Feljegyzések a fotelból – Atomcsapás elhárítva
Soha nem voltam egy atombarát, mely elsősorban annak köszönhető, hogy légvonalban csak néhány kilométerre lakom az erőműtől. Ráadásul havonta olyan erősségű dudaszó rongálja a város dobhártyáját, hogy már fülészorvosunk is elmenekült a városból, ilyen kevés pénzért ennyi beteget nem volt hajlandó ellátni. Tudjuk, hogy ezek a harsonák a mi biztonságunkat szolgálják, de annyira azért nem vagyunk naivak, hogy ne tudjuk, ha tőlünk északnyugatra valami robban, akkor tovább nem kell sürgetni a pénztárost, hogy gyorsabban állítsa ki a számlát. De mivel az erőmű több évtizede biztonságosan működik (azt a néhány „aprócska” hibácskát leszámítva mely után napokig frászban volt a város), így annyira nem hoz senkit sem izgalomba, ha hétfőnként megszólal a „próbariadó”. Ahogy az atomcsapat edzőjének és néhány igazán lelkes játékosának a mérkőzés előtti fogadkozásától sem kapkodtam Xanax után. Az még rendben van, hogy illik lelkesnek és magabiztosnak lenni, de ahogy valamikori kedvenc történelemtanárom mondta az egyik osztálytársnőm feleltetését megszakítva, hogy kedves Szurop kisasszony, a szoknyája rövidsége még nem jelenti azt, hogy maga egyetlen értelmes mondatot is ki tud nyögni Mátyás királyról azon kívül, hogy neki is olyan hosszú haja volt, mint a padokban gubbasztó fiúknak. Ettől függetlenül a paksiak pontért, pontokért indultak útnak, magukkal cipelve az atomriasztó hangszórókat helyettesítő dobokat, melyeket a csapat lelkes szurkolója egész meccs alatt rendületlenül püfölt.
Túlságosan nem vettük komolyan a paksi csapat reményeit, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a nagyon is közeli múltban (eddig hatszor játszottunk ellenük hazai pályán) csak kétszer sikerült nyernünk. Tegnap este ezt növeltük eggyel. Ráadásul az atomcsapás elhárításához nem kellett a csapatba állítani James Bondot, de Carrie Mathisonnak sem kellett táviratot küldenünk, hogy gyorsan pattanjon autóba és vessen véget a Groupama Arénában kialakuló vészhelyzetnek, bár ami az utóbbit illeti, azért Claire Danes személyes jelenléte még jobban feldobta volna a lelátói hangulatot. Persze nélküle is jól éreztük magunkat (közel 8 ezren voltunk – nehezen értem meg, miért csak ennyien?), főleg az első félidő hozott remek játékot, a második már egy kissé csendesebbre sikeredett, de ne legyünk telhetetlenek: hétből hét és tizenhét-kettő, továbbá Dani már nyolcnál jár.
„Nekem nyolc” – mondhatná Dani Nick Beam után szabadon (az egyik legjobb vígjáték amit valaha láttam), de a frissen kinevezett szövetségi kapitány sajnos nem tréfából hagyta ki a legjobb formában lévő magyar csatárt a románok elleni keretből. Storck mester úgy gondolta, hogy a góllövőlistát fölényesen vezető csatár „szűkítésével” inkább a hónapok óta a kispadot koptató játékosnak szavaz bizalmat. Szíve joga, mégis csak ő lett a kapitány, de amíg Böde sorra lövi a gólokat, Szalainak már borogatnia kell azt a bizonyos testrészt. Félreértések elkerülése végett, nekem főleg elvi gondjaim vannak Dani mellőzésével, hiszen nem biztos, hogy jó üzenet az itthon játszók számára, ha az NB I legjobb formában lévő magyar játékosa nem kell a válogatottnak.
