Feljegyzések a fotelból – Ezt nem érdemeltük meg!
Vannak mérkőzések, melyek mély nyomokat hagynak a szurkolók lelkében. A legtöbb esetben ezek a nyomok kellemesek és bizsergetőek. Győzelmek, varázslatos gólok, remek cselek, mind olyan emlékkép, melyek erősítik a hitünket. Vereségre ritkán akarunk emlékezni, de az igazságtalanság, mely a csapatunkat bünteti, már fájdalmas sebeket ejthet. Egy ilyen emlékkép rémlett fel, amikor ma reggel felébredtem. 2010. március 6-án volt egy mérkőzés Zalaegerszegen, ahol Szabó játékvezető, mint a hazaiak tizenkettedik játékosa olyan ocsmányságot követett el, amit valószínűleg soha nem lehet majd elfeledni.
Bár az emlék keserű volt, és néhány percig rám is telepedett, de utána eszembe jutott, hogy a Fradi Zalaegerszegen mindig jól és eredményesen szokott szerepelni. Ez a tény megnyugtatott. Ritkán fordul velem elő, hogy egy mérkőzésre ilyen nyugodtan készüljek. Úgy éreztem, az előző fordulókban mutatott játék feljogosít a bizakodásra. Ehhez jött még, hogy egy belső hang szinte egész nap azt kalapálta az agyamnak, hogy ma nyerni fogunk és feljövünk a második helyre.
Biztos voltam benne, hogy a csapatunkban sokkal több a játszani tudó játékos, és ismerve Csank mester „taktikai repertoárját”, úgy gondoltam, ma este a labda szeretete fog dönteni. Sajnos egy valamivel nem számoltam, a szerencsével. Pedig abból a Zetének az elmúlt hetekben kijutott bőven, és bár a sajtó ódákat zeng Csank mester csapatáról, szerintem nem többek a középszerűségnél. Zárt és kemény védekezés, ötlettelen csapatjáték. Nem egy dicshimnusz, de sajnos eredményes. Főleg úgy, hogy még szerencsével is párosul.
Most talán úgy tűnik, hogy olcsó magyarázatokat keresek, de nem erről van szó. Bármennyire is imádjuk ezt a csodaszép játékot, néha bizony igazságtalan és néha az a csapat nyer, aki ezért szinte semmit sem tett. Az első gólnál Haber segített, a másodiknál meg a butaság. Vagy Kassai, bár elismerem, hogy Maróti szabálytalansága teljesen fölösleges volt, hiszen a labda nem is arra felé tartott, de nekünk is voltak megadható büntetőink, ahol azonban néma maradt a „sztárbiró” sípja. Mielőbb bárki azt hinné, hogy összeesküvés elméletet akarok gyártani magyarázatként, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az a csapat, mely ennyi időt tölt az ellenfél kapuja előtt, és ennyiszer kerül „gólesélyes” helyzetbe, és abból csak egyet tud kihasználni, nem érdemel győzelmet.
De vereséget sem. Mert így nagyon igazságtalan és nagyon fájdalmas. Mert hiába a magyarázatként felhozható jó játék, a fölényes labdabirtoklási arány, a több kapura lövés, a technikásabb játék, ezek együttesen sem értek ma egyetlen pontot sem. Pedig Rósa egyenlítése után szinte biztos voltam a győzelemben. Lendületben voltunk, a hazaiak továbbra is csak a foci „gyilkolásával” voltak elfoglalva. Azt nem tudom megítélni, hogy az öt perc füstszünet (vajon miért van szükség ezekre az „akciókra”?) mennyire törte meg a lendületet, de a mérkőzés után Prukner László kedvezőtlen folyamatként említette. Szinte biztos vagyok benne, hogy egyes szurkolói körökben rossz néven fogják venni az edző kijelentését.
Azzal kezdtem a jegyzetemet, hogy vannak mérkőzések melyek mély nyomokat hagynak a szurkolók lelkében. Tény, hogy most nem vagyok a legfittebb állapotban, a lelkem rendesen háborog és biztos vagyok benne, hogy még óráknak kell eltelnie ahhoz, hogy megszűnjön bennem a csalódottság. Egy olyan mérkőzést vesztettünk el, amit simán nyerhettünk volna. Jobbak voltunk a játék minden elemében, ezt talán még a mindig morcos Csank mester is elismerte. Persze a bajusza alatt mosolyogva, hiszen a meccs végén ezt mutatta az eredményjelző tábla: Zalaegerszeg-Ferencváros 2:1.
