Feljegyzések a fotelból – A vég kezdete?
Nehéz héten vagyunk túl.
Nem volt olyan nap, hogy ne villantak volna elő az egy héttel ezelőtti mérkőzés eseményei. Megpróbáltam hadakozni ellene, de hamar rá kellett jönnöm, nincs értelme a védekezésnek. Szeptember 11-e úgy fog belénk ivódni, mint Amerikának a terrortámadás. Nem lehet kitörölni a mindennapokból, hasonlóan a múltunkat meghatározó 3:8-tól, a 7:1-től és az 5:0-tól. Keretbe foglalják a létünket, meghatározzák a Ferencvároshoz való kötődésünket.
Ilyen előzmények után vajon mit is várhattunk a Siófok elleni mérkőzéstől? Természetesen talpra állást, megalkuvás nélküli küzdelmet, és győzelmet. Azt, hogy akik felhúzzák a zöld-fehér mezt, azok tudni fogják, hogy mivel is tartoznak a szurkolóknak. Nem alibi focit vártam, nem azt, hogy képtelenek vagyunk egy épkézláb támadást vezetni, hogy egyeseknek semmit sem jelent a Ferencváros.
Tehetetlenség, tanácstalanság, szervezetlenség. Egy foci ellenes plakáton jól mutatna, hatásosan mutatná azt, hogy miért ne járjanak az emberek labdarúgó mérkőzésre. Mert nem elég 0:2 után rájönni arra, hogy ilyen gyatra teljesítménnyel nem lehet itthon tartani még egy pontot sem. A Dózsa ellen még volt jogos kifogás, ma már nem volt. Még akkor sem, ha a bíró ma sem állt feladata magaslatán. Ez már nem lehet kifogás, mert a Siófok ellen hazai pályán úgy kellett volna focizni, hogy ellenfélből még a tegnapelőtti ételmaradékot is kipréseljük.
Ehelyett néha ügy jöttek át rajtunk, ahogy akartak. Középen képtelenek voltunk megszűrni a játékot, Józsi már a sokadik meccsén alibizik, Balog a sokadik meccsén bizonyítja, hogy nincs helye egy háromvédős rendszerben, és ismét bebizonyosodott, hogy csatárok nélkül butaság játszani ezt a játékot. Az már csak hab a tortán, hogy nem tudunk szögletből és szabadrúgásból veszélyt kialakítani (pedig ezt meg lehetne tanulni), mert nincs egy fejelni is tudó játékosunk. Van helyette négy olyan játékosunk, akik tudnák játszani a játékot (Tóth, Schembri, Abdi, Andrezinho), de vagy nem ismerik egymást, vagy csak a grundon tudnak mókás kötényeket és bicikli cseleket bemutatni, mert a pályán nem nagyon találják meg egymást.
Taktikai hiányosságok, vagy még nem heverték ki a múlt szombati traumát? Most nincs kedvem és hangulatom sem arra, hogy tovább boncolgassam ezt a vereséget. Ez már túl sok, ezt már gorombább megjegyzések nélkül nem lehetne tovább folytatni. Azt meg egyszerűen nem engedem meg magamnak, nem akarok odáig elmenni, hogy megkérdőjelezzem saját Fradizmusomat és a Ferencvárosba vetett hitemet.
Inkább hallgatok, inkább csatlakozom azokhoz, akik hátat fordítanak az ilyen játéknak és csendben azon elmélkednek, hogy vajon miért is jutottunk idáig? A gond az, hogy jó néhány évet vissza kéne menni ahhoz, hogy megtaláljuk az első gyilkos galócát, amit lenyomtak a torkunkon. Eddig mindig volt valami kapaszkodó, eddig mindig besétáltunk a kórházba és kimosták a gyomrunkat, de közben annyit roncsolódott a szervezetünk, hogy elérkeztünk a vég kezdetéhez.
Vajon van még orvosság? Vajon meg tudunk gyógyulni? Vajon lesz még olyan, hogy emelt fővel menjünk ki az utcára? Elnézést, ha túl keserű vagyok, de egyrészt még mindig bennem van szeptember 11, másrészt még mindig nem tudom megemészteni a mai játékot. Most meg gondban is vagyok. Az írás közben jött egy hír, miszerint a csapat edzője a vereséget a szurkolókra húzta. „Nem jó lelki terror alá helyezni a csapatot” – nyilatkozta Prukner László.
Ezek után gondban vagyok én is. Vajon merjem közzétenni a mostani jegyzetemet? Hiszen bíráltam, hiszen kétségbe vontam azt, hogy a csapat tud „csapatként” játszani, sőt még olyant is lemerészeltem írni, hogy nem tudunk még szögletet sem rúgni. Ezzel a nyilatkozattal ráadásul tovább fog mélyülni a szakadék a csapat és szurkolók, valamint a szurkolók és szurkolók között.
Tudom, nem könnyű megfelelni a Fradi kispadján. Tudom, hogy a két vereség okozta bénultság után sem fogunk a kardunkba dőlni. Néhány napig viaskodunk majd önmagunkkal, a csapattal, a bírókkal, az MLSZ fegyelmi bizottságával, de jövő szombaton ismét készülni fogunk, mert ismét olyan mérkőzés vár ránk, mely többet jelent annál, hogy pályára lép 22 játékos.
Nem tehetünk róla, az életünk a Ferencváros.
– lalolib –
8 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – A vég kezdete? bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Igazad van Jotyi,hiszen a Vasas a NB I.-ből kiesett és a Kecskemét indulási jogát „megvásárolta”így maradhatott a Fradi bíróság által is jogerős végzéssel bizonyított törvénysértő kizárása után az NB I.-ben
„Lesz még ünnep a mi Ülli utunkon.Hajrá Fradi!