Azt nem tudom, hogy Danit esetleg „megviselte-e” a hír, de a tegnapi játékán ez nem nagyon látszott. Bár a valamikori játszótársai mindent megpróbáltak az elején, Tolna megye össze buszát a kapujuk elé vonszolták, az ígéretükből csak a ne kapjak gólt szlogen maradt. Pedig megtanulhatták, hogy ez a fajta taktika csak időhúzásnak jó, legtovább az MTK bírta ki kapott gól nélkül, a paksiaknak meg csak 15 percig sikerült. Hamar kifogyott a benzin, a lassan már szokásossá váló Leandro mértani pontosságú ívelés, Lamah labdalevétel, majd a hosszú lábaival egy rövidke kis csárdás után passz Daninak és máris lehetett a bírónak fütyülni, nekünk meg ünnepelni. Egyszerű játék ez, mondhatnánk, de magyar szinten jelenleg csak a Fradi képes rá. Annak ellenére, hogy az ellenfelek szerint Böde Dani nem egy udvarias játékos, de mi tudjuk, hogy hatalmas lelke van. 10 perc múlva vissza is adta a lehetőség esélyét Lamahnak, aki azt egy tanári mozdulattal meg is köszönte.
Érdemes néhány mondatot Lamahra is szentelni, mert az „elefánt-belga” egyre jobb formában játszik, a Fradi játékának egyik meghatározó eleme még akkor is, ha ezt az ügynevezett „szakértők” nem nagyon szokták észrevenni. Remek cselek, zseniális indítások, passzok, és egyre hasznosabb mezőnymunka jellemzi a játékát. A tegnapi gólját meg tanítani kéne, ahogy „elengedte” a jobb lába mellett a labdát, majd ballal a megdermedt Molnár mellett helyezte azt a kapuba – felállva tapsolt az aréna! Ez idáig a vendégek még arra sem voltak kíváncsiak, hogy vajon a Fradi térfelén milyen minőségű a levegő. Az elől „kolbászoló” Balázs Zs. néha olyan unottan és lemondón vette tudomásul, hogy Nalepa vagy Leandro elveszi tőle a labdát, hogy legszívesebben bementem volna a pályára és egy finom tasli kíséretében felhívtam volna a figyelmét arra, hogy ide ő valójában focizni jött és nem csodálkozni. A meccs vége felé az általában „jónagyokatmondó” Csertői le is cserélte. A paksiak edzője a meccs után közölte is, hogy a második félidőben nyolc kontrát is vezettek – igaz semmi sem lett belőlük, de mentegetőzésnek elég jól hangzik.
2-0 után vártuk a folytatást, előre dörzsöltük a kezünket, de a második félidőben sajnos nem azt kaptuk, amiben reménykedtünk. Egy kicsit mi is átvettük Balázs Zs. stílusát, a fiúk úgy gondolták, tartják magukat a „kétharmados” szabályhoz, ezzel is üzennek az örök riválisnak, akik mindenki nagy örömére a kezdő sípszónk előtt vesztették el a szüzességüket. Az eddigi hét fordulóban a „2 után 3” elvet követve (2-0, 3-1, 2-0, 3-1, 2-0, 3-0, 2-0), két hét múlva újra egy hármasnak illik jönnie. Bár soha nem voltam egy matematikai zseni, de azért a számmisztikában és főleg a törvényszerűségekben nagyon is hiszek, így talán nem hangzik annyira megalapozatlannak a következő hármas reménye (ide képzeljünk oda egy kacsintást).
Ahhoz persze még az első félidőnél is jobb játékra lesz szükség. A másodikat nem is említem, mert az elég karcsúra sikerült és ha most simán átlépünk rajta, saját magunkat csapjuk be. Persze nem lehet mindig sziporkázni, néha szenvedni is kell, bár a második félidőt inkább a szurkolók szenvedték egy kicsit (plusz Doll mester), a vendégek játékában nem volt benne a gól, bár talán volt 1-2 kínálkozó lehetőségük (Csertői szerint nyolc – ide kéretik egy nevető jelet beszúrni). Csak hát náluk nincs Böde és nincs Lamah, így gól nélkül, de dobszóló kíséretében mehettek haza az atom városába.
