlésben láthattam csupán a meccset, mivel évtizedek óta először vidéken volt dolgom egy örökrangadó idején.
Ezért én nem a helyszínen vagy élőben a TV előtt átélt eufória hatása alatt értékelek, hanem higgadtan, némiképp tárgyilagosabban-talán.
Tény, hogy a lila fiatalokat megfogta az Üllői út pazar atmoszférája, a mieink pedig agresszíven letámadtak és a korai gól lendületével jutottak el a 11-esig, ami kimaradt. Ám nem lehetett nem észrevenni, hogy ilyen lukas és összeszokatlan védelemmel idén még sehol sem találkoztunk.
A futball-parádé így azért könnyebb volt némileg, s 2-3 szép akció kivételel csupán harc zajlott a középpályán. A második félidőért pedig nagy kár, mivel ezt a mostani Újpestet 5-6 góllal könnyen ki lehetett volna tömni.. Szóval- véleményem szerint – az öröm első hullámainak elültével jó ha a csapat a Siófok ellen sokkal nagyobb ellenállásra számít és készül, mert ott nehezebb lesz nyerni!
Elnézést ezekért az ünneprontó sorokért, az FTC féltése szól belőlem és az, hogy most már – hál Istennek- van mit számolgatni.
Örülök annak, hogy van már kapusa (Jova), irányítója(Józsi), felfutó középpályása (Jovanovic) és csatára(Pölöskey, Somalia) a csapatnak!
Reméljük, hasonló meccsek következnek majd! Hajrá Fradi!
Miért is kötnének beléd? Rajtad kivül is sokan vannak akik nem nagyon kiváncsiak a mai focira. Éppen ezért kellenek az ilyen győzelmek, hogy minél többen visszatérjenek a Szentélybe. Szombaton már sokan voltunk,de még nem elegen. Csodás nap volt!
Évek óta ez volt az első meccs, amit végignéztem, csodás volt. ( mielőtt valaki belém kötne … ahh nem magyarázkodom ) Jó volt
Laci
Kedves Barátaim, mjozef22 és lalolib!
Az írás címével kapcsolatban kialakult nézet eltérés ügyében egy salamoni döntést hoztam, mely így hangzik: „Lemostuk a gyalázatot, egy szaaaaaros edzőmeccs formájában” 😛 😛
Amely utóbbi jelzős kifejezést „mézédesen érces hőstenorján” a lambada dallamára oly nagy átéléssel énekelte nekünk elő közkívánatra bochkor barátunk kb. úgy 100x tegnap este…
KÖSZÖNET A TEGNAPI ÉLMÉNYÉRT A CSAPATNAK és MINDNYÁJATOKNAK!
HAJRÁ FRADI!!!
Kezünkben a sorsunk.
Ahogyan idegeskedtem pl. a Vasas meccs előtt, valahogy olyan nyugodt voltam tegnap. Mert van egy sajátossága ennek a zöld-lila párharcnak: az esélyes az esélytelen. (Ezt már egyébként már megírtam.) Szaladtunk bele esélyesként 0:4-be (1955, a liláknak még nem volt győzelme…), 3:8-ba (Jenő bá’-val bajnokok lettünk, 1976), és leírt senkiként „az FTC elhalasztotta a bajnokavatást” (Jenő bá’ első mérkőzése, és edzés helyett kirándulni vitte a csapatot a meccs előtt).
De jó volt nézni, a TV-ben is kijött, hogy – ahogy az elcsépelt frázis mondja – >sallangmentesen< játszott a védelmünk. Nem csináltak semmi különöset, "csak" a lilák szinte lövéshez sem jutottak. A középpálya pedig >szétfutotta< az újpestieket, akik a végén már két jó passzt nem tudtak egymás után csinálni. Pölő olyan tank volt, mint anno Szigeti Feri vagy Friedmanszky. (Ők sem voltak labdazsonglőrök, csak nem lehetett tartani őket.) Ám abban igaza van Tamás Lászlónak, hogy ezt a csapatot meg kell szilárdítani, hogy tartósan CSAPAT legyen.
Én csak a tévében láttam,de csodás meccs volt, méltó a hírnevéhez! Régen élveztem ilyen gondtalanul egy Fradi meccset, az meg külön öröm,hogy az újpesten gázoltuk le. Ettől függetlenül óvatosságra intenék,messze vagyunk még ahhoz, hogy velünk is számolni kelljen és nehogy a fejekbe szálljon a dicsöség.
Nagy lépést tettünk előre, örömet is szereztek a fiúk, de tudniuk kell messze még a vége. Ha most hozzuk a hátralévő meccseket akkor is csak a tabella hátsó alakzatát fogjuk vezetni.
Nem akarok itt károgni, tegnap és ma még a győzelmi mámor a lényeg de holnaptól már a munkának kell előtérbe kerülnie. Dömének tovább kell csicsolni a csapat szerkezetét, és nem szabad elfelejteni, hogy amásodik félidő már nem volt olyan fényes.
Pölöskeyben én soha nem irtam le, van benne anyag és lendület. Fiatal még, tanulhat és fejlödhet. Ha igy folytatja akkor nem lehet kirobbantani a csapatból.
Kedves Imre!
Igen a szurkolók mindig ki tudnak találni valami frappánsat. Tudod régóta boldogítjuk Lalolibbal egymást, és már tegnap mondtam neki, hogy úgy se meri a mai fotel címének ezt strófát adni, mert nincs vér a pucájában. És itt nem a mondatokon, vagy annak tartalmán van a hangsúly:
A vén nyafogó öregurak újra vidáman zrikálták egymást, pedig nem történt semmi, csak egy „szaaaaaros edzőmeccs” volt.
Olyan élmény volt amit nem lehet feledni egykönnyen. Végig volt lendület,futás,jó passzok (igazad van Józsi szereplésében,ott igazán nem is vettem észre),elől Pölöskey tankként zilálta szét a m@jmok hátsó alakzatát.
mjozef22! A nóta szövege zseniális!!! 🙂 🙂
Kedves Barátom !
Sajnos egy nemzetközi konferencia miatt nem tudtam a Csapattal- s Veletek -lenni!
A fiam sms-ben tudatta velem a meccs alakulását,s emiatt kisebb megütközést okoztam,mert állítólag egyfolytában vigyorogtam a komoly elnökségben ülve !
A tegnapi siker egy apró mozzanatára hívnám föl a figyelmet: ahogy a cserejátékosok örültek a góloknál(Lásd Csizit !)
S a meccs lefújását követően azok is együtt ünnepeltek a csapattal-talán Végh kivételével-akik nem léptek pályára ! Talán ez jelenthet valamit a továbbiakra is !
Drága Lalolib!
A realitás és a tisztánlátás okán felhívnám figyelmedet egy-két apróságra:
A mérkőzés után asztaltársaságunk (veled együtt) tett egy javaslatot a mai fotelszurkoló címére, majd gyorsan kiszámolta, hogy ha véletlenül nincs meg az MK győzelem, a dobogóra simán odaérünk és így meg van a nemzetközi kupa indulási jog.
Egyébként törzshelyünkön az összes, mint egy 20 asztaltársaságnyi Fradista reálisan látta a tegnapi meccset (nem úgy mint te a címedben 😉 ), hiszen közel két órán át „szólt a nóta”, igaz 90%-ban egyetlen számomra teljesen új strófára épült minden:
„Szaaaaaaaros edzőmeccs salalalala…”
Úgy hogy láthatod, teljesen reálisan nézzük, látjuk a dolgokat… 🙂