Feljegyzések a fotelból – Halasztás 2.0

Nem erre készültünk. Újfent csalódnunk kellett. Egy hete az arénában már telepítették a tűzijátékot, minden bizonnyal az öltözőben készenlétben álltak a 32-s feliratú pólók. Nem csak a klub, de a szurkolók is készültek. Én is voltam olyan balga, hogy már a Felcsúti meccs előtt „gyártottam” egy ünnepi képet, amit a lefújás után akartam egyből a világ elé tárni a facebook oldalunkon. De elkészült az új, helyesebben a 31-s számot lecserélő bannerünk is és a fotelszurkolós grafikára is rábiggyesztettem a 32-s számot. Hogy jött volna ki, hogy miközben már bajnokok vagyunk, a Fradi labdarúgásának történetét feldolgozó oldalunkon a banner nem hirdeti az újabb diadalt? Kár volt ennyire sietnem. A múltheti hazai iksz után még úgy voltam vele, jó-jó, egy kicsit előre dolgoztam, de a Rebrov-i hagyományokat követte, idén is idegenben leszünk bajnokok. Bele is nyugodtam, hiszen bár jobb lett volna a Szentélyt megtisztelni egy újabb arannyal, de szurkolók nélkül lassan már az is egy üres farkasveremmé válik, melyben csak akkor van élet, ha abban 4-5 farkaskölyök az anyjuk biztonságában készül a nagy betűs életre. Abban is biztos vagyok, ha a lelátó megtelhetett volna, a bajnoki címünk már hetekkel ezelőtt megszületik. Nem engedtük volna ezt a lagymatag, erőtlen és hit nélküli játékot. Az is valószínű, hogy a játékosok sem vállalták volna fel. De most megtehették és meg is tették. A Felcsút ellen még megbocsájtható volt (az sem volt könnyű), de amit tegnap Kisvárdán láttunk, attól már sötétbe borultak a zöld-fehér házak.

Az is gond, hogy újból halasztottunk és az is, hogy mindezt gyalázatos játékkal. Az elmúlt három év távlatából is elég hihetetlen ezt a jelzőt használnom, és bár tudtam volna „szebbet” is előhúzni a magyar nyelv nem éppen Kazinczy-díjas szótárából, de mégsem akarok egy sikeres korszakot (és valójában nem is érdemli meg) ennyire lealacsonyítani. De ha egy mezei szurkoló, egy amatőr jegyzetíró nem akarja a feledés homályába dobni az idei bajnoki szezont, akkor vajon a játékosok miért akarják? Miért akarják, hogy a 2020/21-s bajnoki címünk úgy járjon mint a 20 évvel ezelőtti, melyből legfeljebb a kissé agyongondolt lebonyolítási rendszer, Csank János begyakorolt pontrúgásai, és a 27-s szám maradt meg az emlékezetünkbe?

Sajnos errefelé tendálnak az események. Ősszel a BL-láz még mindent felülírt, ráadásul bár akkor is volt egy-két nehezebben emészthető mérkőzésünk, de a többségét simán hoztuk, legyőzve a Felcsútot, a Dózsát, döntetlen Fehérváron, miközben szerdánként jött a Barca, a Juve és a Kijev. Majd a rövid pihenő, a januári folytatás a bajnokság első vereségével – mely egy hosszú hazai veretlenségi sorozatot szakított meg – mely után csak elvétve találtunk vissza a szépen kikövezett őszi útra. Február elején volt két jó meccsünk (Újpest, Fehérvár) mely végleg el is döntötte a bajnoki címet, amit többször lezárhattunk volna, de sorra megelégedtünk a döntetlenekkel. A tegnapival együtt 15 mérkőzésből 7 döntetlent értünk el, mellette 7 győzelem és 1 vereség a mérleg. Sovány, ha januárban indul a bajnokság, valószínűleg nem lennénk az élen (nem számoltam utána, ha tévedtem, akkor bocsi).

Ezekből meg talán törvényszerűen is következett a tegnapi kisvárdai 90 perc. Mely felért egy hatalmas gyomrossal, a lefújás után meg csak néztünk ki a fejünkből, legszívesebben a tévén álltam volna bosszút, és ami a legszörnyűbb, ha nem „szkájpolunk” a szerkesztőtársaimmal, az első félidő után inkább a vacsora asztalt választom azzal a tudattal, hogy talán az első 45 perc nem feküdte meg annyira a gyomrom, hogy ne keljen éhesen lefeküdnöm. Mert amit láttunk, arra egyszerűen nincs magyarázat. Nem is emlékszem olyan mérkőzésre a Rebrov érában, hogy egyetlen kapu felé tartó próbálkozással – mely nem is talált kaput – hozzunk le a félidőt. Miközben a lelkes hazaiak szervezetten játszva négyszer is próbára tette az első bajnokiján védő Bogdán képességeit. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Himicset a félidő közepén ki kellett volna állítani (Supka Attila is elismerte, gyorsan le is cserélte), de ez nem lehet indok, védekezés a gyatra játékra.

Már csak azért sem „bírózhatunk”, mert a második félidőben a várdaiak meg nem adott góljánál visszakaptuk a tévedését, bár ráfoghatjuk, hogy „Jelena testtel lökte Laidounit, akitől Bogdán nem fért hozzá a beadáshoz (NSO)”. A második etap már valamivel jobb volt, néha-néha közelebb kerültünk a Dombó kapujához, de azok sem jelentettek valódi veszélyt. Így egy nagy semmi lett a második esélyből.

Értékelhetetlen, nézhetetlen és elfogadhatatlan.

Kedden jön a harmadik lehetőség. Vajon 32 vagy 3.0?