Feljegyzések a fotelból – Könnyed hangolás

Az utóbbi években, főleg a „kitenyésztett” zenei sztárocskák világában, egy koncertnek nevezett hakniparádén, aki úgynevezett fél playbacket ad elő, azt már valamilyen zenei dí­jra felterjesztik. Nincs sok gond, elő kell venni a jó öreg Tesla magnót (abból is az orsósat, az idősebbek még emlékeznek rá), hozzá egy triódás, csöves erősí­tőt, abból is lehetőleg a nagy behemót Conracodot, mely cipeléséhez legalább két marcona legény is kellett annak idején, össze kell dugni őket, kézbe venni a mikrofont és indulhat a hakni. Ehhez nem kell hangmérnök, itt nem kell behangolni a zongorát, nem kell megkeresni a megfelelő basszust a gitáron, csak tövig kell tekerni a hangerőt és indulhat a buli. Itt nincs varázslat, nincsenek tiszta hangok, itt nincs improvizáció, csak dübörgés és hangzavar. Ez nem a zenekedvelők műfaja, ez csak arra jó, hogy félig bódult állapotban, kezünket a magasba emelve csápoljunk. Tegnap este az első félidő harmincadik percéig kb. ezt éreztem a Paks elleni meccsünket nézve. Tí­z perc sem telt el és már újabb sör landolt a hűtőből, szerkesztőtársaimmal közösen szenvedve néztük egy hangmérnök nélküli előadást, ha nem „szkájpolunk”, talán el is bóbiskolok. Csápolni végképp nem volt kedvem, de kitartottunk, mert bí­ztunk benne, hogy a az előadás közepén mégis csak sutba dobják a jó öreg Conracodot, és ha nem is egy Loreena McKennitt koncertet élvezhetünk, de legalább igazi hangszeren folytatódik az előadás. Nem is kellett csalódnunk.

Az előadás felvezetése is tartogatott különlegességet. Nem akarok a média fogságába esni és végigjárni a mérkőzés előtti napokat, amikor is Böde Dani többet szerepelt mint több, mint tí­z éves pályafutása alatt. A héten nem tudtam úgy kinyitni újságot, hogy abból ne Böde Dani, „nem fogok örülni egy Fradinak lőtt gólomnak” mondat ne vigyorogjon vissza rám. Ismerve a mentalitását és a média kissé „bizarr” természetét, ezekből a vallomásokból a fele kitalált történet, de annyira, de annyira akarták, hogy Böde „bosszút” álljon, hogy egész héten a ló túlsó oldaláról szemlélték a világot. Pedig bármennyire is kedveljük Danit, ennél sokkal fontosabb volt az, hogy a hangmérnök milyen zenészeket fog a pályára küldeni. Vajon újból kockáztat és belemegy egy felcsúti rémálomba, vagy alkalmazkodik az európai focihoz és felvesszük a kettős terhelés ruháját? Mert bár szuper teljesí­tmény volt bejutni 15 év után az EL-csoportkörbe, de innentől már nem élvezhet elsőbbséget a bajnoksággal szemben.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy vágjuk sutba a csoportkört, de ahogy a többi európai klubcsapat, nekünk is meg kell találni a megfelelő egyensúlyt. Bár sokan azt vártuk, hogy Rebrov mester újfent rotálni fog, de kellemesen csalódtunk. Szinte a komplett csütörtöki kezdőt küldte a pályára. Azt tudtuk, hogy Lovre megsérült a szlovákok elleni válogatott meccsen, helyén Botka kezdett. Egyedül talán Frimpong kezdőbe állí­tása volt meglepő hiszen Dvali nem lépett pályára a grúz válogatottban, emiatt egy kicsit aggódtam is, hogy vajon Abraham (nem Lincoln – bocsi, de ezt nem hagyhattam ki) semlegesí­teni tudja-e volt csapattársát, akitől ugye az egész ország várt egy gólt. Mindegy hogyan, csak guruljon át Dibusz gólvonalán, mert akkor tovább folytatódhat a Böde-saga a héten. Micsoda főcí­meket („mémeket”) lehetett volna gyártani! De Daninak egyetlen lehetősége sem volt, a Blazic-Frimpong kettős ahhoz túl jól ismerte, hogy játszi könnyedséggel „elbánjanak” vele. Pedig küzdött, hajtott, akart, de a harmadik gólunk után már ő is alapállásba helyezte magát, a második 45 percben már a labdával sem akart nagyon találkozni.