Mi meg megúsztunk egy atomcsapást. A komoly biztonsági intézkedéseknek köszönhetően, ennek valójában semmi esélye sem volt. Legfeljebb a paksiak vágyaiban.
Azok meg bár tudnak vonzani, de amikor a képzelet nem a valóságban gyökerezik, az bizony nem sok jót ígér. Ezzel a ténnyel szombaton este 11 óra magasságában már a paksiak is tisztában voltak.
15 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Atomcsapás elhárítva bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Nagy László barátom! Szinte mindenben egyetértünk! A „80” évet arra írtam, hogy a ’30-as évek elejéig olyan elnökei voltak a Fradinak (Gschwindt, Szigeti), akik a SAJÁT, MAGÁNVAGYONUKBÓL áldoztak a klubra -mint Brüll Alfréd az MTK-nak, az Aschner-család az ÚTE-nek- … na, ilyenre még várni kell, de ha valaki az állami vagyonból egy ici-pici részt meg tud szerezni a Fradniak, én azt becsülöm! Főleg, ha belegondolok,hogy ’45 után hányan, hányszor akadályozták meg a Fradit abban, hogy Európa egyik meghatározó csapat legyen … na, jó, kb. ’63-75 között nem sikerült nekik – üzemi baleset :-D- egyszóval: most nem akar mást a csapat, a vezetés és az állam! Mind azt szeretné, hogy egy Európa-szinten is mértékadó Ferencváros jelenjen meg újra! ENNEK örülök! Üdvözlet!
Kedves lacimadí r
Az íltalad elém rajzolòdò „30-as évek elejéig” irí nyí ban mutatò és arra emlékeztetô jelenlegi „csapat, a vezetés és az í llam” egyet (az FTC illetôen) akarí s sokat emlékeztet engem a KK/Mitropa korszakra.
Ebben a helyzetben is vannak nehézségek és akadí lyok (a klub egyéni független élete stb.), de persze sokkal kellemesebb az élet, mint az „éber korszak” bí rmilyen politikai irí nyzatí ban.
A Fradi örökzöld szine a remény és fiatalsí g szinei.
A gyertya és a Fönix-madí r jutnak eszembe. Sají t magí t felégetve í rassza a fényt; bí rhogy is, de porrí égve, porjí bòl ùjbòl fel tud szí llni.
Ahogy a régi bölcs kìnaiak is tudtí k mí r. A csí szí rok ví ltoznak. A paraszt megmarad.
Doll edzô „magas nivòn” kritizí lí sí bòl nem hií nyzik a tények könyörtelen elemzései Sem.
„Fizikailag többet fogunk dolgozni”. Ez az UTE ellen bizonyí ra kell.
Kell az is, hogy nem szabad leí llni és megelégedni azzal amilyen a Fradi jelenleg.
Csak ha mí r nincs sehoví fejlôdni, akkor bôszülnek a dolgok.
„A fiùk ez tudjí k sají t maguk is” (hogy a mí sodik félidô nem sikerült olyannak mint az elsô).
A jí tékosok nem valami bí bùk, akik betanulnak valamit, hanem képesek is felmérni sají t teljesìtményeiket.
Mellékesen — mivel ismétlésben lí ttam a meccset — milyen szerencsések is vagyunk a mai technikí val. Ha a jí tékosoknak egy az egyben mindkét oldalon ugyanazt meg kellett volna mí mma ismételniük, amit tegnap futbaloztak !?
A futbal egyik szépsége, hogy ez nem lehetséges. A következô meccs mí r egy egész mí s meccs fog majd lenni.
Tisztelt YSE: Egy ùjabb nagyon jò megfigyelése, hogy Doll mester a csapatot megtanìtotta akkor is nyerni, amikor „Pocsékul” jí tszanak. Valòjí ban ìgy van.
