Feljegyzések a fotelból – “Csendes” döntetlen

Két nappal ezelőtt, amikor í­rtam a „Csak a győzelem számí­t” jegyzetemet, még kizárólag csak a Ferencváros és az előttünk álló fontos mérkőzés járt a fejemben. Úgy gondoltam, egy olyan fordulóponthoz érkezett a csapat, hogy az MTK elleni mérkőzés után, az elmúlt időszakban felhalmozódott kérdéseimre válaszokat fogok kapni. Bí­ztam abban, hogy a csapat rám cáfol és a hazai botladozások után megmutatja az igazi arcát.

Tegnap azonban minden megváltozott. Örökre elment Varga Zoli, a Ferencváros legendás játékosa. Innentől kezdve, egyik pillanatról a másikra, más értelmet kaptak a mondatok. Már a mérkőzés előtt éreztem, hogy az eredménytől függetlenül, egy „csendes” fotelszurkoló fogja leí­rni a gondolatait, melyek ráadásul még mindig Varga Zoli körül forognak. Már a mérkőzés előtt tudtam, ha esetleg kikapunk, még akkor sem fogok kritikai hangot megütni. Ha győztesen hagyjuk el a pályát, akkor bár nem vagyok vallásos, de imára kulcsoltam volna a kezem, és felnéztem volna az égre, hátha meglátom Zoli mosolygós arcát.

Csendes döntetlen lett a vége. Mielőtt bárki is félreértené, a „csendes” szót nagyon is átvitt értelemben használom, hiszen a mérkőzés feszült, és magyar viszonylathoz képest hajtós és küzdőre sikeredett. A mérkőzésre kilátogató kétezer Fradista a szurkolásával megmutatta, mire is képes, ha egységesen kiáll a csapat mellett. Biztos vagyok benne, hogy Elding bombagólja után több százezer zaklatott Fradista szí­v dobbant és többen a lelátón az égre néztek és Zolinak ajánlotta Anthony gólját.

Konkrétan nem a mérkőzéshez tartozik, de lenne egy kritikai megjegyzésem a hazai csapathoz. Úgy gondolom, hogy Varga Zoli nem csak a Ferencváros legendás játékosa, de az egész magyar labdarúgás egyik legfényesebb csillaga is volt. Nekem feltűnt, hogy a tévé stúdióban üllők tudták ezt, hogy a mérkőzést riportere tudta ezt, de a hazai csapat játékosai nem tudták, hiszen nem viselték a fekete karszalagot. Tovább nem is akarom folytatni, hiszen mindenkinek szí­ve joga eldönteni a részvét formáját, de…(kérem, a kipontozott részhez mindenki gondolja oda a saját érzéseit).

Visszatérve a mérkőzéshez, ahogy az előbb í­rtam, túl sokat most nem szeretnék róla mondani. Csendben figyeltem a mérkőzést és egyedül Elding varázslatos gólja után emeltem magasba a kezem: „ennek még Zoli is csettintett volna!” – gondoltam örömittasan, és belül egy furcsa remegés lett úrra rajtam. Azon kaptam magam, hogy nem csak az esetleges három pontért izgulok, hanem azért is, hogy a mérkőzés lefújása után, amikor leülök a számí­tógép elé és elkezdem megfogalmazni a jegyzetemet, ezt a cí­met adhassam: „zöld-fehér ajándék a megfáradt szí­vnek.” Nem sikerült, mert amit az elmúlt héten hiányoltam, és kritizáltam, azt szinte pontról pontra az MTK ellen is visszakaptam.

Ezzel meg az egyik kérdésemre meg is kaptam a választ. Azzal az illúzióval, hogy egy eredményes tavaszi meneteléssel odaérhetünk közvetlenül az élmezőnyhöz, végleg szertefoszlott. A mostani játékosállomány az amúgy borzalmasan gyenge magyar bajnokság 7-10 helyére pályázhat, semmi jobbra. Valami még nagyon kikí­vánkozik belőlem, de Varga Zoli miatt, most még nem í­rom le, de ha Short továbbra is olyan szándékkal cserél, mint ahogy ez nagyon is látszik, akkor legközelebb le fogom í­rni még akkor is, ha ez még számomra is kí­nos lesz. Biztos vagyok benne, mindenki tudja, miről és kiről is van szó.

Csendes döntetlen lett a 198. örökrangadó. Azon már kár elmélkedni, hogy miért is hí­vunk egy olyan mérkőzést rangadónak, ahol a bajnokság két középcsapata gyűri egymást kilencven percen keresztül. A neheze meg, még hátra van. Most jönnek azok a csapatok, ahol a papí­rforma szerint sajnos nem mi vagyunk az egyértelmű esélyesek és akkor még nagyon is bizakodóan fogalmaztam.

Mire idáig értem a mondókámmal, hirtelen azon kaptam magam, hogy most akaratlanul is Varga Zoli mögé bújok és a „csendes döntetlent” a legendás játékos elvesztésével próbálom igazolni. Sajnos lehet, hogy már arra sincs energiám, hogy kritikai hangot üssek meg. Fásult lettem és ezt most nagyon nem szeretem. Jó lenne, ha a következő fordulókban a csapat fittyet hányva minden papí­rformának, ki tudna zökkenteni ebből a fásultságból.

Zoli, van rá esély?

– lalolib –