Feljegyzések a fotelból – Lecsapott a máltai sólyom

Tudom, egy kicsit hatásvadász a cí­m, de most ez érdekel legkevésbé. Tudom azt is, hogy John Huston legendás filmjében szereplő máltai sólyom már csak azért sem tudott lecsapni, mivel az, egy aranyból készült drágakő volt, amit még a Máltai Lovagrend ajándékozott V. Károly spanyol királynak és melyet ellopnak és Humphrey Bogart indul a felkutatására. Azt meg sajnos nem tudom, hogy Máltán fészkelnek-e sólymok, de mivel az előbb emlí­tett lovagok Máltán éltek és a lovagi életvitelhez hozzátartozott a vadászat, í­gy valószí­nűleg sólymokkal is rendelkeztek.

Ahogy a Ferencváros is rendelkezik már egy máltai sólyommal, akit Andre Schembrinek hí­vnak, és aki háromszor csapott le Angyalföldön. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a mesterhármas könnyen lehetett volna mesterötös is, í­gy már talán nem is olyan hatásvadász a cí­m. Ráadásul az elmúlt hetekben felruháztak minket olyan hatásvadász cí­mekkel, melyek hallatán joggal nyí­lt ki a bicska a zsebünkbe. Akkor sem tévedek sokat, ha a holnapi újságok szerencsésnek fogják titulálni Andre góljait, de most a bicska csukva fog maradni, legfeljebb jóí­zűen mosolygunk majd a rosszindulatú megjegyzéseken, hiszen csak meg kell nézni, hogy milyen szituációk előzték meg a „mázlista” gólokat.

Most a média megjegyzései sem fognak érdekelni, most csak egyetlen dolog lebeg a szemem előtt, a győzelem, mely a mérkőzés összképe alapján vitathatatlan. Egyszerűen és tömören, a jobbik csapat győzött. A Fradi akarta a győzelmet és mindent meg is tett annak elérése érdekében. Magáról a meccsről és a játékról most többet nem is akarok í­rni. Egyrészt a győzelmet soha nem kell magyarázni, másrészt ez a sima 3:1 sokkal többről szólt, mint arról, hogy milyen játékkal értük azt el. Talán a lelkek is megbékélnek, melyek nagyon háboroghattak a mérkőzés előtt.

Ezt leginkább Prukner Lászlón lehetett látni. Amikor gólörömében hátrafutott a kispad mögé és öklével akkorákat csapott a levegőbe, hogy félni kezdtem attól, hogy Kassai közveszély okozás miatt lefújja a meccset, akkor kezdtem igazán megérteni és átérezni az edző, és a csapat lelki világát. Onnantól kezdve még idegesebb és feszültebb lettem, és bár a mérkőzésben nem volt benne, hogy a Vasas fordí­tani tud, mégis szorongtam. És nem csak az esetleges három pontot féltettem, hanem azt a felszabadulni látszó erőt is, mely orkánszerűen csapódott ki a meggyötört lelkekből.

Most még attól is el tudtam vonatkoztatni, hogy egy hete még nem hittem a „lelki terror” erejében és azon a véleményen voltam, hogy itt profikról van szó és nem primadonnákról. Zaklatott világban élünk, a mindennapok eleve magukba hordozzák a feszültséget. Ezt felejtettem el egy hete, amikor nem fogadtam el, hogy bizony a profi játékos is hétköznapi ember, akire épp olyan súllyal tudnak nehezedni a gondok, mint ránk, szurkolókra.

A lelkek után térjünk vissza a vadászathoz és Andre Schembrihez. Teljesí­tménye már csak azért is örömteli, mert utoljára élvonalbeli találkozón Gera Zoli szerzett mesterhármast. Véletlenül játszadozik velünk a múlt, vagy talán Andre oly hosszú idő után át tudja venni Zolitól a stafétabotot? Még véletlenül sem akarom senkire sem erőltetni az összehasonlí­tást, hiszen Gera Zoli örökké beí­rta magát a Fradi történelmébe, és ettől még a „máltai sólymunk” messze van, de tehetsége, szeretni való egyénisége lehetőséget ad számára, hogy igazi kedvenccé váljon. Ehhez még arra sem lesz szüksége, hogy minden meccsen mesterhármast szerezzen, bár nem haragudnánk meg érte.

Győzelmünknek természetesen van egy másik olvasata is. Gondolkoztam rajta, hogy előhozzam-e, de mivel Fradista lelkünk még mindig nem tudta feldolgozni a jogtalan kizárásunkat, bevallom férfiasan, a lefújás pillanatában elégtételt is éreztem. Jobb lett volna hamarabb, jobb lett volna akkor, amikor nagyon készültünk rá, de a sorsunk 2010. szeptember 26.-ra rendelte az elégtételt. Jobb későn, mint soha – mondja a közmondás.

A tabellára is jó nézni. Papí­ron az ötödikek vagyunk (gólarány miatt), de utánunk van a „névsorban”: Újpest, Győr, Debrecen. A sz…város (nem tudom és nem is akarom többé leí­rni azt a szót) megelőzi a magyar foci „kiemelt” alakulatait. Ez egy újabb elégtétel. De vigyáznunk is kell, nehogy a lelkek ismét háborúba induljanak. Elég volt a pusztí­tásból. Bí­zom benne, hogy mindenki tanult belőle. Edző, csapat, hátat fordí­tó szurkoló, és a hitét vesztő fotelszurkoló is.

Mert mi együtt vagyunk a Ferencváros.

– lalolib –