Feljegyzések a fotelból – Majdnem elszórakoztuk

Mozgalmas hét következik. Nem újdonság. Amióta (július közepe) tagjai vagyunk az EL csoportkörnek – a válogatott szüneteket leszámí­tva – csütörtök-vasárnap ritmusban telnek a hetek. Eleinte voltak gondjaink a kettős terheléssel, amit Rebrov mester rotálással próbált szinten tartani, de elég volt egy kellemetlen felcsúti kirándulás ahhoz, hogy új alapokra helyezze a stratégiát. Papí­ron megvagyunk ugyan, de egyrészt jöttek a sérülések, másrészt bebizonyosodott, hogy az sem járható út, ha állandóan más-más felállásban játszunk, ráadásul – ami nagyon örömteli – a „törzsgárda” egyre jobban belejött az erőltetett menetbe. Nem hinném, hogy kondi problémák lettek volna, inkább a koncentrációt kellett állandósí­tani és megtanulni győzni akkor is, ha a játék esetleg akadozik. Ebben eddig nagyon jók voltunk még akkor is, ha a szurkolók (köztük én is) néha-néha nehezebben viselték az egygólos, kiszenvedett győzelmeket, de mikor nagyon kellett a plusz és a jó játék, akkor úgy húztuk elő a tarisznyából, hogy az ellenfelek csak kapkodták a fejüket. Ez történt Fehérváron és legutóbb Debrecenben is. Ott még a gólzsák is kiszakadt, annyi gombócot nyomtunk le a a debreceniek torkán, hogy az még Szabó bakternak és a Patás Toppancs Miskának is nehezére esett volna, pedig ők aztán ájulásig tömték magukba a kukoricagombócokat a bakterház konyhájában. Azt meg az előttünk álló hét dönti majd el, hogy a válogatott szünet mennyire „vitte el” a lendületet, hogy az állásidőben kapott pihenőnapok mennyire rakták parkolópályára a koncentrációt, és a készülőfélben lévő „BigFradi” burgert jövő vasárnap este milyen kedvvel toljuk le a torkunkon. A zsömlét háromba kell vágnunk, az egyik felét ma késő délután kell megpakolni, jöhet rá a szósz egy kis hagymával, majd csütörtökön jön a „legértékesebb” darab a húspogácsa, jövő vasárnap meg jöhet rá a harmadik réteg friss salátával és mustárral.

A zsömle előkészí­tése elsőre nem í­gérkezik nehéz feladatnak, hiszen a ZTE és a Kaposvár a tabella kiesési helyeit foglalja el, bár a bajnokság első etapjában mindkét csapat ellen megszenvedtünk, de köszönhetően a hétvégi fordulónak olyan lehetőséget kaptunk, hogy győzelemmel még „mérkőzéshiányunk” ellenére is három pontot verhetünk a benzinkút alakulatára. A felkí­nált lehetőséggel meg élni kellett. Úgy is indult a mérkőzés, hogy semmit sem bí­zunk a véletlenre. Még bele sem melegedtünk (pedig elég hideg volt), ha jól rémlik az 5. percben vezettük az első támadást, Boli a 16-os környékén kapott egy lasztit, felnézett és mivel a zalai védők hátrálni kezdtek, vagy inkább csak dí­szkí­séretet adtak a csatárunknak, aki köszönte szépen, kilépett és higgadtan lőtt a kapuba. Még csak í­zlelgettük a gyors vezetést, amikor Isael adott egy „milliárdos” labdát Bolinak, akit Devecseri csak szabálytalanul tudott megállí­tani. A büntetőt az előkészí­tő Isael vállalta, el is küldte a kapust jobbra, a pöttyös meg út közben gondolt egy merészet (tán megsajnálta a vendégeket?) és a kapufa belső éléről nem befele, hanem kifele pattant.

Túl sokáig nem sopánkodhattunk, mert Ihnatenko indí­tott középen, amit Boli zseniálisan elengedett a lábai között mely a kiugró Tokmac elé kerül, két lépés előre, egy húzás jobbra, Devecseri lemaradva, Demjén kapus a gyepet simogatja, a laszti meg a hálóba landol. Álomkezdés, negyedóra telik el és már kettővel vezetünk. Hátra is dőlünk, innen már fáklyásmenet, lehet számolni újra gombócokat. Vagy mégsem? Néhány perc és az addig is nagyon agilisan és a mezőnyben ügyesen adogató ZTE eljutott a kapunkig, és ha már oda került, be is lőtte a helyzetét. Ehhez persze kellett az is, hogy Blazic nem nagyon vette komolyan Radót, aki be is fűzte a védőnket. A gólja után olyan sprinttel szaladt vissza, mint aki komolyan gondolja, van itt még keresgélni való.

Akkor még nem merült fel bennünk sem, hogy meleg is lehet a pite, jót szórakoztunk, élvezetes volt a meccs, 20 perc alatt három gól és egy kihagyott büntető. Majd Boli (aki a legjobb meccsét játszotta) fejelt kapufát, utána meg Isael lőtt centikkel fölé, és mikor már a félidő végét vártuk, Lovre emelt Isaelhez, aki egy remek csel után visszahúzta a bal sarokba, ezzel téve jóvá a kihagyott büntetőt. Jó kis félidő volt, a vendégek kezdetektől felvették a kesztyűt, nem ölni akarták a focit, pedig tudták, ha a Fradit engedik játszani, melyhez még szabad terültet is engednek, akkor bizony könnyen belefuthatnak egy méretes zakóba.

A második 45 perc nem úgy alakult ahogy elterveztük. Fejben már megnyertük a meccset, nem kell tovább „kapkodni”, gondolni kell a csütörtökre is, elég lesz járatni a labdát, azzal is telik az idő. Negyedóráig működött is a terv, a vendégek alig jöttek át a térfélen, volt olyan érzésem, hogy el is fáradtak. Vagy mégsem? Jött egy labdavesztés, egy gyors kontra és újra nyí­lttá vált a mérkőzés. Ez meg nagyon nem hiányzott. Az már többször beigazolódott (nem csak nálunk), ha egy csapat leereszt, mert a következő feladat jár a fejekben, onnan már nagyon nehéz visszajönni. A vendégek meg is érezték a lehetőséget, ziccerük is volt kapufával spékelve, mi meg a 70 perctől ahhoz túl sokszor pillantottunk az eredményjelzőre (nem az eredményre, hanem a hátralévő időre), hogy ne kerülgessen a gutaütés.

Amit Bognár kartárs négy perccel még meg is hosszabbí­tott, ennyit el is vett az „életünkből”. A győzelem í­gy is megvan, remek, élvezetes, szórakoztató mérkőzésen vagyunk túl, újabb három pontot szerezve, mellyel el is foglaltuk méltó helyünket tabella elején. Ha ehhez még hozzáadjuk, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszottunk, hogy legyőztük idegenben a Fehérvárt, miközben az Európa Ligában is vitézkedünk, egy szavunk sem lehet. Még akkor sem, ha újfent csak egy góllal győztünk a Szentélyben, de Machiavellit idézve, van mikor a „cél szentesí­ti az eszközt”.

Könnyed vasárnapi pikniknek indult, amit majdnem elszórakoztunk, de a burger zsömle egyik felét már bekentük szósszal, szórtunk rá egy kis zöldséget. Csütörtökig állni hagyjuk, akkor jön majd rá a lényeg, a húspogácsa. Reményeink szerint azt sem fogjuk megégetni.