Ezt nem érdemeltük meg! – kiáltanám a világnak, de ez legfeljebb bennünk, Fradi szurkolókban enyhíti a csalódást. Egy dologra azért jó, az „így ki lehet kapni” szlogen meghagyja az esélyt az eredményes folytatásra. Megmarad a remény, hogy kezd alakulni a csapat, hogy egyre jobban tud játszani. Sajnos csak „jobban” és nem eredményesen. Ma, Zalaegerszegen nem csak a helyzetkihasználásban maradtunk alul.
A szerencse is elpártolt tőlünk, ami sajnos három pontunkba került. Nem érdemeltünk vereséget.
– lalolib –
3 hozzászólás a(z) Feljegyzések a fotelból – Ezt nem érdemeltük meg! bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .
Még mindig nem tértem magamhoz! Egyszerű röhejes, hogy egy ilyen mérkőzést el tudunk veszteni. Végig jobbak voltunk, az történt a pályán amit mi akartunk. Lefociztuk a szokásos Csank féle alibicsapatot, de addig amig nincs igazi befejező csatárunk és egy biztos kezű kapusunk, addig csak álom marad a dobogó. Döntő helyzetekben nem lehet ennyit hibázni! Amit mjozef22 írt, azzal is egyet tudok érteni. Minden csapat, aki győzelemre tör, annak igenis a bíróval is kell foglalkoznia. Volt két büntetőgyanús esetünk, a Zete durván játszott, Balogot letaglozták, a csapat és az edző meg szinte némán türte az igazságtalanságot. így nem lehet! Nem akarom én sem a bíróra fogni, mert ennyi helyzetet nem lehet büntetlenül kihagyni, de nagyon idegesít, hogy ilyen jó játékkal pont nélkül távozunk. Hasonló helyzet volt Debrecenben is. Két rangadót buktunk el azutolsó percekben. Vigan ott lehetnénk a második helyen és loholnánk a VIdeoton után. Biztos vagyok benne, hogy játékban egyetlen nb1-es csapat sem áll előttünk, de figyelemetlenségben biztosan élen állunk. Sajnálom, mert tegnap megmutattuk, hogy mit is jelent okosan és szellemesen játszani. De ez köddé válik sajnos, mert kikaptunk.
Nem kell ezt szépíteni Prukner László újra megbukott! A fenti két értelmetlen húzása mellett – amit én úgy kommentáltam a Stanic cserénél, hogy ezt is el akarja veszíteni – a legnagyobb bűne nálam az, hogy nem tud “meccselni”.
Egyszer már kifakadtam, hogy halvérű, tegnap, pont ezért kaptunk ki újra.
Egész jó kis csapatot rakott össze, de ez a katonás fegyelem -senki semmiért nem szólhat a játékvezetőnek- a döntő szituációkban a visszájára sült el most is. Nem lehet egy ponton jobban felpörögni, ha látom, hogy a hadvezér egy mimóza és két lovon ülő (vezéredzőképző). Amíg nem veri ki a balhét, egy-egy kényes szituációnál – pl. megint mi kaptuk az első sárgát három legalább ugyan olyan súlyos Zete szabálytalanság után, vagy ha az első vitatott 11-esnél felemeli a hangját, akkor a másodikat esetleg, stb..-addig nem csak a játékosokra nem fog jelentkezni meccs végén a “FRADI SZíV”, hanem a játékvezetők és televíziós közvetítések is ott rúgnak belénk, ahol akarnak.
Egy Fradi edzőnek, aki maradandót akar alkotni, annak ne az legyen a legfontosabb, hogy a mérkőzés végén minden esetben odarohan a jt-hez és lejattol.
Prukner Úr legyen már végre vér a pucájába és csak a Fradit akarja szolgálni, a magyar foci közegnek nem ezen a kispadon kell megfelelni. A jófiúkból sohasem lesz zseni.
Két dolgot tennék hozzá: a kapuscserét én nem értem (ha a Honvéd meccs után két potyával a háta mögött megy pihenni Ranilovic, akkor OK, de azóta eltelt 9 forduló) és a Rósa Stanic cserét sem.