Ameddig egy jí ttékos a mí sik segìtségére bí rmikor kész, képes és hajlandò, addig nincs baj és nem is lenne, ha ki is kapna netí n a csapat egyszer is.
Valahogy — a mùlt évek sok és elég megalí zò kudarcok és szerencsétlenség (és bûntetések) utí n — nekem a jelenlegi helyzet (sok siker, a médií k egyhangù dicsérete stb) egy kicsit furcsa és szokatlan.
Nem-e része a „Fradizmus”-nak, hogy a sikertelenség épp egyike azoknak a hí ttereknek, melybôl sikeresnek szokott felbukkani és felszí llni a „Fradi sas” ?
Persze örülök a sikernek. Eszre lehetett venni a csapaton belül, hogy lehet pont ezért „í llt” le a csapat most a Paks ellen. Minden jòl megy. Remek ! Végleg ki kerültünk a rosszbòl.
Pesszimizmus ? Lelkesedni. hova ?
Ezért hozzí szeretném fûzni: Boldog akit a szegénység nem bí nt s aki a gadzagsí gban meg nem tí ntorodik.
Ez fordìtva is igaz.
A Stadion elôtti sas jut az eszembe. Szegény elég nehéz ahhoz, hogy elszí lljon (persze nem azért tették oda !) A kudarcak és a sikerek érdekes mòdon hatí sukban elég hasonlòak. Koloncok a sas lí bain. Ha egyszer tùl sok lesz belôlük, akkor nehezen fog tudni felemelkedni a sasunk.
ìgy a képzeletekre marad az a remény, hogy Sem a kudarcok, Sem a sikerek, ne bénìtsí k meg a felemelkedésben.
„Kell ott fent…” Mi marad azoknak a részére ott fent, ha mindenük lent van mí r ?
„Kelll ott fent” … egyebek mellette gy remény, hogy egy Ferencváros mindig meg tud újulni, és mindig benne van a remény, hogy egyszer újra klasszis csapat lesz! Thomas elindított valamit, én nagyon szurkolok neki … persze, ha Te, vagy én lennék a Fradi edzője, akkor is szurkolnék … 😀 De így jobb, hogy egy VALÓDI szakember kezében van a csapat! A magyar futball több évtizedes lemaradásának oka, hogy nem vagyunk hajlandók TANULNI! 3 éven keresztül kötelezően csak spanyol, német, holland edzőket engednék kinevezni NB I-es csapatokhoz! (Tudom, utópia, szabad munkavállalás van, és szabad szerződéskötés) … csak ez jobb lenne a magyar futballnak! És, amelyik magyar edző „lealacsonyodna” odáig, hogy vállalná, hogy pl. 3 évig csak másodedző lehetne? RENGETEGET tanulhatna!
Kedves lacimadí r
En is a megùjùlí s mellett vagyok. Azért ví ltam egy kicsit pesszimistí ví jelenleg, mert nem lí ttam a mí sodik Paks féle meccs félidejében azt, amiért Thomas Doll vezetésé òta eddig lelkesedtem.
A jelenlegi sikersorozatnak persze örülök. Nagyon is. A Te í ltal megfogalmazott célal is elég boldog vagyok („ùjra klasszis csapat lesz!).
Ezzel a „klasszis” kifejezésel Doll mester is sokat él, ha nyilatkozik a képernyô elôtt, „klasse Spiel, klasse gespielt…”
Elterjedt-e Magyarorszí gon (ezt Te jobban lí tod, mert Magyarorszí gon élsz) a Te meglí tí sod, hogy tanulni kell az edzôknek Magyarorszí gon a (jò) külföldi edzôktòl ?
Szerintem Thomas Doll valamit kezdeményezet, aminek gyümölcseit lassan lí tom megérni. A bizalmat a sají t és a mí siak tudí sí ban.
