Feljegyzések a fotelból – Kíméletes bánásmód

Amíg a Fradi a BL csoportkörben vitézkedik, addig a hazai ellenfeleink Münchhausen báró szobája előtt toporognak, bebocsájtást remélve a nagyot mondás örök mesteréhez. Tanácsért, ötletért jönnek, valamivel mégis csak fel kell kéne dobni a hangulatot, nem elég, hogy nyakunkon a covid, még a Fradi sem hajlandó összecsuklani a kettős terheléstől, ezért ha már a pályán nem boldogulnak, legalább nagyot mondásból jeleskedjenek. Ehhez a jelenben nem kéne felébreszteni a közel 300 éve „pihenő” bárót, itt van nekünk Trump úr is a „nagy” Amerikából, elegendő tőle tanácsokat kérni butaságból, gőgből és paranoiából. Idehaza a töltőállomáson a „leghangosabbak” Márton gazda azzal a kissé furcsa álomképpel állt elő, miszerint nagyon csalódott lenne, ha karácsony szent estéjén, a karácsonyfa csúcsdísze nem egy Fehérvár címert díszelegne. Néhány nap múlva meg a szaksajtóval ellentétben, akik nagyszerű, hajtós mérkőzést vizionáltak, játékosai hozzáállását kritizálta miután a „kombinált” MTK-tól simán kaptak egy hármast. Ezt überelte kedvenc volt dózsásunk, aki szerint a Fehérvár játékosállománya épp olyan erős mint a Fradié. Hüm-hüm, létszámban talán egyenlő, de játéktudásban? Most pattan ki az ágyából kedvenc Münchhausen báróm és lekever egy jó nagy fülest az előtte toporgó „kovácszolikának„, mert ez a megállapítás már nála is kiverte a biztosítékot. Én a pofon helyett (nem vagyok híve az erőszaknak) csak annyit kérdezek: ha egyenlőek az erőviszonyok, akkor hogy a fenében nem jutottak be az EL csoportkörbe? De hagyjuk el a benzinkutat, most úgyis olcsóbb lesz a benzin, ráadásul a divatházak kedvenc edzője által vezetett Mezőkövesd várt ránk. Azt nem mondhatom, hogy tele önbizalommal, bár Kuttor néhány napja még megpróbált néhány udvarias mondat után egy picinyke kis hitet önteni a táblázat alján vitézkedő játékosaiba azzal, hogy nem szeretne üres kézzel távozni az Üllői útról. Távozni távozott, és még a keze sem maradt üresen. Három gombócot szorongatott útravalónak.

Mely lehetett volna annyi, hogy segédet kelljen fogadnia a cipeléshez, de a második félidőben kíméletesre vettük a figurát. Nem vagyok egy nagy mosógép szakértő, de annyit megtanultam már, hogy van a gépen egy számomra eléggé értelmezhetetlen szimbólum, mely a kíméletes mosási funkciót takarja és ha nem akarom ronggyá mosatni az ingem, akkor át kell rá váltanom. A csapat is átváltott a második 45 percben, bár 6-7 alkalommal gyors funkcióra kapcsolt, de végül megkegyelmezett annak a bizonyos fekete öltönynek, mégis csak a foci helyett a divatot legalább elhozta a számára kijelölt kispad környéki területre.

De ne fussunk annyira előre, hiszen az első 45 perc gólokat is hozott. Gálának, felszabadult előadásnak is írhatnám, melyben a derék matyóföldi játékosok úgy érezték magukat mint a pók a falon, szaladgáltak a labdát kergetve, de azzal nagyon ritkán találkoztak. Pedig a 15. perc tájékán a Heister-Sigér kettős még ajándékkal is kedveskedtek, bár utólag lehet, hogy ez volt a „Vezércsel” (Netflixen nézhető ez a remek sorozat), mert amíg Berecz fogta a fejét a kihagyott, vagy Dini által kivédett helyzet miatt, addig a Boli-Uzuni-Tokmac hármas bemutatta a gyors, korszerű és elnézést a kifejezést „pofátlanul” okos kontratámadás mintapéldányát. Uzuni elfut, beadja az érkező Bolinak, aki inkább átlépi, „vesződjön” vele inkább Töki, akinek még egy fordulatot, egy kötényt és egy visszahúzott lövést is be kell iktatnia ahhoz, hogy az Szappanos kapujának jobb alsó sarkába kössön ki.