Böde-gól helyett az első félidő utolsó negyedórájában Fradi gólok jöttek futószalagon. Először Tokmac indult meg, majd remek labdát varázsolt Zubkov elé, aki egyből, jobbal (neki a „sutájával”) a dermedt Holczer mellett az ellenkező sarokba passzolta a lasztit, miközben az ország Szabó Jánosa (szeretjük a Pa-Dö-Dőt) csodálkozva szemlélte az eseményeket. Pedig ha tudta volna, hogy az elkövetkező percek róla fognak szólni, talán egyből cserét is kér. Előbb lányos zavarában Tokmachoz passzol, aki annyira meglepődik a lehetőségen, hogy inkább visszaadta a labdát a hazaiaknak. De csak egy perc erejéig, mert már Holczernál a pöttyös, a kor divatjának megfelelően nem előrevágja, ahol majd talán Dani megoldja, hanem odagurí­tja Gévaynak, aki gondol egy merészet és a rárontó Tokmacot akarja egy köténnyel szórakoztatni, de Nguen nem kér belőle, inkább elveszi, majd egy kis mandineres játék a kivetődő Holczerrel és máris kettő a különbség.

Szabó János meg csak néz mint a moziban és annyira elmereng, hogy néhány perc múlva Botka úgy befűzi az alapvonal mellett, hogy szégyenébe akkorát rúg Endrébe, hogy a csontzenét még az Atomerőmű hangdetektorai is észlelték. Szabó ártatlanul széttárja a karját, ő biza nem csinált semmi rosszat, ettől még büntető, amit Varga Roli bemutatva a tökéletes í­téletvégrehajtást, értékesí­t is. Ezzel 15 perc alatt le is rendeztük a Paksi „búcsút”. Annyi azért hozzátartozik az igazsághoz, hogy 2-0 után szépí­thettek volna a hazaiak, hiszen Könyves egy kontra után kétszer is bevehette volna Dibusz kapuját, de Dénes újfent bizonyí­totta, hogy az NB I legjobb kapusa. Ennyit jelent amikor nem playback megy a koncerten, hanem igazi zenészek játszanak a hangszereken.

Benne volt a pakliban, hogy a második félidőt egy kicsit átaluszkáljuk, gondolva a csütörtöki barcelonai kirándulásra, plusz vigyázva arra, hogy a kissé „túlhevült” paksi lábak nehogy kárt okozzanak, de ha már a zenészek elővették a hangszereket, azokon játszani is akartak. Szórakoztató volt a második 45 perc, és bár csak egy gólt lőttünk, de volt idő és lehetőség szólózni is, ami minden élő koncert netovábbja. Annyit azért hozzátennék a túlhevült paksi lábakhoz, hogy kissé érthetetlen volt, hogy biztos vereség tudatában miért is kellett ámokfutást rendezniük a pályán. Szivics uraság erről is mondhatott volna néhány mondatot, de megelégedett a szokásos lózungokkal: „jól kezdtünk, vezettünk veszélyes támadásokat, nem erre készültünk, sok munka vár még ránk…” stb.

Ránk is sok munka vár, az első már csütörtökön kopogtat az ajtón. Bemelegí­tésnek, hangolásra jó volt a paksi kirándulás, meg arra is, hogy Rebrov mester egyértelművé tegye, nem csak az EL a fontos, de a bajnokság is. A végén még a volt játékostársak körbeölelgették Danit, nem kellett vigasztalni, mosolygott, mintha nem történt volna semmi meglepő, csak magabiztosan győzött a Ferencváros.

Hangolásnak jó volt, a koncert csütörtökön, 21:00 órakor kezdődik Barcelonában.