Ha nem hí trí lunk vissza a nehézségektôl, kitartòk, szìvòsak vagyunk és ví llaljuk azt aminek a sikéreben bìzunk, akkor inkí bb hajlandòk vagyunk valakinek (jí tékostí rsnak pl.) épp ezekben a nehézségeiben kisegìteni. (Sají t bôrünkön ismerjük a nehézségeket).
Thomas Doll talí n egyik nagy kezdeményezése, hogy kezdjünk sají t bôrünken tanulni (ne a mí sikén) bìzni abban, hogy véghez visszük majd azt, ami tôlünk függ.
A vég még messze van. Az edzô derûlí tò. De bìrni fogja majd a csapat is ? Lesz-e ereje hozzí ?
Doll céljai reí lisak. Ez egy nagy elôny mégis.
Nem ôrlôdik szét a csapat az edzô és a vezetôség között.
Kedves László, sok mindent nagyon jól látsz külföldről is! Sajnos, én ÉVTIZEDEK óta azt látom, hogy a magyar edzői kar majdnem a magyar futballvezetők/-tulajdonosok szintjén áll! Utóbbi években, évtizedekben, ha megjelent egy külföldi edző, egyből megszólalt a kórus:”Minek jön ide? A magyar edzők is tudnak annyit!” Ezt CSAK az eredmébnyek nem bizonyítják … a ’70-es-80-as években legalább még Kuvaitban, Egyiptomban, Qatarban jó volt a magyar edző … ma már oda sem kell, de ez az önimádatukon nem változtat!!! Volt, vagy 60 éve, hogy Olaszországban a Milan, Juve, Inter kispadján is magyar edző ült, sőt, az olasz szövetségi kapitány (Bundestrainer) is magyar volt, pl. 1954-ben Czeizler Lajos … most? Utoljára szegény Bicskei Bertalan volt egy Libéria kapitánya, pár éve … bele is halt szegény, állítólag valami trópusi betegségben …
A másik, ami nagyszerű, amit írtál: most nincs széthúzás, őrlődés a csapat és a vezetés között! Akárki akármit mond, ilyen a Fradi történelmében szinte vagy 80 éve nem volt! Hogy a csapat ne utálja a vezetőséget, és a vezetőség csapatot! Ezt is megértük! Egyébként, mint fradisták, mindig bízunk, mindig remélünk! Most, évek óta – Moniz óta- jó úton járunk, és Thomas óta még jobb úton! Van CSAPATUNK, vannak játékosaink! 11 év után bajnoki címet fogunk ünnepelni!!!
Kedves lacimadí r
Köszönöm soraidat. Megerôsìti azt a benyomí somat, hogy valami megindult Moniz és Doll edzôkel.
Amit a „80 éve nem Volt” fejezetedben ìrsz nagy örömel elolvastam.
Akkor a Fradi megint (mindig) megùjùl, akí rmilyenek is lennének a körülmények !
Ez mí r nagy vigasz. Legyünk igazsí gosak: Egy kicsit el is vagyunk mí r kényeztetve a csapat teljesìtményei í ltal.
Nyomatékosan kiemelted a (jelenlegi/mùlt ?) Magyar edzôk hozzí í llí sukat a külföldi edzôkel szemben.
Rí szeretnék mutatni egy elég ùj Doll beszédre, amelyben arròl szòlt az edzô, hogy a Magyar jí tékosok rettegnek a hibí k elkövetelésétôl.
Ez az edzôkre is vonatkozott/vonatkozik ?
A hibí kat nem követik el azok, akik nem lí tjí k ôket. Megtörténnek velük és ellenük. Hozzí semmi közük. Akkor „valòjí ban” nem történtek meg, ha meg is történtek.
A vége a vak hit a halí lbiztos szisztémí kban és trükkökben. A nem bìzí s a sají t és a mí sok tudí sí ban.