Bocs Gábor, de az általad említett csapat így, ebben a formában nem létezik……..valami kecskemétivasas igen
Megváltozott a világ. Ha van teljesítmény kimennek az emberek, ha nincs teljesítmény nem mennek ki. És akkor a közegről még egy szót sem ejtettünk. El kell kezdeni melózni a magyar fociban, különben egy hét végén a tízezret sem fogja elérni a meccsrejárók száma. Nincs ez ma már másképp nálunk sem.
Maximálisan egyetértek Gáborral! Ma már én is lehiggadtam egy kicsit, de mivel a fotelszurkoló legtöbbször közvetlenül a meccs után íródik (kivétel mikor „felköltözöm” a Szentélybe) így az írások mindig az akkori „elmeállapotomat” tükrözik. Ezt nem védekezésnek szánom, hiszen hasonlókat írnék ma is, egyedül talán a címet változtatnám meg. Azon tegnap este is morfondíroztam, de őszintén egy kicsit provokálni is akartam, mert annyira dühös voltam.
Ettől függetlenül a Fradizmuson töretlen, „mert nem tehetünk róla, az életünk a Ferencváros”.
Drukkertársaim.A Siófok elleni mecs végén dühös és elkeseredett voltam,mint sokán mások a Fradi hívei közül.A mai Nemzeti Sport Címlapján olvashat durva sértés,valamennyiünk félé.Ki kell tartanunk a csapat és Prukner úr mellett.Szerintem a jelenlegi játékos keretünk nagy célok elérésére nem alkalmas.Remélem,hogy javulni fog a csapat eredménnyessége,amit a Bp.Vasas ellenni győzelemmel
fognak bizonyítani nekünk és önmaguknak is.Ott kell lennünk a mecseken és drukkolni,akkor is ha nem
megy a játék folyamatosan jól.A nem szurkolással való tüntetés „tévedés”.HAJRÁ FRADI!
Szia Lalolib,
Ez nem a vég kezdete. Talán akkor lenne, ha kiesnénk az nbII-be. Tudtuk, hogy szarból nem lehet várat építeni (lásd kedves Kevin papa). Sajnos most görcsösen játszik a csapat. Erőt kéne adni nekik. Tegnap elgondolkoztam. Ha tényleg „Fradistának lenni felelősség”, akkor miért nem álltak ki a csapat mellé? Miért kell olvasni és hallgatni a médiát, hogy hol voltak a szurkolók?
Taktikailag nem értek egyet a 3 védős rendszerrel, de a kényszer nagy úr.
Ne felejtsük el azt a tényt, hogy 5 évvel ezelőtt tönkre vágták az utánpótlásunkat. Ma már több egykori Fradi-nevelés az NBI-ben játszik. Újra fel kell építeni az egészet, sajnos ez nem megy egyik napról- a másikra.
Az a csoda, hogy Prukner itt van még, pedig alatta két vezető távozott (Berki különös lemondása, és Berkes látványos és váratlan elküldése). Szerinted melyik magyar edző vállalja fel így a dolgokat?
Tartsunk ki a csapat mellé!
Baráti üdvözlettel,
Balázs
Kedves Imre bátyám! Persze, hogy nem a vég kezdete. Azért is tettem kérdőjelet a címhez és azért is fejeztem be úgy a jegyzetem, hogy „nem tehetünk róla, az életünk a Ferencváros”.
Ettől még nagyon dühös voltam tegnap és az vagyok ma is. De mikor alapvető taktikai és technikai hiányosságokat látunk egy olyan csapat ellen, akit simán verni kellett volna, akkor bizony néhány órára elfogyhat a bizalom.
Néhány száz ember terrorizálja a csapatot azzal, hogy nem szurkol? Te is tudod, hiszen biztosan emlékszel rá, hogy milyen érzés lehetett úgy játszani, mikor 20 ezer ember fütyült a Szentélyben és „ébresztőt” kiabált. Na, az tényleg igazi lelki terror volt. Dalnoki, Novák, Nyilasi – tudnának erről mesélni.
Nem elsősorban a vereség bánt, hanem a kommunikáció. Talán először elnézést kellett volna kérni és utána betakarni a közönséggel a vereséget. Ráadásul, legalábbis remélem, a Fradi szurkolótábor nem néhány száz emberből áll.
Még egy mondat: ha az első perctől kezdve úgy nekiesünk a Siófoknak, mint az utolsó húsz percben, és vezetünk 2:0-ra, akkor vajon ki törődött volna azokkal akik hátat fordítottak? Megfordultak volna azok maguktól is.
A „vég kezdete”? Fenét. Csakhogy én már júliusban is megírtam – és volt, aki szeliden le akarta szedni a fejem ezért -, hogy nehéz lesz az őszi tanulási folyamat, vereségekkel. Meg kell tanulnia a csapatnak a Fradit.
Egyébként Pruknernek igaza van, vannak (és sajnos nem kevesen) akikl terorizálni szeretnék a csapatot. De hogy miért?
Nekem az ötvenes évek vége jut eszembe azekről, amikor a provokátorokat elkezdték beépíteni a szurkolók közé. Csakhogy akkor – néhányan, akik észrevettük -tudtuk, hogy kik és miért teszik. Most ugyan nyilvánvaló a miért, de rejtélyesek a „kik”.
Egyébként, ha nem tetszik, törölhetitek, de akkor is ez a véleményem.