Lehet ezt überelni? Igen, lehet. Nem is kellett hozzá túl sok idő (talán 5 perc), amikor olyan tiki-takit játszottuk a kövesdiekkel, hogy azok még most is úgy forognak, mint a békebeli ringlispíl. Ha az első szóra a „pofátlan” szót merészeltem használni, akkor a másodikra milyen jelző illik? Azt már tényleg nem akarom leírni, de ahogy Uzuni és Boli bucira vette a teljes kövesdi védelmet, az tényleg szemet gyönyörködtető volt. Nekünk biztosan, bár a kövesdi védők is örülhetnek, mert részesei lehettek a parádénak. Utána tartottunk egy negyedórás pihenőt, talán nem kéne a földbe döngölni matyóföldet, mégis csak nemzeti kincsünk a hímzés, bár nekem (egy picinyke kis lokálpatriotizmussal átitatva) a kalocsai azért jobban tetszik.

És mikor már mindenki az öltöző felé kacsingatott, jött a kövesdi „Messi” (nem a varázsló, hanem Meszhi) és annak tudatában, hogy már összeszedett egy sárgát, nemes egyszerűséggel hátulról letarolta Haratint. Annyi előnye volt a belépőnek, hogy 1-2 perccel hamarabb mehetett az öltözőbe és a zuhanyfülkékből is szabadon válogathatott. De ezzel még nem ért végett a félidő, a fiúk egy kissé megharagudtak a belépőért, ezért egy villámgyors akció után Uzuni lépett ki, bár megpróbálták követni a szélsőnket, aki jó szokásához híven még fel is nézett, hátra érkezik Zubkov (neki is kéne már egy gól), de mivel azt látta, hogy Olek már előre tapsol a közelgő találatnak, nemes egyszerűséggel, grundfocis módra, csőrrel bepasszolta a harmadikat.

A szünetben azon tanakodtunk, hogy vajon kivégezzük-e az ellenfelet, vagy átváltunk kímélő módba és az elmúlt hetek eléggé zakatolós menete után inkább pihenéssel múlatjuk el a második félidőt. Én az utóbbi tippeltem, szerkesztőtársam tovább gólesőt várt (sőt követelt – szmájli ikon), mely be is jöhetett volna, ha sorozatban nem hagyjuk ki a helyzeteteket, mellyel naggyá tettük Szappanost. Sőt, örömet is szereztünk neki, hiszen a vereség ellenére egy örök élmény maradhat számára a második etap, amikor szintén grundosan fogalmazva, kivédte a szemünket. Erről persze elsősorban mi tehetünk, hiszen tompult az összpontosítás, plusz szinte az egész csapat gólt akart lőni. Sorjáztak a lehetősége, a kihagyott büntető után 5 perc alatt elpuskáztunk vagy hármat. Örömfoci volt a javából egy olyan ellenfél ellen, akik egy éve meg is fricskáztak minket, de azóta alaposan fakuló van a fekete öltöny dicsősége.

Ez legyen a kövesdiek gondja, örüljenek, hogy hárommal megúszták, köszönet járna érte a Fradi támadóinak, hogy a második 45 percben kímélő módra váltottak. Nekünk meg felüdülés volt a 90 perc egy nehéz három hetes sorozat lezárásaként. Most egy kicsit pihenhetünk, bár jönnek a válogatott meccsek, mely közül az Izland elleni még fontosnak is tekinthető. A legnagyobb feszültséget nem ez jelenti, hanem az, hogy akik elutaznak európai különböző országainak válogatott mérkőzéseire, tünetmentesen érkezzenek vissza. Mert a verkli megy tovább, megyünk Torinóba, jön a Barca, majd irány Kijev, miközben a hazai bajnokságban is tovább kell menetelnünk.

A show folytatódik (Show must go on)…