Féltem a paksi mérkőzéstől a tavaly őszi előzmény miatt, akkor már megismertük a paksiak bunkerét, melyet saját kapujuk elé emeltek. Doll mester most ült 50. alkalommal a kispadon, Isten éltesse őt erről a fórumról is! A meccset megelőzően (szerencsém volt végignézni) a Chelsea fogadta a Crystal Palace-t, Mourinho mesternek ez volt a hazai 100. PL meccse. Nos, a Chelsea uralta a játékot, sokat támadott és 1:2 lett az eredmény…, mondtam magamban, nem jó ómen ez a kerek számos edzői statisztika… (Persze a Crystal Palace egész jól játszott, egész kiváló játékosaik vannak: Bakary Sako és Yannick Bolasie kiemelkedőt nyújtott tegnap, és hát a Crystal Palace egy távoli, messzi univerzumban játszik a Pakshoz képest…)
…
Féltem tehát a paksi mérkőzéstől, de ez az első félidőt látva alaptalan volt. A paksi bunkert leromboltuk. Ez egész szépen és magabiztosan megtörtént az első félidőben, két célzatos rakétatámadással. A feljegyzésekben leírtakkal teljesen egyetértve, én most Nalepa személyét és játékát is kiemelném, nekem ő nagyon tetszett, ő is egyre jobb teljesítményt nyújt hétről hétre.
…
A második félidő… az egyik legrosszabbra sikerült, amit az új stadionban eddig én láttam. Szerencsére Solymosi bíró kartárs „áldásos” tevékenysége az indulatokat a félidő vége felé átterelte más irányba, így legalább egy kis parázs hangulat is kialakult. De ami fontos: Doll mester hozzáállása és értékelése: nem csalódtam benne, ahogyan nyilatkozott a meccs egészéről. Ez így rendben lesz! Azért hozzá kell tenni, hogy a Paks a második félidőben feltolta a védekezését, elkezdett letámadni is, és erősebben törekedett a kontrákra, mi meg nem tudtuk belőni a 3. gólt. De akkor is: ez a második félidő tanulságos volt, és szerintem éppen jókor jött! Főleg az Újpest elleni derbi előtt ez kellett, hogy nehogy bárki is homokba dugja a fejét.
…
Döde Dani kihagyása s szűkebb keretből egyszerűen edzői szarvashiba, teljesen elhibázott döntés, a lélektani körülmények teljes figyelmen kívül haladása. A paksi meccs előtt röviden beszéltünk arról a lelátón, hogy ha Böde Dani a románok ellen nem is kezdene, egy döntetlen állás esetén kb. a második félidőben becserélve a Groupamában aranyat érhetett volna! Mindent megtett volna, hogy bizonyítson, 25-30 perc alatt mindent kiadott volna magából! Helyette most játék nélküli támadók vannak ott a szűk keretben…és a mostani formák alapján lassan kifejezetten félni kezdek ezek után a magyar-román meccstől.
…
De akárhogy is lesz, az Újpest ellen harcra fel, jöjjön a nyolcadik, pláne szép lenne a sorminta megtartása! Hajrá Fradi!!!
Elnézést, helyesen: Böde Dani.
Sziasztok! A tegnapitól magam is tartottam, ismerve Csertői „óriásölő” taktikáit, csapatai szervezettségét és kellemetlen stílusát. Magam is örülök, hogy nem kellett sokat izgulni. Ez a mai Fradi legnagyobb erénye(idehaza..) Remek volt az első találat előtti kombináció, tanári volt Böde passza a 2.-nál Lamah-nak, eddig tetszett. Ami kevésbé, az nem csupán a második játékrész, hanem a dekoncentráltság, a pontatlanság, a sok idegesítő hiba, ami némi nagyképűségből fakadhatott. „Ezek itt úgysem rúgnak gólt..” gondolhattuk. A meccs utáni sajtótájékoztatón Doll erre csak annyit mondott, hogy „nem volt futball..” Ez mindent elmond arról, mi a véleménye erről a produkcióról. Az Újpest kemény dió lesz, de meg kell(ene) oldani valahogy…
így gondolom én is, de nem csodálkozom (rágódom) rajta, mert bár elvárjuk, hogy mindig toppon legyen a csapat, de tudjuk, ez azért nem mindig sikerül. Nagyképűséget nem éreztem, szerintem jelenleg nincs olyan játékosunk aki elkövetné ezt a „hibát”. Amikor Sestak, Lamah és Böde visszatámad (Dani néha szó szerint értve), sőt ha kell hátul szerez labdát, akkor van tartása a csapatnak.
Azzal is számolni kell, hogy egyszer véget ér a sorozat…de az ne két hét múlva legyen.
Talán a nagyképűség erős kifejezés, de a túlzott magabiztosságot Herr Doll is említette.
Azzal sincs gondom, hogy nem megy mindig ugyanúgy. De kérdezettek meg egy Bayern, Real M., vagy Barca futballistát, hogy ha rúghatnak 6-ot, 8-at, akkor leállnak-e 2-0-nál..?
Mert ugye, ott csücsülnek a lelátón, meg a TV-k előtt a szurkolók is, az sem baj, ha időnként egy kis extrát adunk azért nekik is…
A Böde Dani által elhíresült „buzizással” meg hosszú távon az a baj, hogy itthon sokszor simán jön a 2-0, de mi van , ha nagyvonalúan kihagyjuk a helyzeteinket a BL-ben? Garantált a Zseljo-effektus. Ezért kell annyit rúgni, amennyit csak lehet! Akár már Újpesten is:)
Meg kell mondanom, a tegnapi meccstől jobban féltem, mint a debrecenitől. Szerencsére hiába. A Böde-Lamah kettős »kettőse« után, már biztos voltam abban, hogy az atomvárosiak az atombombát otthon felejtették. Csak az volt a kérdés, hogy mi lesz a második félidőben.
Hát nem lett semmi. Nekünk sem ment, de nekik sem ment.
A tegnapi meccset két végletből lehet nézni. Való igaz, az idényben legrosszabbul játszottunk. sőt, mondhatni a második félidőben pocsékul. Ez az egyik véglet. A másik meg (Ferenc Jóska után szabadon) „Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve. Csak tessék ránézni a tabellára.”
Hát ahhoz valóban nem lehet mit hozzátenni (azon kívül, hogy az a 17:2 valójában 27:2 is lehetne). Dehát Thomas Doll nem „Franz Joseph der erste”, és abszolút nincs mindennel megelégedve. Csak sokkal jobb edző annál, hogy ennek részleteit a kívülállók orrára kösse.
Abban azonban biztos vagyok, hogy a tavalyi döntetlenkor sem játszottunk rosszabbul, mint most. Tavalyelőtt pedig lehet, hogy kikaptunk volna.
Csakhogy megtanított valamit a csapatnak: pocsék játékkal is győzni. És az idei év teljesítménye óvatosságra készteti az ellenfeleinket, akik így eleve lépéshátránnyal indulnak…
Sohase legyen nagyobb bajunk, minthogy rossz játékkal kapott gól nélkül győzünk.
Melyhez – most már kabalából is – Göre Gábor bíró urat idézem: „Melyhez hasonló jókat kívánok.”
A mérkőzés előtt mintegy két órával már a szokásos tartóoszlopunk tövében a C4-C5 között múlattuk az időt, amikor odalépett Peti barátunk és megkérdezte:
-Tudjátok ki ez az Úr itt mellettem?
Nem tudtuk, mert nem láttunk még képet róla, pedig a legelsők között volt, aki elküldte gyűjteményéről a képeket az oldalunknak –
https://tempofradi.hu/tag/jelvenyek –
és mint kiderült a „Fotelszurkoló” nagy rajongója, aki sokunkkal együtt a mérkőzés után alig várja az újabb rész megjelenését.
Tudom sokan vagyunk ezzel így, de Imre barátunk mindezt Ausztráliában teszi hétről hétre.
Nagy öröm volt találkozni egy Fradistával, aki a világ másik felén is rajong szeretett csapatunkért.